USA (Paramount), 101 perc, Technicolor, thriller

Rendező: Alfred Hitchcock

A Filmről

A híres fényképész, L. B. "Jeff" Jeffries (James Stewart) tolószékbe kényszerülve a lakása négy fala közé zárva tölti napjait. Hátsó ablaka egy közös udvarra néz, így Jeff napjai azzal telnek, hogy teleobjektívét használva a lakások ablakaiba bepillantva azt figyeli, egyesek mit csinálnak az otthonukban. Divatmodell barátnője, Lisa (Grace Kelly) és zsémbes házvezetőnője, Stella (Thelma Ritter) jelentik egyetlen társaságát, akik éles szemmel figyelik Jeff legújabb szenvedélyét. Ez az ártatlan kukkolás hirtelen sötét fordulatot vesz, amikor a férfi azt kezdi el gyanítani, hogy az egyik szomszédja, Lars Thorwald (Raymond Burr) megölte a feleségét. Jeff titkos nyomozásba kezd, amibe fokozatosan vonja be régi nyomozó ismerősét, Doyle-t (Wendell Corey), valamint barátnőjét és házvezetőnőjét. A nyomozás előrehaladtával fokozatosan bontakozik ki előttünk a többi szomszéd története is, akik mit sem tudnak arról, miféle sötét titkok rejtőzhetnek a közvetlen közelükben.

Ez a különösen feszült krimi klasszikus is bizonyítja Hitchcock adottságát az eredeti, intelligens történetmeséléshez. A kukkolás témája központi szerepet tölt be a filmben és mi, nézők is tehetetlenül figyeljük, ahogy a tolószékhez kötött Jeff az ablakán és teleobjektívjén keresztül szemléli a világot. Hitchcock ügyes operatőri megoldásokkal egyenesen Jeff tolószékébe helyezi a nézőt, ezáltal minden cselekmény vagy a férfi lakásában játszódik vagy a férfi ablakán keresztül megfigyelve. Mindent, amit ő lát, annak a közönség is szemtanújává válik, így nincs szükség sok párbeszédre a történet elmeséléséhez - a sztori önmagától, vizuálisan bonyolódik.

Hitchcock filmjeinek zsenialitása abban (is) rejlik, hogy a rendező a suspense technika használatával nyomozásra invitálja a nézőt. Virtuóz módon bánik ezzel a filmes eszközzel és a végsőkig fenntartja a feszültséget azáltal, hogy a legapróbb részletekbe is beavatja a nézőt és arra ösztönzi, hogy ő maga is elkezdje összerakni a kirakó elemeit. A szokásos krimiktől eltérően azonban nem arra keressük a választ, hogy ki a gyilkos, hanem arra, hogy egyáltalán történt-e gyilkosság vagy az egész eseménysorozat valójában csak egy unatkozó fotóriporter agyszüleménye. A koncepció valódi ütőkártyája, hogy Jeffel együtt mi is a kényelmes fotelből nézzük végig az eseményeket, ökölbe szorított kézzel szurkolunk a szemfüles fotósnak, mintha csak a mi bőrünk forogna kockán.

A tökéletes szabadság kedvéért Hitchcock megépíttette egy zsúfolt és folyamatosan nyüzsgő new yorki-i bérház tökéletes mását a hasonlóképpen mozgalmas belső udvarral együtt. Az épített  díszletlakások közül nyolc vagy tíz annyira jól fel volt szerelve (bútorozva, villannyal és vízzel ellátva), hogy a színészek szinte be is költöztek a forgatás idejére. Szerencsére a cselekmény is legalább annyira kidolgozott, mint a díszlet. A filmet nézve a néző is szinte egy élő ökoszisztéma részének érzi magát, az izgalmak fokozása érdekében pedig mindezt egy gyilkossági esettel megspékelve teheti. Hitchcock jól kiélvezi a nem mindennapi felállást, melynek következtében mi is lenyűgözve bámuljuk a szereplők tevékenységét, miközben ők másokat lesnek meg ugyanolyan megbűvölten. A rendező remekül felépítette ezt az intim játékot, amiben Robert Burks kiváló kameramunkája és a nagyszerű art design is segítette.

A Hátsó ablak egy lenyűgöző tanulmány a mások titkos megfigyeléséről és a megszállottságról, amihez tökéletes szereposztás, tökéletes forgatókönyv és különösen tökéletes helyszín párosul, ami talán még annál is jobb, mint részeinek összessége. A filmet 4 Oscar-díjra jelölték, melyből végül egyet sem váltott díjra (abban az évben ugyanis A rakparton tarolt a gálán), pedig mind a rendezés, mind a forgatókönyv bőven megérdemelte volna, nem beszélve a díszletről, amit még csak nem is jelöltek. A filmet számtalan alkalommal feldolgozták, melynek során készült belőle közvetlen remake Christopher Reeve főszereplésével, de ha úgy vesszük a 2007-es Disturbia is annak tekinthető, csak modernebb környezetbe helyezve.

Érdekességek

- A novellán kívül két valódi gyilkosság is inspirálta Hitchcockot. Az egyik eset Patrick Mahon ügye, aki 1924-ben gyilkolta meg terhes szeretőjét, Emily Kaye-t, feldarabolta a testét, majd egy vonat ablakából szórta ki a testrészeket. A másik egy 1910-es gyilkossági ügy volt, ahol Dr. Hawley Crippen megölte a feleségét, közös ismerőseiknek pedig azt mondta, Amerikába utazott. Amikor egy különösen makacs barát sehogy sem akadt az asszony nyomára, majd a nő egyik ékszere feltűnt a férj szeretőjén, a rendőrség gyanút fogott. 

- A film közel 30 évig nem volt látható, mert Alfred Hitchcock visszavásárolta a jogokat (négy másik filmjével együtt), és azokat a lányára hagyta örökségül. 1983-ban, amikor a Universal visszakapta a jogokat, a negatív kópiák igen rossz állapotban voltak, kisárgultak, kifakultak és megsérültek. A film restaurálását 1997-ben kezdték meg a Universalnál és a restaurált változatot először 2000-ben adták ki.

- A napszakok váltakozását is a zárt térben kellett megoldani. A világosítók 45 perc alatt tudtak a nappalból éjszakát varázsolni a díszletben. A nappali világításnál azonban olyan erősen melegítettek a lámpák, hogy a felső lakásban "lakók" szinte megsültek.

- Grace Kelly sohasem dohányzott a filmjeiben, ez volt az egyetlen kivétel, amiben kivételt tett a rendező kedvéért.

- Jeff és Lisa romantikus kapcsolatát a magyar származású fotós, Robert Capa és Ingrid Bergman szerelmi kapcsolata ihlette.

- Thorwald karakterét a közkeletű pletykák szerint Hitchcock gondosan megkomponálta, hogy bosszút álljon David O. Selznick produceren. Állítólag a két filmesnek számos művészi ellentéte akadt a Rebecca forgatásán, a rendező pedig úgy vett elégtételt, hogy a feleséggyilkos Thorwaldot a producer képére formálta a jellegzetes szemüvegétől az ősz göndör hajig. Sőt, rávette Raymond Burrt, hogy sajátítsa el Selznick jellegzetes manírjait is. 

- A Miss Torsot alakító modell annyira benne élt a díszlet-házban, hogy a forgatási időszak alatt gyakorlatilag minden idejét ott töltötte még akkor is, ha aznap nem is volt jelenete.

- A filmhez nem vettek fel külön háttérzajokat. Alfred Hitchcock azt gondolta, hogy a film úgy sokkal valóságosabb, ha zene is csak akkor hallható, ha valamelyik szereplő rádiót hallgat, vagy a lemezjátszóból szólt.

Vélemény

Voyeurizmus: Más személyek szexuális együttléteinek titkos megfigyelése, szemlélése a nemi vágy kielégítése céljából, amit a köznyelvben kukkolásnak neveznek.

A kukkolás, a mások intim életébe történő titkos (vagy akár illegális) bepillantás nem újkeletű dolog. Hitchcock is azt vizsgálja a filmben, hogy miből fakad az emberek egymás iránti szinte kényszeres kíváncsisága. Mindezt egy olyan korban, amikor még nem létezett az internet, nem voltak okostelefonok, számítógépek, a valóságshowkról nem is beszélve. A jelenség azonban már ekkor is létezett, ráadásul kedvenc rendezőm kukkolás iránti vágya két későbbi klasszikusában, a Szédülésben (Vertigo), majd azután a Psychoban is újra előkerül, jelen filmünknél még hátborzongatóbb formában.

James Stewart szikrázóan jó alakítást nyújt a kevéssel is beérő, egyszerű jellemű sztárfotós bőrében, aki kiváló partnert kapott maga mellé a végtelenül bájos és gyönyörű Grace Kelly személyében. Kettejük kapcsolata is egy érdekes mellékszálát jelenti a történetnek az elsődleges krimiszál mellett. Jeff furcsa távolságtartással viselkedik a nő iránt, melyet azzal indokol, hogy egyrészt nem illenek össze, másrészt nem szeretné a nő általa felületesnek gondolt életét élni. Holott a valódi ok leginkább Jeffnek attól való félelme, hogy nem érhet fel Lisa tökéletességével. Lisa első ránézésre Jeff tökéletes ellentettjének tűnik, azonban kiderül, hogy egyáltalán nem az az elkényeztetett nő, hanem egy nagyon is életrevaló csaj, aki ráadásul a kalandokat is élvezi.

A Hátsó ablak véleményem szerint is az egyik legjobban sikerült Hitchcock film, azonban mégsem mondhatom róla, hogy tökéletes lenne. A film befejezése nekem kissé összecsapottnak tűnik – pl. az a módszer, ahogy Jeff távol akarja tartani magától Thorwaldot, azzal valójában nem tudna megállítani egy valódi gyilkosságra készülő embert - még annak ellenére is, hogy gyakran szokta ily módon lezárni a filmjeit. Való igaz, hogy ez csak egy kis kekeckedésnek tűnik részemről, mert mindennek ellenére a Hátsó ablak még így is Hitchcock egyik legjobban sikerült filmje, amiben újra bebizonyította, hogy korlátozott helyszínen, kevés szereplővel, vér nélkül is lehet izgalmas thrillert készíteni. Mindezt úgy tálalja, hogy valójában azt sem tudjuk, hogy történt-e gyilkosság, miközben megértjük és átérezzük a leskelődés iránti vonzalmát is.

És végül az elmaradhatatlan Hitchcock-cameo (amit most is sikerült kiszúrnom): A rendező a zeneszerző lakásában épp egy órát állít be (26:12-nél).

Ítélet: 10/9