2023. jún 28.

HU25. Szindbád (1971)

írta: mindennapra1film
HU25. Szindbád (1971)

article_szindbad.jpgMagyarország (MAFILM), 90 perc, színes, dráma

Rendező: Huszárik Zoltán

Operatőr: Sára Sándor

Forgatókönyv: Huszárik Zoltán, Krúdy Gyula novelláiból

Zene: Jeney Zoltán

Szereplők: Latinovits Zoltán, Dajka Margit, Ruttkai Éva, Nagy Anna, Andai Györgyi, Szegedi Erika, Leélössy Éva, Muszte Anna, Szénási Ernő

 

A Filmről

A halállal szembesülve Szindbád (Latinovits Zoltán) visszatekint az életére. Életre kelnek emlékei: megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmeslevelek. Sorra látja a szívének kedves asszonyokat: Florentint (Szegedi Erika), Lenkét (Ruttkai Éva), Fruzsinát (Nagy Anna), a kis virágáruslányt (Muszte Anna) és a többieket. Felrémlik, hogyan mesélt a diszkrét Vendelin pincér (Szénási Ernő) a feleségéről egy velőscsont és egy fácánsült között, s hogyan átkozta az ismeretlen urat (Szindbádot magát), aki megszöktette és az öngyilkosságba hajszolta az asszonyt. Szindbádot autonóm szelleme, tökéletességvágyó keresése nem engedi egyetlen nő tartós szerelmében megállapodni, magánya csak az anyai Majmunka (Dajka Margit) húslevese mellett oldódik fel igazán.

szindbad_3.jpg

A film Krúdy Gyula Szindbád novellái alapján készült. A címszereplő neve az Ezeregyéjszaka tengerjáró hősét idézi, aki ezúttal nem a messzi vizeken, hanem az emberi lélek rejtélyes tájain bolyong. A Szindbád különlegesen szép lírai film, az emlékezés képlékeny világát a szabadon áramló képek tükrözik. Múlt és jelen, képzelet és valóság szétválaszthatatlanul egymásba folynak, a fantázia szabálytalan játékát a főszereplő monológjai kísérik. A különféle epizódokból és montázsokból összeálló filmnek nincs hagyományos cselekménye, történeti íve vagy utólag összerakható kizárólagos időbeli sorrendje. Az egyes jeleneteket folyamatosan megtörik a bevillanó asszociációk és érzések, a helyszínek és tárgyak érzéki benyomásai. Hősünk a valóság és a képzelet között lebeg, az elmúlás küszöbén az élet végső nagy kérdéseiről ábrándozik. A néző az ő látomásaiban kalandozva maga is megérezhet valamit a rohanó idő mulandóságából. A Szindbád egy sajátos életérzést ragad meg, a sodródás és az örömök hajszolása, az elvágyódás és életszeretet különös elegyet alkotnak. A hős belső utazását a nosztalgia keserédes aurája lengi be, a szépség mindig más és más formában bukkan elő. A film a létezés időtlen titkát kutatja, és a mozgókép hagyományos kifejezésmódjain túllépve maga is költészetté válik.

Huszárik Zoltán két sikeres rövidfilmmel a háta mögött vágott bele az első nagyjátékfilmjébe. A rendezőt vonzotta Krúdy Gyula korábban megfilmesíthetetlennek bélyegzett alkotói világa, a lazább szerkezetű szövegek ugyanis nagyobb alkotói szabadságot biztosítottak a számára. A Szindbád ötlete már a hatvanas évek közepén megszületett, de Huszárik hagyta érni. Még arra is hajlandó volt, hogy megvárja a Párizsba utazott Sára Sándort, akit a film operatőrének szánt annak ellenére, hogy a rövidfilmjeit is fényképező Tóth Jánossal kezdtek el együtt dolgozni a nagyjátékfilm koncepcióján. A Szindbád nem hagyományos irodalmi adaptáció, mert a szöveghűség helyett a hangulat, a szellemiség, az olvasási élmény megragadására törekszik.  A filmet többek között az akkori Csehszlovákiában forgatták, a Krúdy-szövegek világához ugyanis Selmecbánya, Lőcse vagy éppen Bártfa utcái passzoltak a leginkább. A film különleges képi világára nagy hatással voltak a nagybányai festők, elsősorban Ferenczy Károly és Csók István

Szindbád a mentális utazás-filmek közé sorolható, amelyek nem a fizikai akcióra, hanem az elmén keresztül az időben tett utazásra helyezik a hangsúlyt, elmosva a határvonalat jelen és múlt, képzelet és valóság között. Hagyományos értelemben vett cselekményről nem is beszélhetünk, a film Krúdy haldokló antihősének gondolataiból, emlékképeiből áll. A film forgatása idején az akkori hatalom által elsöpört, vidékre száműzött Latinovits Zoltán szavakkal leírhatatlan színészi alakítása és mögöttes kálváriája külön bejegyzést érdemelne.  Alakításában nem egyszerűen életre kel Szindbád alakja, sokkal inkább tűnik el a határ színész és karakter között a Színészkirály számolatlan filmes és színházi alakítása közül méltán legismertebb munkájában. Bár a Szindbád végtelen ereje számos nélkülözhetetlen hozzávaló összességében rejlik, Latinovits kétségtelenül a legnagyobb alapvetés.

5344_1605518201_1099.jpg

A mai napig tisztázatlan, hogy a semmihez nem fogható végeredmény csak és kizárólag Huszárik érdeme vagy a számos alkotó munkájának közös eredménye. Az elismerés tortájából vélhetően joggal szeletre áhítozók listája mindenesetre hosszas, és olyan illusztris nevekkel bélelt, mint Tornai József, Tóth János vagy maga Latinovits Zoltán. Az mindenesetre kijelenthető, hogy a munkálatok kezdetén meghozott döntés igencsak bölcsnek bizonyult, miszerint konkrét történetek és jelenetek megfilmesítése helyett inkább Krúdy szellemét próbálják vászonra álmodni. Ebben a színészi alakításokon túl a gondosan válogatott idézetekből álló szövegkönyv, Sára Sándor operatőr szemkápráztató beállításai, valamint Gujdár József makrofelvételei nyújtottak hatalmas segítséget.

A Szindbád a magyar filmtörténet megkerülhetetlen alapműve. Huszárik Zoltán költői látomása önmagában már azért is kivételes, mert egyáltalán nem foglalkozik aktuális társadalmi-politikai kérdésekkel. A váltakozó trendek és irányzatok hidegen hagyják a rendezőt, az őt foglalkoztató örök érvényű témákat úgy ragadja meg, hogy az az egyetemes filmtörténetben is páratlan. A film külföldön és itthon is hatalmas kritikai siker volt, a mai napig sokat hivatkozott, szeretett darab. 1972-ben a Szindbád kapta a Magyar Filmszemle nagydíját, operatőri díját, egyik főszereplője, Dajka Margit pedig a legjobb női alakítás díját. 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettő legjobb magyar alkotásai közé választották, 2012-ben pedig bekerült az MMA tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Érdekességek

Latinovits Zoltán neve mára már egybeforrt Szindbád karakterével, pedig Huszárik eredetileg Vittorio De Sicát szerette volna felkérni a szerepre. Egy római étteremben találkoztak, s némi meglepetésre az akkor 69 éves olasz sztár hajlott a megállapodásra. Egy kikötése volt csupán, hogy az egyik fia írhassa a film zenéjét. A magyar közönség legnagyobb szerencséjére az olasz rendező azonban olyan horribilis gázsit kért (magyar pénztárcával nézve), hogy ezt a filmgyár nem tudta, nem akarta előteremteni.

- A film az 1971-es megjelenéskor szigorúan 18+-os filmnek számított. Noha szexjelenet nem látható benne, de meztelen női testek számos alkalommal megjelennek benne.

- A végső eredménybe rengeteg rögtönzés került: az országot bejáró forgatás alatt számos olyan helyszínt pillantott meg a stáb, amelyek ott helyben megtetszettek nekik, így filmre vették, majd utólag helyet szorítottak nekik a forgatókönyvben.

- Az éttermi jelenet felvétele során nem zsír úszott a leves felszínén, hanem lenolaj, mert a zsír túl hamar megdermedt volna, így akadályozta volna a közeli képek elkészítését.

- Az ebédjelenetben a velős csontos résznél csak az látszik, hogy a velő kiesik a csontból, Latinovits rákeni a kenyérre, sót és paprikát tesz rá. Azonban eredetileg az is benne volt, hogy meg is eszi azt, sokszor felvették a jelenetet, melynek során Latinovits már olyannyira megtelt a sok velőtől, hogy már köpködte azt, mert nem bírta lenyelni. Huszáriknak viszont nem felelt meg egyik felvétel sem, ezért végül kimaradt ez a rész a filmből.

- Maga Dajka Margit készítette el a levest, amit Majmunka Szindbádnak felszolgál. Sára Sándor elmondása szerint a stáb sürgette a jelenet leforgatását, hogy minél előbb elfogyaszthassák az állítólag nagyon jól sikerült ételt.

- A rendező Huszárik Zoltánnak is fordulópontot jelentett az életében a Szindbád. Párja, a filmben szintén szereplő színésznő, Nagy Anna a forgatás alatt már a szíve alatt hordta közös gyermeküket, Huszárik Katát, akiből szintén ismert színésznő lett.

Vélemény

A Szindbád minden listán ott szerepel minden idők legjobb magyar filmjei között, pedig vérbeli művészfilmről van szó. Ebből kifolyólag nem igazán nyerte el tetszésemet, és akkor még finoman is fogalmaztam. Pedig lehetett volna még ennél is rosszabb is a végeredmény, ugyanis a legelső forgatókönyv verzió még úgy nézett volna ki, hogy egy színész Krúdy-írásokat olvas fel, amellyel párhuzamosan képek villannának fel. Tulajdonképpen még hálás is lehetek az alkotóstábnak, hogy ettől azért megkíméltek. Pedig előre figyelmeztették a stábot, hogy Krúdy Gyula Szindbád történetei szinte megfilmesíthetetlenek, de ők nem hallgattak rájuk, és mégis elkészítették a filmet.

158_szindbad_0028.jpg

Ha röviden szeretném jellemezni, akkor a film nem volt több számomra, mint egy kissé érthetetlen koncepcióval megáldott zagyvaság, a 70-es évekre jellemző hétköznapi depressziós alaphangulattal. Miközben az utókor a mai napig érthetetlen módon mítoszként bálványozza, holott valójában egy vontatott és végtelenül unalmas, nyögvenyelős alkotás. Számomra érthetetlen, hogy a rendező úgy gondolta, hogyha meztelen nőket hemperegtet meg a hóban vagy szuperközeliben mutogat egy karfiolt, egy disznó fejét vagy épp egy virágot, az majd „művészi“ hatással bír a nézőkre. Amiktől sokan eldobták az agyukat, azok engem kifejezetten irritáltak, mivel engem nem igazán hoz lázba a húsleves tetején megcsillanó zsírcseppek látványa. Nem beszélve a filmzenéről, ami szintén tragikusra sikeredett, amikor csak felcsendült, egyre kellemetlenebbül éreztem magam.

szindbad_17.jpg

Hogy azért mégis valami pozitívumot mondjak: a díszlet- és helyszínválasztás kiválóan sikerült és az operatőri munka is átlagon felüli, de itt főleg a színvilágra gondolok (nem a közelképekre), minden egyes képkockája egy megelevenedett festmény. Ami talán fel se tűnik az embernek elsőre, olyannyira életszerű, hogy a filmben alig-alig vannak párbeszédek (szinte csak Majmunka és Szindbád közt), a szereplők jobbára monologizálnak. Mindenki mondja a magáét, a saját történetét meséli, nosztalgiázik. Amikor pedig összekapcsolja őket valamilyen érzelem, akkor sem egymásra figyelnek, hanem önmagukra.

00213088.jpg

00213096.jpg

Annyi bizonyos, hogy Huszárik Zoltán véleményem szerint kissé túlértékelt filmje mindenképp említésre méltó. Lehet ugyanis szeretni és gyűlölni, érteni és félreértelmezni, de egyetlen szó nélkül elmenni mellette lehetetlen. Vagy megérinti a nézőt és a rabjává válik, vagy teljesen hidegen hagyja és leginkább csak felesleges művészieskedésnek tartja. Én az utóbbiak táborába tartozok, de az a film szerencséje, hogy a hozzám hasonló ízlésvilággal rendelkezők vannak talán kevesebben.

https://videa.hu/videok/film-animacio/szinbad-1971-magyar-film-latinovics-J2JDW0J3wYOxaFhC

Ítélet: 10/5,5

Szólj hozzá

novella szerelem elmúlás adaptáció szerzői film Latinovits Zoltán Sára Sándor Budapesti 12