Mexikó (Gustavo Alatriste), 95 perc, ff, szatíra

Rendező: Luis Buñuel

A Filmről

A spanyol polgárháborút követő hosszú száműzetése után Franco tábornok, a spanyol diktátor hazahívta Luis Buñuelt, hogy hazájában készítsen filmeket. Hamarosan a rendező le is forgatta első hazájában készített filmjét, a Viridianát. A film botránya után Buñuel úgy döntött, hogy visszatér Mexikóba, csapatát azonban megtartotta. A film eredeti címe „A Gondviselés utca számkivetettjei” lett volna, de Buñuel végül Az öldöklő angyal címet adta neki.

Egy arisztokrata társaság az operaelőadást követően vendégségbe érkezik a Gondviselés utcába, a Nobile (magyarul nemest jelent) házaspár fényűző otthonába. Nem sokkal később a személyzet  - a főkomornyik kivételével - sietősen elhagyja a házat, akárcsak egy sereg patkány a süllyedő hajót. A társaság megvacsorázik, kedélyesen zenélnek, majd egytől egyig elszenderednek a hallban, amelynek küszöbét az ébredést követően senki sem képes átlépni. Ennek során végül a vendégsereg úgy kivetkőzik magából, hogy a civilizált szó többé fel sem merül bennünk.

Buñuel filmjei a szürrealizmus legékesebb példái, jólesően keveredik bennük a valóság és a képzelet, a lehetetlen és a lehetséges, az elfogadható és az elfogadhatatlan, emiatt aztán egyszerre vagyunk elkápráztatva és megbotránkoztatva, ami igazán különleges élmény. Az öldöklő angyal Buñuel egyik legkedveltebb mexikói filmje, ami könnyedén viszonyul politikai szatíra voltához, de ez alatt a könnyedség alatt a rendező egyik legerőteljesebb munkáját alkotta meg. Szereplői egy csoportnyi képmutató ember, akik magukat az alsó osztály felé helyezik, és úgy hiszik, büntetlenül megtehetnek bármit. Az elit réteg Franco tábornok pártolói, akiknek Buñuel megveti a kétszínűségét. A külvilág eközben ugyanolyan tehetetlenségben szenved, mint a bentiek. Körbeállják a házat a bámészkodók, a rendőrök és a hozzátartozók, de a nagy nézelődésen kívül senki sem képes arra, hogy behatoljanak.

Buñuel sosem kedvelte a katolikus egyházat, ezért alkotását egyértelmű vallásos jelképekkel is finomította. Az öldöklő angyal egy falba süllyesztett szekrényajtó képe, amely mögött egy átmeneti illemhelyet rendeztek be a lakók; de még a többi ajtón is szentek láthatóak, ráadásul ikonszerű alakban, ami teljesen távol áll a ház zsúfolt, barokk jellegétől, ezzel is jelképezve a hit ősi hagyományait, mintegy visszarántva az arisztokratákat egy dogmatikus miliőbe. A történet befejezése pedig minden bizonnyal Buñuel egyik legszellemesebb találmánya. A társaságot immár a helyi székesegyházban látjuk viszont – a kamera szemlélődően közeleg az oltár felé, befogva az egész tér fenségességét, sugallva ezáltal azt, hogy a túlélők hálát mondanak a Gondviselésnek, hogy végül csak-csak kisegítette őket a nyomorúságos helyzetükből. Aztán indulnának kifelé, de a szintén távozó papok meghökkenten nézik nemcsak őket, de az egész gyülekezetet, mert azok nem tudják elszánni magukat a távozásra.

Luis Buñuel stílusa egyedi, különleges és ebből kifolyólag nagyon megosztó, ám egyértelműen kijelenthető, hogy alkotásai a kötelező filmek listáján előkelő helyen találhatóak. Filmjeinek meghatározó eleme a megszokottól merőben eltérő dolgok ábrázolása, vagy az álomhangulat, a szürrealista képzetek középpontba történő helyezése. Buñuel egyértelműen felrúgja a hétköznapok szabályait, és olyan szituációkat teremt, amiket még akkor is élvezet nézni, ha a zavaros rémálom előre borítékolható.

Érdekességek

- A film címét Luis Buñuel a barátjától, José Bergamíntól vette, aki ezzel a címmel írt egy darabot, de soha nem fejezte be. Amikor a rendező címet akart adni a filmjének, a barátjától elkérte a jogokat, de ő azt válaszolta, hogy nincs rá szükség, mert ős is a Bibliából, a Jelenések Könyvéből vette a címet.

- A vacsoránál felbukkanó medve és bárány ötlete egy valódi partiról származik, amin Buñuel is részt vett.

- A filmet Oroszországban betiltották, mert az az elképzelés, hogy az emberek nem hagyhatják el csak úgy a partit, sértőnek és kormányellenes gondolatnak tekinthető.

- A filmben 27 ismétlés vagy ismétlődő képsor található.

Vélemény

Afelől egy szemernyi vita sincs, hogy Buñuel személyében egy nem mindennapi rendezőről beszélünk, akinek stílusa, gondolkodásmódja és a filmkészítésről vallott nézetei igazán egyediek, ugyanakkor a magam részéről azt is elmondhatom, hogy az eddigi filmjei alapján nem igazán tudtam a magamévá tenni nem mindennapi stílusát.  Feltehetően túl kevés vagyok egy ilyen jellegű, vérbeli szürrealista filmhez. Ugyanis többedmagammal engem is az a kérdés (és az arra adott válasz) foglalkoztatot, hogy miért is nem mentek haza? Erre nyilvánvalóan nem kapunk választ, a film (ezáltal a szürrealizmus) lényege ugyanis pont abban rejlik, hogy a nézőnek halvány lila fogalma se legyen arról, hogy mi (arra már ki se térnék, hogy miért) is történt itt valójában.

Azért szerencsére nem olyan rossz a helyzet, mert van olyan mondanivalója is, amit jóval könnyebb megérteni. A film lényegében megmutatja, hogy bizonyos (nem várt) körülmények hatására az emberek kifordulnak magukból, állatias ösztönlénnyé válnak. Amellett, hogy erős társadalomkritika jellemzi, Buñuel alkotása még egy fontos dologra rávilágít, mégpedig a tömegpszichózis jelenségére. Más összejöveteleken, partikon is gyakran előfordul, hogy a részvevők nem akaródznak hazamenni, azaz ki lesz az az első ember, aki megteszi ezt a lépést. Ha senki sem dönt úgy, hogy elindul hazafelé, akkor bizony a többiek is maradnak. Ha igazán őszinték karunk lenni magunkhoz, ez bizony sok esetben nekünk sem olyan egyszerű. Mindenki arra vár, hátha valaki végre feláll a társaságból és azt mondja, hogy elindul haza, mintsem hogy mi mondjuk ezt először, ezáltal is elősegítve a többiek távozását.

Ugyan nekem nem igazán nyert el a tetszésemet, azonban aki kedveli az olyan alkotásokat, melyek fontos kérdéseket feszegetnek nem hétköznapi módon, és nem zavarja, hogy nem igazán kap választ a kérdéseire, az mindenképp tegyen vele egy próbát.

https://www.dailymotion.com/video/x2boe7u

Ítélet: 10/6,5