USA (Vortex), 83 perc, színes, horror

Rendező: Tobe Hooper

A Filmről

A horror kaszabolós alműfaja, a slasher zsánere sok filmtörténész szerint Alfred Hitchcock 1960-ban bemutatott Psychójából eredeztethető, amelyben egy beteges szülő-gyermek kapcsolat eredményeként változik Norman Bates ha nem is maszkos, de jelmezes gyilkossá, hiszen édesanyja identitását és ruháit magára öltve öl. Ám Hitchock művénél sokkal messzebbre ment az amerikai vidéki nihilt és a hetvenes évek elején leáldozóban levő hippikultúrát ütköztető A texasi láncfűrészes mészárlás, amelyben ugyan kevés az igazán véres jelenet, de a kegyetlenséget a maximumra járatta az aberrált családdal, élen az emberbőrből varrt maszkokat viselő és láncfűrésszel rohangáló, állatias Bőrpofával. Tobe Hooper rendező és Kim Henkel forgatókönyvíró egy olyan legendát hoztak létre, ami a mai napig meghatározza a slasherekről alkotott képünket.

Sally Hardesty (Marilyn Burns), tolószékes öccse, Franklin (Paul A. Partain), valamint három barátjuk, Kirk (William Vail), Pam (Teri McMinn) és Jerry (Allen Danzinger) úgy döntenek, hogy felkeresik a család korábbi nyaralóját. Már út közben is különös és aggasztó dolgok történnek velük, amikor egy őrült stoppost (Edwin Neal) vesznek fel, aki rájuk támad egy borotvapengével. Amikor azt hinnék, hogy a furcsa dolgok ezzel véget értek, mígnem rájönnek, hogy egy vérfagyasztó történet középpontjába kerültek, mivel a ház szomszédságában egy volt vágóhídi munkásokból álló család lakik, köztük az emberi húsra éhes Bőrpofával (Gunnar Hansen).

"Az amerikai történelem egyik legbizarrabb bűncselekménye" – ezt olvashatjuk a film felvezetőjében, és marketingje is erre alapozott: úgy próbálták eladni A texasi láncfűrészes mészárlást, minta valóban megtörtént eseményeket dolgozna fel. A meglehetősen bizarr történet (nagy vonalakban) a wisconsini sorozatgyilkos, Ed Gein brutális rémtettein alapul. A skizofréniával diagnosztizált "plainfieldi hentes" ugyanis szigorú, vallási fanatikus édesanyja hatása alatt állt egész életében, női ruhákat öltött, női végtagokat, szerveket tárolt házában, valamint női bőrből készített maszkokat és bútorokat magának. Az eset több filmet is megihletett  - Psycho, A bárányok hallgatnak (1991) -, de Tobe Hooper ultraalacsony (mindössze 140 ezer dolláros) költségvetésű sokkoló horror klasszikusának esztétikai értékéről és esetleges negatív hatásairól szóló viharos viták azóta sem csitulnak. A film ikonikus szereplőjének, Bőrpofának a fenyegető mivoltát azonban még az sem tudta tönkretenni, hogy a média populáris karaktert kreált belőle.

Tobe Hooper a harmincas-negyvenes években született horrorfilmes generációhoz – George A. Romero, John Carpenter, Wes Craven – tartozik, azon forradalmárokéhoz, akik alulról szerveződve, szinte pénz nélkül változtatták meg a horror műfaját. Többi kollégájához hasonlóan Hooper is filléres mozikkal indult – habár első rendezése, az 1969-es Eggshells nem vert látványos hullámokat. A texasi láncfűrészes esetében az egyetlen forgalmazó, amely elvállalta a bemutatást, a Bryanston volt, erről azonban később kiderült, hogy a maffia pénzmosodája és rendesen megvágták Tobe Hooperéket a haszonnal - mindössze 8100 dollár maradt nekik, amit húsz ember között kellett szétosztani. Az alkotók később beperelték a kétes szervezetet, ám az csődbe ment - szerencsére jött a New Line és megvette a Láncfűrészest, majd kifizette a stábtagokat.

Az alkotók, Tobe Hooper és Kim Henkel egyetlen percig sem rejtették véka alá, hogy filmjükkel pusztán egy céljuk van, megfagyasztani a vért a nézőkben. Története nincs túlbonyolítva, és azóta ez a recept lett a rural horrorok (vagyis az amerikai vidéken játszódó rémfilmek) alapja. Emellett azonban az aktuális korhangulatot, a kortárs politikai fejleményeket, így a televízióban erőszakos és véres riportok formájában megjelenő vietnami háborút, a nemzetet demoralizáló Watergate-botrányt és a hatvanas évek ellenkultúrájának, vidékhez kötődő szabadságmítoszának válságát is alapul vették. A texasi láncfűrészes mészárlás tökéletes mintapéldája annak, hogyan lehet egy primitív történetből pusztán az érzékeny stílus révén átütő hatású horrorszimfóniát komponálni. A filmet emellett a korabeli horrorfilmekre nem kimondottan jellemző minimalista, atmoszferikus zaj uralja, ami helyenként az avantgárd konkrét zene határait súrolja. A mélyen búgó, visszhangos dobok, zörejek és csilingelések végigkísérik a filmet, nyugtalanító hangtakaróként borulnak a képekre.

Mindezek ellenére valószínűleg azt azért még ők sem gondolták, hogy ez ennyire jól fog majd menni, amerikai bemutatója után még Cannes-ban is vetítették. A texasi láncfűrészes mészárlás csak az amerikai mozikban 31 millió dolláros eredményt ért el, amivel sokáig tartotta első helyét a legjövedelmezőbb független horrorfilm kategóriájában. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a film a későbbiekben öt folytatást, két előzménytörténetet és ugyanannyi remake-t is megélt. Számos kritikus szerint ez az intenzív, egy pillanatra sem lassuló dokumentumfilmes stílusú alkotás az egyik legfélelmetesebb mozi, amit valaha forgattak. A közismert amerikai Entertainment Weekly magazin ezt a filmet választotta minden idők második legfélelmetesebb filmjének, közvetlenül az 1973-as Az ördögűző mögött. Minden technikai hiányossága ellenére a filmtörténet egyik legkeményebb és minden bizonnyal legfélelmetesebb filmjét tisztelhetjük benne, ami nélkül talán a Halloween-filmek, a Péntek 13, a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly-filmek sem születhettek volna meg.

Érdekességek

- A film munkacíme ugyan a végleges filmcím volt, azonban az első tervek szerint azt a címet viselte volna, hogy "Head Cheese" (magyarul Disznósajt). További címlehetőségként egyébként felmerült a Retrográd Szaturnusz, a Leatherface (Bőrpofa) és a Stalking Leatherface címváltozat is.

- Tobe Hooper sokáig reménykedett abban, hogy filmje PG (szülői felügyelettel megtekinthető) besorolást kap, mert szerinte a legerőszakosabb jelenetek végül kimaradtak belőle.

- A Bőrpofát alakító Gunnar Hansen a könyvében elárulta, hogy a mentálisan sérült karakter hiteles megformálása végett kisegítő iskolákat látogatott meg, ahol a gyerekek abnormális beszédét és mozgását tanulmányozta. A film végi kultikus tánc a láncfűrésszel nem volt benne a forgatókönyvben. Ezt is Hansen találta ki, és annyira tetszett a rendezőnek, hogy végül bennhagyta a kész filmben.

- Hansen magasított talpú cipőt viselt a forgatások ideje alatt, hogy magasabbnak tűnjön, mint a többi színész. Ez viszont sokszor megnehezítette a mozgását a felvételek során. Nem mellesleg többször is beverte a fejét a forgatások ideje alatt, merthogy a maszkok akadályozták a perifériás látásában.

- Bőrpofának mindössze egyetlen ruhája volt a szerephez, melyet a mindennapos mocskolódás ellenére nem mertek kimosni, mivel féltek, hogy színét veszti, vagy bármi változás történik vele, amiért nem alkalmazható az már a további jelenetekben.

- A hírhedt vacsorajelenetet 27(!) órán át forgatták egyhuzamban, hogy minden beállítás, minden apró részlet és reakció tökéletes legyen benne. A jelenet alatt a színészek és a stábtagok egy része kidobta a taccsot a melegben rothadó hús és az emberi testek kipárolgásának szagától. 

- Gunnar Hansen első részesedése a film vetítését követően mindössze 47,7 dollár volt, ám a többiek sem jártak jobban, példának okáért Marilyn Burns már azzal is elégedett lehetett, hogy a film elindította karrierjét.

- Edwin Neal egyszer azt nyilatkozta, hogy a vacsora-jelenet leforgatása élete legrosszabb élménye volt, annak dacára, hogy még a vietnami háborút is megjárta. Később kijelentette, ha újra találkozik majd Hooperrel, biztosan kinyírja:) 

- A múmiának kinéző nagypapát az akkor mindössze 18 éves John Dugan alakította. A 2013-as A texasi láncfűrészes: Az örökség című filmben visszatért a szerepbe.

- Robert A. Burns látványtervező valódi állati vért, tetemeket és csontokat használt díszletekként, illetve "speciális effektusok" gyanánt, sőt egyszer még a saját vérét is adta az egyik jelenethez (az ujját vágta meg egy borotvával).

- Az alacsony költségvetés miatt a stáb heti hét napon át, napi tizenhat órában forgatott, az egyik legnagyobb hőségben, amit Texasban valaha mértek - a legmagasabb érték 43 °C volt! A helyszínül szolgáló házban egyáltalán nem volt semmiféle lehetőség a hűtésre, és még a levegő sem mozgott, így a forróság a színészeket is nagyon megviselte.

- A ház, melyben a rémségek zajlottak ma is létezik. Kingslandben (Texas) található és jelenleg étteremként/kávézóként funkcionál. Az emeleti részen pedig egy, a filmmel kapcsolatos kiállítás is látható.

- A texasi láncfűrészes mészárlás egy kópiáját mind a mai napig a New York-i Modern Művészeti Múzeumban őrzik.

- A filmet az erőszakos jelenetei miatt több országban is betiltották, így pl. Finnországban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is.

Vélemény

Elöljáróban rögtön le szeretném szögezni, hogy aki szereti a filmet, vagy a slasher filmek rajongói közé tartozik, az ne is olvassa tovább a kritikámat, mert nem igazán fogja elnyerni a tetszését. Semmi bajom az igényes horrorfilmekkel, ismétlem, az igényes horrorfilmekkel, amit azonban itt láthatunk, az egy igazi Zs-kategóriás rettenet, szűk másfél órányi tömény borzalom. Ezt azonban most nem arra értem, hogy rettegtem és borzongtam a film alatt, hanem arra, hogyan is lehetett összehozni ezt a minősíthetetlen szart. Kezdjük rögtön azzal, hogy milyen idióta, beteg elme készít filmet egy láncfűrésszel szaladgáló totálisan idiótáról, akinek az a hobbija, hogy embereket darabol fel? De ha már el is készítette, milyen indíttatásból nézik meg az emberek? Értem én, hogy a filmben (már filmnek nevezni is nehéz) valójában egyszer sem látunk valójában vért, cserébe viszont kapunk néhány szellemi fogyatékost, egy végtelenül irritáló tolószékes srácot, illetve egy, a film felét végigüvöltő leányzót. Nem beszélve a film végi hosszú amatőr üldözési jelenetről, melyben Bőrpofa idiótán lengetve motoros fűrészét üldözi a folyamatosan sikoltozó csajt, melynek során én már majdnem annak drukkoltam, hogy érje már utol és legyen már vége ennek az egésznek.

A történet végtelenül primitív és unalmas, színészi játékról nem beszélhetünk, mert gyakorlatilag tehetségtelen anonim színészeket láthatunk,akik beszélgetnek a nagy semmiről, üvöltöznek egy sort, majd  kimúlnak. A zene az nem több, mint egy jókora zörejhalmaz, ami engem nem megborzongatott, hanem csak felidegesített. Az akkori társadalomról szóló belemagyarázást pedig szimplán hülyeségnek tartom, két unatkozó jó barát unatkozott és kitalált egy orbitális marhaságot, a sok hülye meg benyelte. A legnagyobb kérdés azonban számomra az, hogyan lett ebből a minősíthetetlen szemétből egy óriási kultfilm? Nem beszélve a számos folytatásról, amelyek a film hatalmas sikerének köszönhetően készülhettek el. Szerencsére a folytatások közül (ami még ennél is rosszabb) még egyet sem láttam, és az is biztos, hogy ezek után messzire el is kerülöm majd őket. 

A texasi láncfűrészes mészárlás egyetlen pozitívuma, hogy viszonylag rövid, így kevés szenvedést okozott. Na jó, azért volt olyan része, ami végül is egész pofás megoldás volt. Egyik ilyen momentum rögtön a film eleje, ami hatásos lett. Az alkotók dokumentarista jellegűre vették a figurát, így tévé- ill. rádiós hírek montázsa kíséri a képeket. A másik ilyen "kreatívnak" nevezhető megoldás a film végi vacsorajelenet, ami a maga kissé bizarr mivoltának ellenére is sokkoló lett, mert az operatőri munka a lekötözött Sally hisztérikus tudatállapotához igazodik. Eltorzított nagylátószögű képekkel és a lány vérben forgó szemeit óriásira nagyító szuperközeli felvételekkel játszik. Az alkotás végi események ugyan már túlzottan elrugaszkodnak a realitás alapjaitól és a tébolyodottság határát kezdi súrolni, de még így is ez volt szinte az egyetlen értékelhető momentum a filmben.

A magam részéről muszáj elismernem a film kultikus és úttörő státuszát, azonban senkinek nem ajánlom, hogy megnézze, akiket azonban pont ezek után kezdett el érdekelni, az bátran veselkedjen neki. A darabolós horrorok kedvelőinek természetesen kötelező alapműnek számít, de akik falra másznak a néhol gyengén megírt és irritáló karakterektől és a zsáner sajátos megoldásaitól, azok messziről kerüljék el. A texasi láncfűrészes mészárlás egy rettentően rossz film, mely csupán azért nem értékelhetetlen, mert vannak be jó képi megoldások, a vacsorajelenet a maga bizarr voltában tényleg jól sikerült, végül pedig azért, mert a negatív reklám is reklám lenne.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-texasi-lancfureszes-meszarlas-1974-meszarla-GTN0pgswiXQgNysH

Ítélet: 10/3