USA (Zoetrope, Paramount, Directors Company), 113 perc, Technicolor, thriller

A Filmről

Francis Ford Coppola már 1967-ben, Antonioni Nagyításának (1966) hatására elkészítette a Magánbeszélgetés forgatókönyvének első vázlatát, de csak A Keresztapa 1972-es sikere után nyílt lehetősége leforgatni paranoia-thrillerét, akkor is csak úgy, hogy előtte ígéretet tett gengsztereposzának mielőbbi folytatására. A két filmet végül ugyanabban az évben mutatták be, sőt 1975 tavaszán egymás ellen vetélkedtek a legjobb film Oscar-díjáért, melyet végül A Keresztapa II. nyert el. A Magánbeszélgetés cselekményének kiindulópontját egy megrendelésre készített hangfelvétel adja, melyet egy bizonyos Harry Caul (Gene Hackman) készít el. Az ismeretlen megbízó és a gyanús fizetési körülmények következtében a lehallgatás mestereként számon tartott Harry ismét meghallgatja a felvételt, aminek egy részén fontos mondatok maradnak kivehetetlenné számára. A számtalan visszajátszást és finomítást követően kiderül, hogy valami gyilkosságról beszél a két lehallgatott delikvens (akik mellesleg egymás szeretői). Harry ekkor egy korábbi eset miatt érzett bűntudatától sújtva, megpróbál tenni valamit, hogy megakadályozza a tragédiát.

Coppola Magánbeszélgetése a hetvenes évek hollywoodi filmforradalmának emblematikus darabja, lévén, hogy egyszerre jelzi az európai művészfilmek hatását, illetve az európai hatások korlátozottságát és a műfaji hagyomány erejét. A film a hetvenes évek hollywoodi reneszánszában meggyőzően demonstrálta, hogy az európai művészfilm eredményei igenis adaptálhatóak a hollywoodi műfaji közegbe. Coppola kétségkívül alaposan újragondolta az általa kiválasztott műfaj, a thriller struktúráját, de úgy alkalmazta a legrendhagyóbb művészfilmes megoldásokat is, hogy azok ne korlátozzák a lényegi információk közvetítését, azaz végül a filmben felvetett legfontosabb kérdésekre választ kapjon a néző. A Magánbeszélgetésben a műfajiság erejét mutatja, hogy a rejtély utáni nyomozás, a kirakós játék hiányzó darabkáinak a felkutatása áll a középpontban, ezáltal a történetmesélés szentsége nem, vagy csak részben sérül. Míg a Nagyításban a krimiszál elvarratlanul marad, és a főhős – valamint a film közönsége – kétségek között marad, addig itt sor kerül a legalapvetőbb nézői elvárások kielégítésére.

A Magánbeszélgetés egy valódi gyöngyszem, melyet sajnos a legtöbben figyelmen kívül hagynak egyszerűen azért, mert szerencsétlenül éppen Coppola két nagy klasszikusa, A Keresztapa első és második része közé esett a bemutatója, illetve nem sokkal előzte meg az ugyancsak nagy port kavaró Apokalipszis most-ot (Apocalypse Now, 1979). Ebben az izgalmas pszichothrillerben azonban nem csak a rendező, hanem Gene Hackman is  pályája talán legjobb teljesítményét nyújtja. Emlékezetes és mélyen átélt alakítást nyújt a lehallgatási szakértő szerepében, aki szívesebben figyeli idegenek beszélgetéseit, mint barátaival csevegne egy szobában.

Amikor a film a mozikba került, a Watergate-botrány hullámai nem sokkal korábban csitultak el, így az amerikai közönségben még élénken éltek a megfigyelésekkel, lehallgatással és paranoiával kapcsolatos félelmek.  "Amikor a forgatókönyvet írtam, még fogalmam sem lehetett a későbbi Watergate-ügyről és az azóta ismeretessé vált más hasonló dokumentumokról" – nyilatkozta évekkel később a rendező. Annak ellenére, hogy a mű felett kissé már eljárt az idő, fenti témák manapság is épp olyan fontosak, mint akkoriban. Coppola alkotása mindenesetre több egyszerű korképnél: egy magányos ember jellemének vizsgálata, aki lassan rádöbben, hogy munkájának közvetlen és gyakran halálos következményei lehetnek a megfigyelt emberekre, majd amikor ez a felismerés megfogalmazódik benne, a lelkiismeretével is harcba kell bocsátkoznia. Miközben Harry Caul a nyomozása során a saját képzeletével egészíti ki a borzalmas igazság morzsáit, egyre többet tudunk meg róla. Megrögzött vizsgálódása idővel azonban őt is maga alá temeti, mire a végére már semmije sem marad - csak az egyre elhatalmasodó paranoia.

Bár többször is megpróbálkoztak vele, egyetlen hasonló jellegű későbbi filmnek sem sikerült visszaadnia azt a fenyegető, paranoid és klausztrofóbiás hangulatot, amely a Magánbeszélgetésből árad. A témát többször is feldolgozták, melyek közül a legismertebb talán az az alkotás, amikor éppen Gene Hackman elevenítette fel szerepét A közellenség (Enemy of the State, 1998) című filmben, melyben néhány jelenetet is felhasználtak a filmből. A hangfelvétel alapján megsejtett bűntény Brian De Palma Halál a hídon (Blow Out, 1981) című thrillerében köszön vissza, a magánügyekbe beavatkozó lehallgató pedig Florian Henckel von Donnersmarck 2006-os Oscar-díjas drámájában, A mások életében (Das Leben der Anderen) játszik főszerepet.

Érdekességek

- Gene Hackmannek kezdetben nagy nehézségei voltak Harry Caul szerepének megformálásában, mivel a színész extrovertált személyiségétől nagyon távol állt a film főszereplőjének introváltsága, ami miatt meglehetősen feszülten és alkalmanként arrogánsan viselkedett forgatás közben.

- Azt a jelenetet, ahol Harry meghallgatja a felvételt, többször is megismételték és minden alkalommal másképp reagált, így keresték meg a legtökéletesebb reakciót.

- A filmben látható kék Mercedes limuzint Francis Ford Coppola a Paramount Pictures-szel kötött fogadáson nyerte. A rendező ugyanis panaszkodott arra az autóra, amelyen öt másik utassal osztozott A Keresztapa forgatása alatt. A stúdió vezetői azt mondták neki, ha A Keresztapa bizonyos összegű bevételt hoz, akkor kap egy új autót. Miután a film minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett, Coppola és George Lucas elmentek egy kereskedőhöz, és kiválasztották a Mercedest, az eladónak pedig azt mondták, hogy számlázza ki a Paramount Picturesnek.

- A film zeneszerzője David Shire volt, aki nem más, mint Francis Ford Coppola sógora és egyben Talia Shire akkori férje.

- A filmben Gene Hackman testvére, Richard Hackman is játszik, méghozzá kettős szerepben: ő alakítja a papot a gyóntatóban és az egyik biztonsági őrt is.

- Gene Hackman kifejezetten a film kedvéért tanult meg szaxofonozni.

Vélemény

Megállapítottam, hogy Francis Ford Coppola előszeretettel szokott hülyeségeket beszélni. Legutóbb A Keresztapa II. kapcsán nyilatkozta azt, hogy hibának tartja az elkészültét, mostani filmjével összefüggésben pedig az csúszott ki a száján, hogy ez a legjobb filmje (vagy legalábbis a kedvence). Na jó, mivel tényleg az egyik szerelemprojektjéről van szó, így érthető, hogy így nyilatkozott a filmjéről. Az már az én gondom, hogy sajnos nem értek vele egyet, mert ugyan a Magánbeszélgetés nem egy rossz film, de számomra nem nyújtott akkora élményt. Ennek oka legfőképpen a film kifejezetten lassú tempójára vezethető vissza, ami sok esetben nem lenne feltétlen probléma, én azonban valamiért most többet vártam.

Mondjuk mi mást is várhattam egy olyan filmtől, ami egy lehallgatás specialistáról szól. Nyilván nem sok izgalom adódik egy olyan egyén életében, aki leginkább csak ül a magnója előtt, megfigyel és hallgat. Szerencsére a film azért ennél többről szól, egy rejtélyes bűnesetről és leginkább egy ember személyes tragédiájáról. Így a Magánbeszélgetés sokkal inkább karaktertanulmányként és a főszereplő személyes tragédiájaként értelmezhető, mint krimiként. Mindehhez pedig Coppolának sikerült megtalálni a tökéletes színészt Gene Hackman személyében. Nekem valamiért sosem tartozott a kedvenc színészeim közé és sosem tartottam akkora színésznek,mint amekkorának tartják sokan, most azonban valóban nagyot alakított, nem beszélve arról, hogy a szerep kedvéért még szaxofonozni is megtanult.

Viszont volt egy dolog, ami az egész film alatt a fejemben volt és egyértelműen azzal az érzéssel lehet az egész filmet jellemezni, az pedig a paranoia. Ez az érzés már a  film legelejétől kezdve végigkíséri a filmet, amit aztán később Harry üldözési mániája még inkább felerősít. Ezáltal vele együtt a nézőben is eluralkodik az a különös érzés, ami kissé kényelmetlenné teszi az egészet. Nem kérdés, hogy a film a maga idejében miért arathatott ekkora sikert, ugyanis éppen akkor került a mozikba, amikor a Watergate botrány még erősen az emberek fejében volt. Mai szemmel nézve pedig érdekes (és egyben kissé vicces is) volt látni azokat az akkoriban igencsak modernnek számító eszközöket, amivel végezték a lehallgatásokat, melyek gyakorlatilag többek között Nixon elnök bukását is okozták. Persze a mai világban már nincs ezekre e kütyükre szükség, mert az internet és a mesterséges intelligencia korában az okostelefonjaink, a számítógépes levelezéseink vagy bármilyen telefonos beszélgetésünk alapján gyakorlatilag mindenki élete egy nyitott könyv bárki számára.

https://videa.hu/videok/film-animacio/maganbeszelgetes.-1974-.mp4-drama-thriller-4XChDVb35O1Ller3

Ítélet: 10/7,5