USA (Edward Small), 116 perc, ff, krimi/dráma

Rendező: Billy Wilder

A Filmről

Sir Wilfrid Robarts (Charles Laughton) neves ügyvédet, akit nemrég engedték ki a kórházból, ahol szívrohama miatt kezelték, felkeresi Leonard Vole (Tyrone Power), akit egy gazdag özvegyasszony, Emily French (Norma Varden) meggyilkolásával vádolnak. Az ügyvéd ápolónője (Elsa Lanchester) szigorú utasítása ellenére végül elvállalja a férfi védelmét. A vád nagyon erősnek tűnik, azonban csak közvetett bizonyítékokon alapul, többek között azon, hogy a szerelmes özvegy a halála előtt megváltoztatta végrendeletét, és mindenét a férfira hagyta. A férfinak egyedül felesége, Christine (Marlene Dietrich) igazolhatná az alibijét, de ő közeli családtagként nem tanúskodhat. Annál nagyobb a meglepetés, amikor a vád viszont megteszi ezt, nem beszélve a film végi csavarról, amire még a nagy Sir Wilfrid Robarts sem volt felkészülve.

Billy Wilder egyrészt könnyed vígjátékainak (Legénylakás; Van, aki forrón szereti), másrészt komorabb film noirjainak (Gyilkos vagyok, Alkony sugárút) köszönhetően vált a klasszikus Hollywood egyik meghatározó rendezőjévé. Így talán nem is meglepő, hogy az Agatha Christie 1953-as színdarabja alapján készült filmjét is kiegészítette könnyen felismerhető, szarkasztikus humorával, ő maga írta hozzá az alaptörténethez (Harry Kurnitz forgatókönyvíró közreműködésével) a betegeskedő ügyvéd és levakarhatatlanul gondoskodó ápolónője közötti komikus jeleneteket. Így vált az alapvetően krimiszerű tárgyalótermi drámából egy némi humorral is megfűszerezett parádés alkotás.

Az eredeti műhöz képest számos változtatást véghez vittek az alkotók. Amíg a novellában Mayhew, a jogtanácsos (Henry Daniell) a központi alak, addig Sir Charles, a védőügyvéd csak említés szintjén jelenik meg. A novella - műfajánál fogva is - inkább csak érzékeltet egy hangulatot és a csattanóra futtatja ki a történetet, a film pedig karaktereket vonultat fel, szituációkba helyezi őket, így nem csupán a megoldás és a csattanó történet lényege. A novellában a főszereplő jogtanácsos maga megy el Vole feleségéhez, míg a filmben az egyik fordulópontot az hozza, amikor Christine látszólag hívatlanul megjelenik Sir Wilfrid irodájában. A történet csattanóját pedig olyannyira titokban tartották, hogy a befejezést maguk a színészek sem ismerték, csak a forgatás végén kapták kézhez az utolsó jelenetet tartalmazó 10 oldalas forgatókönyvrészt. A forgatás idején még egy tábla is figyelmeztetett mindenkit a titoktartásra. Mikor Londonban a brit királyi családnak levetítették a filmet, még nekik is ígéretet kellett tenniük, hogy nem árulják el másnak a történet végét.

A novellával ellentétben a cselekmény középpontjában szinte végig a védőügyvéd áll, köré szerveződik a teljes film. Az ügyvéd és ápolónője kapcsolata majdhogynem érdekesebb, de mindenképp szórakoztatóbb, mint magának a vádlottnak és feleségének a párosa. Jól szórakozunk a szívproblémákkal küzdő, de egészségügyi okokból élete korlátozását nehezen tűrő ügyvéd, és az őt állandóan pihenésre utasító, páciense viselkedése miatt sokat szenvedő és szigorú ápolónő kettősén. Nem véletlenül jelölték a házaspár mindkét tagját Oscar-díjra, párosuk a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerte, olyannyira, hogy még az is felvetődött, hogy egy tárgyalótermes krimi sorozatot írnak karaktereik köré, ami végül nem valósult meg. Charles Laughton gond nélkül hozza a magas színvonalat és úgy tudja következetesen ugyanazt a karaktert alakítani a komikus és a drámai részekben is, hogy előbbi könnyed marad, míg utóbbi sem válik nevetségessé, Elsa Lanchester alakítását pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjjal jutalmazták.

A fenti pároshoz próbált felnőni a főszereplő páros, azaz a vádlott, Tyrone Power és a vád tanúja, azaz Marlene Dietrich a femme fatale szerepében. A feladatot ugyan megoldották, de talán kevésbé szikrázott közöttük a levegő. A színésznő egyébként hatalmas elszántsággal lobbizott Christine szerepéért és azért is, hogy Billy Wilder rendezze a filmet, mivel úgy gondolta, hogy az ő rendezésében van a legnagyobb esélye arra, hogy a 60 felé közeledvén végre Oscar-díjat nyerjen, ami végül nem jött össze. Sajnálatos módon A vád tanúja volt Tyrone Power utolsó mozifilmje, ugyanis nem sokkal a film elkészülte után a Solomon and Sheba (1958) forgatása idején hunyt el szívrohamban.

Az alkotást az Amerikai Filmakadémia hat kategóriában jelölte Oscar-díjra, melyek közül azonban végül egyet sem nyert el, azonban Wilder alkotását az Amerikai Filmintézet beválasztotta a tíz legjobb tárgyalótermi dráma közé. Wilder markáns rendezése és a cselekményt a hátán vivő Laughton alakítása mindenképpen a tárgyalótermi filmek ma is hatásos klasszikusává avatják A vád tanúját. A legfrissebb hírek szerint Ben Affleck rendezésében hamarosan egy remake is készül a filmből és Leonard Vole szerepét ő maga játssza majd benne.

Érdekességek

- Leonard Vole szerepére eredetileg William Holdent kérték fel, de nem tudta elvállalni. A későbbiekben felmerült még Gene Kelly, Kirk Douglas, Glenn Ford, Jack Lemmon és Roger Moore neve is.

- A bírósági jelenethez egy teljes tárgyalótermet építettek a londoni központi bűnügyi bíróság, az Old Bailey mintájára.

- Charles Laughton a szerepe megformálásához a monokli ötletét saját ügyvédjétől, Florance Guedellától vette, aki a tanúmeghallgatások során előszeretettel játszott monoklijával. 

- Laughton, hogy biztos legyen abban, hogy el tud játszani egy szívbeteg férfit, egyszer a saját medencéjében színlelt rosszullétet. A színészt végül felesége, Elsa Lanchester és az egyik vendég húzta ki a vízből.

- Agatha Christie nagyrészt elégedetlen volt a műveiből készült filmes adaptációkkal, és ezen véleményének általában hangot is adott. Billy Wilder filmadaptációja azonban még az ő tetszését is elnyerte.

- Marlene Dietrich annyira biztos volt benne, hogy Christine szerepéért Oscar-díjra jelölik, hogy még a Las Vegasi-i showműsorába is beleszőtte a jelölésének tényét. Ehhez képest még a jelölésig sem jutott el, a hír pedig teljesen letaglózta.

Vélemény

Az 1957-es év valamiért egy nagyon jó évnek számított a tárgyalótermi drámák kedvelőinek, hiszen Sidney Lumet Tizenkét dühös embere mellett Billy Wilder hasonlóan nagy klasszikusnak számító filmje is ebben az esztendőben készült és tulajdonképpen még ide vehetjük a háborús környezetben zajló A dicsőség ösvényei című remekművet is.

Eddig sem titkoltam, hogy az egyik kedvenc műfajom a tárgyalótermi drámák műfaja, ha pedig azt egy kellően csavaros történettel kombinálják, aminek ráadásul az eredetijét Agatha Christie írta, akkor a filmnek máris nyert ügye van nálam. Szerencsére A vád tanújának esetében mindezek nagyon jól működnek: kapunk egy kellően izgalmas alaptörténetet, amiben a műfaj nagymesteréhez, Hitchcockhoz méltóan megfelelően van adagolva a feszültség és a csavarok felépítése is tankönyvbe illő, függetlenül attól, hogy rutinosabb filmnézők esetleg sejthetik egyes (de nem minden) csavarját. Az utolsó, film végi csavar azonban még talán nekik is okozhatott meglepetést, ami olyan jól sikerült, hogy minden krimirajongó megnyalja az ujját utána és a nagy Agatha Christie is elismerően csettinthet, ugyanis az még az ő eredeti novellájában sem volt benne. Ez utóbbi viszont már egyértelműen Billy Wilder és a (társ-forgatókönyvírók) érdeme.

Azonban ne felejtkezzünk meg a színészi játékról sem, mert sokat hozzátesz az egyébként is remekül sikerült filmhez. Az elveszettnek tűnő ügyek grál lovagjának szerepében tündöklő Charles Laughton és a szigorú ápolónő (Elsa Lanchester) folyamatos civódásán remekül szórakozunk, miközben folyamatosan szurkolunk (vagy legalábbis szorítunk érte) a szerencsétlen vádlottnak, hogy sikerüljön megmenekülnie a villamosszéktől. A film azonban valójában nem Leonard Vole, hanem a feleségének, Christine-nek a drámája. És akkor itt lép a képbe Marlene Dietrich, akitől nekem továbbra is ez az egyetlen film, amit láttam. Mihelyst megjelenik a filmben, gyakorlatilag izzik a kisugárzásától és a jelenlététől a vászon, és aki megmondja nekem, hogy hány éves is volt, az előtt megemelem a kalapom. Ugyan még a felének sem néz ki, de valójában már 56 éves volt a film forgatásának az idején.

Mindent összevetve A vád tanúja nem véletlen tartozik mind a mai napig a kedvenc filmjeim közé, mert ugyanolyan kortalan, mint Marlene Dietrich és időről időre újra elővéve minden egyes alkalommal a képernyő elé szegez és az utolsó pillanatig magához láncol. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szórakoztató és csavaros krimiket, amihez parádés szereposztás és kiváló dialógusok is társulnak.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-vad-tanuja-1957-teljes-agatha-christie-billy-wilder-Ki3P48IHchqrNr4t

Ítélet: 10/10