USA (Paramount), 175 perc, Technicolor, gengszterfilm

A Filmről

A gengszterfilmek műfaja az egyik legrégebbinek számít a filmes műfajok között, melynek első igazi klasszikus darabjainak megszületése a '30-as évek legelejére datálható, a hangos filmek megjelenésének időszakából. Olyan klasszikusok születtek ebben az időben, mint A kis Cézár (1930), A közellenség (1931) vagy éppen A sebhelyesarcú (1932). Az 1940-es és 50-es években a noirok vittek új színt a műfajba, majd elérkeztünk 1972-höz, amikor megjelent Francis Ford Coppola filmje és onnantól kezdve minden megváltozott. A Keresztapa olyan mértékben járult hozzá a gengszter világot körbevevő mítosz megteremtéséhez, hogy szinte mindenki számára ez a film (és későbbi folytatásai) ugrik be mindenkinek, ha megkérdezik mit is jelent számukra a gengszterfilm vagy csupán csak maga a film, mint műfaj.

A mindenki által csak A Keresztapának szólított Don Vito Corleonénak (Marlon Brando) lassan ideje lenne a stafétabotot átadnia valamelyik fiának, melyre a legnagyobb eséllyel a temperamentumos Sonny (James Caan) pályázik, mivel a feladatra leginkább alkalmas háborús hős Michael (Al Pacino) nem kíván a család illegális tevékenységében részt venni. A helyzet azonban megváltozik, amikor a Don összetűzésbe kerül a maffia többi tagjával, mert nem hajlandó elfogadni a javaslatot, hogy szálljanak be a kábítószer-kereskedelembe. Miután túléli az ellene irányuló merényletet, bandaháború robban ki a szervezet tagjai között, ezáltal az addig teljesen kívülálló Michaelnek kell bosszút állnia, mivel ezt követeli a vér szava, az alvilági hatalom és a túlélés érdekében alkotott becsületkódex. 

Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit

A Keresztapa elkészítésekor az amerikai filmgyártás krízisben volt, így a filmnek mindenképpen sikeresnek kellett lennie. A Paramount stúdió által felkért nagy rendezők azonban sorra visszautasították a Mario Puzótól megvásárolt filmötletet, így az akkor mindössze 31 éves Francis Ford Coppolára esett végül a választás. Coppola alig néhány filmen volt túl akkor, és azok is inkább európai ízűek voltak, így a stúdiónak nem volt egyszerű dolga vele. A rendező ragaszkodott Al Pacinóhoz, aki akkor még nem számított sztárnak, és ő szerette volna Marlon Brandót is, aki pedig a szerepénél lényegesen fiatalabb volt. Azóta azonban tudjuk, hogy ez volt a rendező életének legjobb döntése – A Keresztapa pedig minden idők egyik kritikailag és anyagilag számított legsikeresebb gengszterfilmje lett, a műfajra és az amerikai filmművészetre gyakorolt hatása pedig a mai napig érezhető. Egyfelől megerősítette a nagy költségvetésű produkciók iránti igényt és előrevetítette a blockbusterek keletkezését, másrészt a ’70-es évek Amerikájának kiábrándultsága tablójává vált, miközben alapjaiban változtatta meg a gengszterfilm zsánerét. Emellett pedig popkulturális szempontból is megkerülhetetlenné vált és a mai napig hivatkozási alapként szolgál.

Elég időt töltesz a családoddal? Mert aki nem tölt elég időt a családjával, az nem is igazi férfi.

Ha le szeretnénk egyszerűsíteni a dolgot, akár azt is mondhatjuk, hogy A Keresztapa a maffián belüli konfliktusok története. Az igazság azonban az, hogy ezeket a konfliktusokat Coppola csak eszközként használja a valódi témák, úgy mint a család, lojalitás és legfőképpen a hatalom bemutatására. A maffiát egyfajta tiszteletre méltó, minden tagját óvó szervezetként mutatja be, ahol az egyetlen igazi bűnnek az számít, ha valaki a családdal szemben a másik oldalra áll. Coppola ezen felül igencsak bátor húzást tudhat magáénak: nézőjét becsapva, egy klasszikus értelemben vett protagonisták nélküli világba húz be minket. Ráadásul bravúros, ahogyan mindezt műveli, hiszen egy percig sem érezzük úgy a szereplőket nézve, hogy a szó hagyományos értelmében vett negatív karakterek volnának, hiába billen ki az első fél órában a morális iránytű.

A Keresztapa dialógusai és szereplői azonnal beköltöztek a filmrajongók közös tudatába. Az író-rendező Francis Ford Coppola nagyszabású ponyvaregény-operát rendezett Mario Puzo bestselleréből. Az amerikai olaszok részéről kezdetben tapasztalható tiltakozásokat hamar elsöpörte a film hatalmas népszerűsége. Az emigránsok leszármazottai mind nosztalgiával nézték a Corleone-klánt, amint együtt ünnepelnek vagy éppen gyászolnak. Coppola a hetvenes évek mozijának alapjait teremtette meg A Keresztapával. A film legendás, elemi erővel ható képei mind a mai napig emlékezetesek - legyen szó Don Corleone audienciájáról, a lófejről az ágyban, Sonny lemészárlásáról vagy éppen a zseniális fináléról. A film legjobb pillanatai óriási hatást gyakoroltak a klasszikus igényű gengszterfilm, a ponyva, a noir vagy éppen a társadalmi dráma műfajára, ugyanakkor állandó táptalajt biztosítottak annak az állandóan felmerülő kritikának, hogy a film lényegében a maffiát és a szervezett bűnözést dicsőíti. Nem mellesleg Sergio Leone is ugyanezen ok miatt utasította vissza a lehetőséget, mondván, hogy a narratíva romantizálja a maffiát.

Tudjátok, én babonás ember vagyok, és ha valami szerencsétlen baleset történne Michaellel - ha lelövik a tárgyaláson, vagy felakasztva találják a cellájában... vagy akár a villám csap bele az utcán -, akkor én azt fogom hinni, hogy innen van benne a keze valakinek. És akkor nem bocsátok meg. Máskülönben viszont megígérem - esküszöm az unokáim életére -, hogy nem szegem meg azt a békét, amit ma itt szentesítünk.

Annak ellenére, hogy az alkotás erősen kritikus hangvételű és maga Coppola sem érzi jogosnak a kritikát, A Keresztapa mégis kultfilmmé vált, kuriózummá emelte a Corleone családot, és igencsak pozitívan mutatta be a gengszterlétet. Francis Ford Coppola legnagyobb rendezői trükkje abban rejlik, hogy képes megkedveltetni velünk a szereplőit, ezáltal a néző teljes mértékben képes velük együtt érezni, annak ellenére is, hogy valójában maffiózókkal van dolgunk. Bár egy percig sem tagadja, hogy a szereplők bűnözéssel keresik a kenyerüket, a film legtöbb jelenete mégis legtöbbször családi eseményeket mutat be (házasságkötés, keresztelő, közös vacsora) anélkül, hogy a mocskosabb részek felmerülnének. Bár nem lehet figyelmen kívül hagyni a családi biznisz erőszakos oldalát sem, az áldozatok egytől-egyig árulók és egyikük sem ártatlan bárány, ezáltal mindegyikőjük megérdemli a sorsát.

A film páratlan hangulatát jelentős mértékben Gordon Willis remek felvételeinek és kamerabeállításainak köszönhetjük. A film egyfajta hódolat is a régi világ felé, főként a meghitt szicíliai képek, a család, a tisztelet, Michael lánykérése és a tradicionális olasz esküvő képei mind-mind ezt az érzést erősítik a nézőben. Az eddigiek összegzéseként azt is mondhatjuk, hogy A Keresztapa a klasszikus dráma és a bűnügyi film tökéletes kombinációja. Mégsem minősül szabályos gengszterfilmnek – és nemcsak azért, mert nem pusztán egyetlen ember „karrierjét”, hanem egy család sorsát követhetjük nyomon, hanem azért is, mert a gengszterfilmben a főhős általában alacsony sorból küzdi fel magát egy viszonylag komoly életnívó szintjére, itt viszont eleve felsőbb körökből jön, és csak átveszi a családi vállalkozást.

A szereposztás minden kétséget kizáróan fantasztikus, Marlon Brando azonban külön is említést érdemel páratlan alakítása miatt - csak úgy árad belőle a hatalom érzése és ellenállhatatlan a személyisége. Al Pacino ugyancsak karrierje egyik legjobb alakítását nyújtja, és ha mindehhez hozzáadjuk a szintén kiváló alakítást nyújtó mellékszereplőket, a film kesernyés világát nyújtó fényképezést és nem utolsósorban Nino Rotának köszönhetően az egyik legemlékezetesebb filmzenét, máris megkapjuk azt a filmet, amely joggal vívta ki a közönség és szinte minden kritikus egyöntetű elismerését. A film tizenegy Oscar-díj jelölést kapott, de végül csak hármat tudott megszerezni mindebből: a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb film és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Érdekességek

- Francis Ford Coppola első rendezői verziója 126 perces volt, a Paramount gyártási igazgatója, Robert Evans azonban elégedetlen volt ezzel, és egy hosszabb verziót kért a rendezőtől, mondván, hogy nyugodtan tehet bele még jeleneteket a családról. A végleges változat majdnem 50 perccel hosszabb lett, mint amit Coppola eredetileg akart.

- Hollywood színe-java esélyes volt Michael Corleone szerepére. Többek közt Dustin Hoffman, Burt Reynolds, Martin Sheen, Jack Nicholson, Warren Beatty, Robert Redford és James Caan is. Mivel Marlon Brando gyűlölte Burt Reynoldsot, aki az Alkonyzóna egyik epizódjában kifigurázta őt, ezért megvétózta castingját Michael szerepére.

- A nevezetes anekdota Marlon Brando vattával kitömött pofazacskóiról nem egészen úgy történt, mint ahogy az elterjedt. A színész valóban azt szerette volna, hogy Don Corleone úgy nézzen ki, mint egy bulldog, ehhez viszont csak a szereplőválogatás meghallgatásain használt vattát. A forgatáson már direkt erre a célra gyártott protézist kapott a szájába.

- Annak ellenére, hogy A Keresztapa széria egy gengsztercsalád történetét mutatja be, a filmben egyszer sem hangzik el a maffia szó. Ugyanis az Italian-American Civil Rights League elérte, hogy a forgatókönyvből kikerüljön a maffia és a Cosa Nostra, a domináns szicíliai bűnszövetkezet megnevezése.

- Coppola szerette volna, ha színészei elmélyednek a figurákban és megtestesítik azt az olasz családot, amiről a filmek szólnak. Ennek érdekében arra kérte a sztárokat, hogy a kamerán kívül is maradjanak szerepben: a forgatás során például végig együtt kellett vacsorázniuk a munkanap végén.

- Marlon Brando egy igazi gengsztertől kölcsönözte Don Corleone összetéveszthetetlen, rekedtes hangját. Az illető az olasz-amerikai maffiát alkotó öt család egyike, a New York-i és New Jersey-beli alvilágot uraló Luciano família főnöke, Frank Costello volt. Az ő szenátori meghallgatását látta 1951-ben Brando a tévében, és innen emlékezett a gengsztercézár jellegzetes hanghordozásra.

- Köztudott, hogy maga Al Pacino is olasz származású, az viszont már talán kevésbé, hogy az anyai nagyszülei épp abból a Corleone nevű faluból vándoroltak ki Amerikába, ahonnan a filmbeli maffiacsalád is származik.

-  A Keresztapa díszbemutatóját és világpremierjét 1972. március 14-én tartották a New York-i Loew's State Theatre moziban. A vetítés közben szembesült azzal a Sonnyt játszó James Caan, hogy jó néhány jelenetét kivágták a végső változatból, ezt pedig a bemutatót követően nyilvánosan kérte számon a gyártó stúdió egyik vezetőjén.

- A nyitójelenet híres szereplője a macska, ami Don Corleone kezei között dorombol. A cica eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben, Marlon Brando szedte össze a stúdió területén kóborolva. A macska azonban olyan hangosan dorombolt a forgatáson, hogy később utószinkronnal kellett pótolni a hibás, zajos felvételeket.

- A fiatal Sylvester Stallone is jelentkezett két szerepre, Paulie Gattót vagy Carlo Rizzit szerette volna eljátszani. El is ment a meghallgatásra, de nem találták elég jónak – ezért inkább az írással próbálkozott,majd pár évre megírta a Rocky (1976) forgatókönyvét.

- A Luca Brasit játszó Lenny Montana óriási rajongója volt Brandónak, és annyira izgult a közös jelenetük, egyben a film nyitójelenetének felvétele idején, hogy többször is belebakizott a szövegébe. A rendező Francis Ford Coppolának viszont ez megtetszett, hiszen a jelenet is arról szólt, hogy a zavarban lévő Brasi alázatosan járul a hatalmas Don elé, így a végső változatba is bekerültek a bakizós pillanatok.

- Don Corleone temetési jelenetéhez összesen húsz limuzint béreltek és 150 statisztát használtak, a síron e koszorúk pedig átlagosan ezer dollárba kerültek.

-  James Caan improvizálta a fényképezőgép összetörését. Eredetileg nem szerepelt olyan a forgatókönyvben, hogy az odacsődült nyomozók miatt mérgelődve Sonny elkobozza és földhöz vágja az FBI fotósának masináját, így az ügynököt alakító színész ijedt reakciója nagyon is valódi.

- Coppola szándékosan használta a narancsokat a filmben a fenyegető veszély rejtett szimbólumaiként: amikor narancsok látszanak filmben, mindig rövidesen bekövetkező haláleset várható. Dean Tavoularis produkciós designer ezt véletlen egybeesésnek nevezte, ugyanis a gyümölcsöket a sötétebb jelenetek színesítésére használták. Ám a narancsok feltűnése után annyi karakternek kellet búcsút mondanunk, hogy ez a magyarázat nem vehető készpénznek.

- Nino Rotát A Keresztapa zenéjéért Oscarra  jelölték a legjobb eredeti filmzene kategóriában, de a jelölést visszavonták, miután kiderült, hogy Rota a Fortunella (1958) című film zenéjét használta fel hozzá. 

- A nevezetes levágott lófej az ágyban nem kellék, hanem igazi darab volt. A stáb egy vágóhídról szerezte, ahol kutyaeledel készítése céljából vágtak le több tucat lovat naponta. A színésznek, John Marleynak pedig nem szóltak az eredetéről. Így a kultikussá vált jelenetben nem is a karakter, inkább az őt eljátszó férfi őszinte ordítását hallhatjuk.

- Coppola több családtagját is előszeretettel alkalmazta a filmben. A Corleone-fiúk húgát, Conniet játszó Talia Shire nem más, mint a rendező húga (az eredeti neve Talia Rose Coppola). A keresztelőn az újszülött Sofia Coppola pedig a rendező lánya, aki háromhetes volt a forgatás idején.

- Noha egyértelműen Al Pacino a film főszereplője, az Oscarra mégsem őt nevezte a stúdió ebben a kategóriában, hanem Marlon Brandót. Al Pacinónak maradt a legjobb mellékszereplő kategóriája, ezen pedig annyira megsértődött, hogy hiába került be a díjra jelölt öt színész közé, el sem ment a gálára.

-  Brando maga helyett egy népviseletbe öltözött indián nőt (mint később kiderült, felbérelt színésznőt) küldött a gálára, aki a köszönőbeszédben felolvasta a színész üzenetét, miszerint visszautasította a díjat, tiltakozásul az amerikai kormány és filmipar őslakosokkal kapcsolatos politikája miatt.

- A Keresztapa 1982 március 25-én került először a magyarországi mozikba, a MOKÉP forgalmazásában. Az első magyar szinkron a Pannónia Filmstúdió-ban készült, az olasz nyelvű jeleneteket pedig feliratozták. A mozivetítések után és az első VHS-kiadás közti időszakban (közel nyolc évig) szinte semmilyen formában nem lehetett elérni a filmet. Egyedül az 1980-as évek közepén divatnak számító úgynevezett „kalózkazettákon” terjedt el, amelyre bár szinkronos kópiát tettek, az olasz részek házilag barkácsolt hangalámondásos jeleneteket tartalmaztak.

Vélemény

Mi újat tudok mondani egy olyan filmről, aminek minden egyes aspektusát, jelenetét, másodpercét kismilliószor kielemezték már, nem beszélve arról, hogy szinte minden valamire való filmes listán – legyen az mezei rajongóé vagy tekintélyes szaklapé – a legjobbak között szerepel. Az IMDb toplistáján még mind a mai napig a második helyen áll, gyakorlatilag helyreállította a gengszterfilm presztízsét, újra sztárt csinált Marlon Brandóbol, nem beszélve arról, hogy a popkultúrára gyakorolt hatása gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Mindezek alapján nehéz helyzetben vagyok, ha egy ilyen kaliberű filmről kell írnom, de mindezek ellenére megpróbálom a szinte lehetetlen feladatot. Én sem fogok azonban eltérni a legtöbbektől, hiszen jómagam is egyfajta dicshimnuszt fogok zengeni a világ egyik legismertebb és legjobb filmjéről.

Kezdjük is azzal, hogy milyen tényezőknek köszönhető, hogy a film ekkora népszerűségnek örvend még napjainkban is. Arról ugyanis szinte felesleges is vitatkozni, hogy A Keresztapa jó film e, mert ez egyetlen másodpercig sem kérdés. Legyen ugyanis valaki egyetemi docens, autószerelő vagy épp bolti eladó, abban a túlnyomó többség egyetért, hogy minden idők (talán) legjobban sikerült mozgófényképészeti alkotásáról van szó, amely még a legigényesebb néző szemét, szívét is kiszolgálja. A Keresztapa egy korszakos alapmű, ezzel szinte minden filmrajongó egyetért. Furcsa módon mégis vannak olyanok - főként a mai fiatalok - akik nem veszik a fáradtságot arra, hogy megnézzék Coppola elképesztő erejű alkotását.

1. A történet: A Keresztapa egy igazi, eposzi hosszúságú klasszikushoz méltó módon húzza magához nézőjét és gyakorlatilag az első perctől fogva magával ragad, majd egészen az utolsó jelenetig nem ereszt. A film ugyan majdnem három óra hosszú, de úgy leköti a nézőt, hogy eközben egy pillanatra sem unatkozik. Amint felcsendülnek Nino Rota örök érvényű dallamai, és amint meglátjuk azt az elsötétített szobát és a nyitó, hosszú snittet, mindent félredobunk és csak élvezzük, ahogy végigvezet minket a Corleone család életén. Jómagam már sokszor elmerültem a varázslatban, de minden egyes alkalommal tud újat nyújtani, ezért örömmel veszem elő bizonyos időközönként. Ahogy a szervezett bűnözés egy szakértője fogalmazott: A Keresztapa a legjobb reklámfilm, amit valaha a maffia számára forgattak. A film lenyűgöző stílusának még az amerikai maffiózókra is volt hatása, egész egyszerűen olyanok szerettek volna lenni, amilyennek Coppola ábrázolta őket. De a szervezett bűnözésen túl a családi büszkeség és az egyén becsületének kérdése is fontos szerepet tölt be a filmben. Mindehhez hozzájárul a tökéletes történetvezetés és felépítés. Egy emlékezetes nyitójelenettel indul és egy szintén ikonikus zárójelenettel zárul, a köztes mintegy három óra pedig szinte elrepül és mindezt úgy teszi, hogy a filmben gyakorlatilag egyetlen felesleges jelent sincs, ami azért nagy szó.

2. A karakterek: Ha van, ami még talán magánál a történetnél is jobban sikerült, azok a remek karakterek. Vito Corleone mind a mai napig az egyik legtöbbet idézett és emlegetett filmes szereplő, akinek mondatait is számos alkalommal idézik. Mellette a többi szereplő, úgy mint Michael, Sonny, Kay Adams vagy Tom Hagen egytől-egyig emlékezetesek és nem csupán lélektelen sakkbábuk. De még a kisebb szerepekben feltűnő karakterekre (Virgil Sollozo, Luca Brasi, Moe Greene vagy épp Jack Woltz) is vissza tudunk emlékezni, ha másért nem, de emlékezetes jelenetük kapcsán mindenképp.

3. A színészválasztás: Kevés olyan film van, amiben ennyi zseniális színészt sikerül összeverbuválni, a casting mondhatni tökéletesen sikerült. Mindenki beletette a magáét, de egyetlen percig sem kérdéses, hogy ez a film egyértelműen Marlon Brandoról és az ő nagy visszatéréséről szól. Olyannyira maradandó alakítást nyújtott Don Corleone szerepében, hogy nincs olyan ember, akinek nem ezen szerepe jutna róla először az eszébe. A kiváló alakításoknak hála a többieknek sincs szégyenkezni valójuk, így mások mellett Al Pacino is remek volt Michael Corleone szerepében. Szerencséjére karakterének visszafogottsága és önkontrollja miatt nem volt lehetősége a rá elég gyakran jellemző túl intenzív játékra, így aztán ő is teljesen megérdemelte az Oscar-jelölését. Éppen ezért kissé furcsa is, hogy végül nem ő kapta. Egyébiránt főszereplőként is jelölhették volna a díjra, míg Brandot mellékszereplőként, így ebben az esetben mindketten egy-egy szobrocskával távozhattak volna.

4. Filmzene: Ha létezik emlékezetes filmzene, akkor A Keresztapáé mindenképp abba a csoportba tartozik. Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné fel a Nino Rota által komponált művet és ne tudná rögtön, hogy melyik filmhez tartozik és sokaknak a telefonjuk csengőhangja is a jól ismert dallam. Véleménye szerint egy jól megírt filmzene sokat tud emelni (vagy egy rosszul megválasztott sokat tud rontani) egy film színvonalán és mindenképp szerves részének tekintendő. Jelen esetben ez is telitalálat volt és sokat hozzátett ahhoz, hogy A Keresztapa még mindig a filmes toplisták élén helyezkedik el.

A Keresztapa minden szempontból lenyűgöző alkotás nem csupán a tágabb, de a történések szűkebb kontextusában is. Egy lassú sodrású, de annál lüktetőbb és olykor vészjóslóan sötét színekben pompázó családregény, mely a Corleone-család életének bemutatása mellett képes arra, hogy nem csupán a teljes egészt vegye figyelembe, hanem az apró (de annál fontosabb) rezdülésekben, részletekben is elmerüljön. Filmtörténeti szempontból is megkerülhetetlen alkotás, mely olyan későbbi remekműveknek teremtette meg az alapját, mint a Sebhelyesarcú (1983), a Halál keresztútján (1990), a Nagymenők (1990), a Casino (1995), vagy éppen a Kárhozat útja (2002). Jómagam ezt az első részt tartom a trilógia legkiemelkedőbb, egyszerűen meghaladhatatlan darabjának, amely szerencsére kapott egy tökéletesen méltó színvonalú, hasonlóan összetett, zseniális folytatást, de arról a filmről majd később. A két rész közötti nüansznyi különbséget egyedül Marlon Brando jelenléte jelenti.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-keresztapa.1972.-175-perc-amerikai-gengszterfilm-Mi343HjlNdfHAPZz

Ítélet: 10/10