Nagy-Britannia, USA (20th Century Fox, Brandywine), 117 perc, színes, sci-fi/horror

A Filmről

A Nostromo teherűrhajó megszakítja útját a Föld felé tartva, amikor vészjelzést kap egy korábban lakatlannak hitt bolygóról. A hatalmas űrhajó fedélzetén egy hét tagú legénység teljesít szolgálatot, Dallas százados (Tom Skerrit) és helyettese, Ripley (Sigourney Weaver) vezetésével. A legénység néhány tagja megvizsgálja a jel forrását, melynek során egy látszólag kihalt, idegen űrhajóra találnak. Miután rájönnek, hogy nem segélykérést, hanem sokkal inkább figyelmeztetést fogtak, mielőbb elhagyják az ismeretlen űrhajót és a bolygót. Az egyik űrhajósra (John Hurt) azonban egy fura tojásból egy idegen lény tapad a legénység egyik tagjára. Elhagyják az idegen bolygót, csakhogy a parazita addigra már elültette magját, így a legénység hét tagjának egy addig elképzelhetetlennek hitt és ismeretlen erővel kell felvennie a harcot.

Az Alienről nem lehet úgy beszélni, hogy ne kerüljön szóba a Star Wars, ugyanis nagyrészt George Lucas filmjének köszönhető, hogy a Fox rábólintott a filmtervre. A hatalmas siker után ugyanis észrevették, hogy egy további űrben játszódó forgatókönyv lapol a tarsolyukban. A film kapcsán eleinte még kisebb, mintegy négymillió dolláros büdzsében gondolkodtak, de miután megszerezték Ridley Scottot a filmhez és a rendező bemutatta nekik a lenyűgöző storyboardokat, a költségvetést egyből megduplázták. Ez azért is nagy szó, mert egyáltalán nem bíztak a rendezőben, akit csak azért szerződtettek, mert a nevesebb hollywoodi rendezők egyszerűen nem akarták elvállalni a munkát. Ugyan a direktor már javában dolgozott a következő filmtervén, de Hollywood és a téma csábítása túl nagy volt ahhoz, hogy nemet mondjon rá.

Mikor Dan O'Bannon és Ronald Shusett fejében először megfogant az űrbéli szörnyfilm ötlete, álmukban sem gondolták volna, micsoda rémséget szabadítanak rá a világra. A forgatókönyvírók egy eleinte vizsgafilmnek indult, majd aztán a mozikban csúnyán elhasaló horror-vígjáték, a Sötét csillag (Dark Star, 1974) ötletmaradványaiból kezdték el írni az Alien szkriptjét. Kettejük ötletének filmfeldolgozása végül aztán művészi magasságokba emelte a szorongást, szinte önálló műfajt teremtett. Ridley Scott a sci-fi és a horror műfajának egy sajátos keverékét készítette el, pedig saját maga egyik műfaj elkötelezett rajongójának sem vallotta magát. Ezzel sokat tett azért, hogy a sci-fi műfaj ne veszítse el hitelességét egy olyan időszakban, amikor félő volt, hogy csak a fiataloknak szánt kalandfilmeket lesz képes kitermelni magából és sikeresen élesztette újjá az idegen lényekkel ijesztgető olcsó filmzsánert, átalakítva azt nagy költségvetésű, pazar látványmozivá. A nagyjából 10 millió dollárból készült film csak az Egyesült Államokban nagyjából a költségvetés nyolcszorosát hozta és bárhol is mutatták be a világban, mindenütt zabálták. 

Szerencsére a stúdió a színészválasztásba nem szólt bele, így Scott megbízható iparosokat válogatott össze, akikre nyugodtan rábízhatta magát, miközben saját maga leginkább a film látványvilágával foglalatoskodott. A sorból egyedül az addig főleg színpadi szerepekben játszó Sigourney Weaver lógott ki, aki szinte semmilyen játékfilmes tapasztalattal nem rendelkezett korábbról, így kollégái hathatós segítségével kénytelen volt menet közben elsajátítani a mesterség csínját-bínját. A díszletek megalkotásáról két csapat gondoskodott: a Nostromót Ron Cobb tervezte, míg az idegen űrhajót és magát a lényt a svájci géniusz, az úgynevezett "biomechanikus" képzőművészet nagymestere, H. R. Giger alkotta meg, így a két elme szüleménye jól elkülönül egymástól. Ridley Scott a mester Necronomicon IV. című képét nézegetve szólt rá a concept artokat készítő speciális effektesekre, hogy neki bizony erre van szüksége. A Nostromo esetében bevallott cél volt, hogy belülről egy lepukkant gyártelepre emlékeztessen, ezért régi ócskavasakból dolgoztak, ezzel szemben Giger előnyben részesítette az organikus anyagokat, mert azt szerette volna, hogy a díszletei szinte lélegezzenek a vásznon. A végeredmény lenyűgözően tökéletes, Giger víziója az idegen lényről minden idők egyik legemlékezetesebb filmes teremtményének születéséhez vezetett.

Dan O'Bannon forgatókönyvíró szerint a végeredmény annyira jó lett, hogy azóta sem tudta senki felülmúlni, így gyakorlatilag egyből kinyírta a sci-fi horror műfaját, pedig az éppen megszületett. Azóta számos alkalommal sokan próbálták meg másolni, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de a nyomába egyetlen alkotás sem érhet. A követők között ugyan lehet találni jó filmeket (mint az 1997-es Halálhajó vagy épp a tíz évvel későbbi Napfény), de sok újat egyik sem tudott hozni Ridley Scott mesterművéhez képest. Ezzel szemben az Alien franchise még ma is bombabiztos üzlet. A film három folytatást is megélt és még a valójában szemétre való Alien vs. Predator filmek is szépen termeltek a mozipénztáraknál, majd a későbbiekben a Prometheus (2012) és a későbbi alkotások is azt bizonyították, hogy van még lehetőség a szériában. A film mára egyértelműen kultuszfilmmé vált és a sci-fi műfaj jelentős, stílusteremtő alkotásaként is számon tartják. Az Amerikai Filmintézet minden idők hetedik legjobb sci-fi filmjének választotta. 

Ridley Scott magabiztos rendezésének, Dan O’Bannon fordulatos forgatókönyvének, H. R. Giger ikonikus látványterveinek és Jerry Goldsmith bőr alá kúszó zenéjének szerencsés együttállása kiállta az idők próbáját, az Alien még ma is két óra tökéletes borzongást tud nyújtani a műfaj szerelmeseinek. A rettegés atmoszférájára alapozás az olcsó jumpscare-ek és a céltalan trancsírozás helyett, a realisztikus űrlények, a Kane mellkasából kirobbanó xenomorph sokat idézett képe, a végsőkig kitartó, erős női főhős figurája. Megannyi olyan ötlet és eljárás, melyek együttállása hozzájárult ahhoz, hogy az Alien ne csak egy legyen a Csillagok háborúja népszerűségén felkapaszkodó sci-fik sorában, hanem egy olyan, közös mitológiai magra épülő kiterjedt univerzum tudjon belőle kifejlődni, mely évtizedről évtizedre egyre csak tovább tágul.

Érdekességek

- A film korai forgatókönyvében a Nostromót még  Snarknak hívták, a kis szörnyetegeket rejtő tojásokat pedig nem a székébe kövült Space Jockey mellett találják meg, hanem egy ősi piramisban (ezt a motívumot később Ridley Scott a Prometheushoz használta fel).

- Mielőtt a producerek szerződtették volna Ridley Scottot a rendezői székbe, olyan nevek is felmerültek, mint Robert Aldrich, Peter Yates és Jack Clayton, sőt még a film forgatókönyvírója, Dan O'Bannon vagy épp az egyik producer, Walter Hill neve is számításba jött.

- Meryl Streep is versenyben volt Ripley szerepére, míg Dallas kapitányt majdnem Harrison Ford játszotta el.

- Bár eredetileg úgy volt, hogy Ripley hadnagyot egy férfi fogja játszani, végül Sigourney Weaverre esett a választás. Így lett A nyolcadik utas: a Halál volt az első olyan alkotás a filmtörténelemben, amelyben egy nő játszotta az akcióhős szerepét.

- Harry Dean Stanton eredetileg nem akart részt venni a filmben, mert nem kedvelte sem a sci-fit, sem pedig a horrorfilmeket. Végül a rendező győzte meg arról, hogy mégis szerepeljen a filmben.

- Giger eredeti rajzain az idegennek még vannak szemei, azonban később úgy gondolta, hogy azok nélkül még ijesztőbb lesz a végeredmény.

- A xenomorph jelmezben található, nigériai származású Bolaji Badejo szokatlan fizikai adottságainak (218 cm magas volt) köszönhetően lett kiválasztva a szerepre, de szinte mindig viselnie kellett a jelmezt. A sisak annyira meleg volt, hogy maximum 20 percet tudott eltölteni alatta, a mozgását tai-chi és pantomim-oktatással fejlesztették és a szörny farka miatt egy székre sem ülhetett le, ezért egy külön hintát készítettek neki, hogy egyáltalán pihenni tudjon. Továbbá a forgatási szünetek alatt Ridley Scott megtiltotta neki, hogy a többi színésszel töltse az idejét, méghozzá azért, hogy a többiek ne szokják meg a látványát.

- Mikor a lényt felboncolják, látható, hogy néz ki belülről. Ehhez mindenféle tengeri herkentyűt, osztrigát és kagylót használtak. Ridley Scott direkt régi, romlott kagylókat szerzett be a halkereskedőtől, hogy a szereplők undora még őszintébb legyen a bűz miatt.

- A  film hivatalos plakátján egy misztikus, zöld fényt és füstöt kibocsátó tojás látható, ami mára már teljesen összeforrt a franchise-al. A tojás valójában egy egyszerű csirketojás, amit megfestettek. Az Alien-tojások belsejét pedig úgy készítették el, hogy a héját birkabéllel töltötték meg, amit aztán a tehén gyomrának belsejével borítottak be. Amikor az arctámadót mozogni látjuk a belsejében, akkor igazából Ridley Scott két gumikesztyűs keze mozgatta a lényt.

- A fehér anyag, ami kiömlött Ash-ből (Ian Holm), valójában tej és joghurt keveréke volt, így a színészt nem érte semmi kár, amikor nyakig úszott benne. Sőt, pár színész és a stábtagok még fogyasztottak is belőle.

- Ahhoz a jelenethez, amikor először látjuk a tojásokat a kékes LED-fényben, a The Who zenekar fénytechnikáját használták. Mivel az együttes épp a szomszédban próbált, így a rendező kölcsönkérte tőlük a jelenethez.

- A spórolás érdekében a stúdió számos díszlet megépítésére mondott nemet. Ennek a tervnek esett majdnem áldozatául a legendás irányítóterem is, ám végül a stáb meggyőzte a fejeseket, hogy a grandiózus díszletek is kellenek ahhoz, hogy a film nagyszabásúnak tűnjön. Abban a jelenetben, mikor a legénység először látja meg a hatalmas űrlényeket és magát az irányítótermet, azt nem a színészek játszották el, hanem Ridley Scott a gyerekeit öltöztette be űrruhába, hogy ezáltal még nagyobbnak tűnjenek a lények.

- A színészek igen megszenvedték az űrruhák viseletét, hiszen nejlonból készültek, nem volt rajtuk még légzőnyílás sem. A felvétel során egy ápolónő időnként oxigénnel látta el a színészeket, de ennek ellenére többször is elájultak a jelmezben felgyülemlett szén-dioxid miatt, ráadásul be is párásodott, így szinte ki sem láttak belőle.

- Egyes pletykák szerint, amikor a híressé vált jelenet során Kane mellkasából előbukkan a rémisztő lény, a színészek arcán látszódó ijedtség és undor teljesen valóságos és hiteles, ugyanis nem közölték velük előre a dolgot, hogy mi is fog történni valójában, a szereplők közül mindössze egyvalaki, maga John Hurt volt csupán beavatva. Nem mellesleg, John Hurt az Űrgolyhókban (Spaceballs, 1987) parodizálta a saját filmbéli halálát.

- John Hurt egyébként nem az első választás volt Kane szerepére, az eredetileg kiválasztott John Finch azonban olyan rossz bőrben volt, hogy pár nap után ott kellett hagynia a forgatást, később kiderült, hogy diabéteszes volt.

- Mivel a macskák nem arról híresek, hogy könnyű lenne őket idomítani, így a filmben is több, pontosan négy macskát láthatunk Jonesy szerepében. Minden feladatra volt egy-egy cica: volt, aki fújt és sziszegett, volt akinek futnia kellett, és volt, akinek az volt a feladata, hogy nyugodt maradjon, ha kézben tartják. Sigourney Weaver viszont szó szerint kiütést kapott tőle, a színésznőnek ugyanis macskaszőr-allergiája volt.

- A film utolsó jelenetében Sigourney Weaver az eredeti elképzelések alapján teljesen meztelenül szállt volna szembe a tökéletes gyilkossal, ám ezt az ötletet stúdió végül elvetette, mivel nem akarták elveszíteni a viszonylag kedvező R besorolást. Ráadásul még egy szexjelenetet is tartalmazott volna Ripley és Dallas karaktere között, de azt sem forgatták le.

- Ugyan számos helyen látszik a Weyland-Yutani logó, de a céget ebben a részben még nem nevezik a nevén, csak a sorozat későbbi részeiben.

Vélemény

Amikor 1979-ben kirobbant John Hurt mellkasából minden idők legfélelmetesebb űrszörnye, még nem sejtettük, hogy a kis fenevadat mára ugyanolyan klasszikus rémségként tartjuk majd számon, mint Draculát, Dr. Frankenstein szörnyét vagy épp a farkasembert. A hozzám hasonló korú, mai 40-es és 50-es korosztály úgy tekint generációs kultfilmként és megkerülhetetlen mozitörténeti mérföldkőként A nyolcadik utas: a Halálra, hogy annak idején moziban sosem láthatta, mert az 1981-es magyarországi premier idején még vagy meg sem született, vagy még csak a játékaival játszott a szoba szőnyegén. Pedig ez igen nagy kár, mert az Alient mindig is széles vászonra szánták és a félhomályos moziteremben éri el igazi hatását. Mivel én még nem éltem a magyarországi bemutató idején, így én is csak jóval később (valamikor az általános iskolás koromban, nagyjából 13-14 évesen) élhettem át a rettegést egy osztálytársammal együtt, egy másolt videokazetta segítségével. A végeredmény viszont mindenért kárpótolt és a mai napig az egyik leghatásosabb filmes élményeim közé tartozik. Arra is kifejezetten jól emlékszem, a magyar címet már akkor sem értettük, hiszen a nyolcadik utas valójában a macska. De a címadás nem tekinthető a magyarok fantáziájának a szüleményének, ugyanis számos más országban is hasonló címet kapott a film.

In space no one can hear you scream / Az űrben elvész a sikoly

A fenti mondattal reklámozták számos országban a filmet és magán a plakáton is szerepel és ennél találóbb mondattal tényleg nem is jellemezhetnénk jobban Ridley Scott korszakos remekművét. Filmjével megteremtett egy csendes, de mégis gyilkos pusztaságot, egy rideg, ugyanakkor csodálatos végtelenséget, és egy olyan helyet, ahol a végtelen csend elnyomja még a legerőteljesebb üvöltést is. Az Alien a legtökéletesebb iskolapéldája annak, mennyi mindent el lehet érni pusztán az atmoszféra, és az abból fakadó feszültségkeltés erejével. Nincs szükség túlgondolt cselekményre, gondosan felépített karakterekre vagy épp folyamatosan önmagára rálicitáló, ámde valójában céltalan ijesztgetésre. Egyszerű, ámde elegánsan összeillesztett elemekből is lehet tökéletes mozit csinálni. Hiába ismerjük kívülről a sztorit, Ridley Scott és társai olyan profin és sallangmentesen rakták össze a filmet, hogy az még most, 45 évvel később is felér egy gyomron harapással. Mindezt úgy érték el, hogy a rémisztegetés középpontjába a csendes kisvárosok mélyén szunnyadó borzalmak és az otthonunkba betörő, magukat hozzánk hasonlónak álcázó rémek helyett az ember egy másik alapvető félelmét, az ismeretlentől való félelmet helyezték a középpontba. 

Ugyanakkor fontos megemlíteni még egy fontos összetevőt, ami nélkül bizonyára nem lett volna ugyanaz a végeredmény, mégpedig a svájci származású zseniális alkotóművész, H. R. Giger sajátos világa, aki megteremtette minden idők egyik egyik legijesztőbb és legikonikusabb szörnyetegét, illetve egy annyira egyedi látványvilágot álmodott meg hozzá, hogy bárki, aki látta a filmet, sosem felejti azt el. A tökéletesen megteremtett atmoszféra és az egyedi látványvilág pedig együttesen telitalálatnak bizonyult és a feszültség végig szinte tapintható. A Nostromo sötét és labirintusszerű folyosóin barangolva sose lehetünk biztosak, vajon csak Jonesy, a macska neszezik a sarokban, vagy az elkerülhetetlen végzet leselkedik támadásra készen. Számomra az is egy plusz adalék, hogy valójában sosem látjuk, hogy a lény hogyan végez áldozataival, csupán a hátrahagyott kamerákon futó hangyák és a végtelen világűrben visszhangzó sikolyok maradnak. Ez a feszültség a sorozat többi részének egyikében sem lesz már ugyanolyan, mint a legelsőben, miután már tudjuk, hogy valójában mivel is állunk szemben. Szerencsére az nem jelenti azt, hogy példának okáért a következő rész, A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986) ne lenne egy szintén remekbe szabott alkotás, ugyanakkor azt már inkább mondanám egy remekbe szabott akciófilmnek, mint sci-fi horrornak.

Mivel épp jelenleg is fut a mozikban a franchise legújabb alkotása, az Alien: Romulus (a kritikák szerint nem is olyan rossz eredménnyel), így aki szereti az Alien-sorozatot (még az esetleg gyengébben sikerült részekkel együtt is), az mindenképp vegye elő újra a filmet, hogy újra átélhesse a tökéletes borzongást. A nyolcadik utas: a Halál egy olyan korszakalkotó sci-fi horror, ami nem csak látványvilágában hordoz új elemeket, de érzésében és hangulatában is teljesen új mérföldkövet tett le a filmezés történetében. 

https://videa.hu/videok/film-animacio/alien-1-a-nyolcadik-utas-film-animacio-QxevqTYjovHWWBka

Ítélet: 10/10