USA (Universal), 71 perc, ff, horror

Rendező: James Whale

Producer: Carl Laemmle Jr.

Operatőr: Arthur Edeson

A Filmről

1931-ben a Drakula hatalmas sikere nyomán elindult a Universal Studio szörnyes filmdömpingje. Ennek lett az első eredménye a Frankenstein, amit sokan máig minden idők legnagyobb hatású filmjének neveznek. A két film egyébként nagyjából egyszerre is került a mozikba.

A történet szerint Henry Frankenstein (Colin Clive) megszállott tudós, akinek az az álma, hogy életre keltsen egy orvosi értelemben halott embert. Segédjével, Franz-cal (Dwight Frye) hullákat ásnak ki, de azok agya minden esetben használhatatlan. Így a doktor elküldi féleszű segédjét, hogy lopjon egy rendes agyat az orvosi egyetemről. Ő azonban végül egy olyan abnormális agyat szerez, ami valójában egy sorozatgyilkos agya. 

A családja nagyon aggódik érte, ezért úgy döntenek megpróbálják visszaterelni az életét a normális kerékvágásba. Megkérik egyetemi professzor (Edward Van Sloan) barátjukat, Dr. Waldmant, hogy segítsen nekik. Majd amikor elmegy hozzá az menyasszonya, Elizabeth (Mae Clarke) és barátja (John Boles) társaságában, tanúi lehetnek annak, hogyan válik valóra az álma. A tűztől való félelmében a szörnyeteg (Boris Karloff) azonban megvadul, ezért elzárják, és elpusztítása mellett döntenek. Eközben Dr. Frankenstein esküvőjére készül szülővárosában, miután belátta hibáját, csakhogy a szörny elszabadul. Barátkozni próbálna, de szerencsétlenségében megöl egy kislányt, így a kisváros lakói nyomába erednek. A falusiak persze csak a gonoszt látják benne, akit azonnal el kell pusztítani, mert ők nem tudják, hogy valójában ő ártatlan.

A film nem sokat őrzött meg az eredeti regényből, mert a színpadi változat szolgáltatta az alapot hozzá, ezért jelentős eltéréseket tapasztalhatnak a regényhez képest. Így a hangsúly sokkal inkább Frankenstein és az általa kreált szörnyeteg viszonyán alapul. Sokan hiszik tévesen, hogy Frankenstein a szörny neve, pedig ő a szörnyet életre keltő tudós, ő valójában még nevet sem adott teremtményének. A film akár úgy is értelmezhető, hogy a szellemi munka fontosabb is lehet, mint a társadalmi elvárások (jelen esetben az esküvő és a család nevének továbbvitele).

Eredetileg Lugosi Bélát szerették volna Dr. Frankenstein teremtményének a szerepére, ő azonban azzal az indokkal utasította vissza, hogy elég nagy sztár már saját hazájában, nincs rá szüksége, hogy "madárijesztőt" csináljon magából az Egyesült Államokban (később ezt feltehetően megbánta), így került a képbe Boris Karloff, aki végül annyira bevált, hogy végül történelmet írt. Ma már el sem tudnánk képzelni a szörnyet máshogy, csakis az ő alakításában. Ő volt az aki a hörgő szörnyetegből rokonszenves, szánalomra méltó klasszikus figurává tette a szörnyet, akinek rémtettei csupán véletlenek (a kislány megfulladása) vagy akár igazságosnak is tekinthetők (a púpos felakasztása, aki kínozta őt). 

Boris Karloff (születési nevén: William Henry Pratt) Londonban született, majd hátat fordított előkelő neveltetésének, hogy teherautó sofőr legyen Kanadában, majd negatív figurákat alakító színész az Államokban. A Boris Karloff nevet egy könyvben olvasta, azért vette fel mert megtetszett neki. Ez a film tette ismertté, ezután már A múmia főszerepét is megkapta. A magánéletben kerülte a horror témakörét, sőt gyakran öltözött be télapónak, hogy a gyerekeknek és kórházban kezelt fogyatékosoknak karácsonykor ajándékot osztogathasson. 

Sok pletyka kering arról, hogy James Whale elképzelése adta a szörny végső formáját, pl. az elektromos csatlakozók a nyakon, a csapott fejtető, a megnyúlt sebes kar vagy a kiálló szemöldök, de ez valójában a maszkmesternek, Jack Pierce-nek köszönhető. A filmben Karloff mindkét lábán egy speciális, több mint hét kilós cipőt viselt, ami alapjaiban meghatározta a szörny mozgását.

A tudóst alakító Colin Clivehoz maga Whale ragaszkodott, a film egyik legerősebb jelenete kétségkívül az az önkívületi állapot, amikor a tudós rádöbben, hogy sikerült életet lehelnie egy élettelen testbe. Az ekkor kimondott örökbecsű mondatok "It's alive!" "It's Alive" "Now I know what it's like to be God!" mára a filmtörténet elidegeníthetetlen részét képezik. Utóbbi mondatot istenkáromlás címszóval 1934-ben elnyomták egy mennydörgéssel, és csak 1999-ben állították vissza. 

A Universal ezzel a filmmel végképp megalapozta a 30-as évek szörnyfilmjeinek egész sorát. Elkerülhetetlenül jöttek a folytatások is: Frankenstein menyasszonya (1935); Frankenstein fia (1939); Frankenstein szelleme (1942); Frankenstein háza (1944). 1994-ben pedig Kenneth Branagh készítette el a saját verzióját, amelyben a szörnyeteget Robert De Niro játszotta.

Érdekességek

- Az Universal annyira névtelen színésznek minősítette Boris Karloffot, hogy nem hívta meg a film premierjére.

- Az Universal Studios levédette a Jack P. Pierce által készített Frankenstein-teremtmény maszkját. A "sminkelés" egyébként minden egyes nap mintegy 4 órába telt és a végeredmény mintegy 20 kg-ot nyomott.

- James Whale volt a korszak egyetlen rendezője, aki nyíltan vállalta a másságát.

- A film elején a szörnyeteget játszó szereplő csak egy kérdőjelként van feltüntetve, csak a film végén lévő stáblistából derül ki, hogy valójában Boris Karloff játszotta.

- Ez az első film, amely alkalmazta az azóta legendássá vált Castle Thunder (azaz mennydörgés) hangeffekteket, melyet később átvettek és számtalan filmben használták. Leginkább a kísérteties hangulatot próbálták vele fokozni, de előfordult, hogy emelkedett pillanatban csendült fel az ismerős mennydörgés. A Disney előszeretettel használta rajzfilmjeiben ezt a különös, nyomasztó hangot. 

- A stúdió megkérte a rendezőt, hogy forgasson még egy - véleményem szerint teljesen fölösleges - zárójelenetet, mert a tesztvetítésen sokak úgy nyilatkoztak, nagyon lehangoló a befejezés. Itt a tudóst alakító Colin Clive már nem is ért rá, így egy dublőr helyettesítette. Ez csak az eredeti változatban látható, a felújított változat már nem tartalmazza ezt a jelenetet (én ezt a változatot láttam). Az eredeti változatban kimaradt a kislány vízbedobása is, ami bizonyos szempontból a film csúcspontja.

- A kislányt játszó Marilyn Harris mindösszesen három úszóleckét vett azelőtt (és a víz alá nem is merült egészen addig), hogy a híres jelenetet leforgatták volna, így a rendezői utasítás ellenére sem tudta igazán, hogy játssza el a szerepet. Miután sikerült a jelenet, a rendező annyira örült, hogy megígérte a kislánynak, hogy cserébe bármit kérhet. Ő pedig cserébe egy tucat főtt tojást kért, mert az volt a kedvence.

Vélemény

Mint köztudott, a készítők meglehetősen keveset vettek át az eredeti mű filozófiai, mögöttes tartalmából, mégis érződik mennyire végtelenül magányos ez a szörnyeteg, nem érti a világunk működését, de hogyan is érthetné, hiszen a teremtője sem emberként kezeli (nevet sem ad neki). Őt csak és kizárólag az érdekli, hogy létre tudja hozni a teremtményét, de hogy mi lesz vele, az már nem érdekli.

Ha megfigyeljük a szörnyeteget, valójában rájövünk, hogy nem gonosz. Igazából senkit nem bánt, aki neki se akar rosszat. A teremtője menyasszonyát nem bántja, és a kislányt is csak azért dobja a vízbe, mert azt hiszi, majd lebegni fog a víz felszínén, mint a virágok, amiket pár perccel előtte olyan önfeledten dobáltak a tóba. A szörny kezdetben mindentől fél, mert ismeretlen és új számára, a tűztől egyenesen retteg (a tűztől való félelmében öli meg kínzóját is). Annak érdekében, hogy ne kelljen félnie, el akar pusztítani mindent, ami rettegést kelt benne, így válik tulajdonképpen valódi bestiává. 

Számos fontos jelenet is található a filmben: a teremtési jelenet a híres mondattal ("It's alive!" "It's Alive!" "Now I know what it's like to be God!); a szörny első feltűnése (hátulról látszik, majd megfordul, végül botladozva elindul);  vagy a záró jelenetsor a malomban, ahol a teremtő és teremtménye találkozik. De mindegyik közül kiemelkedik a szívszorító jelenet a kislánnyal, aki nem tud úszni. Ez az a jelenetsor, ami rávilágít a szörny valódi ártatlanságára és tudatlanságára, és épp ettől lesz igazán tragikus az egész történet. Másik nagyon fontos kép, amikor a dühös, gyászoló apa becipeli azt a bizonyos holttestet a lakodalomba. Ezek igazán erős jelenetek, amik mindenképp megmaradnak az emberek emlékezetében.

Az ember akaratlanul is összeveti ezt a filmet a Drakulával (mind a kettő horror klasszikus, gyakorlatilag egyszerre kerültek bemutatásra) és elvégzi az összehasonlítást. Jelen esetben a mérleg nyelve a szörnyeteg felé billen. Ugyan Whale is erőteljesen támaszkodott a német expresszionizmus fény-árnyék játékára, de egyedi rendezői meglátásai miatt - rövid jelenetek, feszes tempó - ez a film izgalmasabb tudott maradni, mint a Drakula. A történet és a mondanivaló jobban átjött a vásznon és a színészi teljesítmény is jobb volt a Frankenstein esetében. Ugyan két színész (Van Sloan és Dwight Frye) is feltűnik mindkét produkcióban, de ők valójában ugyanazt nyújtják és szinte ugyanazt is játsszák. 

Colin Clive alakítása egészen jó, remekül érzékelteti a tudomány oltárán áldozó, műve érdekében önálló száműzetésbe vonuló tudós motivációit. Frankenstein érezni akarja, milyen istennek lenni, teremteni akar, és a színész kissé mániákusra vett figurája ezt tökéletesen prezentálja. Aki azonban különösen lenyűgözött, az Boris Karloff a szörnyeteg szerepében, aki a rém gyerekes elméjét, monumentális termetét, és buta agresszióját tökéletesen gyúrja össze, és megérdemelten teszi a karaktert a filmtörténelem egyik ikonikus alakjává.

Ami még mindenképp kiemelendő a filmből, az a fantasztikus maszkmesteri munka. Nem véletlen, hogy a Jack P. Pierce által kreált teremtmény filmtörténeti jelentőségűvé vált, és számos maszkmesterre és későbbi filmre is nagy hatást gyakorolt. James Whale mozgóképe minden filmrajongónak kötelező néznivaló, hiszen azon túl, hogy mérföldkő a szakma történelmében, egyben rendkívül időtálló alkotás is, ami a ma emberét is képes lehet elszórakoztatni és akár elgondolkodtatni is. 

https://archive.org/details/frankenstein.1931.1080p.bluray.h264.aacrarbg

Ítélet: 10/6,5