USA (Warner Bros.), 120 perc, Technicolor, western

Rendező: Robert Altman

A Filmről

Presbyterien Church egy észak-amerikai bányászvároska a századfordulón - a tökéletes helyszín a kisstílű szerencsejátékos McCabe úr (Warren Beatty) és a bordélyházairól hírhedt madame, Constance Miller (Julie Christie) ügyleteihez. McCabe pénzével és Mrs. Miller tapasztalatával bordélyházat nyitnak a kisvárosban, amely virágzó üzletnek bizonyul. A férfi már arról álmodozik, hogy a sáros kisvárost hatalmas, nyüzsgő metropolisszá változtatja, amikor szembe kell néznie a valódi pisztolyhősökkel, akiket a gazdag bányatulajdonos küld rá.

2021 júniusában rangsorolta az igen tekintélyes angol lap, a Guardian Robert Altman rendező filmjeit, ahol az első helyen a McCabe és Mrs. Miller végzett. A hetvenes évekre csúcsformába lendülő Robert Altman mintha nem ismert volna lehetetlent. A M.A.S.H és a Nashville között készítette el első westernjét, egy különös és elégikus mesét a régi vadnyugatról. A McCabe és Mrs. Miller Altman elmondása szerint is antiwesternnek tekinthető, hiszen a rendező lerántja a leplet a vadnyugati hősről és opportunista vállalkozóként ábrázolja, aki egyszerre terjeszti a kapitalizmust és a korrupciót. A jelenkori utalásokkal teli személyes film drámai ereje nagyrészt Zsigmond Vilmos operatőri munkájának (különös tekintettel a havas zárójelenetre) és ezáltal a mitikus kisváros hiteles megteremtésének köszönhető. A másik nagy választásnak Leonard Cohen bizonyult, akinek borongós folk muzsikája tökéletesen passzol a komor hangulathoz és a gyéren megvilágított havas háttérhez.

Warren Beatty fenyegető jóképűséggel ábrázolja a legkevésbé sem hősies főszereplőt, aki a szerencséjének köszönhetőn kisebb vagyonhoz jut. A világ azonban változik körülötte, de ő nem látja milyen elkerülhetetlen következményekkel jár a haladás az ő narcisztikus ábrándjaival szemben. Beatty naturálisabb játékát jól ellensúlyozza Julie Christie az ópiumfüggő madám szerepében, aki szinte szellemként lebeg a vásznon, ezzel mintegy előre vetítve az eljövendő sötét eseményeket. A kettejük közt kialakuló furcsa románc érdekes színezetet ad az egyébként meglehetősen lehangoló képi világhoz.

A McCabe és Mrs. Miller a vadnyugat halálát gyászolja, ugyanakkor a hetvenes évek mozi-reneszánszának termékeny kezdetét is jelzi. A film tele van hatásos szélesvásznú kompozíciókkal és a rendezőre jellemző pásztázó kameramozgásokkal, de a tekintetekben már szinte tapintható a szomorúság. A film üzenete is talán ezzel függ össze, miszerint a haladás és a kapitalizmus kéz a kézben megy előre, de koránt sem biztos, hogy jó irányba. A kisváros felvirágoztatása kezdetben még csak munkásokat vonz, majd megjelennek a haszonlesők, ám McCabe (és Mrs. Miller) kemény munkája és nagy álma semmit sem jelent azoknak, akik végül ráteszik a kezüket. Altman filmjének leglátványosabb vállalkozása a klasszikus hőstípus deheroizálása. McCabe – bár kezdetben nem így látszik – jószerivel mindenben ellentéte a westernek hősfiguráinak. Érdekközpontú és kisstílű haszonleső, gyáva és tehetetlen szájhős, akinek ugyan semmi sem drága, ha nem sejt veszélyt, de riadtan menekül a tényleges konfrontációk elől.

A filmnek ugyan mára már stabil helye lett az elismert filmek körében, a maga korában azonban ellentmondásos volt a fogadtatása. A nagyközönség érdektelenségének megvolt az oka, Altman ugyanis alaposan újraírta a műfaji sztenderdeket. Maga a sztori nagy meglepetésekkel nem szolgál, voltaképpen egy a néhány klasszikus westernrecept közül, a hagyományos történetet azonban korántsem hagyományos tálalásban mutatja be a rendező. Már az sem mindennapi, hogy a cselekmény helyszínét a jól megszokott prériről hatalmas hegyek övezte alternatív miliőbe telepíti, a McCabe és Mrs. Miller abban is különbözik az átlagos westernfilmektől, hogy nagyrészt nagyon sötét belső terekben játszódik, ezzel is kihangsúlyozva a film alapvető pesszimista szemléletét, és mintegy összezúzva a műfaji kereteket, mitikus helyett a mindennapiság érzetét keltő képek uralják a vásznat. 

Érdekességek

- Robert Altman eredetileg Elliott Gould-ot szerette volna McCabe szerepére, de a stúdió nem értett vele egyet.

- Zsigmond Vilmos és Altman tudták, hogy az utómunkálatok során a rossz minőségű képet a stúdió nem engedélyezte volna, ezért már a felvételek során különböző szűrőket használva úgy vették fel a filmet, hogy annak képi világa teljesen egyedi és szokatlan legyen. A film utolsó 20 percében azonban már nem alkalmazták ezt a módszert, mivel Altman azt akarta, hogy a McCabe-et fenyegető veszély a lehető legrealisztikusabbnak tűnjön.

- A forgatás Kanadában volt, a filmben szereplő ácsok helyiek és az Egyesült Államokból származó, a vietnami háborúba való behívás elől menekülő fiatalemberek voltak. Korhű ruhát viseltek és korhű szerszámokat használtak, így a háttérben végezhették a munkájukat, miközben a cselekmény az előtérben haladt előre.

-  Warren Beatty olyannyira élvezte a forgatást, hogy állítólag még akkor is újra és újra eljátszott egy jelenetet, amikor Altman már nem kérte többször.

- Warren Beatty és Julie Christie a forgatás alatt valóban egy párt alkottak, a színésznő (többek között) ennek köszönhetően is kapta meg a szerepet. Altman ugyanis eredetileg Patricia Quinn-t szerette volna a női főszerepre.

- Mike Nichols rendező ugyanebben az időben szintén Vancouverben forgatta a Testi kapcsolatok (1971) című filmjét. Beatty Robert Altman egyik partiján ismerkedett meg Jack Nicholsonnal, és életre szóló barátságot kötöttek.

Vélemény

Már Robert Altman is úgy hivatkozott a filmjére, mint egy anti-western, amivel én sem szállnék vitába. A McCabe és Mrs. Miller ugyanis valóban igen kevés elemet őrzött meg a klasszikus vadnyugati filmek tartozékaiból. Kezdjük eleve azzal, hogy már a helyszín sem a jól megszokott, itt ugyanis nem az izzasztó és kopár prérin találjuk magunkat, hanem a hideg bányavidéken. A szereplők nem szótlan, keménykötésű cowboyok, hanem egyszerű munkások, míg a feszült pisztolypárbajokat felváltja a hóban történő bújócskázás. Talán csak az ivó és a bordélyház emlékeztet a klasszikus westernekre, illetve az a tény, hogy a történések itt is a pénz körül forognak. Mindezek ellenére (vagy talán pont ezért) az általam nem igazán kedvelt Altman most egy olyan filmet szállított, ami még számomra is kellemes meglepetést okozott.

Pedig valójában semmi különös nem történik a filmben, csak csendesen csordogálnak az események, ráadásul azok is szinte előre kiszámítható módon, így engem is feltehetően a hangulata ragadott el. A történet leginkább McCabe-re koncentrál és arra, ahogy a magányos fegyverforgatói legendájáról lassan lepereg a máz, alatta pedig előtűnik az egyszerű ember annak az átlagos gyengeségeivel. A történet végére kiderül, hogy semmi sem igaz a legendából, hősünk valójában egy gyáva alak, de ezért szerintem senki nem veti meg őt, hiszen csak boldogulni szeretne és meggazdagodni, mint mindenki más.

Ami bizonyosan sokat hozzátett a film hangulatához, az egyértelműen Zsigmond Vilmos régi filmeket idéző felvételeinek köszönhető. Az Oscar-díjas magyar származású operatőr a rendezővel karöltve egy egyedi képi világot hozott létre. Ami még nekem is meglepőnek tűnt, hogy a film végi havazás - bár egyáltalán nem tűnt annak - ténylegesen valódi volt és csupán néhány jelenetet kellett utómunkálatokkal pótolni. Robert Altman a filmnek köszönhetően kissé javított nálam a róla kialakított összképen, és elérte azt, hogy immáron kíváncsian várom a következő filmjét a listán. Mindenesetre aki vérbeli westernfilmre vágyik, az csalódni fog, de aki csak szeretne egy remekül fényképezett, sajátos hangulattal rendelkező filmet látni, az semmiképp ne hagyja ki.

https://www.youtube.com/watch?v=p91z1dhuuZk

Ítélet: 10/7