A Casablanca világsikere után az akkor 43 éves Humphrey Bogart gyakorlatilag Amerika első számú színészcsillagának számított. A filmvásznon ő volt a kemény, de ugyanakkor együtt érző, végtelenül szkeptikus, ám mégis idealista és örök lázadó karakter. A vásznon kívül eközben a sztár egy problémás harmadik házasság ötödik évében járt és a sajtó is előszeretettel cikkezett Mayo Methot-val folytatott viharos viszonyáról és folytonos veszekedéseikről.

1944-ben a Warner a feltörekvő ifjú csillagot, az akkor még csak 19 éves Lauren Bacallt rendelte Bogart partneréül az Ernest Hemingway regénye alapján készült Martinique-ben (más címen Szegények és gazdagok). Ekkor a sztár már látta a  fiatal lány próbafelvételeit, és a véleményét így foglalta össze:

“Remekül fogunk együtt szórakozni.”

A forgatás során Bacall halálosan be volt rezelve, a színész pedig viccel ütötte el a lány idegességét, a  fiatal színésznő pedig végtelen zavarában találta fel a később a védjegyének számító pillantást. Bogart végül nem csak felkarolta a kezdő, modellből lett színésznőt, hanem nyomban belé is szeretett – a kritikusok pedig nem győzték kiemelni, mennyire működik a két színész között a kémia. A kapcsolatuk olyan fokozatosan alakult át, hogy a stábnak először fel sem tűnt a dolog. Négy héttel a forgatás megkezdése után jutottak el a legendás jelenetig, amikor Bacall megkérdezi Bogarttól, tud-e fütyülni. A stáb számára ekkor derült ki, hogy kettejük között van valami. 1945-ben házasodtak össze, további három filmet forgattak együtt és Bogart haláláig együtt is maradtak. A bulvárpszichológiai szakirodalomban a nagy korkülönbségű kapcsolatokat utánuk nevezték el Bogart-Bacall-szindrómának.

5. Martinique (To Have and Have Not) (1944) Rendező: Howard Hawks

A filmet nem véletlenül nevezik a Casablanca kistestvérének, hiszen az alapfelállás nagyon hasonló, csak ebben a filmben Martinique szigetén küzd a francia ellenállás a Vichy kormány ellen. A francia ellenállás egy sebesültjének búvóhelyre és segítségre van szüksége, az egyetlen ember pedig, aki segíthet rajta, Harry Morgan, a magányos csempész (Humphrey Bogart), aki egészen addig távol tartja magát a politikától és az érzelmektől - amíg képes rá. Csakhogy színre lép a rekedtes hangú, vészjósló tekintetű Slim (Lauren Bacall) és egyszeriben minden megváltozik. 

A film alapötlete egy fogadás volt, amiben Hawks fogadott Hemingwayjel, hogy még az író legrosszabb könyvéből is képes lesz filmet csinálni. Így végeredményben a forgatókönyv átírása után a regényre már nem nagyon lehetett ráismerni, de szerencsére ezt a film ellensúlyozza az atmoszférájával, és persze a színészi játékkal. Amikor John Huston nem talált jó befejezést a Key Largohoz, a rendező nekiadta a "lövöldözés a hajón" befejezést, amelyet ő nem tudott beleilleszteni a saját filmjébe (10/7).

A Howard Hawks által rendezett, Raymond Chandler regényéből készült Hosszú álom hírverését már a "Bogie-Bacall" házaspár szenvedélytől izzó fotóival járatták csúcsra. A rendező az egyik legszövevényesebb krimiből készítette el a film noir egyik legbonyolultabb cselekményű darabját, ahol maga a rendező, de még az író sem volt biztos abban, mi miért történik. A másik két közös filmjük, a Sötét átjáró (Dark Passage,1947) és Key Largo (1948) már szinte rutinfeladatnak számított a házaspárnak.

6. Hosszú álom (The Big Sleep) (1946) Rendező: Howard Hawks

A fordulatokban gazdag történetben Phillip Marlowe magánnyomozót (Humphrey Bogart) a dúsgazdag, tolószékbe kényszerült, idős Sherwood tábornok azzal bízza meg, hogy derítse ki, hogy ki zsarolja fiatalabb lányát, Carment (Martha Vickers). A látszólag egyszerűnek tűnő ügy hamarosan gyilkosságok, zsarolás, szerencsejátékok és szex útvesztőjébe, majd végül a tábornok idősebb lánya, Vivian (Lauren Bacall) kezeibe vezeti a detektívet.

Howard Hawks finoman eltolta a filmváltozat súlypontját a nyomozásról magára a nyomozóra. Humphrey Bogart nagy rutinnal alakította a simulékony modorú, ugyanakkor viharvert és cinikus detektív szerepét, mellyel még jobban erősítette a képet Philipp Marlowe nőkre gyakorolt hatásáról. Lauren Bacall pedig szinte tobzódik a femme fatale szerepében: ha kell, akkor elegáns és gyönyörű, ha pedig arra van szükség, akkor rejtélyes és pajkos vagy éppen észbontóan örjítő (10/7,5).

Az 1941 és 1951 közötti időszaka volt Humprey Bogart noir korszaka, amikor szinte minden filmje ebben a stílusban készült, és a legtöbb ekkori filmjében a feltűrt gallérú ballonkabátos, kalapját a szemébe húzó és állandóan cigarettázó alak képében jelenik meg, amely kép élénken él róla a közönség fejében azóta is. Ez alól az egyetlen kivételt az 1948-ban forgatott A Sierra Madre kincse jelentette.

7. A Sierra Madre kincse (The Treasure of the Sierra Madre) (1948) Rendező: John Huston

Három teljesen össze nem illő fickó összeáll, hogy felkutassák és megtalálják az aranyat. Miután egy csaló meglopja Dobbst (Humphrey Bogart) és Curtint (Tim Holt), szövetségre lépnek Howarddal (Walter Huston), az öreg aranyásóval, aki elárulja neki, hogy a Durango közeli dombok telis-tele vannak arannyal. A hatalmas vagyon láttán azonban a pénzsóvárság és a paranoia hamarosan felülkerekedik rajtuk. Hőseink éjjelente nem hunyják le szemüket és kapzsisággal gyanúsítják egymást. A három kalandor között csak akkor áll helyre időlegesen a bizalom, amikor kénytelenek összefogni a külső erők ellen.

A filmben John Huston karrierje egyik legellentmondásosabb szerepét osztotta Humphrey Bogartra. Az általa játszott karakter, Fred C. Dobbs a paranoid és haszonleső ember mintapéldánya, aki  - bár életét két alkalommal is megmenti a két társa - egyre jobban belesüllyed a kapzsiság táplálta őrületbe. Az alkotás az első filmek közé tartozott, aminek egy részét a történet helyszínén kívül, Mexikóban forgattak (10/9).

8. Magányos helyen (In a Lonely Place) (1950) Rendező: Nicholas Ray

A válságba jutott forgatókönyvírót, Dix Steele-t (Humphrey Bogart) egy regény adaptációjának megírására kérik fel, ő azonban egy ruhatáras lányt kér meg, hogy foglalja össze neki a darab lényegét. Másnap reggel a lányt holtan találják, így Dix lesz az első számú gyanúsított. Szerencséjére közvetlen szomszédja, Laurel Gray (Gloria Grahame) alibit igazol neki, majd kettejük között hamarosan szenvedélyes viszony alakul ki, melyre árnyékot vet Laurel rémülete, amikor felfedezi Dix erőszakos hajlamait és azon kezd el tűnődni, vajon nem követte-e el mégis a gyilkosságot.

A film egy páratlanul romantikus és balsors szülte noir dráma, ahol Humphrey Bogart és Gloria Grahame egyéni legjobbját nyújthatta. Miután évek során játszott romantikus kemény fickókat, Bogart itt jóval mélyebbre hatol saját szerepének személyiségébe, feltárva azt a neurotikus pontot, amely bizonytalanná tette Sam Spade és Rick Blaine karakterét, és amely végletesen ijesztővé válik abban a jelenetben, ahol először kirobban belőle dühe (10/7,5).

Életének igazi nagy dobása végül 1952-ben érkezett el, amikor Katharine Hepburn partnereként az Afrika királynőjé-ben megformált szerepért elnyerte a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját. Szakmailag egyszerre ért a csúcsra, és szorult le onnan – továbbra is megbízhatóan alakította ugyan szerepeit, de már egyre erősebben dolgozott benne a megfáradt rutin. Harmadik Oscar-jelölése a Zendülés a Caine hadihajón című filmjéért érkezett, ezt viszont már nem válthatta díjra. 1952-ben még ő happolta el a szobrot Marlon Brando elől, 1955-ben pedig ő nézhette végig, ahogy Brandót szólítják a színpadra A rakparton című filmben nyújtott alakításáért. Billy Wilder rendezésében, a felejthetetlen Audrey Hepburnnel forgatta a Sabrina című romantikus vígjátékot, majd megfáradt, pályája csúcsán túl lévő rendezőt játszott a Mezítlábas grófnő (The Barefoot Contessa, 1954) című filmben.

9. Afrika királynője (The African Queen) (1951) Rendező: John Huston

A történet az I. világháború kitörése idején játszódik, német fennhatóság alatt álló afrikai vidéken. A németek támadása miatt Rose Sayer (Katharine Hepburn) elveszíti misszionárius bátyját, bosszúvágya pedig arra indítja, hogy a címbéli hajó kapitányával, Charlie Allnuttal (Humphrey Bogart) tartson az Ulanga folyó mentén, hogy végül megtorpedózhassák a császári erők hadihajóját. A két nagyon különböző ember elindul a hosszú útra, amelynek során rengeteg kaland várja őket, és számukra is meglepő módon egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

A film elképesztő kihívás elé állította a stúdiót, a rendkívüli tehetséges rendező ugyanis a körme szakadtáig ragaszkodott azon elképzeléséhez, hogy a filmet külső helyszínen forgassák, mondván, hogy a két főszereplő kalandjainak és bimbózó szerelmének csak így lehet hiteles hátteret biztosítani. A sikerhez nem kis részben járult hozzá az egzotikus helyszín és a két színész játéka, amint vitriolos szócsatákat folytatnak egymással. A két veterán filmsztár hallatlanul szórakoztatóan vonultatja fel minden ismerős gesztusát; tökéletes összjátékuk könnyed, komikus hangulatot teremt, amely az izgalmakról azért nem vonja el a figyelmet.

10. Zendülés a Caine hadihajón (The Caine Mutiny) (1954) Rendező: Edward Dmytryk

A II. világháborúban a frissen végzett Willie Keith zászlóst (Robert Francis) a Caine aknakereső hadihajó fedélzetére osztják be, melynek kapitánya hanyag eleganciával kezeli a legénységet. A hajó új kapitányt kap Philip Francis Queeg (Humphrey Bogart) személyében, aki eltökélt a rend és fegyelem helyreállításában, de hamarosan szembesülniük kell a kapitány furcsa dolgaival, amelyek után néhány tiszt, Steve Maryk hadnagy (Van Johnson) és Tom Keefer hadnagy (Fred MacMurray) arra kezd gyanakodni, hogy a kapitány elméjével valami nincs teljesen rendben. Egy idő után a másodkapitány Maryk hadnagy leváltja Queeget és átveszi a hajó parancsnokságát, amely tettéért hadbíróságra kerül lázadás vádjával, ahol ügyvédje Barney Greenwald hadnagy (José Ferrer) védi.

A Herman Wouk Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmet az adott évben 7 Oscar-díjra is jelölték, és végül az év második legnagyobb kasszasikerének bizonyult. Bogart ugyan már túl volt legnagyobb sikerein, de akkora húzónévnek számított, hogy a jegybevételi plusz még így is biztosra volt vehető. Ugyan az eredeti műhöz képest az adaptáció igencsak elsikkaszt néhány részt, de a rendkívül erős alapanyagnak köszönhetően még így se von le semmit a végeredményből. Bogie alakítása egyszerre ijesztő és pazar. A félelem, a döntésképtelenség, a zavar és az arrogancia bemutatása mintaszerű, a film végi tárgyalásjelenet monológja pedig egyszerűen zseniális. (10/8)

A láncdohányos, masszív alkoholfogyasztó Bogartot 1955 végén gégerákkal diagnosztizálták, s bár a daganatot nem sokkal később eltávolították, állapota egyre romlott és végül 1957. január 14-én halt meg. Mivel Humphrey Bogart vérbeli hajós volt, így azt szerette volna, ha hamvait a tengerbe szórják, de az akkori törvények ezt nem tették lehetővé. Helyette a temetésén hajója, a Santana méretarányos makettjében helyezték el földi maradványait, és ennél méltóbb búcsút el sem lehetett volna számára képzelni. 

Amit Humphrey Bogart az utókorra hagyott, örökre kitörölhetetlen marad. Sokak szerint csak egy arca volt: a zárkózott, kemény, szikársága mögött érzékeny szívet rejtő úriemberé, amihez szorosan hozzátartozott a karcos, mély hangja is. Ő azonban leginkább színésznek tartotta magát, nem pedig sztárnak, aki minden alakítását halálosan komolyan vette, és a legőszintébben próbálta megoldani. Problémái ellenére a forgatásokról soha nem késett, szerepeit mindig megtanulta, a közönség teljes kiszolgálására törekedett. Gúnyosnak vagy cinikusnak mondott mosolya, szigorú, mégis szomorú tekintete, az állandóan szája sarkában fityegő cigaretta, elegáns testtartása, elmaradhatatlan ballonkabátja és kalapja egy korszak ideáljává tette.

Humphrey Bogartot 1999-ben az Amerikai Filmintézet minden idők legjobb amerikai színészének nevezte, és posztumusz csillagot kapott a Hírességek sétányán. 2006-ban New Yorkban utcát neveztek el róla, míg az Upper West Side egy részét átnevezték a tiszteletére Humphrey Bogart Place-nak.