USA (Hoya Production, Warner Bros.), 122 perc, Metrocolor, horror

Rendező: William Friedkin

A Filmről

Regan Macneil (Linda Blair) átlagos kamaszlány, aki híres filmsztár anyjával, Chrissel (Ellen Burstyn) él együtt Georgetown városában. A lány azonban egyik napról a másikra, minden különösebb előjel nélkül különösen és hátborzongatóan kezd el viselkedni. Egyre furcsább viselkedése miatt különféle kórházi kezeléseknek vetik alá, de mivel egyik sem vezet eredményre, azt javasolják Chrisnek, hogy forduljon az egyházhoz. Az elkeseredett anya felkeresi a kétkedő jezsuita Damien Karras atyát (Jason Miller), hogy végezzen ördögűzést a lányán. Az eljáráshoz Karras atya a nála jóval tapasztaltabb Merrin atya (Max von Sydow) segítségét veszi igénybe, hogy végül elérkezzünk az elmondhatatlan lezáráshoz.

Az ördögűző a horrortörténelem első nagy kasszasikereként hatalmas befolyást gyakorolt a műfaj egész későbbi fejlődésére. Soha addig horrorfilm körül nem volt ekkora hisztéria a bemutatását megelőzően, soha nem terjengett ennyi pletyka a film körüli munkálatokról és soha nem röppent fel ennyi spekuláció arról, vajon miért állnak ennyien (korra és nemre való tekintet nélkül) sorba azért, hogy megnézzenek egy olyan filmet, aminek a legtöbben a közelébe se mennek. Rengetegen rosszul lettek a film nézése közben, szédelegve támolyogtak ki a teremből, a kint várakozók pedig emiatt eleve felspannolva ültek be a következő vetítésre. Feljegyezték, hogy a filmnek olyan hatása volt, hogy egy nő elvetélt, többen szívrohamot kaptak, egy fiatal nő pedig kifelé menekülve kataton módon ismételgette, hogy Jézus, Jézus. A szenzációhajhász média már a ‘70-es években is hajlamos volt túlzásokba esni, az azonban kétségtelenül igaz, hogy William Friedkin filmjének kulturális hatását nehezen lehetne túlbecsülni: kikezdte azokat a szabályokat, amelyek addig meghatározták mit szabad megmutatni a széles vásznon. 

Egy 13 éves marylandi fiút az újságok szerint démoni erők szálltak meg, William Peter Blatty az erről szóló tudósítások és riportok hatására írta meg a történetét, melyben ő egy lányt tett meg az ördög áldozatául. Mindehhez hozzáadott egy nagy adag filozófiai és teológiai elmélkedést, szenzációhajhász céllal szándékosan túltolt néhány részletet, majd 1971-ben megjelentette regényét. A Warner jó érzékkel bestsellert szimatolt benne és rögtön megvette a megfilmesítési jogokat, azonban a stúdió egyáltalán nem Friedkint szemelte ki (Peter Bogdanovich és Mike Nichols jött részükről kezdetben számításba), hiszen nehezen kezelhető direktor hírében állt. Ez később be is igazolódott, de végül némi rendező és forgatókönyvíró közötti vita (volt, hogy tettlegességig fajultak nézeteltéréseik) után Blatty előállt egy olyan verzióval, ami végül pontosan megfelelt a rendező, William Friedkin igényeinek.

William Peter Blatty regényét nagyon nehéz volt filmre vinni. Még manapság is terjengenek pletykák arról, hogy a forgatást is elátkozták és ennek tudható be a munkálatokat alatt bekövetkezett két haláleset, valamint az a tűzeset is, amelynek eredményeképpen leégett a stúdió és az irodák nagy része is. A pletykák és a problémák követték a filmet a moziba kerülés után is, ugyanis egyházi vezetők egy része istenkáromlónak minősítette, sok néző pedig ízléstelennek tartotta a párbeszédeket és néhány jelenetet. Mindezek azonban csak még inkább hozzájárultak a film sikeréhez, bebizonyítva azt, hogy az intelligens és gondolkodásra serkentő horrorfilmeknek igenis van közönsége.

Friedkin művének kifinomultsága abban is tetten érhető, ahogyan a tudományról és a vallásról megnyilvánul. Az ördögűző se a tudományt, se a vallást nem emeli egyértelműen a másik fölé. Amikor Regannel csődöt mondanak az orvosok, pont az egyikük javasol ördögűzést – nem vallási okokból, hanem amolyan sokkterápia gyanánt. Az ezt később Merrin atya segítségével elvégző Karras atya pedig nemcsak pap, hanem pszichológus is, aki ódzkodik a rítustól, és eleinte inkább az említett tudományterület segítségével közelít a lányhoz. A film hatalmas sikerének titka abban rejlik, hogy az emberek azelőtt még soha nem láttak olyat, mint ebben a filmben. A téma ugyan nem volt új keletű: a Rosemary gyermeke (1968) vagy az 1971-es Ördögök (The Devils) ugyan már körbejárta a démon földre jövetelét, de ott felnőtt emberek küzdöttek meg a gonosszal, míg Az ördögűző 12 éves kislányának viszont esélye sem volt arra, hogy szembeszálljon a démonokkal. 

Az ördögűző nemcsak egy sor (szám szerint öt) gyengébb minőségű folytatásnak, utánzatnak vagy előtörténetnek adott életet, hanem egy új, erőteljes motívumot is bevezetett a horror műfajába: a gonosz hatalmaktól megszállott gyermek figuráját. A filmet 10 Oscarra, köztük a legjobb film díjára (ezzel ez lett a legelső horrorfilm, melyet a díjra jelöltek) és 7 Golden Globe-ra jelölték, a külföldi kritikusok meg is választották az év filmjének. A film igen nagy hasznot hozott a stúdiónak is, hiszen a 15 millió dolláros költségvetésű film, 402 millió dolláros bevételt eredményezett, és az év legsikeresebb filmje volt. Ha az inflációt beszámítjuk a Warner Bros.-nak a mai napig a legsikeresebb filmjének számít. 

Az ördögűzőt bemutatásának 25. évfordulójára felújították és 2000-ben egy rendezői változat formájában - amely 11 perccel hosszabb, mint az eredeti verzió - újra bemutatták a mozikban.A  híres/hírhedt pókjárás is ekkor került be a filmbe, melyet eredetileg azért vágták ki, mert nem voltak megelégedve a trükk minőségével. A jelenetet 1973. április 11-én vették fel, Linda R. Hager akrobata alkalmazásával. Azonban a hölgy hiába volt képes tökéletesen kivitelezni a „mutatványt”, a pókjárásnak a lépcsőn leszaladós részénél a készítők kénytelenek voltak biztosítóköteleket használni. Utóbbiak viszont nyilvánvalóan látszódtak a felvett jelenet közben, ezért Friedkin akkoriban végül kivágta a jelenetet. A jelentősen feljavult digitális technológiáknak hála azonban az ezredfordulón ez már nem okozhatott gondot, így visszakerült a filmbe. 

Érdekességek

- Damien Karras atya szerepére a korszak legnagyobb sztárjai, Paul Newman, Dustin Hoffman és Jack Nicholson is pályáztak, az alkotók mégis a viszonylag ismeretlen Jason Millert választották, mert jezsuita neveltetésben részesült, így alkatilag közel állt hozzá a karakter.

- Chris McNeil szerepére Barbra Streisand,  Shirley MacLaine, Anne Bancroft és Jane Fonda is esélyes volt, de mindegyikőjük elutasította a felkérést. Audrey Hepburn viszont vállalta volna, de csak abban az esetben, ha Rómában is forgatni fognak, ahol éppen ő élt.

- Regan szerepére először inkább az idősebb korosztályban kezdtek keresgélni, majd a későbbiekben Sharon Stone neve is felmerült. A Warner egyébként Jamie Lee Curtist is próbálta megnyerni, de édesanyja, Janet Leigh hallani sem akart róla.

- William Peter Blatty elsőként Alfred Hitchcocknak ajánlotta a jogokat, aki azonban nem élt vele.

- Paul Bateson, aki a radiológus asszisztense volt a filmben, a való életben sorozatgyilkos volt a 70-es évek vége felé, több homoszexuális emberrel végzett. 1979 márciusában letartóztatták és 20 éves börtönt kapott, mivel nem tudták az összes gyilkosságot rábizonyítani.

- Annak az érdekében, hogy Regan szobája minél hidegebbnek tűnjön, a rendező szabályszerűen megfagyasztotta a díszleteket, így a színészek egyre-másra dőltek ki a sorból megfázás miatt. Friedkintől a szereplőknek sem volt nyugta, pisztolylövésekkel ijesztgetett mindenkit, mondván ezzel hangolja rá őket a vérfagyasztó hangulatra.

- Ellen Burstyn csak úgy volt hajlandó eljátszani karakterét, ha kihúzták a szövegéből azt a sort, hogy "hiszek az ördögben".

- Kinderman hadnagy karaktere visszatér az 1990-es Ördögűző 3.-ban is, viszont ott már más színész játssza el a karaktert. Lee J. Cobb 1976-ban meghalt, ezért George C. Scott alakítja a hadnagyot.

- A film egyik ismert jelenetét, amikor Regan egy zöld trutymóval lehányja Karras atyát ma már biztosan számítógéppel oldanák meg, de a '70-es években ez még nem volt lehetséges. A jelenet során Linda Blair szájába különböző csöveket helyeztek, amelyeken keresztül kilövelhetett a zöldborsóból és kásából kevert massza. Mivel a jelenet nagyon összetett volt, Linda Blair mellett egy kaszkadőrrel is felvették a jelenetet, és a végső változatot a kettőjük pillanataiból vágták össze.

- Mivel az Egyesült Királyságban több városban is betiltották a film vetítését, néhány autóbusz társaság "Exorcist Bus Trips" néven szervezett utakat olyan városokba, ahol vetítették a filmet.

- A bemutató után vallási szélsőségesek halálosan megfenyegették Linda Blair színésznőt, ezért a stúdió fél éven keresztül testőröket bérelt mellé.

Vélemény

Neked mi a kedvenc horrorfilmed? - teszik fel a jól ismert kérdést az igencsak nagy sikernek örvendő Sikoly című horrorfilmben. Akik kedvelik a zsánert, azok különböző válaszokat adnak erre a kérdésre, annak a függvényében, hogy épp melyik alkategória áll hozzájuk a legközelebb. Ha viszont kicsit máshogy tesszük fel a kérdést, miszerint Melyik volt az a horrorfilm, amitől a legjobban féltél?, akkor szinte bizonyos, hogy nem feltétlen ugyanazt a választ fogjuk kapni. Én nem tartozom a horror zsáner legnagyobb rajongói közé, de azért láttam már jó néhány alkotást a műfajban és biztosan állíthatom, hogy Az ördögűző a valaha volt legijesztőbb filmek egyike, amit nem szívesen néz meg újra és újra az ember, még szerintem akkor sem, ha valami bizarr okból kifolyólag a horrorfilmek legnagyobb rajongója. Éppen ezért én sem úgy ültem le a filmhez, hogy milyen bitangul jól fogok most szórakozni. Ez persze nem von le semmit a film érdemeiből, mert kétségtelen, hogy William Friedkin zsigerig hatoló alkotása minden idők (egyik) legnagyobbika a horrorfilmes történelemben. 

Az ördögűző sokkal több egy szimpla, ijesztgetős horrorfilmnél. A film kétségtelenül nyomasztó hangulata és a bőrünk legmélyéig hatoló feszültsége az, ami megkülönbözteti ezt az alkotást minden más horrortól. Ugyanis William Friedkin mesteri alkotása annak dacára képes elejétől a végéig nyomasztó és idegölő lenni, hogy közben nem is történik jóformán semmi. A történet kifejezetten lassan építkezik és kellő alapossággal teremti meg a szükséges hangulatot, hogy az a kényelmetlen és feszengő érzés végig ott motoszkáljon bennünk, majd végül egy szívszaggató befejezésben csúcsosodjon ki. 

Amennyire egyszerűnek tűnik maga a történet, annyira zseniálisan is lenyűgöző, ráadásul akkoriban ez akkora újdonságnak számított, hogy nem kétséges: egy korszakalkotó és műfajteremtő filmről beszélünk. Lehet azzal jönni, hogy ha a film napjainkban készül el, akkor biztos, hogy nem ért volna el ekkora sikert, hiszen az átlagos moziba járó ingerküszöbje már más szinten van, köszönhetően a sok megbotránkoztató alkotásnak, amit az évtizedek során láthattak a nézők. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, ha valaki otthon, a csendes magányában (vagy a hangulatot még inkább megteremtve, még be is sötétítve a szobát) nézi meg az alkotást, akkor milyen reakciót vált ki belőle. Zsigerig hatoló az a rettenet, ami a filmből árad. William Friedkin gyakorlatilag elkészítette a tökéletes horrorfilmet, a lelkünk legmélyéig hatoló iszonyatot, amit senki nem szeretne átélni egyetlen másodpercig sem. 

Senki nem cserélt volna az akkor még csupán 14 éves Linda Blairrel, aki szinte még kislányként játszotta el élete szerepét, melynek árnyékából máig nem tudott kilépni. Sok hozzá hasonló cipőben járó fiatal színész járt ugyanúgy, mint ő, azaz nem igazán tudták feldolgozni a korán jött ismertséget és sikert. Ráadásul az ő helyzete másokéval ellentétben a film jellegéből adódóan még inkább nehezítve volt, így nem is csodálkozom, hogy a későbbiekben a drogok után nyúlt. Mindez persze semmit nem von le érdemeiből, Regan megformálásakor, mind az ártatlan, áldozattá váló gyermek figurájaként, mind a démon által megszállt, elvetemült bestiaként, abszolúte meggyőző és átütő erejű volt. Nem mellesleg Golden Globe-díjra is jelölték alakításának köszönhetően. De szerencsére nem csak ő, hanem a többiek is odatették magukat. Az anyját játszó Ellen Burstyn igencsak meggyőző volt az elkeseredett anya szerepében, aki a tehetetlenség béklyójába kerül és csaknem az őrületbe kergeti a tudat, hogy szeretett lányát egy kontrollálhatatlan démoni hatalom a szeme előtt emészti fel. A Bergman filmekből ismert Max von Sydow ugyan viszonylag keveset szerepel a filmben, ám annál fontosabb szerepet tölt be. Érdekesség, hogy a svéd színészt harminc évvel idősebbre kellett maszkírozni a valódi koránál.

Az ördögűző a technikai megoldásokat és a maszkmesteri munkát tekintve, még mai szemmel nézve is kifogástalan. Számos zseniális megoldás akad a filmben, kezdve az ágy ugráltatásával, a Regan lebegésén át, egészen a leghírhedtebbekig, úgy mint a 180 fokos nyaktekerés vagy a még híresebb pókjárás a lépcsőn. Mindehhez az operatőri munka, a megvilágítás és a vágás pedig még rá is tesz egy lapáttal és akkor még nem is beszéltem Mike Oldfield legendássá vált zenéjéről.

Végül pedig még egy dolog, ami talán kevésbé tűnhet fontosnak, de véleményem szerint az egyik legfontosabb tényező és számos horrorfilm ezen bukik meg. Az alkotóknak meg kellett találni a tökéletes egyensúlyt a valóság és a transzcendencia határán, ami még hitelesnek hat. A legnagyobb buktató ugyanis az lehetett volna, ha a film komolyan vehetetlen és/vagy a valóságtól annyira elrugaszkodott, hogy esetleg vicces vagy röhejes benyomást kelt. Az ördögűző egy híres-hírhedt alkotás, amely film a horrorfilmek históriás könyvében külön fejezetet érdemel. Egy olyan korszakos alapmű, mely nem csupán eredeti, sokkoló és innovatív volt a maga idejében, de egyúttal irányt is mutatott és vitathatatlanul meghatározta a zsáner (de legfőképpen a démonok által megszállt emberekről szóló másolatok) mozgóképes jövőjét.

Ítélet: 10/10