USA (Warner Bros., Seven Arts), 145 perc, Technicolor, western

Rendező: Sam Peckinpah

A Filmről

A western műfaja már haldoklott, amikor Sam Peckinpah újfajta vadnyugati filmjében szembesítette a nézőt a kőkemény valósággal, ahol a jók és rosszak közötti határ gyakran elmosódik. A rendező mintegy küldetésének érezte, hogy az amerikai mítosz legnagyobb filmes műfaját Amerikában támassza fel, s e misszió iránti elkeseredett lelkesedése nagyot robbant. Véres és elgondolkodtató filmet készített az amerikai Nyugatról, a végeredmény pedig a rendező fő műve lett. Ennyire mocskosnak és dicstelennek soha korábban nem ábrázolták még a vadnyugatot. Nem véletlen mondta a filmről John Wayne, hogy a Vad banda volt az a film, ami végleg lerombolta a Vadnyugat mítoszát.

Pike Bishop (William Holden) rablóbandájára már régóta fenik a fogukat a vasúttársaság emberei és a fejvadászok, köztük egykori társával, Deke Thorntonnal (Robert Ryan). Amikor tőrbe csalják őket egy bankrablás során, a rajtaütés balul sül el, így a banda életben maradt néhány tagja elmenekül Mexikóba. A Vad Banda tagjai: Pike Bishop az öreg, vasfegyelmet tartó, de már nehézkesen mozgó, életunt parancsnok; alvezére, a folyton keserűen röhögő Butch (Ernest Borgnine), a folyton kötözködő, kisszerű Gorch-fivérek, Lyle (Warren Oates) és Tector (Ben Johnson), továbbá egy mexikói fiú, Angel (Jaime Sánchez), akikhez hozzácsapódik korábbi bűntársuk, az öreg Sykes (Edmond O’Brien). Nyomukban az üldözőkkel beállnak egy mexikói tábornokhoz (Emilio Fernández) és rabolnak neki egy vagonnyi fegyverszállítmányt, de a becstelenek között az üzletkötés egyáltalán nem megy egyszerűen.

Walon Green forgatókönyve egy ideje már a Warner egyik asztalfiókjában volt, de csak akkor lett igazán fontos, amikor kiderült, hogy a konkurens 20th Century Fox a Butch Cassidy és a Sundance kölyök megfilmesítésére készül. Mivel a Vad banda már a film címét is Butch Cassidy elhíresült rablóbandájáról kapta, a súdió úgy döntött mindenképp meg kell előzniük a konkurenciát, így villámtempóban kezdtek hozzá a filmhez. Eleinte ugyan ódzkodtak attól, hogy a meglehetősen balhés Sam Peckinpah-val dolgozzanak, de végül megkockáztatták a dolgot. Valószínűleg utólag kicsit megbánták a dolgot, ugyanis a rendező nemcsak a tervezett forgatási időt lépte túl, hanem messze a költségvetési kereteken felül - majdnem megduplázódott az eredeti büdzsé - költekezett. A direktor a főszerepekkel szinte az összes westernkompatibilis hollywoodi színészt megkínálta, és végül William Holden, Ernest Borgnine és Robert Ryan lettek a befutók.

A filmet majdnem teljes egészében Mexikóban forgatták, míg a tömegjelenetekhez a helyi hadsereg katonáit kérték fel statisztának. A közelikben mutatott kaszkadőrmutatványokat profi kaszkadőrök végezték, de a távolabbi jelenetekről mindig a lelkes katonák gondoskodtak. Peckinpah rengeteget improvizált a forgatáson, a legendás vonatrablós jelenetet állítólag szinte teljes egészében a helyszínen rögtönözte. A rendező egyszerre hat kamerával vette fel az akciójeleneteket, ráadásul mindegyik kamera más képkocka sebességgel rögzített, így a vágás során folyamatosan tudták variálni a normál tempójú és a különböző sebességgel lassított felvételeket, ami akkoriban teljesen újnak számító látványvilágot eredményezett.

A Vad banda a szolidaritásról, az összetartásról, a férfibarátságról szól, pontosabban arról, hogy az amerikai westernekben évtizedek óta hirdetett férfias erények hogyan semmisülnek meg. Peckinpah hősei látszólag értelmetlenül harcolnak, értelmetlenül gyilkolnak, s a végén természetesen értelmetlenül halnak meg. Pike Bishop és ugyanis bandája semmiben sem különbözik az őrült mexikói diktátortól. Egykori barátok fordulnak egymás ellen, akik néhány lyukas garasért képesek egymást hátba szúrni, és akik a Vadnyugat legendás hőseitől csak a hidegvérű öldöklést örökölték. Mindezek ellenére a film nem öncélú brutalitás, nem az erőszak magasztalása, sőt – épphogy az erőszak eszközével veszi védelmébe a hagyományos férfierényeket: összetartást, szolidaritást, barátságot, vagy éppen kitartást az elveink mellett. 

A tesztvetítések ugyan katasztrofálisan sikerültek és a film korhatár besorolását is nehéz volt emberi keretek között tartani, de a hivatalos bemutató után a közönség és a kritikusok egyaránt rákaptak Peckinpah vérgőzös westernjére. A film végül feltámasztotta Sam Peckinpah karrierjét és hivatkozási alapot jelentett számos későbbi filmnek. A Vad banda kikezdhetetlen műfaji klasszikus, ami még ma is ugyanolyan frissnek hat, mint a megjelenése évében. Hiába jöttek az utánzók, akik egymásra licitálva rendeztek egyre nagyobb és egyre stilizáltabb vérfürdőt, Sam Peckinpah filmjének kendőzetlen erőszak ábrázolása még ma is megdöbbentő élmény.

Érdekességek

- Willam Holden előtt olyanok utasították vissza a szerepet, mint Lee Marvin, Burt Lancaster, James Stewart, Charlton Heston, Gregory Peck, Sterling Hayden, Richard Boone, vagy Robert Mitchum. 

- Sam Peckinpah rendezői stílusát nehezen lehetett bírni, nagyon sok statisztát és stábtagot rúgott ki forgatás közben. William Holden többször mentett meg úgy embereket a kirúgástól, hogy távozásával fenyegette meg a rendezőt.

- Habár Holden volt a film fő sztárja, a színész egyáltalán nem várt el különösebb bánásmódot, sőt szabad perceiben leginkább a háttérben dolgozó stábtagokkal beszélgetett. Továbbá a forgatás idejére kapott házában heti három alkalommal megvendégelte színésztársait és a stábtagokat.

- Sam Peckinpah szándékosan nem színésznőket, hanem valódi mexikói prostituáltakat szerződtetett a prostik szerepére, így mindenkinek azzal dicsekedhetett, hogy a Warner fizette az örömlányokat.

- A forgatás során mintegy 90.000 vaktöltényt lőttek el, ami állítólag több, mint ahány valódi töltényt használtak a mexikói forradalom idején.

- A legveszélyesebb mutatványnak a híd felrobbantása bizonyult, amiért a kaszkadőrök a legenda szerint fejenként kétezer dollárt kaptak az egynapi munkáért, ami akkoriban hihetetlen összegnek számított.

- Ernest Borgnine sántikál a filmben, de nem a szerepéből fakadóan, ugyanis tényleg eltörte a lábát az 1968-as The Split című gengszterfilm forgatásán, így aztán a Vad banda forgatásán is gipszben volt.

- William Holden nem akart bajuszt viselni a filmben (úgy gondolta, hogy nem fog jól kinézni), és ezen sokat veszekedtek Peckinpah-val. Végül a rendező győzött, így Holden álbajuszban játszotta végig a filmet.

- Állítólag Peckinpah jól tudta, hogy Strother Martin karakterszínész fél a lovaktól, így aztán ő kapta a legmagasabb lovat, ráadásul lejtőn kellett felülnie rá.

- A főszereplők mindegyikének hét darab egyforma kosztümöt varrtak, ám mindegyik tönkrement a forgatás alatt. A statisztáknak és kaszkadőröknek viszont nem volt elég a 350 darab egyenruha, így aztán egy-egy jelenet után fogták a művéres, lyukas, lerongyolt kosztümöt és a következő jelenetig megpróbálták újra szalonképessé tenni.

- A film nagy részét Parras la Fuentében, Mexikóban forgatták, és ha kicsivel később kezdenek neki, elkéstek volna. A hatóságok éppen akkor szerettek volna nekilátni a település villanyárammal és egyebekkel való ellátásához.

- A skorpió és a hangyaboly küzdelmét bemutató jelenet Emilio Fernández ötlete, eredetileg nem volt benne a forgatókönyvben. Ő és pajtásai gyerekkorukban rendszeresen azzal ütötték el az időt, hogy védtelen skorpiókat tereltek hangyabolyokba, amelyeket végül meggyújtottak.

- Phil Feldman producer Sam Peckinpah tudta nélkül kivágott a filmből vagy húsz percet (más források szerint tízet), ráadásul nem is feltétlenül a korhatár-besorolások miatt. Valószínűleg egyszerűen a film hosszából akartak kicsit visszavenni, de balul sült el, hiszen tönkretették vele a cselekményt – legalábbis Peckinpah szerint, így a rendező soha többet nem állt szóba a producerrel.

- A film bemutatását óriási érdeklődés övezte, percek alatt elkeltek a jegyek. Több - idősebb - néző a film első felében távozásra kényszerült, annyira ledöbbentette őket a film brutalitása, néhányan el is hányták magukat kifele menet.

Vélemény

Tisztázzunk legelőször is egy félreértést a filmmel kapcsolatban. A legtöbbeknek, akik már látták a filmet úgy marad meg az emlékeikben a Vad banda, mint egy vértől csöpögő, eszetlen mészárlás, amiben igencsak gyalázatos módon számoltak le mind a főszereplőkkel, mind magával a vadnyugat mítoszával. Ez azonban csak részben igaz és Sam Peckinpah rendezőnek egyáltalán nem ez volt a célja vele, amire én is csak a mostani megtekintés során jöttem rá. A rendezőnek teljesen más volt a célja a filmjével, ugyanis leginkább az öldöklés borzalmát akarta bemutatni és szerette volna megrettenteni nézőit. Az már egy másik dolog, hogy végül épp ellenkező hatást váltott ki: a közönség élvezettel figyelte a vérben tocsogást. A végeredménnyel kapcsolatban is leginkább azt hozták fel kritikaként, hogy túl véres, túl sok volt benne az erőszak és a rendezőre rossz hatással voltak az olasz westernek. Peckinpah erre azt a frappáns választ adta, hogy a vietnámi háború is erőszakos, mégis sokan nézik a tévében. 

Mai szemmel nézve a filmben ábrázolt erőszak már meg sem kottyan a mostani generáció számára és valójában nincs is benne olyan sok véres és erőszakos jelenet, mint amennyi számos mostani filmben megtalálható. A Vad banda tulajdonképpen ebből a szempontból egy keretbe zárt történet, ugyanis a két tömegmészárlásos jelenet a film legelején és legvégén található, míg a köztes időszakban ahhoz képest csendesen telnek az események. Ez a két jelenet azonban olyan hatásos, hogy ezáltal a film egészét egyfajta erőszakorgiává aposztrofálja. Szerencsére azért Peckinpah filmje jóval többet tartogat a fent említett két jelenetnél. A film ugyanis valójában a Vadnyugat alkonyáról szól: arról, hogy az automobilok és más fejlett technológiák hogyan teszik tönkre ezt a markáns világot és történelmi korszakot.

Már nyoma sincs sheriffeknek, kisvárosi ivóknak, cowboyoknak, marháknak és indiánoknak. Mindezeket felváltotta a vasút, a soklövetű gépfegyverek vagy éppen az antialkoholista népgyűlés, amelynek ténykedését értetlenül szemlélik hőseink. Mindehhez pedig társul az adott korszak és az alkotók (főként Peckinpah) minden keserűsége, ami egyértelműen visszatükröződik a filmben. Itt minden egyes szereplő mocskos és velejéig romlott, akik kizárólag csak a saját érdekeiket nézik és a korábbi westernektől eltérően itt nincsenek jók és rosszak (csak rosszak és még rosszabbak). Ugyanakkor némi pozitív kicsengése mégis van a filmnek, mert ezekben a legrosszabb időkben is megmutatkozik a barátság és a lojalitás ereje, amikor a Vad banda tagjai végül mégis összefognak egyetlen közös cél érdekében, még annak ellenére is, hogy a tragikus végkimenetel előre megjósolható.

Sam Peckinpah filmjének ereje még ma is letaglózó, az akciójelenetek tökéletesen vannak megszerkesztve (a vonatrablós jelenet egészen pazar), a szereplők megválasztása kiválóan sikerült, így a némi üresjárat ellenére is a magasabban jegyzett filmélmények közé tudnám sorolni. Mindezek tükrében mindenkinek tudom ajánlani, pláne azoknak, akik nem rettennek meg attól, ha a szokásosnál több ember hullik el a filmvásznon vagy nem igazán bánnak kesztyűs kézzel benne a nőkkel.

Ítélet: 10/8