Magyarország (Budapest Filmstúdió, MAFILM), 111 perc, színes, dráma

A Filmről

Bár nehéz idők járnak 1944 őszén, túl vagyunk a nyilas hatalomátvételen, egy baráti társaság mégis minden este összeül kedvenc budapesti kocsmájában egy baráti beszélgetésre, iszogatásra. Király (Márkus László), a sznob könyvügynök, Kovács (Horváth Sándor), a hívő asztalosmester, Béla (Bencze Ferenc), a pragmatikus kocsmáros, és a cinikusnak tűnő Gyuricza (Őze Lajos) a marhaszegy elkészítéséről és a fasizmus igazságtalanságairól beszélgetnek. Az egyik este csatlakozik hozzájuk egy furcsa alak, Keszei (Dégi István), a fotográfus személyében, aki megjelenésével olyan láncfolyamatot indít el, melynek végkifejlete aztán kategorikusan ad választ a felvetett súlyos kérdésekre. Másnap az asztaltársaság tagjai maguk is súlyos etikai döntés elé kerülnek: behódolnak vagy ellenállnak a hatalomnak.

Az ötödik pecsét akár Fábri Zoltán utolsó műve is lehetne, mert tulajdonképpen az életmű fontosabb témáit és formai megoldásait összegzi. Fábri már 1963-as megjelenésekor szerette volna adaptálni Sánta Ferenc regényét, de előbb a szintén frissen megjelent és témájában aktuálisabbnak gondolt Húsz órát (1965) vitte vászonra. Az ötödik pecséthez, amely megjelenésekor tézisszerűsége és áthallásai miatt vitákat váltott ki, csak a hetvenes években nyúlt vissza, amikor viszont azzal a kritikával szembesült, hogy a fasizmus természetének leleplezése már idejétmúlt vállalás. Azt persze, hogy a film (és a regény) nemcsak a fasizmusról, de örök érvényű morális dilemmái révén bármelyik diktatúráról szólhat, akkor még nem lehetett kimondani.

Bár Fábri a nyilasparanoiát rendkívül hitelesen ábrázolja filmjében, a vészkorszakot mégis inkább a hetvenes évek elején megkeményedő puha diktatúra modelljeként használja. Az ötödik pecsét kivételes drámai erővel megszólaló erkölcsi példázat, amelyben a szereplőknek aközött kell választaniuk, hogy az alattvalóikat lelkifurdalás nélkül elnyomó zsarnokok, azaz Tomóceusz Katatikik, vagy a szenvedést méltósággal viselő szolgák, azaz Gyugyuk lennének, akiknek tiszta a lelkiismeretük, mert nem ők követték el ezeket a bűnöket. A film arra kérdez rá, hogy a kisemberek, akik nem a rendszerrel szemben fellázadó hősnek születtek, csak megpróbálják csendben túlélni az elnyomást, meg tudják-e őrizni az erkölcsi tartásukat, ha az életük a tét. 

Az ötödik pecsét első negyven perce szinte kizárólag dialógusokból áll, amelyek nagyrészt egy kocsmai asztalnál bonyolódnak. Illés György operatőr azonban a helyiség egyik lámpája által felülről megvilágított arcokkal, folyton pásztázó kamerájával és közelképekkel teszi nyomasztóvá és feszültté a beszélgetéseket, amelyeknek könnyen tragikus vége szakadhat, ha a képen kívülről valaki váratlanul belép a kocsmába. Az asztaltársaság sorsán keresztül megjelenik a Kádár-korszak egyik jellegzetessége, egymás feljelentésének gyakorlata. Ugyanezt modellezi a film fogdai jelenetsora, amelyben a fiatal nyilas tiszt és a Latinovits Zoltán által alakított civilruhás vezető képében a kemény diktatúra és a puha diktatúra feszülnek egymásnak. Előbbi kivégeztetné a rendszert szidó polgárokat, míg utóbbi szerint éppen azt kell elérni, hogy az emberek engedelmes alattvalókká váljanak, és ne is gondoljanak a lázadásra. 

Az ötödik pecsét tehát tulajdonképpen egy erkölcsi példázat, mely szervesen illeszkedik a magyar film múltra visszatekintő alkotásainak sorába, melyek az 1970-es évektől már nyíltabban, kevésbé propaganda-szerűen próbálták feldolgozni az 1945 előtti korszakot és annak borzalmait. Fábri világéletében a kisember és az erőszakos hatalom viszonyát vizsgálta, annak a lehetőségét keresve, hogyan tudja megőrizni az átlagpolgár tartását, önbecsülését, egzisztenciáját az elnyomásban. Újra és újra elővett témájának egyik legdrámaiabb megfogalmazása a film, amit némi fenntartással fogadtak bemutatásakor, de mára elfoglalta méltó helyét a rendező olyan klasszikusai mellett, mint a Körhinta (1955), az Isten hozta, őrnagy úr! (1969) vagy a Hannibál tanár úr (1956). A rendezés, a színészek, az operatőri munka és a minden ízében klasszisnak számító egyéb produkciós tényezők mind-mind arra predesztinálják Az ötödik pecsétet, hogy a magyar filmtörténet remekei között tartsuk számon.

Érdekességek

- Béla kocsmája és a nyilasház belső tere stúdióban volt felépítve. A nyilasház bejárata a Budapest VI. kerület, Ilka utca 56. szám alatt található, míg a film végi utcasarok a feszülettel a VIII. kerületi Koszorú utca végén van: a házak és a feszület ma is láthatóak.

-  Fábri ügyesen kihasználta azt a lehetőséget, hogy a kerületben amúgy is bontásra ítélt házakat kellett felrobbantani. Azonban majdnem megtörtént egy tragédia is, ugyanis a robbantás előtti pillanatban az operatőr Illés Györgynek jutott az eszébe, hogy a rendezőasszisztens még az egyik házban tartózkodik. Szerencsére az utolsó percben még sikerült megelőzni a balesetet.

- A pontos dialógusok betartására Fábri különösen odafigyelt. Amikor vége lett az aznapi munkának, a díszletből tilos volt bármit is megmozdítani, arrébb tenni, semmi nem változhatott meg, még véletlenül sem. Egyszer mégis hiba történt, és a kellékes kolléga véletlenül, rutinszerűen kezdte el pakolni a felvétel végén ott maradt tárgyakat. A félig elbontott díszletet aztán végül sikerült még emlékezetből jól visszarendezni, de a jövőbeli nagyobb bajt elkerülvén ezután állandóan fotókat készítettek a film standfotósával, az aktuális berendezett szettről vagy díszletről. 

- Cserhalmi György, aki az agyonvert kommunista figuráját alakította, annyira beleélte magát jelenetének szerepébe, hogy a forgatási szünetekben is kikötve maradt.

- A film 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Vélemény

Fábri Zoltán ma is érvényes erkölcsi kérdéseket feszegető filmjének címe a Biblia hétpecsétes titkainak egyikére utal: a Jelenések könyvében a végítélethez hét pecsét feltörése vezet. Az ötödik pecsétben az elhunytak számon kérik Istent, hogy miért nem bünteti meg a hívők vesztét okozó embereket, ellentmondva ezzel az Úr tanításának, miszerint „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket”. A cím így nyilvánvalóan előrevetíti a film hőseinek sorsát, hiszen nekik is tanúbizonyságot kell tenniük a hitükről és elvhűségükről egy  vészterhes korszakban, a nyilas rémuralom idején.

Az ötödik pecsét egy igencsak nehéz film, mindamellett még igen komoly erkölcsi terhet is cipel. Ezt a súlyt pedig magának a nézőnek kell elviselnie, és egyben valamilyen formában feloldania, amikor szembesül a film lényegi mondanivalójával. A film által felvetett morális kérdés nem csupán a nyilas hatalomátvétel idejében, vagy épp nem csak a film készítésének korszakában, hanem napjainkban is igencsak aktuális. Miszerint az ember képes-e az embertelenségben is felemelt fejjel, tiszta lelkiismerettel kitartani elvei mellett vagy inkább a kényelmes, ugyanakkor az erkölcsi elkárhozást jelentő döntést választja? A válasz természetesen nem olyan "egyszerű", mint a filmben felvázolt helyzet, azaz nem csupán Tomóceusz Katatikik és Gyugyuk, feketék és fehérek, vagy hogy napjainkba átültessük, nem kizárólag jobboldaliak és baloldaliak léteznek. Szerencsére (vagy épp nem) a lehetőségek száma ennél jóval sokrétűbb, ám az adott történelmi korszakban az alapvető elgondolás kimerült abban, hogy aki nem fogadja el a nézeteket és/vagy nem hódol be, az egyértelműen ellenségnek tekinthető. Ennél jobban nem szeretnék belemenni a szituációba, a mai politikai helyzetet pedig végképp nem szeretném még jobban beleszőni, legyen ennyi elég és inkább folytatom a film legnagyobb erősségével, a színészi játékkal.

Olyan legendás színésznagyságok mutatják meg a színészet magasiskoláját, mint Őze Lajos, Márkus László és természetesen Latinovits Zoltán. Nem mellesleg hármójukban közös, hogy mindannyian viszonylag fiatalon, pályájuk csúcsán hagytak itt minket. Latinovitsnak ez volt az utolsó filmszerepe, ugyanis még a film bemutatása előtt, 1976. június 4-én elhunyt. Még ennyi év távlatából is tisztán érezhető az az energia, amelyet közvetítenek azzal, hogy a színészek teljes tudatában vannak annak a ténynek, hogy nem csak karaktereiknek kell a filmben felvetett kérdést mérlegelniük, hanem önmaguknak is. Fábri Zoltán fontos kérdéseket veti fel: létezik-e emberi méltóság, mekkora a választás szabadsága és ezzel összefüggésben mekkora a kisemberek mozgástere a diktatúrákban, a történelem poklában? Egyértelműen Fábri tehetségét dicséri, hogy filmje nem válik unalmas melodrámává, annak ellenére sem, hogy a dialógusok sok helyütt bizony igencsak szájbarágósak. Mindez főként annak köszönhető, hogy a zseniális színészi alakítások és a remekül megírt karakterek rendkívüli erejű hitelesítő funkcióval bírnak és mindezek együttesen azt eredményezték, hogy a magyar filmtörténelem egyik legerősebb és megkerülhetetlen alkotását találhassuk meg benne. Az ötödik pecsét mindenki számára kötelezően megnézendő film.

https://ok.ru/video/1697119472280

Ítélet: 10/9