Nagy-Britannia (Compton), 105 perc, ff, pszichológiai horror

Rendező: Roman Polanski

A Filmről

Carole Ledoux (Catherine Deneuve) halk szavú, visszahúzódó belga manikűröslány nővérével (Yvonne Furneaux) él Londonban és retteg a férfiaktól. Amikor nővére és annak barátja (Ian Hendry) elmennek vakációzni, a lány egyedül marad a lakásban, ahol egyre jobban elhatalmasodik rajta a félelem és elszigeteltség érzése, majd az érzés egyre brutálisabb és hátborzongatóbb lesz, ahogy Carole őrülete mindinkább nyilvánvalóvá válik. A filmtörténet során sokan és sokféleképpen tettek kísérletet őrülettel sebzett elmék feltárására, de talán senki nem jutott olyan éjsötét mélységekig, mint Roman Polanski ebben a korai remekművében. A rendező nem egyszerűen felkavaró pszichológiai látleletet nyújt egy labilis lány végső összeomlásáról, inkább egyenesen a lidércnyomásos tudatalatti pokol vermébe rángatja nézőjét, hallucinációk és tévképzetek labirintusán vonszolja keresztül, ellenállhatatlan erővel és drasztikus módszerességgel térképezve fel a bomlott agy minden szegletét. 

Roman Polanski első angol nyelvű, egyben máig leginkább felzaklató filmje igencsak megmozgatta a közönség képzelőerejét. Az operatőr, Gilbert Taylor vizionárius fekete-fehér fényképezése a film egyik alappillére, hihetetlen erővel ábrázolja ugyanis a patológiás jelenségeket, és teremti meg az idővel egyre nyomasztóbb atmoszférát. Taylor hibátlan munkája nélkül ez a film nem igazán működne, Polanski ugyanis a narráció helyett sokkal inkább a szuggesztív vizualitást helyezi előtérbe, hiszen ez a leghatékonyabb eszköze arra, hogy Carole bonyolult és összetett karakterét ábrázolja. Filmjében széles kameraszögeket használ, melyeket idővel még nagyobbra nyit, továbbá mély fókuszt és egyéb vizuális eszközöket, melyekben eltűnnek az álom, a képzelet és a mind melyben a cselekmény jó része játszódik, fokozatosan az elgyötört tudat alakját és formáját veszi fel.

Ehhez társul még Chico Hamilton jazz alapú kísérőzenéje, ami a maga zaklatottságával és hideglelős futamaival több, mint egyszerű aláfestés, teljes jogú hatáskeltő eszközként, a képektől elválaszthatatlan alkotóelemként funkcionál. Mindezeket egészíti ki még Catherine Deneuve félelmetesen hiteles játéka, aki az elvárásoknak megfelelve éli át előttünk (velünk együtt) a fiatal lány sokkoló érzéseit. Tökéletesen idegeníti el magát szinte mindenkitől, egy-egy mozdulatával pedig valódi iszonyatot, undort is képes kiváltani a nézőből. Carole végtelenül aszexuális karaktere – minden testi szépsége és bája ellenére – a filmtörténet egyik legellenszenvesebb nőalakja, erkölcsileg azonban nem lehet elítélni, mert valójában ő az áldozat, aki segítségre szorult volna, és akinek utolsó menedékhelye az apátia. Carole éppen ezért egyszerre szánalmas és sajnálatraméltó is, bukása pedig tragikus, hiszen végső soron ő semmiről sem tehet.

Polanski rengeteg vizuális szimbólumot használ, maga a lakás is Carole meghasadó elméjének metaforája, de előkerül a paranoia és a szexualitás kérdésköre is. Nagyon kevesen képesek ennyire bravúrosan, s egyúttal félelmetesen nyomasztóan ábrázolni az őrületet. Ahogy a lány egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, lassan az összes ablakot és ajtót eltakarja vagy bedeszkázza; ahogy lassan megbomlik az elméje, a lakás is darabokra szakad. A falakon repedések futnak végig, a szobák elmozdulnak, a bútorok vándorolnak, ajtók nyílnak ott, ahol eddig csak üres fal volt, és már létező ajtók válnak átjárhatatlanná. Polanski azonban nem elemzi, nem magyarázgatja Carole valószínű skizofréniájának eredetét – ehelyett inkább a nézőre hagyja a történet értelmezését, és a különböző ok-okozati viszonyok felderítését.

Az Iszonyat esettanulmánynak néha talán túlságosan is nyilvánvaló, de szubjektív rémlátomásként nézve döbbenetes alkotás. Szakértelemmel adagolt sokkoló hatásokkal és a fokozódó frászkeltő hatásával ez a pszichológiai thriller Polanski későbbi horrorjainak előképe. Az Iszonyat az elszigetelődésről és klausztrofóbiáról szóló ún. "lakás-trilógia" első darabja, melyet a későbbiekben olyan alkotások követtek, mint a mára már horror-klasszikusnak számító Rosemary gyermeke (Rosemary's Baby, 1968) és A bérlő (Le Locataire, 1976).  Ezekben a filmjeiben a Psycho és a Kamerales nyomvonalán elindulva a pszichológiai horror magasiskoláját nyújtja, ahol a hangsúly a pszichológiai részen, mintsem a misztikumom vagy éppen a természetfeletti dolgokon van.

Az Iszonyat zavarba ejtően titokzatos és nyomasztó film. Titokzatossága éppen abban rejlik, hogy Polanski sosem teszi egyértelművé, hogy amit éppen látunk, az a valóságban történik-e, netán hallucináció vagy esetleg álom. Ez a fajta narratív megoldás sokban hozzájárul az erős és egyedi atmoszféra megteremtéséhez, aminek zsenialitása egyrészt a nyugtalanság és bizonytalanság folyamatos fenntartásában, másrészt a film látszólagos eszköztelenségében rejlik. Hiszen a fojtogató légkört Polanski és Gilbert Taylor a legegyszerűbb tárgyakkal és a leghétköznapibb helyszíneken teremtik meg – és erre tényleg csak nagyon kevés (horror)film képes.

Érdekességek

- Polanski és írótársa Gérard Brach az Iszonyatot főképpen eszköznek tekintették a céljukhoz, hogy ezáltal egy másik, vélhetően kevésbé jól eladható filmjüket, a Zsákutcát (Cul-de-sac, 1966) finanszírozni tudják.

- A filmben ábrázolt női orgazmus (ugyan csak hang formájában) volt az első, mely átment a Brit Filmcenzúra engedélyeztetési procedúráján és végül benne maradhatott a filmben.

- Roman Polanski is cameozik a filmben, utcai muzsikusként tűnik fel az egyik jelenetben.

Vélemény

Amikor belefutok egy számomra teljesen ismeretlen filmbe, akkor az esetek többségében háromféle dolog történhet: a.) halálra unom magam rajta; b.) felidegesít és alig várom, hogy vége legyen; c.) egy különleges gyöngyszemre találok és a film megnézése után még napokig a látottakon gondolkodom. A legutolsó eset eddig sajnos ritkábban fordult elő, de most szerencsére ez történt.

Az Iszonyatnak már az első kockáin éreztem, hogy most valóban egy különleges filmélményben lesz részem és végül igazam lett. Már a kezdő képsorok is magukért beszélnek, ahol egy tágra nyílt női szem mered ránk fagyott érzéketlenséggel, zavarodott pislogások közepette, miközben a stábtagok nevei úsznak el előtte. Egyszerűségében rejlik a tökéletessége, ami miatt legalább olyan hatásos ez a kezdet, mint rejtélyessége miatt a befejező képsor. Nem véletlenül mondják, hogy a szem a lélek tükre, a későbbiekben ugyanis ez a nyomasztó hangulat végig uralja a filmet. 

Az Iszonyat leginkább egy különleges hangulathorrornak tekinthető, ugyanis a film zenéje és képi világa az, ami igazán megteremti a nyomasztó hangulatát. Roman Polanski legelső külföldön készült filmjében mesteri módon alkalmazza a hanghatásokat, a legjobb pillanatban szólal meg a telefon vagy a csengő. A lengyel származású rendező nem csak a valóság és a képzelet folyamatos keverésével zavar össze minket, hanem mindemellett a látvány és a hang disszonanciájával is játszik. Van amikor az erőszakot átélő nő sikít, de mi csak a falióra monoton ketyegését halljuk, de olyan is előfordul, hogy halljuk ugyan a sikítást, de Carole szája mozdulatlan.

Maga a történet ugyan néhány mondatban összefoglalható, viszont pár cselekménymozzanatnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy megértsük a főszereplő szellemi megborulásának kiváltó okait. Annak ellenére, hogy a történet szinte egyetlen helyszínen játszódik, és szinte egyetlen szereplőre épít, mégsem válik egy percre sem vontatottá vagy unalmassá. Ebben kulcsszerepe van a Carole-t játszó Catherine Deneuve-nek, aki hibátlan játékával tökéletesen jeleníti meg Carole elveszettségét, gyámoltalanságát, és legbensőbb félelmeit. Gyakorlatilag eggyé válik az általa megszemélyesített karakterrel, ezáltal minden egyes mozdulata és minden pillantása félelmetesen szuggesztív és egyben ijesztő is.

Az Iszonyat nem egyszerűen horrorfilm, hanem egy remekül megkomponált, nagyon feszült atmoszférájú film, nem mellesleg egy fontos társadalmi háttérüzenettel. Címéhez méltó módon egy iszonyatosan jó alkotás, melyről biztosan merem állítani, hogy nem fog senkit hidegen hagyni, és napokig tartó élményben lesz részünk. Ezután pedig nem is kérdéses, hogy a lakás-trilógia többi darabja is felkerült a megnézendő filmek listájára.

https://videa.hu/videok/film-animacio/iszonyat-1965-teljes-film-catherine-deneuve-horror-OGvWbV91YupQqHzM

Ítélet: 10/9