Nagy-Britannia (Hawk, Peregrine, Warner Bros.), 185 perc, Eastmancolor, kosztümös dráma

Rendező: Stanley Kubrick

A Filmről

Redmond Barry (Ryan O'Neal) jóképű ír fiatalember, akinek egy gyáva angol tiszttel (Leonard Rossiter) vívott párbaja után menekülnie kell szülővárosából. Miután egy útonálló minden pénzét elveszi, Barry beáll az angol seregbe, harcol a hétéves háborúban, majd dezertálása során a poroszok kezére kerül és kénytelen az ő seregükben szolgálni. A háború után azt a feladatot kapja, hogy kémkedjen egy nagystílű szélhámos, Lord Chevalier (Patrick Magee) után, akivel azonban barátságot köt. Hamarosan nagy szerencse éri, elveszi az előkelő és gyönyörű özvegyet, Lady Lyndont (Marisa Berenson), majd a gyors előrejutás érdekében még saját nevét is az asszony elhunyt férjének nevére cseréli. Pazarló életmódja, esztelen törtetése és ostoba döntései végül katasztrófák sorát idézi elő, amelyek egy mostohafiával, Lord Bullingdonnal (Leon Vitali) vívott párbajjal érik el a tetőpontot.

Kubrick az 1971-es Mechanikus narancs után kezdte tervezni, hogy rendez egy Napoleon-filmet, de a hasonló témájú Waterloo (1970) bukása után elvesztette pénzügyi támogatóit. Ezt követően kacérkodott a gondolattal, hogy vászonra viszi Thackeray egy másik regényét, a Hiúságok vásárá-t, de feladta az elképzelést, amikor tévésorozat készült a műből. A Napoleon filmhez végzett kutatásait végül a szintén 18. századi Barry Lyndon-ban hasznosította, melynek forgatása 1973 tavaszán kezdődött és nyolc hónapig tartott. Kubrick titkolta az új film témáját és csak annyit jelentett be, hogy a főszerepeket Ryan O'Neal és az akkoriban modellként ismert Marisa Berenson játssza majd, valamint hogy főként Írországban fognak forgatni.

A Barry Lyndon Stanley Kubrick talán kevesebbre értékelt filmje, Thackeray 1844-es pikareszk regénye alapján készült és úgy lakja be a 18. századot, ahogyan a Mechanikus narancs vagy a 2001: Űrodüsszeia a jövőt. A filmben Michael Hordern harmadik személyű, öreguras narrátora bölcs melankóliával helyettesíti az író ironikusan részrehajló, első személyű hősét. Tökéletes díszletek, jelmezek és fényképezés jellemzi, szereplőinek tündöklése és bukása egyszerre mélyen tragikus és abszurd módon nevetséges. A film lassan hömpölygő története igazából csak ürügy arra, hogy Kubrick és alkotótársai egyrészt kísérletezzenek a filmnyelvvel, de főleg a filmtechnikával, másrészt meg hogy szinte dokumentumfilmes érzékenységgel rögzítsék a 18. századi viszonyokat.

Kubrick közismert volt arról, hogy szívesen használt filmjeinél innovatív technikai megoldásokat. A Barry Lyndon esetében is igyekezett a látványvilágot a lehető legautentikusabbá tenni, ezért számos jelenetet gyertyafénynél vettek fel, ami nemhogy mozgókép, de fényképezés esetében is számos technikai nehézséggel jár. Miután számos lencsét kipróbáltak, az az 50 mm-es Carl Zeiss Planar 50mm f/0.7 bizonyult a legjobbnak, amelyet a Zeiss kifejezetten a NASA számára fejlesztett ki a holdra szálláshoz. John Alcott operatőr pedig szinte kizárólag azokban az órákban fényképezett, amikor a párás levegő tökéletessé tette a fényviszonyokat (amikor a lenyugvó nap fénye mindent aranyszínű ragyogással tölt be), míg a belsőket addig soha nem látott módon gyertyákkal világították meg, mindezek együttvéve pedig káprázatos látványt eredményezett. Kubrick és Alcott a beállításoknál 18. századi festők (mint William Hogarth, Thomas Gainsborough és Antoine Watteau) tájképeit vették alapul. A látványvilág megteremtésében nagy szerep jutott Ken Adam és Roy Walker díszlettervezőknek, illetve Milena Canonero és Ulla-Britt Söderlund jelmeztervezőknek is. Végül mindannyian Oscar-díjat kaptak a munkájukért.

Kubrick egyébként is hajlamos volt klasszikus zeneműveket választani filmjeihez, ráadásul a Barry Lyndon korszaka lehetővé tette, hogy szinte a teljes soundtrack ilyen művekből tevődjön össze. A klasszikus zenén kívül ír népzene (többek között a Women of Ireland) és angol katonazene (The British Grenadiers) is hallható a filmben. A Barry Lyndon az 1976-os Oscar-gálán végül négy díjat vitt el: a látványvilágáért, a jelmezekért, a film zenéjéért és a forgatókönyvéért járót. Bár a korabeli kritikusok kárhoztatták a film lassú tempóját és hideg tárgyilagosságát, Kubrick más műveihez hasonlóan idővel elfogadottsága nőtt és ma már a rendező legjobb filmjei között tartják számon.

Érdekességek

- A stúdió csak úgy volt hajlandó finanszírozni a filmet, ha az éppen aktuálisan tíz legtöbb pénzt hozó sztár közül választanak egyet a főszerepre. Kubrick eredetileg Robert Redford-ot választotta ki a szerepre, de ő elutasította azt, így került végül Ryan O'Neil a képbe.

- A munkálatokra az északír konfliktus közepén került sor és 1974 januárjában egy dublini forgatást bombafenyegetés miatt le is kellett állítani. Kubrickot telefonon megfenyegették, hogy ha 24 órán belül nem hagyja el az országot, akkor az IRA nevében kivégzik. A rendező nem kockáztatott, azonnal csomagolt és 12 óra múlva Angliába repült, ahol befejezték a forgatást; végül néhány jelenet ki is maradt.

- A film körül akkora volt a titkolózás, hogy az első megbeszélések alkalmával maga Berenson is csak annyit tudhatott meg, hogy 18. századi kosztümös filmet forgatnak és hogy több hónappal a munka megkezdése előtt kezdje el kerülni a napot, hogy bőre a szerephez illően elég sápadt legyen.

- Kubrick még ahhoz is szabad kezet kapott, hogy személyesen levelet küldjön a mozigépészeknek, hogy pontosan hogyan és miképp kell beállítani a gépeket, milyen technikai körülmények között kell levetíteni a több mint háromórás filmet – de az embereit is szétküldte a mozitermekbe, hogy leellenőrizzék, hogy minden rendben legyen.

-  A film operatőre, John Alcott maga is megjelenik statisztaként, egy részegen alvó férfit alakít abban a jelenetben, ahol Bullingdon párbajra hívja Barryt.

- Lord Bullington alakítója, Leon Vitali később Kubrick asszisztenseként dolgozott, ő felügyelte a szereplőválogatást a rendező következő filmjeiben, valamint a videóváltozatok megjelentetését is. Kapcsolatuk egészen Kubrick haláláig tartott.

- A filmben használt jelmezek egy része valódi régiség, melyet agy aukción vásárolt a film jelmeztervezője, Mila Canonero.

- A The Irish Times kritikusai 2020-ban minden idők legjobb ír filmjének választották a Barry Lyndon-t.

Vélemény

Bár a történelmi jellegű, egy bizonyos történelmi korszakban játszódó vagy jóval ismertebb néven a kosztümös filmek egy viszonylag nagyobb szeletét képviselik a különböző filmes műfajoknak, a filmes listámon még igencsak elenyésző számban szerepelt eddig. Ebből kifolyólag viszonylag régen láttam már klasszikus kosztümös filmet, a Barry Lyndont ráadásul most láttam először életemben. Stanley Kubrick neve azonban egyet jelent az igényes  és minőségi filmekkel, így megérte kiböjtölni az időszakot, mert egy minden szempontból pazar és remekbe szabott filmmel bővíthettem filmes tudásomat.

Mindez pedig azért is nagy eredmény, mert amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy itt bizony egy három órás alkotással kell majd megbirkóznom (ráadásul egy kosztümös filmről van szó), akkor kicsit megijedtem, de szerencsére nagyobbat nem is tévedhettem volna. Sokan mondják, hogy a Barry Lyndon minden idők (egyik) legszebben fényképezett filmje és ez bizony tényleg így van. Néha én is úgy éreztem, mintha egy-egy festmény elevenedett volna meg a képernyőn és olyan gazdag színvilággal rendelkezik, hogy az bizony tényleg nem semmi. Kubrick alkotása  már csupán a látványvilágával és az operatőri munkájával is kiérdemelte a listán való helyét, a film nem csupán vizuális szempontból kiemelkedő alkotás. A  másik mindenképp kiemelendő dolog az Kubrick fantasztikus zenehasználata. Már korábbi filmjeiben is mesteri érzékkel találja meg azokat a komolyzenei műveket, amik remekül illenek az adott film hangulatához, most azonban valami olyan összhang figyelhető meg a történések és a zeneművek között, ami ritkaságnak számít.

Szerencsére maga a történet is kellően érdekes ahhoz, hogy fent tudta tartani az érdeklődésemet a viszonylag hosszú játékidő ellenére is. Ugyan a sztori első fele kevesebb érdekes eseményt tartogat és akadnak benne érdektelenebb percek is, a második rész már egyértelműen jóval eseménydúsabb és szórakoztatóbb. Stanley Kubrick egyértelműen a legnagyobb rendezők egyike, aki szinte minden csínját-bínját érti a szakmának, ám színészvezetésben sosem tartozott a legjobbak közé. Ez az oka annak, hogy a két főszereplő játéka számomra igancsak súlytalan volt, mindkettőjük legnagyobb erénye inkább a külcsínben rejlik, mint színészi tehetségükben. Marisa Berenson a színészet mellett modellkedéssel kereste a kenyerét, míg Ryan O'Neal Hollywood ügyeletes szépfiújának és egyik legfelkapottabb színészének számított akkoriban, aki korábban az egyik leghíresebb szerelmi történetben, a Love Story-ban (1970) tűnt fel, majd nem sokkal később a Mi van, Doki? (What's Up, Doc?,1972) c. filmben szerepelt Barbra Streisanddal az oldalán. Ezeknek a szerepeknek köszönhetően rögtön a legfelső polcra került, ám ez nem jelenti azt automatikusan, hogy mindezt tehetsége miatt érdemelte ki. 

Zárásképpen kijelenthetjük, hogy a Barry Lyndon mindenképp az erősen ajánlott kategóriába tartozik. Ugyan nem Stanley Kubrick legjobb filmje, azonban a maga nemében mindenképp szenzációs. Ugyanis minden idők egyik legszebben fényképezett filmjéről van szó, az egész alkotás egy életre keltett festmény, melyet utolérhetetlen színpompa, illetve a fények egészen életszerű csodája teszik önmagában is különleges élménnyé.

https://videa.hu/videok/film-animacio/barry-lyndon.1975.mp4-gxXTK9F7D5pgbIZS

Ítélet: 10/8,5