USA (Walt Disney), 139 perc, Technicolor, musical

Rendező: Robert Stevenson

Producer: Walt Disney, Bill Walsh

Operatőr: Edward Colman

Forgatókönyv: Bill Walsh és Don DaGradi, P. L. Travers Mary Poppins sorozata alapján

Zene: Richard M. Sherman, Robert B. Sherman

Szereplők: Julie Andrews, Dick Van Dyke, David Tomlinson, Glynis Johns, Karen Dotrice, Matthew Garber, Hermione Baddeley, Elsa Lanchester, Reta Shaw, Arthur Treacher, Reginald Owen, Ed Wynn

 A Filmről

Az 1900-as évek elején, Londonban játszódó történet egy olyan családról szól, ahol az apa, Mr. Banks (David Tomlinson) banktisztviselő, az anya (Glynis Johns) pedig lelkes szüfrazsett, így komoly elfoglaltságaik miatt két gyerekükre sosincs idejük. Amikor Mary Poppins (Julie Andrews) szó szerint berepül a lármás Banks gyerekek, Jane (Karen Dotrice) és Michael (Matthew Garber) életébe, egyszerre úgy tűnik, minden jóra fordul. Sok csodálatos kirándulásra indulnak együtt: elmennek Mary barátjához, Berthöz (Dick Van Dyke), aki kéményseprő, utcazenész és festőművész egyben, majd eltöltenek egy kis időt a férfi aszfaltrajzainak fantasztikus világában is. Annak ellenére, hogy Mary Poppins egyszerre lenyűgözően fantasztikus (azaz "szuperkalifragilisztikus"), szeretetteljesen határozott és akadékoskodó is egyben, végül Mr. Banks is megkedveli és végre elkezd foglalkozni saját gyermekeivel is.

Bármilyen hihetetlen, de Mary Poppins karakterét valós élmények inspirálták. P. L. Travers ausztrál írónőnek rendkívül nehéz gyerekkora volt, hiszen mindössze 7 évesen vesztette el édesapját, édesanyja pedig öngyilkosságot kísérelt meg, az írónő így nagynénjénél, Ellie néninél keresett és talált menedéket, aki egyfajta dadaként vigyázott rá. A filmben látott Mary Poppins azonban nagyon különbözik a könyvbeli karaktertől, és az azt ihlető Ellie nénitől, utóbbi ugyanis rendkívül kemény és szigorú volt, és Traverst is hasonlóan szikár elvek mentén nevelte.

Walt Disney azóta el szerette volna készíteni a filmet, hogy a kislányai meséltek neki P. L. Travers könyveiről, ám végül huszonöt évbe telt, amíg sikerült mindenben az írónő kedvére tenni, aki újra és újra visszautasította az ajánlatokat. Csakhogy a szerző még így is - miután megnézte a kész filmet - egész listát állított össze azokról, amiket meg akart benne változtatni. Már a forgatókönyvvel szemben is rengeteg kifogása volt, de Disney-ék minden észrevételét figyelmen kívül hagyták. Utálta a filmhez írt dalokat is, egyedül a történet korához, 1910-hez illő zenei betéteket szeretett volna hallani a moziban. Végül a premierről is könnyeivel küszködve távozott, de nem a meghatódottságtól. Gyűlölte az adaptációt, legjobban az szúrta a szemét, hogy Poppinsból egy kedves, csillogó hanggal éneklő nevelőnőt csináltak, Mrs. Banks pedig a film végén otthagyta a nőjogi mozgalmakat, hogy háziasszony lehessen. 

Julie Andrewst azután szerződtették a címszerepre, miután Disney látta a Broadwayn a Camelot című darabban, de a forgatást el kellett napolni, amíg a színésznő kislánya, Emma meg nem született. Szerencsére Andrews megkapta az írónő engedélyét, hogy eljátszhassa Mary Poppins szerepét, miután az írónő meghallhatta a hangját egy telefonon keresztül. A színésznő még ennek ellenére is hezitált, mert abban reménykedett, hogy megkapja a főszerepet a My Fair Lady című musicalben, amit az eredeti Broadway-előadáson is ő alakított. A producerek végül mégsem őt választották: Audrey Hepburn lett Eliza Doolittle. A két színésznőhöz hasonlóan az 1965-ös Oscar díjátadón a filmjeik is egymással versengtek. A legjobb filmért járó szobrot végül a My Fair Lady nyerte, a Legjobb női főszereplő viszont Julie Andrews lett, és ezzel elnyerte élete első és egyben utolsó Oscar-díját is.

Az alkotás különlegességét az adja, hogy valós és rajzolt díszletek, illetőleg élő és rajzolt szereplők közösen szerepelnek benne. A Disney-gyárnak pedig minden szaktudására szükség volt ahhoz, hogy máig lenyűgöző élményben legyen részünk. Valóban mindent bevetettek, és egy akkoriban soha nem látott látványt varázsoltak a filmvászonra, ezáltal pedig a nézők is úgy érezhették, valóra vált a mese. A látvány mellett természetesen a zene a másik mozgatórugó, ami a Sherman-fivérek alkotása. A musical dalbetéteinek megtervezése és megírása két és fél évbe került, ezek jelentős részét a zeneszerzők saját élményei inspirálták. A jól megérdemelt jutalom végül 2 Oscar-díj formájában érkezett a legjobb eredeti filmzene és a legjobb eredeti betétdal kategóriákban.

A Mary Poppins a korábbiak mellett elnyerte még a legjobb vágás és a legjobb vizuális effektek díját is. Robert Stevenson rendezői munkájára nem lehet panasz, a film sikere mégis szinte teljes egészében Walt Disney-nek köszönhető, aki rengeteg energiát, időt és pénzt fektetett bele, ami végül busásan megtérült. Az egész procedúráról, ami Walt Disney és az írónő között zajlott, 2013-ban egy film is készült Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks) címen Tom Hanks és Emma Thompson főszereplésével, John Lee Hancock rendezésében. Maga a film pedig nem kerülhette el, hogy elkészüljön a folytatása: mintegy 50 évvel később, 2018-ban vitték filmre újra a varázslatos nevelőnő történetét Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns) címen, már jóval kisebb közönségsikert aratva.

Érdekességek

- Walt Disney eredetileg Angela Lansbury-t vagy Bette Davis-t szerette volna Mary Poppins szerepére.

- A filmben lévő kosztümöket Tony Walton tervezte, aki Julie Andrews akkori férje volt.

- Dyck Van Dyke volt az örök mókamester a forgatáson, így történhetett, hogy egyszer a szünetben egy öreg embert utánozva, reszketeg lábakkal próbált lelépni a „járdáról”, és ez a jelenet annyira megtetszett Disney-nek, hogy Bert szerepe mellett rögtön Van Dyke-ra osztotta az idős és megkeseredett bankár megformálását is. A stáblista szerint az igazgatót egy bizonyos Navckid Keyd játssza, ami valójában Dick Van Dyke nevének anagrammája.

- A Banks gyerekeket alakító gyerekszereplők nem voltak minden trükkbe beavatva, így sokszor tényleg meglepődtek Mary Poppins mutatványain.

- Matthew Garber rettenetesen tériszonyos volt, egy jelenetben viszont repülnie kellett, aminek felvételekor a trükkök ellenére is hozzá kellett szoknia a magassághoz. Az alkotók kárpótlásként felajánlották neki, hogy minden egyes újabb csapónál kap 10 centet. Végül szép kis zsebpénzt kapott a jelenetért. 

- Egy amerikai professzor rasszizmussal vádolta a filmet azon jelenet miatt, melyben Mary Poppins korommal keni be az arcát a kéményseprők tánca közben.

- Robert B. Sherman hetekig dolgozott a Mary Poppins híres dalán, mígnem a kislánya hazatérve az iskolából elmesélte, hogy a kanalas gyógyszer mellé cukrot adtak neki, hogy könnyebben le tudja nyelvi. Így született meg az egyik leghíresebb betétdal.

- Richard M. Sherman szerint két hétbe telt, hogy testvérével megalkossák a "Supercalifragilisticexpialidocious" szót, amelyet egy gyerekkori közös élményük ihletett.

- Amikor Julie Andrews átvette szerepéért a Golden Globe-díjat, ironikusan megköszönte Jack Warnernek (a Warner Bros. igazgatójának) amiért nem kapta meg a My Fair Lady főszerepét. Ha akkor ő kapta volna a szerepet, soha nem játszhatta volna el Mary Poppins karakterét.

Vélemény

Rögtön azzal kezdeném, hogy a Mary Poppins esetében egyértelműen nem én vagyok a célközönség, és most nem a musicalekkel és/vagy zenés filmekkel kapcsolatos viszonyomra gondolok, hanem főként az életkoromra. Az viszont a közönség életkorától függetlenül kijelenthető, hogy a Mary Poppins bizony mára (és már egy jó ideje) bizony elavult. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 9 éves kislányom (akivel most együtt néztem a filmet) is szívesen átpörgetett volna egy pár részt. Mindezek függvényében minden további gondolatot és véleményt ennek a tudatában a helyén kell kezelni, így most a szokásomtól eltérően a végén sem osztályoznám a filmet. 

A film a maga kedves, elvarázsolt hangulatával kellemes szórakozást nyújt, és néhány jobb pillanatában még viszonylag le is köti a nézőt, de túlzásokba nem szabad merülni a dicséretében. Szívhez szóló, egyszerű történettel van dolgunk, nincsenek benne komolyabb konfliktusok és a végén természetesen minden jóra fordul, majd mindenki fülig érő szájjal és boldogságtól telve ellovagol a naplementében. Mindezek miatt nincs is szívem rosszakat írni a filmről, mert minden egyes képkockájából csak úgy sugárzik a boldogság. Minden megvan benne ahhoz, ami a 60-as években egy családi matinéhez szükségeltetett: zene, móka, kacagás. És hogy kissé ellent mondjak magamnak, a betétdalok tényleg fülbemászóak, a film megnézése után ugyanis még többször is dúdoltam magamban.

De hogy azért mégiscsak kicsit odaszúrjak a filmnek egy kicsit, azt nem igazán értem, hogy Julie Andrews mire fel kapott Oscar-díjat az alakítására. Az egész film során szinte egyetlen arckifejezéssel játszik (kissé fölényesen mosolyog), semmi különleges nem fedezhető fel alakításban. Vele ellentétben Dick Van Dyke gyakorlatilag mérgezett egér módjára végigbohóckodja az egész filmet, majd a sztori egyharmada után pedig teljesen átveszi az irányítást, lejátszva ezzel Andrewst a vászonról. Az más kérdés, hogy az ő túlzottan bohókás és harsány stílusa sem mindenkinek jön be (többek között nekem sem).

A Mary Poppins még akár napjainkban is jó szórakozást nyújthat a gyerekek és gyermeklelkű felnőttek egy részének, akiket viszont nem kötnek le az ilyen jellegű egyszerű történetek, azoknak szívből ajánlom a korábban említett Banks úr megmentését, ami valóban kiválóan mutatja be Walt Disney és az írónő között zajló csatározást, mire végül bemutathatták az alkotást. Tom Hanks és Emma Thompson egyaránt remek alakítást nyújtanak benne.

https://videakid.hu/videok/mese/mary-poppins-1964-no-AtAqmI8gMkIo0suh