USA (Paramount), 202 perc, Technicolor, gengszterfilm

A Filmről

Bár minden idők egyik legnagyobb filmjeként tartják számon, A Keresztapa első részének forgatása elég viszontagságos volt, különösen a rendező, Francis Ford Coppola számára. Az elsöprő sikert látva a stúdió azonban azonnali folytatást követelt, azonban Coppola az első rész nehézségei miatt a folytatás rendezését el sem akarta vállalni. Ki is választotta Martin Scorsese-t maga helyett rendezőnek, a producerek viszont erről hallani sem akartak és egy visszautasíthatatlan ajánlatot tettek neki és teljes művészi szabadságot is biztosítottak hozzá. Végül Coppola csak úgy vállalta a második részt, ha megcsinálhatja a Magánbeszélgetés (The Conversation) című lehallgatós krimijét, illetőleg ő írhatja meg A nagy Gatsby forgatókönyvét és rendezhet egyet a San Francisco-i operának még mielőtt belekezdene a munkába.

A mérföldkőnek számító első rész után két évvel később készült el a második rész, amely méltó folytatása lett Coppola klasszikusának, mely grandiozitás tekintetében mindenképpen felül is múlja az előző részt. Két párhuzamosan váltakozó cselekményszálon fut a történet: az egyik a múltba tekint, és Vito Corleone (Robert De Niro) fiatalkorát térképezi fel, bemutatva, hogy az ifjú olasz bevándorló miként került kapcsolatba a szervezett bűnözéssel, és hogyan rakta le későbbi birodalma alapjait a századelő New Yorkjában; a másik az ötvenes évek alkonyát eleveníti fel, amikor már Don Michael Corleone (Al Pacino) a család feje. Michael a klán hatalmának növelését célozza meg, csakhogy egy régi rivális, az idős, ámde roppant körmönfont Hyman Roth (Lee Strasberg) meggátolja erőfeszítéseit, és nyíltan hadat üzen neki. Az új keresztapa azonban nem retten meg ellenfelétől: minden követ megmozgat, hogy leszámoljon nemcsak vele, de azon korrupt politikusokkal és hűtlen családtagokkal is, akik szintén keresztezik az útját. Ennek következményeképpen bátyjával, Fredoval (John Cazale) sem tehet kivételt.

Michael birodalmának erősödésével páthuzamosan láthatjuk a múltat: apja, Vito Corleone felemelkedésének történetét. A Don Vito Andoliniként született a századfordulón a szicíliai Corleonéban. Egy szörnyű vendetta következtében fiatalon árvaságra jut, majd az Egyesült Államokba emigrál. Pár évvel később már kiegyensúlyozott családos emberként látjuk viszont, aki bolti segédként dolgozik a Lower East Side-on. Azonban hamarosan szembe találja magát a rettegett helyi főnökkel, Don Fanuccival (Gastone Moschin), akit a maga csendes, ám könyörtelenül hatékony módján takarít el az útból. Később a már elismert és gazdag Don Corleone visszatér szülőföldjére, hogy elrendezze a régi ügyeket. Robert De Niro olyan energikusan és remekül jeleníti meg a fiatal Don Corleonét, hogy elnyerte érte élete első Oscar-díját is.

A keresztapa II. hat Oscart hozott az alkotóknak - folytatás addig még soha nem nyert a legjobb film kategóriájában - és talán még sötétebben, mélyebben és lényegre törőbben ábrázolja a hatalom teljes erkölcsi romlásba taszító erejét.  Emellett a film nehezen túlbecsülhető erénye, hogy a hangnemet illetően van bátorsága irányt váltani az első részhez képest. Különböző jelenetek, motívumok és képek idézik vissza szabadon az előzményeket, de a második rész elégikusabb, szomorúbb és nagyobb ívű párhuzamokat és kontrasztokat von a különböző korok és keresztapáik, Vito és Michael között. Coppola itt már egyértelműen a maffia ellen foglal állást, Michael pedig úgy lesz egyre mélabúsabb, könyörtelenebb és magányosabb, ahogyan a hatalma és befolyása növekszik. A szerepet másodjára alakító Al Pacino játéka egyenesen bámulatos, ahogy megnyerő arányérzékkel egyensúlyoz a kimért, rezzenéstelen arcú stratéga és az üvöltöző zsarnok között.

A Keresztapa II. mindent egybevetve majdnem olyan nagyszerű, mint elődje, ám kisebb szépséghibái miatt kicsivel mégis elmarad attól. A korábbi részben kulcsszerepet betöltő mellékszereplők feltűnően kevés mozgásteret kapnak, s ha feltűnnek, jelenlétük olykor funkciótlan. Emellett nem eléggé kidolgozott az idős maffiózó, Frankie Pentangeli (Michael V. Gazzo) háttértörténete sem. Mindezen apró negatívumok azonban elenyésznek a produkció számos erénye mellett, A Keresztapa II. elődjéhez hasonlóan kiváló mozi, méltán lett világhíres klasszikus, hogy mégsem tud egészen felérni elődjével, ennek egy oka van: az első rész öröksége nyomasztóan nagy teher, amit megugrani gyakorlatilag lehetetlen feladat.

Érdekességek

- Coppola eredetileg azt tervezte, hogy Marlon Brando alakítja a fiatal Vitót is, ugyanis meg volt róla győződve, hogy ezt is el tudná játszani. Aztán a forgatókönyv írása közben az eszébe jutott, mekkorát alakított Robert De Niro A Keresztapa meghallgatásán, és neki adta a szerepet anélkül, hogy egyáltalán felajánlotta volna azt Brandónak.

- Marlon Brando is szerepelt volna egy rövid jelenetben a film végén, de mivel ő is meg volt sértődve a filmet gyártó stúdióra, nem jelent meg az adott forgatási napon. Coppolának rögtönöznie kellett, így az utolsó pillanatban kiírta Vito Corleonét a jelenetből, amit másnap le is forgattak.

- Robert De Niro négy hónapig tanulta a szicíliai olaszt, hogy minél hitelesebb legyen az alakítása, miután a filmben majdnem végig olaszul beszél. Ebből három hónapot Szicíliában töltött, hogy még jobban magába szívja a nyelv karakterét.

- A film elején még olyan problémák merültek fel, hogy a fiatal Vitónak milyen kinézete legyen, és hogy olaszként viseljen-e bajuszt, vagy sem. A problémát végül egy pénzérme feldobásával oldották meg.

- Azokban a jelenetekben, amikor a múltat idézik, a színészek cipzáras nadrágot viseltek, de a valóságban abban a korban még nem létezett cipzár, így újra fel kellett venni a jeleneteket gombos nadrágokkal.

- A Connie-t játszó Talia Shire mindössze 1500 dollárt kapott A Keresztapa első részéért, most azonban már 30.000 dollár volt a honoráriuma, amihez 10.000 dollárnyi bónusz is járt, mivel a film elérte a 27.5 millió dolláros bevételt.

- A Sonny Corleone szerepében mindössze a film végi visszaemlékezésben feltűnő James Caan is ugyanazt a fizetést szerette volna elkérni a produkcióért, mint amennyit az első részért kapott, ahol jóval több szerepe volt. A stúdió végül az ő kérését is teljesítette. 

- A filmben szereplő Lee Strasberg a modern amerikai színjátszás atyja, aki olyan színészeket tanított Sztanyiszlavszkij továbbfejlesztett módszerére, mint James Dean, Elia Kazan, Marilyn Monroe vagy éppen Al Pacino. Az akkor 73 éves Strasberg addigra már visszavonult a filmezéstől és csak Al Pacino közbenjárására vállalta el a szerepet. Strasberg a forgatás idején megbetegedett, de nem halasztották el a felvételeket, ehelyett Coppola átírta a karakterét, és Hyman Rothból betegeskedő öregembert csinált, aki kigombolt pizsamában oktatja ki az új generációt.

- Marlon Brando és Robert De Niro is ugyanannak a karakternek a megformálásáért kaptak Oscar-díjat, előbbi 1972-ben a legjobb férfi főszereplő, utóbbi 1974-ben a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjat kapta meg. Az Oscar-díj történetében először fordult elő ilyen eset.

- A Paramount a századelői jeleneteket a burbanki stúdióban akarta forgatni, de a rendező ragaszkodott hozzá, hogy Vito életének középső szakaszát, és a helyi Don Vitóvá való átalakulását eredeti helyszíneken, New York századelői hangulatot sugárzó utcáin vegyék fel.

- Bár ez volt Robert De Niro és Al Pacino első közös filmje, egyetlen jelenetben sem szerepelnek együtt. Közös jelenetük először az 1995-ös Szemtől szemben (Heat) c.filmben volt.

- Michael Corleone testőrét a világhírű, magyar származású szobrászművész, Amerigo Tot (Tóth Imre) alakította a filmben.

Vélemény

Bár valószínűleg senki sem gondolná, de Francis Ford Coppola egyszer azt nyilatkozta, megbánta, hogy második és harmadik részt is készített A Keresztapa című filmjéből. A világhírű amerikai rendező szerint csak egy filmnek kellett volna készülnie és már a második rész is hiba volt. Ehhez én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy sok mindennek lehetne nevezni A Keresztapa második részét, de hibának egyáltalán nem. Bárcsak a mai filmek második (vagy épp sokadik) része sikerülne legalább fele ilyen jól. Való igaz, hogy a trilógia harmadik része már nem tudta azt a színvonalat hozni, mint az első két rész, de még így is messze jobban sikerült, mint a mai filmek nagy százaléka, nem beszélve azokról a filmekről, amik folytatások.

Sokan vannak olyanok is, akik jobbnak tartják a második részt, mint az elsőt, én azonban nem tartozom azoknak a táborába. Ennek két egyszerű oka van: az egyik Marlon Brando hiányában rejlik, a másik pedig abban, hogy véleményem szerint - az első résszel ellentétben - kissé már túlnyújtották a filmet. Az azonban kétségtelen, hogy A Keresztapa II. minden idők egyik legjobb folytatása, ugyanakkor az is biztos, hogy azért az elődjéhez nem sikerült felnőnie. Bár tegyük hozzá, hogy az gyakorlatilag lehetetlenség is lett volna. Coppola filmjének legnagyobb erénye, hogy nem csupán szolgaian másolja a nagy elődöt és nem próbálja hatványra emelni annak értékeit, hanem egy legendás trilógia önmagában is tökéletesen megálló darabját tisztelhetjük benne.

Ugyan A Keresztapa első része még talán leginkább Marlon Brandóról szólt, vagy legalábbis ő vitte el a show-t, ugyanakkor kijelenthető, hogy a második rész már egyértelműen Michael Corleonéről és az őt megszemélyesítő Al Pacinóról szól. Egy igencsak fájdalmas örökségről van szó. Michael újdonsült Donként végig próbál felnőni az apjához és hozzá hasonlítani, de neki sajnos nincs meg hozzá az a kellő tekintély, amire szükség lenne, így ennek hiányában vasfegyelemmel próbálja meg irányítani a családot, a hatalom logikájának kérlelhetetlenül megfelelve. Az általa követett út pedig a család teljes széteséséhez vezet, és az egyik legszörnyűbb bűnhöz, amit ember csak elkövethet, amire még az apja sem vetemedett volna soha. A Michael köré összpontosuló szál valójában egy ember személyes tragédiája, vagy ha jobban tetszik egy bukástörténet kezdetét is jelenti is egyben. 

Ugyan Robert De Niro elnyerte az Oscar-díjat az alakításának köszönhetően és valójában nem is nagyon vitatkoznék ezzel, ugyanakkor kissé érthetetlen állok szemben azzal a ténnyel, hogy Al Pacino ismét mellőzve lett az Akadémiánál. Én már azt sem értettem, hogy az első rész után miért nem ő kapta meg a díjat, az azonban már végképp felháborító, hogy A Keresztapa II. után sem kaphatta azt meg, pláne annak fényében, hogy azt végül egy táncos-komikus nyerte el egy jelentéktelen filmben nyújtott szerepéért. Nem beszélve arról, hogy Pacino itt még az első részben nyújtott alakításánál is jóval kiforrottabb és érettebb játékkal rukkolt elő. Így maradjunk meg annyiban, hogy a szakmai elismerések helyett sokkal inkább értékmérője lehet egy adott teljesítménynek a kollektív emlékezetben elfoglalt helye.

Ítélet: 10/9