Franciaország, Olaszország, Spanyolország (Dean, Greenwich, Jet), 101 perc, Eastmancolor, filmszatíra

Rendező: Luis Buñuel

A Filmről

Luis Buñuel remekbe szabott szatírája három jómódú párról szól, akik megpróbálnak összeülni és együtt vacsorázni - sikertelenül. Először egy étterembe mennek, de az üzletvezető épp akkor halt meg. Másnap újra próbálkoznak, de ekkor elkerülik egymást a házigazdával. Amikor pedig végre egy asztalhoz ülnek, a hadsereg szállja meg a házat. Bár kissé furcsának tűnhet, de a film megtörtént eseten alapszik: Buñuelnek egy barátja mesélte, hogy egyszer meghívást kaptak néhány ismerősével egy vacsorára, ahova el is mentek, de a házigazda rossz időpontot mondott, és a háziasszony neglizsében fogadta őket.

Buñuel soha nem arról volt híres, hogy a szabályok szerint játszott volna. Talán már az Andalúziai kutya születése óta ezt próbálta belénk nevelni, egészen késői francia filmjeivel bezárólag. A burzsoázia diszkrét bájában korántsem arra törekszik, hogy története abszurd elemekből épüljön fel, inkább az abszurdum lenne maga a történet. Kései francia filmjei közül ez talán a rendező legtökéletesebb alkotása. Különféle megszakítások, visszakanyarodások és közbevetések mentén halad előre a cselekmény, melyekből megismerjük a szereplőket , társadalmi osztályukat és az is kiderül, hogy az elbeszélői illúzióteremtés és a narráció folyamatossága látszólag semmiféle hatással nincs rájuk. Minden radikalizmusa ellenére a filmnek a tökéletes szereposztás adja az erejét és ez segítette hozzá Buñuelt is egyetlen Oscarjához. A Fernando Rey által alakított mirandai nagykövet, Stéphane Audran és Jean-Pierre Cassel Sénéchal házaspárja, vagy éppen Delphine Seyrig hangsúlytalan, de varázslatos jelenléte együtt a lehető leghitelesebb világot ábrázolja, anélkül, hogy mindez erőltetett lenne.

A filmben a társadalombírálat mellett rengeteg vígjátéki elem található, a polgári dramaturgiának nyomát sem találjuk: nincs összefüggő történet, az egész film egy laza anekdota-mesefüzér. A filmben összemosódik az álom és a valóság, így a néző soha nem lehet biztos abban, hogy a valóságot látja, vagy csupán egy szereplő álmát. A szereplők a semmiből bukkannak fel, a gyerekkorukról és furcsa álmaikról beszélnek, és magyarázat nélkül csatlakoznak az addigi cselekménytömeghez. Továbbá, ha egy szereplő álmodik, akkor máris lavinaszerűen több szereplő álmodik, folyamatosan meglepve a nézőt nem csak filmnarratívai fordulatokkal, hanem a film által ábrázolt világ furcsa szabályaival és törvényszerűségével.

A film sokak szerint a burzsoáziáról, tételesen annak agóniájáról, önmaga túléltségéről szól. Valójában Buñuel még csak nem is gondolt erre a társadalmi osztályra, viszont ahogy alakult a film, úgy alakultak a szereplők is. A film eredetileg "Vesszen Lenin, avagy Szűz Mária az istállóban" munkacímen futott. Buñuel azonban a végső címet azért adta a filmjének, mert a szereplők nagypolgárok, azaz burzsoák voltak. Legyen azonban a filmben szó a társadalom finom kigúnyolásáról, a katolikus egyház paródiájáról, az események lehetetlenségéről, a műnek kizárólag egyetlen fontos küldetése van, hogy szórakoztasson.

Érdekességek

- A filmben nincs zene, effektek, egyedül repülőgép morajlást lehet csak néha hallani, azt is mindig párbeszéd közben. A repülőgépzaj olyan erős, hogy nem lehet érteni, hogy a szereplők miről beszélnek és szándékosan akkor hangzik fel, amikor egy korábban történt dolgot megmagyaráznak, vagy felfednek valamely titkot, mely érthetővé tenné cselekményt.

- A filmben visszatérő képsor, amikor a 6 főszereplő egy úton gyalogol, nem beszélgetnek, egymásra sem néznek, csak a cipőjük kopogását hallhatjuk.

- Buñuel a stáblistában úgy tüntette fel magát, mint aki a hangeffektekért is felelt, pedig addigra már szinte teljesen süket volt.

Vélemény

A film a spanyol rendező kései korszakának egyik alkotása, melyet két másik filmjével, A szabadság fantomjával (Le fantome de la liberté, 1974) és A vágy titokzatos tárgyával (Cet obscur objet du désir, 1977) együtt egy trilógiaként szoktak értelmezni. Sokak szerint nagyobb élményt nyújthat, ha mindhárom alkotást megnézzük, engem azonban egyáltalán nem győzött meg, így a továbbiakban ettől eltekintek és meghagyom másoknak a lehetőséget. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy elbúcsúzunk Luis Buñueltől is, ez volt ugyanis az utolsó filmje a listámon.

A Buñuel korábbi filmjeire is jellemző szürrealizmus itt is megjelenik, ez pedig egyáltalán nem segíti a film megértését. Magát a sztorit sem könnyű leírni, leszámítva az alapszituációt. Ilyen szempontból szoros párhuzamokat lehet vonni az 1962-es Az öldöklő angyallal, ahol a szintén egy vacsorára összegyűlt társaság áll a középpontban. Lehetséges, hogy második megtekintésre kissé jobban összeállna a kép, de most azt sem igazán tudtam eldönteni, hogy az események közül mi az álom és mi a valóság. Annyi viszont bizonyos, hogy a korábbi filmjeit is figyelembe véve kijelenthetem, hogy a spanyol rendező által képviselt stílus nem igazán az én műfajom. Megnéztem 7 filmjét (az Andalúziai kutyát is ideszámítva), így kaphattam egy viszonylag összefogó képet a művészetéről, azonban ezek alapján nem igazán voltam tőle elragadtatva, de könnyen lehet, hogy én kevés is vagyok hozzá. Éppen ezért a bővebb elemzéseket meghagyom a nálam hozzáértőbbeknek.

https://www.youtube.com/watch?v=pBF595HJ0wc

Ítélet: 10/6