Magyarország (MAFILM), 90 perc, ff, romantikus dráma

A Filmről

1953 őszén Pataki (Barsi Béla) elhatározza, hogy kilép a szövetkezetből, és lányát, Marit (Törőcsik Mari) Farkas Sándor (Szirtes Ádám) egyéni gazdához adja, így egyesítvén szomszédos földjeiket. Mari azonban Bíró Mátét (Soós Imre) a szövetkezet tagját szereti. A két fiatal szerelme először egy vidám vásári mulatságon mutatkozik meg, ahol boldogan keringenek együtt a körhintán, amíg az apai szó vissza nem parancsolja a lányt, majd egy lakodalmi mulatságon teljesedik ki, ahol nyílt összecsapásra is sor kerül a két rivális között. A fiatalok szembeszállnak „a föld a földhöz házasodik” ősi szabályával, és megpróbálják szabadon megélni szerelmüket.

Fábri Zoltán filmtörténeti klasszikusa nemcsak a magyar filmművészet újjászületésének emblémája, a magyar filmtörténeti toplisták megkerülhetetlen alkotása, de egyben a filmművészet drámai kifejezőerejének, a montázsszerkesztésnek is gyönyörű, érzelmeket és képzeletet megmozgató példája. Az 1948-as államosítást követően a kommunista párt a filmipart is saját kézbe vette, ők döntöttek arról, milyen témákról készülhet film. Az elfogadott forgatókönyvtől eltérni nem lehetett, az elkészült filmek többsége így vizuálisan silány propagandatermék volt. Ebben az áporodott levegőben robbant be a Körhinta, amely visszahozta a magyar filmbe azt az evidenciát, miszerint a film vizuális művészet. Bár ezen alkotás is hűen közvetítette a kommunista direktívát, de szerencsére mindez igencsak súlytalanná vált a szerelmesek lázadása mellett.

A Körhinta az ötvenes évek magyar falusi közegében játszódó sajátos Rómeó és Júlia történet egy ifjú szerelmespárral, akik szüleikkel, társadalmi és politikai meghatározottságaikkal szemben is a saját választásaikat, a saját érzelmeiket akarják követni. A két főszereplőt a 21 éves, főiskolás felfedezett Törőcsik Mari és Soós Imre alakította. Előbbiből ez a film csinált egy csapásra országos ismertségű színésznőt, egyúttal méltón zárta le a nehéz sorsú Soós Imre pályáját, aki másfél évvel a bemutató után öngyilkos lett. Törőcsik Mari kislányos bája, tisztasága, méltóságának szépsége, suhanó boldogsága, Soós Imre világgal dacoló izzása, Szirtes Ádám elfojtott szilajsága és Barsi Béla konok keménysége egytől-egyig Fábri kitűnő színészvezetését dicséri.

Fábri Zoltán korábban a szocialista realizmusnak engedő filmeket forgatott, de a Körhintával az első számú magyar filmrendezővé lépett elő. A rendező eredetileg festőnek tanult, és a képzőművészet felől közelített a filmezéshez, előre lerajzolta a film összes beállítását, és azokhoz a forgatás során is ragaszkodott. Ez a vonása az amerikai filmből és a francia költői realizmusból táplálkozó alkotáson is éreztette a hatását. A filmnek vannak ugyan emlékezetes mondatai, de a képei beszélnek a legszebben a generációs lázadásról, a fiatalság és a szabadság később elvesző mámoráról, amikor az ember még azt hiszi, minden lehetséges. Ennek az ellenállhatatlan szenvedélynek és erőnek a megmutatkozása a film történetének és szerkezetének két fő pillére, a két briliáns montázsjelenet. Az első, a falusi vásár körhintajelenete, a második pedig a lakodalomban eljárt csárdás. Mindkettő a képváltások ritmusára, az érzelmek szabad áramlására, a körmozgás szédítő erejére, kötöttségére és a kötöttségeket, szabályokat áthágó szenvedély örök, szerelmes energiájára épít. A táncjelenet különlegessége, hogy a figurák elemi erejű indulatait nem a szavak, hanem valóban a képek nyelvén, illetve a figurák mozdulatain keresztül mutatja be.

A Körhinta cselekményének politikai mellékzöngéi nyilvánvalóan teljességgel érdektelenek (talán nem túlzás kijelenteni, hogy már a film elkészültekor azok voltak), a szerelmi történet ereje azonban nem kopott meg szemernyit sem, továbbá a film ábrázolásmódja is frissnek hat. Különlegessége a képi kifejezés és a montázsépítkezés innovativitásában áll (a lakodalmi tánc mellett a nyitányban látható körhinta-jelenet mindenképp kiemelendő), továbbá abban, ahogyan Fábri egységbe forrasztja a halk (lírai) életképeket és a vad (drámai) indulatokat.

Az alkotást hatalmas ováció és állótaps fogadta az 1956-os cannes-i fesztiválon, ahol a közönség annyira fellelkesült, hogy a vetítés után feltörte a magyar delegáció standját, és szétkapkodta a filmhez készült sajtófotókat. Díjat ugyan nem kapott a Körhinta (ezt Fábri élete végéig nem tudta kiheverni), de azt elérte, hogy Magyarország visszakerüljön a világ filmes térképére. Az alkotást 1968-ban beválasztották a tizenkét legjobb magyar film közé (Budapesti 12), majd 2000-ben bekerült az Új Budapesti Tizenkettőbe is, 2012-ben pedig felvették a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás listájára is.

Érdekességek

- A film rendezőjének eredetileg Máriássy Félixet jelölték ki, aki azonban infarktusa miatt nem tudta megrendezni.

- Sarkadi Imre szerint a korszak egyik magyar színésznője sem volt alkalmas Pataki Mari eljátszására, de Fábri megnyugtatta, hogy a színiiskolások között meg fogják találni a megfelelő típust. A próbafelvételek győzték meg végül a rendezőt is arról, hogy Törőcsik Mariban megtalálta az igazi Pataki Marit. Miután megnézte a felvételt, a kezdetben kételkedő Sarkadi is lelkesen helyeselt. 

- Törőcsik Marinak az egyik jelenetben sírnia kellett volna, amire egyébként évekig képtelen volt a kamera előtt. Fábri ekkor szándékosan megbántotta őt, mire ösztönösen sírva fakadt, s ekkor indulhatott a kamera. A nevetés sem ment könnyebben. A forgatáson Soós Imrével együtt még szívből jött a kacaj, az utószinkron esetében azonban annyira nem ment a dolog, hogy végül Újvári Viktória színművésznő nevetése került a filmszalagra. 

- Soós Imre depressziója és alkoholproblémái a forgatás során ugyan nem jöttek elő, de morfiumot szedett, így kétszer miatta állt le a forgatás. Egy évvel a Körhinta bemutatója után, máig tisztázatlan körülmények között meghalt, a hivatalos verzió szerint feleségével – pszichológusával – együtt öngyilkos lett.

- A körhintát a budapesti Népligetben állították fel, a vásáros bódék csupán díszletek voltak. A körhintajelenetet három napig forgatták, míg a lakodalmi epizódot egy teljes hétig. 

- Mari és Máté szerelmi vallomását egy sáros dűlőúton vették fel, amelybe Máté szekere később bele is ragadt. A tűzoltóság közreműködésére volt szükség ahhoz, hogy a helyszín kellően sáros és lehangoló legyen, mert az út koszával akarta ellenpontozni Máté és Mari szerelmi vallomásának romantikáját.

- François Truffaut kisebb forradalmat robbantott ki, amiért a Körhinta nem kapott Arany Pálmát. Amellett, hogy a fesztivál fődíját Fábri Zoltánnak adta volna, a legjobb színésznőnek járó díjjal Törőcsik Marit tüntette volna ki. 

- A film egyik legemlékezetesebb jelenete a fiatal szerelmesek tánca. Hegyi Barnabás operatőr úgy rögzítette a szédítő csárdást, hogy hozzákötözte magát a színészekhez. Hitelt érdemlő források szerint a táncjelenet volt Francois Mitterand, egykori francia miniszterelnök kedvenc jelenete.

Vélemény

Semmi kétség nincs afelől, hogy Fábri Zoltán az ötvenes évekbeli magyar film egyik meghatározó vezéralakja, a Körhinta pedig a magyar filmművészet egyik legjobb és legtöbbet emlegetett alkotása. Most, hogy a filmes kalandozásom során elérkeztem a filmhez, azzal kellett szembesülnöm, hogy az alaptörténeten kívül bizony nem sok minden maradt meg az emlékeimben. Mentségemre legyen mondva, hogy nem mostanában láttam a filmet utoljára. Így örömmel merültem újra el a magyar filmtörténelem egyik legszebb szerelmi történetében és mindent összevetve én is elmondhatom, hogy méltán van ott a film és a rendezője a jól megérdemelt helyén, a legnagyobbak között.

A történet ismerős lehet azoknak, akik követik a blogot, ugyanis egy korábbi magyar klasszikus esetében is hasonló a történet és a felállás, és még a történelmi háttér is. A Talpalatnyi föld (1948) ifjú hőse (akit Szirtes Ádám játszik) és hősnője is szeretik egymást, és a kegyetlen paraszti valóság ellenére választják a szerelmet az érdekházasság helyett. Ott azonban még szerelmük beteljesülése tragédiához vezet, szemben a Körhintával, ahol jóval szerencsésebb és boldogabb a végkifejlet.

A film talán legnagyobb dobása, sok minden közül, hogy felfedezte számunkra az akkor még teljesen ismeretlen Törőcsik Marit, akinek finom, természetes, nagyon visszafogott játéka felejthetetlenné teszi Pataki Mari figuráját. A történet középpontjában is ő áll, az érte harcoló két férfi eléggé sablonos karakter, legyen az a jóravaló, de dögunalmas Farkas Sándor és a szenvedélyes Bíró Máté (a véleményem szerint modoros Soós Imre megformálásában). Velük szemben én az édesapát (Barsi Béla fantasztikusat alakít) és az édesanyát (a szintén remek Kiss Manyi alakításában) jóval fajsúlyosabb karaktereknek tartom, és a két ifjú szerelmes mellett valójában a hármójuk harcáról szól a történet. Az apa nagyon hosszú utat jár végig amíg a kezdetben magabiztos gazdából megtört emberré válik, aki végül azt is belátja, hogy a szerelem minden más hatalomnál erősebb. Nem rossz ember ő, azonban már túl idős ahhoz, hogy megváltozzon, mivel egész addigi életében az ősei által követett utat járta, és csak nagyon nehezen látja be, hogy létezik másfajta lehetőség is, mint amiben felnőtt és élt.

Teljesen más világban éltek akkor az emberek, akik számára kizárólag az egyik napról a másikra történő túlélés számított, hogy valójában mit éreznek egymás iránt, az senkit sem érdekelt, lehúzták mindenféle érzelem nélkül, szép csendesen az évtizedeket egymás mellett, mert nem volt más választásuk. Ez a világ a férfiak világa volt, a nőnek nem sok szavuk lehetett, az ő sorsuk a csendes beletörődés és a rengeteg munka volt. Mari a saját anyja képében maga előtt látja az asszonyi sors velejáróját, a férj akaratának való totális alárendeltséget, a teljes beletörődést és boldogtalanságot. Bíró Máté ezzel szemben azt az életet kínálja fel a számára, ami a tőle kapott mézeskalács szíven olvasható: ,,Párosan szép az élet!” Szigorú édesapja és halk szavú, megtört édesanyja nem érti, mi történik az ő lányukkal, aki előbb beletörődni látszik a megváltoztathatatlanba, aztán egyre inkább elborzad attól a sorstól, ami rá vár, és lassan, de biztosan megfogalmazódik benne, hogy kell lennie más útnak is, ahol rátalál a saját boldogságára.

A Körhinta legnagyobb erőssége közé tartozik a Hegyi Barnabás által létrehozott képi világ, ahol nem a szavakon, hanem a színészek beszédes arcán és a jelenetek kidolgozottságán van a hangsúly. Mindezek közül nem csak a filmtörténészek, hanem szerintem is kiemelkedik a két híres jelenet, amit én még egyel kiegészítenék. Nem vitás, hogy az egyik legemlékezetesebb jelenet a vásári forgatagban a körhinta forgása, ez talán az a képsor, amit soha nem felejt a néző, ha egyszer is látta a filmet. Törőcsik Mari tekintetében ott rejtőzik minden, ami a boldogság, az élet, a fiatalság és a szabadság szimbóluma. Mivel ezt megelőzően én is elég rég láttam már a filmet, így sok mindenre már sajnos nem emlékeztem belőle, de erre a jelenetre mind a mai napig emlékszem.

A másik szintén, nemcsak filmtörténeti jelentőségű szcénája kettejük végeláthatatlan, vad, verejtékben úszó, elemi erejű tánca. A csárdás során Mari kacér játékossága csak még jobban feltüzeli Mátét, melynek során a hegedű hangjába lábaik ritmusos dobolása vegyül. Farkas Sándor, a szülők és velük együtt a násznép megbotránkozva figyeli a szerelmesek érzelmes táncát, mindeközben a dallam már-már fülsértő vijjogásba csap át, a mozdulatok ritmusa meg-megakad, végül ott állnak pihegve a rosszalló tekintetek kereszttüzében.

És végül a korábban említett, szerintem kiválóan megkomponált jelenet, amikor Mari egyhangúan morzsolgatja a kukoricát (háttérben az óra folyamatos kattogásával), miközben figyeli a beszéd közben el-elbóbiskoló édesanyját, ezáltal egy elszomorító és rémisztő jövőkép vázolódik fel a szeme előtt.

Valóban egy korszakos remekművel van dolgunk, melyben az egyetlen zavaró tényezőt a termelőszövetkezetből kilépők és bennmaradók történeti mellékszála (az eredeti Sarkadi Imre-féle regény vezérmotívuma, amely valójában egyértelmű kiállás a termelőszövetkezetek szükségessége mellett) jelenti, de lássuk be, abban a korban bizony enélkül nem készülhetett volna el a film. Amiért azonban a Körhinta mind a mai napig meg tudja érinteni a nézőjét, hogy képes az adott történelmi helyzeten túl és túl a nem is igazán rejtegetett kommunista propaganda mellett kristálytisztán beszélni arról a bizonyos tomboló és izzó szerelmi lázról, amely minduntalan társadalmi akadályokba ütközik.

A Körhinta egyfajta szocialista tündérmese, amelynek lehetett volna tragikus is a végkimenetele, amelyben a fiatal párnak esélye sincsen arra, hogy együtt legyenek boldogok, de talán az sem véletlen, hogy végül a "téeszben" bennmaradni kívánó (azaz az akkori rendszer elkötelezettje) Máté elnyeri méltó jutalmát Mari személyében, míg a kilépni szándékozók pórul járnak. Fábri Zoltán filmjével a hagyományos, konzervatív értékrendet finoman elutasítja az új idők gondolkodásmódjával szemben, mindamellett értékelendő, hogy még a szigorú apából sem kreál ellenségképet vagy szörnyeteget, hanem inkább igyekszik a dilemmáját, belső vívódását megérteti velünk.

Fenti hibája (ami leginkább csak az adott politikai helyzetnek köszönhető) ellenére a Körhinta több, mint 65 évvel bemutatása után is csak keveset vesztett az erejéből, képei máig hatnak, a figurái pedig örökké élnek. Aki esetleg még nem látta, mindenképp pótolja, aki pedig látta, javaslom, hogy néhány évenként újra vegye elő és merüljön el újra benne, hogy minden egyes újbóli megtekintésével újabb és újabb dolgokat fedezhessen fel benne, mint ahogy én is tettem.

https://ok.ru/video/1203818465944

Ítélet: 10/9