Belgium, Franciaország (Paradise Films, Unité Trois), 201 perc, színes, dráma

A Filmről

A Brit Filmintézet folyóirata, a Sight & Sound minden idők legfontosabb filmjeit kereső 2022-es szavazásán Chantal Akerman Jeanne Dielman, 23 quai du Commerce, 1080 Bruxelles című filmjét választották a legjobbnak a nemzetközi kritikusok. A korábbi években a lista első helyezettje viszonylag kiszámítható volt, most viszont úgy tűnik, meglepetés érte a nemzetközi filmes közösséget: először került ugyanis az élre egy nő által rendezett, feminista film. A listát 1952 óta tízévente állítja össze a filmes szakma, 1992 óta pedig külön kérik ki a kritikusok, és külön a filmrendezők véleményét, majd a filmes újság azokat külön-külön összesítve két végleges listát tesz közzé. Az első szavazáson a Biciklitolvajok bizonyult minden idők legjobb filmjének, ez után pedig évtizedekig az Aranypolgár tartotta az első helyet, egészen 2012-ig, amikor a kritikusok Hitchcock Szédülés című filmjét, a rendezők pedig Ozu Jaszudzsiró Tokiói történetét választották a legjobb alkotásnak.

Három nap krónikáját látjuk viszont a vásznon: Jeanne Dielman (Delphine Seyrig) özvegy háziasszony kamasz fiával (Jan Decorte) él szerény körülmények között egy kis polgári lakásban. Saját és fia helyzetén úgy próbál segíteni, hogy alkalmi prostitúcióból keresett pénzből fedezi a maga és fia megélhetését. A képek zöme egyszerűen csak végigköveti Jeanne mindennapjait, a hosszú és statikus beállításokban még a monoton házimunka is valós időben zajlik. Ez idő alatt látszólag nem történik semmi, miközben észrevétlenül minden megváltozik. Chantal Akerman filmje nem csak Jeanne Dielman története, hanem pontos diagnózisát nyújtja a mindennapos, rejtett elnyomásoknak és kizsákmányolásoknak, a láthatatlan feszültségek felgyülemlésének és a robbanásként bekövetkező végső lázadásnak. A főszereplő egy váratlan mozdulattal kilép a dolgok (addig általa is) elfogadott és fenntartott menetéből, felfüggesztve hagy mindent, megpihen. És habár egy pillanatig sem reflektál arra, hogy nézik, mi sokáig nem feledjük magába forduló tekintetét.

A belga rendezőnő minimalista mesterműve próbára teszi a nézőt, ami némiképp megmagyarázza miért került parkolópályára. Nem adták ki videón és a mozik sem nagyon játsszák. a filmet egészen 1983-ig be sem mutatták az Egyesült Államokban és kereskedelmi forgalomba is csak 2009-ben került. Még az európai szerzői film korszakában is szokatlan esztétikai szigorral készült több, mint háromórás dolgozat az elidegenedésről, Akerman látásmódjának módszeres precizitását pedig csak a legtürelmesebbek viselik el. A film egyszerűségében és radikális minimalizmusában formabontó és lázadó. Cselekmény és feszültség nélküli, hétköznapi dolgok monoton menetét, a napok változatlan körforgását, szertartásszerűen ismétlődő rutinfeladatok során követhetjük nyomon.

Az író-rendező egyéb filmjei is hasonlóan meditatívak és önkényes tempójúak, ám ott a delejes hatású történetvezetés elegendő érzelmi és formai munícióval szolgál a néző lekötéséhez. Ez viszont Akerman leghidegebb és legnehezebb műve és bizonyára nem sokan értik, miért kell ennyi idő egy igencsak sovány karaktertanulmányra. Ám a film erényei éppen a hosszúságához kötődnek. Akerman nem éri be azzal, hogy csak utaljon hősnője elszemélytelenedett létére. Amikor valós időben mutatja be a hétköznapok szürke banalitását, zseniálisan érzékelteti azt a kiüresedést, ami a tragikus végkifejlethez vezet. Való igaz, hogy a film nem élvezetes akar lenni, hanem egy elméletet próbál kifejteni, de ha valaki rá tud hangolódni Akerman látásmódjára, annak maradandó élményt fog okozni.

Érdekességek

- Chantal Akerman rendező egy kis stábbal (melyben kizárólag nők tartoztak) kevés pénzből öt hét alatt forgatta le művét.

- A szomszédnő hangját maga a rendező, Chantal Akerman adja.

- A 23 quai du Commerce egy valódi, még mindig létező brüsszeli lakóház. Az épületbe belépő és onnan kilépő Jeanne jeleneteit ott vették fel.

Vélemény

Amióta elindítottam a filmes kalandozásomat, közel 300 filmet néztem meg, és szerencsére a mérleg serpenyője határozottan a pozitív irányba esik. Ekkora mennyiség esetében azonban óhatatlanul előfordul, hogy néha bizony belefutok egy nagy csalódásba, vagy nyugodtan mondjuk ki: rossz filmbe. Azt azonban végképp nem gondoltam volna, hogy az eddigi legrosszabb "élményem" ahhoz a filmhez fog kapcsolódni, amit a brit tudósok 2022-ben a legjobb filmnek választottak. A Jeanne Dielman, 23 quai du Commerce, 1080 Bruxelles minden kétséget kizáróan messze a legrosszabb film, amit láttam.

Az egy dolog, hogy a film egyet jelent a dögunalommal, azonban az már egyenesen felháborító, hogy a Sight and Sound bizonyára nagyra tartott és elismert kritikusai teljesen hülyének nézik az embereket. A neves filmes folyóirat 1952 óta tízévente kiadja a listát az általuk legjobbnak tartott filmekről és az utóbbi alkalmak mindegyikén nagyjából ugyanazok a filmek szerepeltek az élmezőnyben, melyek korábban is (Aranypolgár, Szédülés, A játékszabály, Tokiói történet, Virradat, Az üldözők, stb..). Most azonban a lista élére egy olyan film került, ami soha nem szerepelt még a legjobb 30-ban sem, majd hirtelen most az lesz a legjobbnak tartott film. Egészen véletlenül a #metoo korszakában egy női rendező által (és teljesen női stábbal forgatott) készített filmet választanak meg a legjobbnak. Mindenki vonja le magának a következtetést, én levontam a sajátomat: a politikai korrektség érdekében mesterségesen manipuláltak egy rendezőnőt a lista élére.

A film (már ha egyáltalán lehet annak nevezni, nevezzük inkább kísérletnek) ugyanis számomra minősíthetetlen. Amellett, hogy 3,5 óra tömény unalom, a színészi teljesítmény gyakorlatilag a nullával egyenlő, a képi megoldásoknál még egy kezdő filmes is jobbat készít. Ugyanis azon kívül, hogy a rendezőnő a lakás bizonyos pontjaira elhelyezett egy-egy kamerát, hogy azok mindent valós időben rögzítsenek az égvilágon semmi sem történik a filmben (Nem, még a végén sem, mert az is gyenge). Nem véletlen, hogy a maga idejében sehol sem mutatták be a filmet és semmilyen díjra sem jelölték. Most meg már hirtelen ez a világ legjobb filmje? Na, persze.

Szívesen indítok egy fogadást, hogy ki meddig bírja a film nézését? Már ha egyáltalán ezen sorok után lesz egyáltalán valaki, aki elkezdi. Én maximum a legelső nap végéig bírtam volna, ha a blogom miatt kötelességtudatból nem nézem végig. Bár be kell valljam, a film közben én is elvégeztem néhány ugyanolyan tevékenységet, amit a címszereplő is elvégez a filmben. Őszintén, ki kíváncsi arra, hogy valaki krumplit pucol, vizet forral, kávét főz, asztalt terít, húst paníroz, vagy éppen kádat sikál és teszi mindezt hosszú percekig statikus beállításban. Ugyan még nem láttam mindeddig egyetlen Tarr Béla filmet sem, de feltehetően ő is elismeréssel csettintene a film láttán. Chantal Akerman filmes kísérlete egy rohadt nagy átverés, ami azonban végül is elérte a célját, mert sokan megették. Én azonban nem szeretem, ha hülyének néznek.

 https://archive.org/details/jeanne-dielman-23-quai-du-commerce-1080-bruxelles-akerman

Ítélet: 10/1