USA (Mirisch, United Artists), 125 perc, ff, romantikus vígjáték

Rendező: Billy Wilder

A Filmről

A Van, aki forrón szereti hatalmas sikere után Billy Wilder és I.A.L. Diamond újfent összeálltak, hogy egy újabb filmet készítsenek, amiben ismét Jack Lemmonra bízták az egyik főszerepet. Legénylakás című filmjében a melodramatikus, romantikus komédia vonásait szatirikus társadalomkritikával, alaposan felépített forgatókönyvvel, remek dialógusokkal, kidolgozott karakterekkel és finom humorral ötvözte. A végeredmény öt Oscar-díj formájában érkezett.

C. C. Baxter (Jack Lemmon) biztosítói munkatárs számára a manhattani élet maga a pokol, annak ellenére is, hogy főnökei remek értékeléseket írnak róla. Igaz ennek az ára Baxter lakáskulcsa, hogy felvihessék otthonába a szeretőiket. A férfinak nincs kapcsolata, azonban titkon szerelmes a lifteslányba, Fran Kubelikbe (Shirley MacLaine). Éppen emiatt nagyon kiborul, amikor megtudja, hogy a lány is meglátogatta már a lakását a cég vezérigazgatója, Sheldrake (Fred MacMurray) társaságában. Fran szintén kiborul, amikor kiderül, hogy Sheldrake más nőkkel is viszonyt folytat, így öngyilkosságot próbál elkövetni Baxter lakásában. A férfinak ki kell találnia, hogyan alakíthatná úgy a dolgokat, hogy megtarthassa a lakását és megszerezze a lányt is.

A filmhez az alapötletet David Lean klasszikusa, a Késői találkozás (Brief Encounter, 1945) szolgáltatta, amiben a párocska titokban egy ismerősük lakásában találkozik. A probléma a korszakban igencsak aktuálisnak számított, mert a rendőrség folyamatosan razziázott a kétes hírű hotelekben, ugyanis akkoriban a házasságtörést a törvény emberei sem nézték jó szemmel. Így aki félre akart lépni, annak a bérelt vagy kölcsönzött lakások maradtak, és így kerül hősünk is a képbe.

Billy Wilder nagyon ügyesen tálalja a Legénylakás történetének humoros oldalát, valójában azonban a film egy szigorú társadalomkritika. A korabeli amerikai élet és nemi erkölcsök alapos vizsgálata, egyszersmind kemény támadás a kapitalista rendszer alapvető korruptsága ellen, melyben bárki, akinek a legcsekélyebb hatalma is van, képes lehet bárkit tönkretenni. Voltak, akik bírálták C. C. Baxter erkölcstelenségét, akit csak azért léptetnek elő, mert segít néhány fejesnek megcsalni a feleségét. Azonban Jack Lemmon emberséget visz a figurába, így a karakter végül csupán szolgálatra kész hivatalnokként jelenik meg, aki akaratán kívül kerül már a film legelején kész helyzetbe, ami felett nincs uralma. Lemmon alakításában új mélységeket fedezhetünk fel, ahogy C. C. Baxterként tökéletesen megtalálja az egyensúlyt a film látszólag komikus története és a mélyebben lévő komorabb utalások között. Shirley MacLaine szintén kiváló választás volt női főszereplőnek, és kiábrándító filmekből álló sorozatának is a Legénylakás, illetve az alakításáért járó Oscar-jelölés vetett véget.

A Legénylakás igazából nem tekinthető vígjátéknak, romantikusnak pedig végképp csak módjával nevezhető. Wilder filmje sokkal több annál: a humor és a szerelem eszközével tesz elfogadhatóvá és eladhatóvá egy olyan világképet, mely pesszimista és kritikus megállapításokra épült. A Legénylakás ügyesen ötvözi a különféle műfajokat: szatirikus vígjátékként indul, majd hatásos drámává alakul és romantikus komédiaként fejeződik be és mindezek mellett sikerül elkerülnie a sziruposságot is. Kényes témája ellenére a film nem kevesebb, mint öt Oscart nyert (10 jelölésből), köztük a legjobb filmért, legjobb rendezésért és legjobb eredeti forgatókönyvért járó díjat. Mindemellett filmtörténeti jelentőséggel is bír, ugyanis 1993-ig, a Schindler listája (Schindler's List) győzelméig ez volt az utolsó fekete-fehér film, amely elnyerte a Legjobb filmért járó Oscar-díjat. Legvégül, hogy magyar vonatkozása is legyen a filmnek, Alexandre Trauner (eredeti nevén Trauner Sándor) elnyerte a legjobb látványtervért járó Oscar-díjat. A film alapján 1968-ban Broadway musical készült Promises, Promises címmel, aminek szövegét Neil Simon írta, a zeneszerző Burt Bacharach volt, míg a dalszövegeket Hal David alkotta meg.

Érdekességek

- A legenda szerint Shirley MacLaine szerződtetésénél Wilder csak a forgatókönyv első negyven oldalát mutatta meg a színésznőnek azzal az indokkal, hogy legyen meglepetés a vége. A valóság ezzel szemben az, hogy még a forgatás során is dolgozott rajta. A záró mondat például a forgatás napján született meg a két főszereplő improvizációjából, mivel a rendező nem szerette volna, hogy a filmje túlzottan érzelgős véget kapjon.

- A filmben van egy színésznő, aki szándékosan Marilyn Monroe-szerű frizurát viselt. Billy Wilder ezzel Marilyn Monroe-nak akarta jelezni, hogy a színésznő mennyire kiborította őt a Van, aki forrón szereti forgatásán produkált hisztijeivel.

- Shirley MacLaine jeleneteit akkor vették fel, amikor épp forgatási szünete volt A dicső tizenegy (Ocean's Eleven) c. film készítése közben.

- Sheldrake szerepét eredetileg Paul Douglas játszotta volna, de sajnálatos módon elhunyt, mielőtt a forgatás elkezdődött volna.

- Bár Wilder általában azt követelte a színészeitől, hogy pontosan kövessék a forgatókönyvet, több jelenetben megengedte Jack Lemmonnak, hogy rögtönözzön. Az egyik ilyen jelenet az volt, amiben spagetti-főzés közben énekel a konyhában.

- Alexandre Trauner díszlettervező ún. kényszerített perspektívát alkalmazott a „nagy biztosítási vállalat” irodája monumentális méretének érzékeltetésére. A díszletként használt helyiség nagyon hosszúnak tűnik, ami tele van az asztaluk mögött ülő hivatalnokokkal. A nagy méret érzékelését fokozatosan alacsonyabb színészek elhelyezésével oldotta meg; a szoba vége felé már gyerekek ülnek az arányosan kisebb asztaloknál, a nézőnek ezért az a benyomása támad, hogy azok az asztalok nagyon messze vannak, és a szoba hatalmas.

- Bár Jack Lemmon végül nem nyert a filmmel Oscar-díjat, Kevin Spacey neki ajánlotta a saját Oscarját, amit az Amerikai szépség (1999) című filmben nyújtott alakításáért kapott. 

- 1994-ben a film bekerült az Amerikai Kongresszusi Könyvtár által kezelt amerikai nemzeti filmregiszterbe, „mint kulturális, történelmi vagy esztétikai értéke miatt örök időkre megőrzésre érdemes alkotás”.

Vélemény

"Mit keres egy teniszütő a konyhában?" - kérdezi Shirley MacLaine karaktere a Jack Lemmon által játszott Baxtertől. És ekkor Baxter egy olyan dolgot mutat, amire feltehetően egyetlen néző sem számított. Ez az a pár másodpereces jelenet, ami egyedüliként megmaradt az emlékeimben a nagyjából 15 évvel ezelőtt látott filmből. Jó volt hát újra feleleveníteni a filmet, nemcsak a parádés jelenet miatt, hanem Jack Lemmon miatt is. Mivel a jeleneten kívül semmilyen más emlékem nem volt a filmről, így újra megnézve kijelenthetem, hogy szuperjó filmmel van dolgunk és talán nem véletlen az elismerések sora, melyet teljesen kiérdemelt.

A Legénylakás műfajilag igen nehezen meghatározható. Leginkább talán romantikus vígjátéknak mondanám (mint a filmmel kapcsolatos információk között is annak aposztrofáltam) a szellemes és cinikus dialógusok, az esetenként félreértésekre okot adó szituációk és a film végi egymásra találás miatt. Ugyanakkor a filmet körbelengi egy kissé szomorkás és magányos hangulat, amiben még az öngyilkosság témája is megjelenik, ami miatt sokkal inkább nevezhető dramedynek, semmint vígjátéknak.

A film egyik legnagyobb ereje a színészi játékban, azon belül is elsősorban Jack Lemmon alakításában rejlik. Nem véletlenül tartozik a kedvenc színészeim közé, az ő játékának köszönhetőn a néző képes úgy átérezni a film mélyen érzékeny és szomorú atmoszféráját miközben jókat mosolyog és szórakozik. Baxter az a figura, akit bár a körülmények idegesítenek, feljebbjutásának módja miatt nem zavartatja magát, mindent eltűr, és mindent magára vesz, csakhogy fedezze főnökeit. Egészen addig, amíg szerelmes nem lesz a liftkezelő lányba. Sajnálatos módon az Oscart nem sikerült bezsebelni alakításáért, azt Burt Lancaster elhappolta előle az Elmer Gantry címszerepéért (hogy jogosan-e, azt nem tudom megítélni, mert a másik filmet nem láttam).

Billy Wilder rendező és Jack Lemmon párosa már második alkalommal bizonyult telitalálatnak és kettőjük eredményes együttműködésének sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a későbbiekben további öt filmben is együtt dolgoztak, általában hasonló sikerrel. Utolsó három filmjükben (Sógorom, a zugügyvéd, 1966; Szenzáció, 1974; Haver, haver, 1981) pedig csatlakozott hozzájuk Lemmon későbbi állandó filmbéli partnere, Walter Matthau, de az már egy másik történet. Mindent egybevetve a Legénylakás egy pazar film komoly mondanivalókkal, de mindezt laza köntösben tálalva. Bárkinek tiszta szívből tudok ajánlani, mert bizonyos időnként újra és újra elővéve sem fog csalódást okozni.

https://videa.hu/videok/film-animacio/legenylakas-1960.-kzrktaLHYvXkqQ4H

Ítélet: 10/9