174. Mennyei napok (Days of Heaven) (1978)
Rendező: Terrence Malick
Producer: Bert Schneider, Harold Schneider
Operatőr: Brian Probyn, Tak Fujimoto, Stevan Larner
Forgatókönyv: Terrence Malick
Zene: Ennio Morricone, Leo Kottke
Szereplők: Richard Gere, Brooke Adams, Sam Shepard, Linda Manz, Robert Wilke
A Filmről
Bill (Richard Gere) egy chicagói gyárban dolgozik, ám miután összetűzésbe keveredik a műszakvezetővel, elmenekül. Húgával (Linda Manz) és a velük tartó Abby-vel (Brooke Adams) elindulnak új munkalehetőségek után vadászni és meg sem állnak a gabonaföldig. Bill dolgozik, Abby pedig megismerkedik a gazdag farmerral (Sam Shepard). A férfi beleszeret a lányba és marasztalni próbálja. Amikor megtudják, hogy a férfi halálos beteg, és csak egyetlen éve van hátra, úgy döntenek, hogy Abby elfogadja a farmer házassági ajánlatát. Csakhogy Bill is szereti Abby-t, és ezt egyre nehezebben tudja elrejteni, ez pedig hamarosan tragédiához vezet.
A Mennyei napok első pillantásra laza szövésű kosztümös melodráma egy texasi gazdaság életéről az 1910-es években, ami Richard Gere színrelépését és Terrence Malick húsz évig tartó hallgatását előlegezte meg, de valójában sokkal inkább a fény és a levegő filmje, pontosabban a tapinthatóvá tett perspektíváé. Malick a hollywoodi reneszánsz néven ismert rendezőgeneráció legkülöncebb tagja, a látványmozi elkötelezett híve, aki előszeretettel alkalmazza filmjeiben a szimmetrikus kompozíciót és a panoráma tájképeket. Első két nagyjátékfilmje, a Sivár vidék és a Mennyei napok egyaránt törvényen kívüli párok témáját dolgozza fel, akárcsak Arthur Penn Bonnie és Clyde-ja.
A Mennyei napok már nem csupán egy rációtól megfosztott világ borús állapotrajza, hanem legalább annyira egy társas kapcsolatokra fókuszáló, archaikus rétegekből táplálkozó melodráma is. A Sivár vidékből ismerős vándorlásmotívumot ezúttal bibliai allúziók sora egészíti ki, a bűnügyi narratíva helyett pedig a szerelmi háromszög-helyzetben összeláncolt sorsok végzetszerű tragédiája adja a mű igazi velejét. Azonban nem a bűnügyi szál - vagy épp a szerelmi háromszög - ami emlékezetessé teszi ezeket a filmeket. Malick a mozit leginkább intenzív vizuális élményként fogja fel, aminek legszebb példája mostani filmje, amely feledhetetlenül adja vissza a XX. század eleji amerikai élet képét. A bevándorlóktól ellepett keleti parti nagyvárosok elhanyagoltsága és nyomora áll szemben a végtelen préri tágasságával, ugyanakkor a két helyszínt mégis összeköti a megkerülhetetlen osztálytagozódás. Malick ezt a környezetet úgy tölti meg élettel, hogy a két férfi közé odahelyez egy nőt, így a rivalizálás végül tragédiába torkollik, ugyanis mindketten birtokolni szeretnék azt, aki nem akar más tulajdona lenni. Biográfiai szempontból talán éppen ez Malick legszemélyesebb opusza – a rendező ugyanis zsenge kamaszkorában sok nyarat robotolt végig mezőgazdasági munkásként, s ezen élmények nagy hatást gyakoroltak rá.
A történetet Malick a hosszú párbeszédek helyett lényegében a némafilmekből vett technikával görgeti tovább. a jól megkomponált, könnyen értelmezhető képeket a régi inzertek parafrázisaként egy narrátor kíséri. Miként a Sivár vidékben, itt is egy nő (Linda Manz) mondja és magyarázza el a férfiak viselkedését, kiváltképp azt, ahogy az erőszak felülkerekedik jobbik énjükön. Minden szépsége és idilli környezetének ellenére a Mennyei napok tele van szenvedéssel, küzdelemmel, pusztítással és az emberi élet hányattatásain való elmélkedéssel, amit a rendező későbbi filmjeiben is tetten érhetünk. Malick nagyszerű beállításait (Malick ötletének megfelelően a film legtöbb jelenetét alkonyatkor és hajnalban rögzítették) Néstor Almendros valamint a stáblistán csupán mellékesen megemlített, ám állítólag az operatőri munka dandárját végző Haskell Wexler gyönyörű, méltán Oscar-díjas operatőri munkája kelti életre és tölti fel átható energiákkal, miközben Ennio Morricone egészen megindító dallamai szólnak zenei aláfestésként.
Habár az ítészek előző filmjét is keblükre ölelték (sőt, annak jelentőségét sokan egyenesen Orson Welles pályakezdéséhez mérték), a Mennyei napok talán még elsöprőbb szakmai sikert hozott számára. Számos elismerést begyűjtött, és Cannes-ban 1979-ben a legjobb rendezőnek járó díjat vehette át. Terrence Malick karrierje a hetvenes évek végén mégis „kettétört” és húsz évig nem állt elő újabb alkotással. Az elkövetkezendő két évtizedben hollétét és életkörülményeit illetően főként találgatások láttak napvilágot – egyesek szerint madárlesen utazta be Texast, mások úgy vélték, elmerült a zen buddhizmus világában, egyéb híresztelések szerint pedig remeteként élt egy távoli vidéken.
Érdekességek
- Néstor Almendros operatőr ideiglenesen megvakult a forgatás alatt. Minden felvétel előtt az asszisztense egy Polaroid fényképezőgéppel készített egy képet, amelyet aztán egy nagy teljesítményű nagyító alatt nézett meg.
- Mielőtt Richard Gere megkapta volna, Al Pacino, John Travolta és Dustin Hoffman egyaránt visszautasította Bill szerepét.
- Az égbe emelkedő sáskák felvételét fordítva vették fel, a helikopter személyzete mogyoróhéjakat dobált lefelé, a színészek pedig visszafelé sétáltak.
- Bár Richard Gere első említésre méltó szerepe a Nappalok és éjszakák (Looking for Mr. Goodbar, 1977) volt, valójában a Mennyei napokat készítette először, de a film vágása két évig tartott, ezért csak 1978-ban került a mozikba.
Vélemény
Vannak azok a filmek, melyek nem is igazán amiatt kerülnek be a legelismertebb alkotásokat tartalmazó listára, mint filmművészeti értékek, hanem sokkal inkább vizuális élményként. A Mennyei napokat az egyik legszebben fényképezett filmnek tartják, teljes joggal. Terrence Malick alkotása oly mértékben fekteti a hangsúlyt a végtelen búzamezőkre, az ott dolgozó emberekre, a napfelkeltére és naplementére vagy épp a szuperközeliben ábrázolt, búzakalászokon csücsülő sáskahadakra, hogy ez magának a történetnek a rovására megy. Mindez pedig Ennio Morricone zenéjével karöltve nem a sokak által megszokott, történetszerű elbeszélési módját adja a történetnek, hanem egy jóval líraibb hangvételű, vizuálisan tökélyre fejlesztett költeményt eredményez.
A Mennyei napok egy különleges filmélmény, de mindezt csak akkor sikerül megélnünk, ha képesek vagyunk ráhangolódni a rendező nem mindennapi világlátására. Ez nekem nagyrészt sikerült, így aki szintén sikerrel jár, annak tartalmas másfél órában lehet része a nézőnek. Mindezek miatt talán felesleges is a film pontos mondanivalóján töprengeni, mert ahányszor megnézzük, mindig valami más jelentéstartalommal fog bírni, de leginkább csak a gyönyörű képek és gondolatok egymásra vetítésével varázsol el minket. Ha valakinek ez kevés lenne, akkor mindenképp válasszon más filmet az esti programhoz, de a szebbik nem képviselői azért mindenképp tegyenek vele egy próbát, mert a fiatal Richard Gere és Sam Shepard további élményeket is okozhat számukra.
Ítélet: 10/8