USA (Bill/Phillips, Columbia), 114 perc, Metrocolor, neo-noir

Rendező: Martin Scorsese

A Filmről

Travis Bickle (Robert De Niro) New York mocskos és veszélyes utcáin vezeti taxiját és nap, mint nap szemtanúja annak, mi történik a városi pokol legmélyebb bugyraiban, melynek végül maga is áldozatául esik és csak idő kérdése, mikor bukik el végleg. Mikor saját maga és környezete iránt érzett undora tűrhetetlenné válik, végső kétségbeesésében még egy utolsó próbát tesz, hogy visszailleszkedjen a társadalomba. Először udvarolni kezd az elnökválasztási kampánycsapat egyik tagjának, a gyönyörű Betsynek (Cybill Shepherd), de miután próbálkozását visszautasítás követi, még jobban elszigetelődik. Figyelme hamarosan egy Iris nevű tizenhárom éves lány (Jodie Foster) felé fordul, aki az első megmentendő lélek lesz ebből a bűnös városból.

A züllött és bűnös város képe kevés filmen volt ennyire sötét, sivár és fojtogató, mely nagyrészt Paul Schrader földi poklot megidéző forgatókönyvének köszönhető, aminek alapjául egyrészt egy merénylet szolgált, melyet a demokrata elnökjelölt George Wallace ellen követtek el, másrészt saját élete, de a végeredmény, illetve a mondandó jócskán túlmutat ezen. Paul Schrader a hetvenes években egyike volt azon rengeteg reménybeli forgatókönyvíróknak, akik Los Angelesben tengődtek a megváltásra várva. A húszas évei közepén elérkezett a mélypont: elvált, elvesztette az állását, idegösszeroppanása lett, az új barátnője kidobta, hetekig a kocsijában lakott, és ezen idő alatt senkivel sem beszélt, pornómozikba járt, nem tudott aludni, ráadásul elkezdték érdekelni a fegyverek. A felgyülemlett lelki nyomor hatására megírta a Taxisofőr szkriptjét, a többi pedig már történelem.

Martin Scorsese és Paul Schrader egy nehezen emészthető filmet rakott össze, melynek középpontjában a társadalmi elidegenedés, a magány, a kilátástalanság és az erőszak áll. A hetvenes évek közepén Amerika a politikai kiábrándultság állapotában leledzett: a rendkívül rosszul elsült vietnami háború, illetve a Watergate botrány miatt ráadásul a politikusok népszerűsége is a mélyponton volt. A film mélyen alámerül a lélektanban, de nem csak a háború egyénre gyakorolt hatását vizsgálja, hanem nagyon komolyan górcső alá veszi a társadalmat is. Scorsese pedig nem félt mindezt megmutatni, kiemelve az erőszakot, amit nagyon hatásos módon mutat meg nekünk. A Taxisofőr egy olyan modern kori noir, melyet egy gyakorlatilag névtelen idegen mesél el nekünk. Mindvégig a teljesen reménytelen Travis Bickle szemével kell látnunk a várost és csak egy-egy ritka pillantás erejéig szabadulhatunk ki gondolataiból. Míg végül egy ironikus fordulat révén emberünk ünnepelt hőssé válik, akaratlan diadalát mégsem tartjuk dicsőségnek. A film olyan sikerrel téríti ki morális iránytűnket, hogy csak kétségbeesetten kapkodunk a nem létező válaszok után.

A forgatás 1975 nyarán zajlott, amikor New York City-ben rekkenő hőség volt, és nagyjából naponta szakadt le az ég is. Pluszban a város ekkor mélyponton volt nemcsak a közbiztonságot és a költségvetést, hanem az általános higiéniát tekintve is. A mocsok, amiről Travis beszél monológjaiban, valóban jellemző volt a városra, és ezt az előnyükre fordították az alkotók a szélsőséges időjárással és az elhagyatott épületekkel egyetemben. Michael Chapman operatőr szerint a lepukkant, eső áztatta, neonfényes metropolisz csak a film javára vált, híven leképezvén az éber álomban az utcákon átsuhanó Travis lelki állapotát. A fiatal Robert De Niro élete egyik legjobb alakítását nyújtja talán legkarizmatikusabb szerepében, ehhez pedig Scorsese nyers, de a legkevésbé sem öncélú rendezése, valamint élete utolsó munkájával Bernard Hermann lágy, jazzes dallamai is hozzájárulnak.

Paul Schrader részletesen kidolgozott forgatókönyvén Martin Scorsese nem sokat változtatott, viszont ahol lehetett, engedte színészeit rögtönözni. A film egyik legtöbbet idézett jelenete, amikor Travis Bickle a saját tükörképéhez beszél, ami kapcsán a szkriptben csupán annyi szerepelt, hogy Travis a tükör előtt áll és magához beszél – azaz a teljes jelenet Robert De Niro leleménye.  Az azóta szállóigévé vált egysorost állítólag Bruce Springsteen rockzenész egyik performanszából kölcsönözte. Mások szerint Marlon Brando hasonló tükrös monológja adta az ötletet, amely az 1967-es Reflections in a Golden Eye című filmben hangzott el. Mindenesetre a jelenet méltán választotta meg Amerikai Filmintézet a világ 8. legjobb filmes idézetének. 

A Taxisofőr mindig is nagy jelentőségű mű volt és az is marad: a filmtörténet egyik legfontosabb darabja. A belső küzdelem, amelyet Robert De Niro elképesztő hitelességgel jelenít meg, bepillantást enged abba, milyen amikor egy ember a saját életét kénytelen harcba bocsátani. Remek karaktertanulmány a film, amelyhez hasonló azóta sem sok született és amelyben egy tehetsége csúcsán álló színész dolgozhatott egy mesteri forgatókönyvből, csodálatos rendezés mellett. A kritikusok viszont nem érezték olyan átütőnek sem a filmet, sem Robert De Niro alakítását, ugyanis végül sem Oscar-díjat, sem Golden Globe-ot nem kapott egyetlen kategóriában sem. Némi gyógyír, hogy 1976-ban elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját, az Arany Pálmát, De Niro pedig elnyerte a New York-i Filmkritikusok Szövetségétől a legjobb színészi teljesítményért járó jutalmat. 

A Taxisofőr mára elnyerte valódi helyét a filmtörténeti alkotások között, egyebek mellett beválasztották az Amerikai Nemzeti Filmarchívumába, az Amerikai Filmintézet az 52. legjobb filmnek és a 22. leghatásosabbnak választotta. A Time magazin a világ 100 legjobb filmje közé válogatta, a Premiere magazin pedig a 25. legveszélyesebb mozgóképként nevezte meg. Travis Bickle pedig a Total Magazin szavazásán a minden idők legnagyobb filmes antihőse megtisztelő címet kapta. A Taxisofőr azon filmek sorába tartozik, amelyeket nem lehet sem megismételni, sem folytatni, sem utánozni. Úgy tökéletes, ahogy elkészítették, és valahányszor megnézzük, frissnek érezhetjük, szinte hozzánk beszél a magányról, ami kísérteni fogja az embert az idők végezetéig.

Érdekességek

- A forgatókönyv első változatában Travis áldozatai egytől egyig színes bőrűek voltak. Paul Schrader szerint ez tökéletesen illett a figura lelkivilágához, Martin Scorsese és a producerek azonban elutasították ezt az elképzelést, mert szerintük ez nyílt felhívás lett volna a négerek elleni lázadásra.

- A producerek első számú jelöltje Brian De Palma volt, de miután egy privát vetítésen megnézték az Aljas utcákat, meggondolták magukat. Martin Scorsesével ugyanakkor közölték, hogy csak akkor lehet övé a munka, ha Robert De Nirót is hozza magával.

- Robert De Niro olyannyira alaposan felkészült a szerepre, hogy egy hónapon keresztül napi 12 órában dolgozott taxisofőrként, valamint a lelki és mentális betegségeket is részletesen tanulmányozta. Gyakori látogatója volt a Belmore Cafeteriának, amely a filmbeli taxisoknak is a találkozóhelye. Itt nem egyszer magnóra vette a taxisok beszélgetését, hogy a figura kialakítása során felhasználja azokat. Egyébként több utas felismerte a színészt, ám azt hitték, csupán megélhetési gondok miatt vállalt személyszállítást.

- A filmben a tizenhárom éves prostituáltat játszó Jodie Foster valójában is csak tizenhárom éves volt, ami nem tette lehetővé, hogy a szexualitás szempontjából túl explicit jelenetekben szerepeltessék. Testdublőre a tizenkilenc éves nővére, Connie volt. A Taxisofőr forgatása előtt alapos és körültekintő pszichológiai tesztet végeztek vele, hogy elejét vegyék azoknak a pszichikai és érzelmi problémáknak, melyeket a szerep esetleg okozhat. 

- Iris szerepére több mint 250 tinilányt hallgattak meg. Olyan nevek kerültek szóba, mint Carrie Fisher, Mariel Hemingway, Bo Derek, Kim Cattrall, Rosanna Arquette, Ellen Barkin, Kim Basinger, Geena Davis, Michelle Pfeiffer, Brooke Shields, Debra Winger, Jennifer Jason Leigh, Heather Locklear és Kristy McNichol.

- Dustin Hoffman is esélyes volt a főszerepre, de visszautasította, mert teljesen őrültnek tartotta Martin Scorsese-t. Burt Reynolds szintén nemet mondott, ám utólag mindketten úgy nyilatkoztak, hogy eléggé megbánták a döntést.

- Harvey Keitelnek eredetileg a kampányszervező szerepét ajánlották fel, de ő inkább a stricit választotta, annak ellenére, hogy a forgatókönyvben a karakter fekete volt, és nagyjából 5 mondata van csak. A színész ugyanakkor komolyan vette a szerepet, igazi stricik segítségével készült fel rá.

- Cybill Shepherd a Robert De Niroval közös éttermi jelenetben állítólag képtelen volt megjegyezni a szövegét, és ezzel alaposan próbára tette partnere türelmét. Julia Phillips producer az önéletrajzában azt állította, hogy ő és Marcia Lucas vágó remekül mulattak a vágószobában ezeken a használhatatlan képsorokon. 

- De Nirónak az Oscar-díj után 500 ezer dolláros gázsikat ajánlottak, de a Taxisofőrért a még korábban megkötött szerződés alapján mindössze 35 ezer dollár járt csak neki. 

- A Taxisofőr legerőszakosabb jelenete az, amelyben Travis Iris „kiszabadítását” hajtja végre. A cenzúra beavatkozását azzal próbálták elkerülni, hogy Michael Chapman operatőr az utómunkálatok során változtatott a vér színének telítettségén, amitől a vér egyes képkockákon már-már rózsaszínnek tűnik. 

- Robert De Niro taréjos fizurája nem valódi, utána ugyanis még rögzíteniük kellett korábban játszódó jeleneteket. A sminkesek helyette leszorították a haját, a taréjhoz pedig vastag lószőrt használtak. A műhaj ma az Astoria stúdió múzeumában látható New Yorkban.

- A híres zeneszerző, Bernard Herrmann első reakciója az volt, amikor a még kevésbé ismert Scorsese megkereste, hogy nem vállal „autós filmeket”, és csak azután mondott igent, hogy elolvasta a forgatókönyvet. A filmzene rögzítése után a rendező felhívta azzal, hogy szüksége lenne még egyetlen, ijesztő hangeffektusra, ezért Herrmann visszarendelte a teljes zenekart azért az egyetlen hangért. A felvétel után a zeneszerző még aznap éjjel meghalt, 64 éves korában.

- Az agresszív utast maga a rendező alakítja, de ez csupán kényszermegoldás volt, mivel az eredetileg kiszemelt George Memmoli a The Farmer (1977) című film forgatásán elszenvedett balesete miatt kénytelen volt lemondani a szerepet. Egyébként Scorsese nem csak utasként látható a filmben: amikor először jelenik meg Betsy, amint lassított felvételen besétál a kampányirodába, Scorsese az iroda ajtaja mellett üldögélve néz fel a nőre. 

- Az antipatikus pénztároslányt Robert de Niro akkori barátnője, Diahnne Abbott alakítja a filmben.

- A film bemutatása után öt évvel, 1981-ben egy John Hinckley nevű merénylő próbálta megölni Ronald Reagan amerikai elnököt, elmondása szerint a Taxisofőr inspirálta tette elkövetésére, hogy imponáljon Jodie Fosternek, akit rendszeresen követett is a Yale Egyetemen. Hinckley még Travis Bickle tarajos frizuráját is leutánozta a filmből. Börtön helyett végül elmegyógyintézetbe került, ahonnan 34 év után, 2016-ban szabadult.

- A Taxisofőr volt az utolsó mozi, melyben a Columbia Pictures utoljára használta klasszikus logóját, a fáklyát tartó nőalakot.

Vélemény

 Figyelem! Az írás nyomokban spoiler-t tartalmazhat.

A Taxisofőr azon filmek közé tartozik, amiről sokan hallottak már és esetleg még a legendássá vált mondatot is ismerik belőle, azonban jóval kevesebben vannak azok, akik valóban látták is a filmet. Ebből kifolyólag gyakran előfordul, hogy miután úgy döntenek, hogy végre megnézik a filmet, végül egyáltalán nem azt kapják, amit előzetesen vártak tőle. Nem beszélve arról, hogy azok pedig végképp ne álljanak neki, akik egy jó sztorira vagy egy jó kis izgalomra vágynak, mert azt bizony nem fogják megkapni. Ellenben ha valaki tanulmányozni akarja azt, milyen volt magányosnak, paranoidnak, vagy éppen kitaszítottnak lenni egy nagyvárosban, illetve remek színészi játékkal megspékelt egyedi hangulatra vágyik, annak mindenképp kötelező megnézni a filmet. Meg egyébként is, a Taxisofőrt legalább egyszer mindenkinek látnia kell.

Martin Scorsese látványosan inkább az atmoszféra megteremtésére fekteti a hangsúlyt, mint egy történet felépítésére és mindent megtesz azért, hogy a New York-i utcák mocska és magánya tökéletesen érzékelhető legyen belőle. A 70-es és 80-as évek züllött, mocskos metropoliszának hangulata magába szippantja a nézőt, mert abban az időben tényleg nem úgy nézett ki napjainkban, egy igazi koszfészek volt, ami megtisztulásra vágyott. A rendkívül erős képi világ a kilátástalanság érzetét kölcsönzi az alkotásnak. A Taxisofőr nem rendelkezik túl bonyolult vagy mozgalmas történeti szállal, azt meg végképp nem mondhatjuk, hogy hőse egy szerethető karakter lenne, ezzel szemben az egyik legerősebb hatást kiváltó mű a magányról, a társadalmon kívüli létről és a reménytelenségről. Az pedig felejthetetlenül és végérvényesen beleég a retinánkba, ahogy Robert De Niro a halántékához emeli a pisztolyt formáló véres kezét és lövést imitálva ránk mosolyog. 

Martin Scorsese filmje megjelenése óta az amerikai és az egyetemes filmtörténet egyik klasszikusának számít, ami valójában megmutatta a világnak, hogy ki is az a Scorsese, és ki az a Robert De Niro. Utóbbi élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja a vietnami veterán szerepében, bizonyítva, hogy miért is egyik legnagyobb Hollywood-i színészek egyike. De ne felejtkezzünk meg az akkor mindössze 13 éves Jodie Foster-ről sem, aki korát meghazudtoló módon pazar teljesítményt nyújt (Oscar-jelölés lett a jutalma), hogy aztán a későbbiekben egy sikerekben gazdag pályafutás várjon rá. 1977-ben az Akadémia a Rocky-t jutalmazta a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal. A mai napig vitáznak a filmrajongók azon, hogy jogos döntés született-e. Semmi bajom nincs a Rocky-val, az is remekül sikerült mozi, de az én véleményem szerint nem is kérdés, hogy a Taxisofőr jobban megérdemelte volna az Oscar-szobrot. 

Végére pedig még egy kisebb érdekesség. Kering egy elmélet arról, hogy a film utolsó pár perce valójában Travis Bickle lázálma, aki valójában belehalt a sérüléseibe és utolsó élő pillanataiban még elképzeli, ahogy minden elrendeződik az életében. Martin Scorsese és Paul Schrader is tisztában van ezzel az elmélettel, de egyikőjük sem ismerte el. Schrader szerint a találkozás Betsy-vel valóban megtörténik, de a film végi pillanatnyi mánia azt sugallná, hogy minden kezdődne elölről. 

https://videa.hu/videok/film-animacio/taxisofor-1976-40th-anniversary-edition-PbsWnOQxpOdbFSYs

Ítélet: 10/9