Olaszország, Franciaország (De Laurentiis, Marceau), 110 perc, ff, dráma

Rendező: Federico Fellini

A Filmről

A tűzrőlpattant Cabiria (Giulietta Masina) a világ legősibb női mesterségét űzi, miközben reménytelenül keresi a gazdag álomlovagot, aki kiragadja reménytelen helyzetéből, ám a szíve mélyén az igazi szerelemre vágyakozik. A naiv és legbelül ártatlan utcalány, aki fogolyként vergődik a számító világban, s mindenki csak kihasználja, mégis szentül hiszi, hogy lesz, aki elfogadja és szeretni tudja. Egy véletlen találkozás egy vásári hipnotizőrrel (Aldo Silvani) kihozza belőle legtitkosabb vágyait. Amikor végre úgy érzi, Oscar (Francois Périer) személyében megtalálta azt, aki kimenti kegyetlen sorsából, kiderül, a férfi csak a pénzét akarja – és ezért még arra is képes lenne, hogy megölje a nőt.

Federico Fellini kifejezetten a feleségének szánta a címszerepet és a választás telitalálatnak bizonyult. Alakításában kétféle játékstílus elemei is fellelhetők. Fellini bábszerűnek képzelte el – bevallottan Chaplin klasszikusa, a Nagyvárosi fények lebegett a szemei előtt, amikor gondolatban kidolgozta a szerepet, míg Masina inkább szenvedő melodrámai hősnőként látta maga előtt. Leginkább ebben a szerepében tudott kiteljesedni sajátos, pantomimszerű színészi alkata és eredendő, légies bája. Mindezek alapján Giulietta Masina méltán nyerte el Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjat a naiv prostituált megformálásáért. A színésznő visszatekintve pályafutására elmondta, ezt a karaktert szerette a legjobban, vele tudott leginkább azonosulni. 

A Cabiria éjszakái epizodikus módon meséli el a szeplőtelen örömlány boldogulási kísérleteit. A történet egyik közvetlen ihletője egy brutális gyilkosság volt. 1955 nyarán a Castel Gandolfo-i tó partján egy lefejezett női holttestet találtak. Az áldozat egy fiatal nő volt, akitől egy szélhámos kicsalta félretett pénzét, majd kegyetlen módon végzett vele. A másik ihlető egy Wanda nevű prostituált, akivel Fellini a Szélhámosok (1955) című filmje forgatásán találkozott. A nő összebarátkozott a rendezővel és elmesélte neki az életét, cserébe a rendező az ő figuráját is életre keltette filmjében Cabiria egyetlen barátnője szerepében. A rendező maga is hosszú időre elmerült Róma külvárosi zugaiban, szenvedélyesen gyűjtve rendezéséhez a jellegzetes alakokat. Az előkészületek során a rendező forgatási költségekre szánt előlegei lassacskán sokmilliós összegekre rúgtak, és úgy tűnt, a terv füstbe megy, mígnem megérkezett a legendás producer, Dino De Laurentiis, aki végül megteremtette az anyagi hátteret, de ragaszkodott ahhoz, hogy Oscar szerepét egy francia színész (Francois Périer) kapja.

A története meglehetősen egyenetlen színvonalú, különösen az Országútonhoz viszonyítva. Ez egyfelől abból is fakadhat, hogy a forgatókönyvön négy különböző ember dolgozott, másrészt az ötletszerűen szövődő, fragmentált elbeszélés ezúttal jobbára inkább megtöri a dramaturgia ütemét. Szerencsére Fellini nem olcsó együttérzésre vadászik történetével. Cabiria erős, büszke lány, aki felveszi a kesztyűt, minden csapás után talpra áll és egy másik, jobb életre törekszik. Fellini egy társadalmon kívüli figura szemével láttatja az életet. Ez a pillantás optimista örömmel vonja be a világ boldogabbik felét, hogy végül csak a mélységes szomorúság maradjon. A Cabiria éjszakái a kevéssé egységes történetmesélési stílusa ellenére is emlékezetes alkotás. A történet ma is épp oly időszerű, mint volt bő 60 évvel ezelőtt, és művészi értékéből sem vont le semmit a múló idő.

A Cabiria éjszakái elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A szobrot Giulietta Masina vette át. Rövid beszédében a producer Dino De Laurentiis, Fellini és a maga nevében megköszönte a díjat – és mindezt ugyanolyan megilletődöttséggel, izgalommal és büszkeséggel, ami a színésznő egész jelenlétét átitatta.

A film alapján Neil Simon Charity, drágám (Sweet Charity) címen egy musicalt írt az örömlány történetéből, melynek az ősbemutatója 1966-ban a Broadway-n volt, Bob Fosse rendezésében. A musicalből 1969-ben azonos címmel film is készült, szintén Fosse rendezésében, amelyben Shirley MacLaine és Sammy Davis Jr. játszották a fő szerepeket. 

Érdekességek

- A premier után a katolikus egyház tiltakozása miatt ki kellett vágni egy vitatott képsort, az irgalmas szamaritánust a minden jóval teli zsákjával, de szerencsére a jelenet végül visszakerült a filmbe.

- A film forgatókönyvírói között felbukkan Pier Paolo Pasolini neve is, aki állítólag otthonosan mozgott római alvilági körökben, így ő volt felelős azért, hogy hiteles legyen a párbeszédek nyelvi stílusa. 

- Fellini egy repülőútja során nézte végig a musicalváltozatot, majd megjegyezte: „Egy film musicalváltozatának a filmváltozata? Még ilyet!”

Vélemény

Meglehetősen furcsa volt az eddigi viszonyom Fellini mesterrel, és ez a film sem változtatta meg feltétlen a filmjeihez fűződő kapcsolatomat, mindenesetre kezd róla kialakulni egy kép bennem. Azt bátran ki merem jelenteni, hogy Federico Fellini a mozgóképes világ egyik legnagyobb mesélője. Talán nincs is még egy olyan rendező a filmvilágban, akinek alkotásai annyi személyes élményből és emlékből épülnének fel, mint az övé. Fellini filmjeiben a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon alkotnak egy különös világot, melyek legyenek olykor bármennyire is szomorkásak, mindig az életigenlésről szólnak. Ezen megállapítás pedig jelenlegi filmünkre hatványozottan is igaz.

Ha Fellinivel kapcsolatban nem tudok még egyértelmű képet alkotni, mit szóljak akkor hű társához, állandó partneréhez és feleségéhez, Giulietta Masinához. Itt van ez a szépnek még jóindulattal sem nevezhető, apró hölgyemény, akinek játéka már Fellini előző filmjében, az Országútonban sem igazán nyerte el a tetszésemet és erre most még rá is tett egy lapáttal. Ekkor azonban elérkezett a film utolsó előtti jelenetsora, melyben a színésznő mindent egy tollvonással átírt, amit róla korábban gondoltam. Spoilermentesen nem tudnék írni róla, így nem fejtem ki teljes mértékben miről is szól a jelenet. Mindenesetre abban a pár percben szívbemarkoló alakítást nyújt és megmutatja, hogy miből is áll az igazi színészet. Azért a pár percért mindenképp megérte megnézni az alkotást és azt is sikerült elérnie, hogy máshogy viszonyuljak ezután hozzá.

Bár még mindig nem lettem Fellini filmjeinek és világának a legfőbb rajongója, azt már sikerült elérnie a rendezőnek, hogy várom a listán következő alkotását, melyet ezek után már más szemmel fogok nézni. Aki pedig kíváncsi a hányattatott sorsú Cabiria keserédes történetére, az alábbi linken meg is nézheti a filmet:

https://videa.hu/videok/film-animacio/cabiria-ejszakai-1957.-hLBdHgc3jKx4YVj9

Ítélet: 10/7,5