USA (Bryna Productions, Harris-Kubrick), 87 perc, ff, háborús film

Rendező: Stanley Kubrick

A Filmről

A legtöbb néző és kritikus egybehangzó véleménye szerint a legjobb I. világháborús film címe Stanley Kubrick fekete-fehér háborús drámáját illeti. A dicsőség ösvényei arról a valós és szégyenletes esetről szól, ami a francia hadseregben történt az I. világháború idején, melyet a francia hatóságok sokáig sikeresen eltussoltak. A történet alapján 1935-ben Humphrey Cobb megírta a regényét, ami különösebb érdeklődést azonban nem váltott ki, még ugyanebben az évben Broadway előadás is készült a regényből, ami kifejezetten bukás volt. A regény mégis felkeltette Stanley Kubrick érdeklődését, majd átdolgozta erőteljes filmmé, amelyben annál jelentősebb a rendező tárgyilagos hidegsége, hogy elmondhatatlan borzalmak történtek meg benne.

Az 1916-ban játszódó cselekmény középpontjában Dax ezredes (Kirk Douglas) áll, aki szinte lehetetlen feladatot kap Mireau tábornoktól (George Macready), miszerint csapatával be kell vennie a németek által birtokolt lövészárokrendszert. Miután kiadja a parancsot embereinek, hogy öngyilkos módon támadják meg a német állásokat, sokan nem hajlandóak a lövészárok fedezékét elhagyva rohamra indulni, így a vezetés úgy dönt, hogy nyissanak tüzet a saját embereikre. A parancs megtagadása miatt a vezérkar gyávasággal vádolja meg a katonákat és hadbíróság elé állít három, véletlenszerűen kiválasztott gyalogost. Az elkötelezett Dax ezredes azonban a védelmükre kel, de a politika úgy dönt, hogy a három ártatlan és bátor katonát ki kell végezni.

Ez a végtelenül komor, intelligens és ragyogó alakításokkal fémjelzett darab a háborús filmek legjavához tartozik és mélységesen felháborítja nézőit. A háborúellenes hangvétel olyannyira érezhető a filmben, hogy Európa egyes országaiban (köztük Franciaországban) be is tiltották és néhány évig az amerikai mozik sem mutathatták be. Ezzel a keserűen ironikus filmmel érte el Stanley Kubrick, hogy az amerikai filmgyártás egyik meghatározó alakjává vált, annak ellenére is, hogy a film nem ért el nagy sikert sem a közönség, sem a kritikusok körében. Kirk Douglas látta meg a tehetséget a fiatal rendezőben, aki látta a korábbi filmjeit és találkozót kért a huszonnyolc éves rendezőtől. Kubrick a találkozón finanszírozási problémáiról mesélt, mire Douglas így válaszolt: “Stanley, én nem hiszem, hogy ezzel a filmmel egyetlen centet is keresnénk, de meg kell csinálnunk.” Végül Kubrickék szerződést kötöttek Douglas cégével, a Brynával, és nekiláttak a forgatás előkészítésének.

A lövészárkokban zajló hadviselés kegyetlen világának bemutatása miatt elsősorban Georg Krause operatőrt illeti a dicséret, de az ügyes vágás, valamint a kegyetlen tisztek és a halál megdöbbentő ábrázolása már mindenképp a rendező érdeme. Olyannyira jól sikerült, hogy még maga Sir Winston Churchill is azt találta mondani, hogy a film kitűnően ábrázolja a lövészárkos hadviselést, és a katonai vezetőség elhamarkodott döntéseit. A dicsőség ösvényeiben a még mindig szemtelenül fiatal Kubrick magabiztosan kezeli a filmes eszközöket. Tudatosan váltogatja a szűk és tág tereket, kontrasztba állítja a harctér sáros világát az elegáns kastélyokéval. Itt jelennek meg először a rendezőre jellemző hosszú "bolyongó" snittek, és az ún. “kocsizó” kameramozgás, amint végighaladunk egy jellegzetes belső téren. Az elején a kamera hosszan követi a lövészárokban Dax ezredest, csak megy egyre tovább és tovább. Később ugyanezt a megoldást láthatjuk, amikor a katonák a kráterek és hullák által övezett senki földjén bolyonganak, vagy amikor a kivégzés előtt, a kamera végigpásztáz a katonákon és a végén megpihen a három elítélt férfi ábrázatán.

A film csúcspontját azonban egyértelműen a kivégzések utáni zárójelenet képezi, amely a legérzelemgazdagabb pillanat, melyet a rendező valaha készített. Egy zsúfolt bisztróban részeg francia katonák sört vedelnek, a színpadon pedig egy ártatlan német nő látható (akit Kubrick felesége, Susanne Christian alakít), akit buja megjegyzésekkel illet a tömeg. A rémült lány azonban néma hallgatásra készteti a teremnyi csúfolódó francia katonát csupán annyival, hogy egy dalt kezd énekelni. És a katonák könnyeiben talán ott a legfontosabb kérdés: Miért gyilkoljuk le egymást, amikor értékeink bemutatásával elősegíthetnénk a világ és az emberiség fejlődését?

Érdekességek

- Paul Mireau és George Brulard tábornok karaktere két valós francia tábornokhoz köthető, Robert Nivelle és Philippe Petain személyéhez. Az előbbi seregének sikertelen támadásai és nagy veszteségei miatt utóbbi kivégzésekkel torolta meg a katonákon a kudarcot.

- A film elkészítése 1 millió dollárba került, melyből 300 000 dollár volt Kirk Douglas fizetése. Eközben Kubrick teljesen ingyen dolgozott és csak a bevétel bizonyos százalékában részesült.

- A filmet teljes egészében Münchenben és környékén forgatták, a filmben látható francia katonákat alakító statiszták pedig javarészt a müncheni rendőrségnél dolgoztak.

- A nagy csatajelenethez egy 4 négyzetkilométernyi legelőt béreltek ki (cserébe kifizették az éves termény elmaradását a tulajnak), amit hatvan ember ásott három hétig, hogy elkészüljenek a lövészárkokkal.

- Kubrick úgy gondolta, hogy a film befejezése túlságosan lehangoló, ezért úgy gondolta, hogy a film biztos bukás lesz, továbbá attól tartott, hogy mindez negatívan fog hatni a további karrierjére. Azonban Kirk Douglas végül addig győzködte a rendezőt, amíg az belement, hogy maradjon a szomorú befejezés.

- Dax ezredes szerepére Richard Burton, Charlton Heston és James Mason neve is szóba került.

- Stanley Kubrick híres volt a perfekcionizmusáról is, így példának okáért 68-szor vette fel az utolsó vacsora jelenetet, mire megfelelőnek találta. A felvételek során majdnem minden alkalommal új sült kacsát szolgáltak fel a színészeknek.

Vélemény

A II. világháborúhoz képest az I. világháború kevésbé számít népszerű témának a filmalkotók körében, egy-két  kivételt leszámítva nem igazán nyúltak vissza a témához a filmesek. Ennek az ismeretében egy ritka kivételnek számít A dicsőség ösvényei. Stanley Kubrick mára már klasszikussá vált első világháborús alkotása több szempontból is különleges. Egyrészt egy korábban nem látott megközelítésből mutatja be a háború borzalmait, mégpedig a bábukat mozgató nagyhatalmú vezetők döntései és az azokat megszenvedő sorkatonák életén át. Másrészt amellett, hogy egy kiválóan megkomponált háborús film, részben egy tárgyalótermi film, ezáltal a két műfaj legjobb pillanatait, témáit egyesíti.

Ha csak a csatajelenetek szempontjából vizsgáljuk a filmet, abban az esetben kijelenthetjük, hogy az Ant-domb elleni támadás mindenképp ott van az élmezőnyben. Amikor a roham megindul és Dax ezredes belefúj a sípjába, a világháborús filmek egyik legnagyszerűbb csatajelenete veszi kezdetét. Folyamatosan süvítenek a lövedékek, robbannak a bombák, és bizony hullanak az emberek, mint a legyek. Kubrick azon megoldása, hogy a csatajelenetek során egyszer sem mutat ellenséges katonát, egyszerűen zseniális. Ezzel egyúttal utal is arra, hogy a valós ellenséget nem a német oldalon, hanem saját sorainkban kell keresni azon tisztek személyében, akik képesek a biztos halálba küldeni több ezer embert.

Szerencsére azonban a film sokkal több, mint látványosan megkomponált csatajelenetek sokasága. A dicsőség ösvényei egyszerre elgondolkodtató és egyszerre végtelenül bicskanyitogató film. A filmen végigvonuló példátlan igazságtalanság ellen mind mi, mind a Kirk Douglas által játszott Dax ezredes is lázadozik, azonban oly tehetetlenek vagyunk, mint a tábláról leütött sakkbábuk. Feltehetően ez a célja rendezőnknek is, hogy passzív nézőként minket is körüllengjen a kiszolgáltatottság és felháborodottság érzése. Mindenkiből, így belőlem is előjön a végtelen igazságérzet és a film folyamán végig bízunk benne, hogy valami csoda folytán mégis megmenekülnek a katonák a kivégzéstől, holott tudjuk, hogy erre valójában nincs esély

A főszerepet játszó Kirk Douglas nagyszerű alakítást nyújt az embereit a kivégzéstől megmenteni iparkodó ezredes szerepében, erőteljes alakításával a férfias energiát és a megalkuvást nem tűrő, két lábon járó becsületet jeleníti meg. Dax ezredes (aki civilben ügyvéd) próbálkozásai azonban már a kezdetektől fogva kudarcra vannak ítélve, hiszen a döntés valójában már a tárgyalás megkezdése előtt megszületett. Douglas mellett Ralph Meeker, Timothy Carey és Joe Turkel is kiváló teljesítményt nyújtanak az elí­téltek szerepében, egyúttal nagyszerűen mutatják be azokat a fázisokat, amelyeken a halálraí­téltek keresztülmennek, a kétségbeeséstől a cinizmuson át, egészen az agresszióig.

A befejezés pedig egy valóban parádés húzás volt Kubrick mestertől, amikor már-már hipnotikus erejű képeivel és egy fülbemászó német népdallal többet mesél az I. világháborúban harcoló katonák lelki világáról, mint bármely másik alkotás. A dicsőség ösvényei az egyik legjobb háborúellenes film, ami valaha is készült és méltán tartják a legjobb I. világháborús alkotásnak. Továbbá mindenképp jár a kalapemelés Stanley Kubricknak, aki már ezzel a filmjével is bizonyította, hogy nem véletlenül tartják az egyik legzseniálisabb rendezőnek. Gyakorlatilag egyetlen filmmel  - az egyébként szintén remek Gyilkossággal (The Killing, 1956) - a háta mögött elkészített egy minden szempontból tökéletes alkotást. Ezután pedig egyenes út vezetett az olyan filmtörténeti remekművekhez, mint a Dr. Strangelove (1964), a 2001: Űrodüsszeia (1968), vagy éppen a Ragyogás (The Shining, 1980).

Ítélet: 10/10