Svédország (Svensk Filmindustri), 90 perc, ff, lélektani horror

Rendező: Ingmar Bergman

A Filmről

Johan Borg (Max von Sydow) egy festő, akit rendszeresen kísértenek meg furcsa és gyanús alakok, ezért egyre inkább a fiatal és terhes feleségére, Almára (Liv Ullmann) bízza magát, amikor démonai és álmatlansága kezd elhatalmasodni rajta. Éjszakánként, amikor nem bír aludni, felesége éberen virraszt mellette, különösen a "farkasok órája" idején, mikor Johan szerint a legtöbb születés és halál történik. Téveszméi és kényszerképzetei miatt megpróbálja rábeszélni feleségét, hogy hagyja el, hogy később megölhesse magát. A közeli kastélyban élő von Merkens báró (Erland Josephson) és felesége, Corinne (Gertrud Fridh) szadista szórakozásukhoz meghívják egy partira, hogy nyíltan kigúnyolhassák a művészi szabadságról alkotott nézeteit.

A Farkasok órája egyike Bergman legszemélyesebb témájú munkáinak, a film ebből kifolyólag tele van önéletrajzi elemekkel. A nyitó és a zárójelenetet úgy forgatták, mintha valóban egy igaz történetről lenne szó, egy művészről, kinek eltűnése felesége elbeszélésein és saját naplóján alapszik. A rendező ugyanakkor egyértelműen utal arra, hogy nem feltétlenül kell hinnünk Johannak. Kínzói természetfeletti tulajdonságokkal rendelkeznek és titokzatos módon belelátnak elméjének legmélyére is, ám végül kiderül, hogy ők nem mások, mint a saját belsejében dúló erők kivetítései.

Az eredeti, 1962-es forgatókönyvnek A kannibálok volt a címe és költséges, monumentális filmnek szánták az alkotók. Azonban egy súlyos tüdőgyulladás és az azt követő kórházi kezelés után Bergman úgy döntött, hogy a kisebb költségvetésű Personát (1966) csinálja meg, majd később annak párjaként az eredetinél sokkal szerényebbre írta át a forgatókönyvet, így született meg a Farkasok órája. Itt a művész spirituális kínjait nem kívülről láttatja, mint a Personában, hanem egyenesen a saját gondolatait közvetíti a naplójából vett részletekkel. A film, melyet nyilvánvalóan E.T.A. Hoffmann misztikus írásai inspiráltak, egy lélektani horrorfilm egy érzékeny művészről, akinek lelkét darabokra tépik démoni kritikusai és a közönsége. Max von Sydow remek munkát végez a főhős, Johan Borg szerepében. Visszafogott játékával hiteles tud maradni az önmarcangoló és egyre jobban megőrülő művész bőrében. Partnere, Liv Ullman legalább ennyire hiteles a férjéért aggódó és egyre zaklatottabb Almaként, ahogy szinte már magára veszi Johan fájdalmát, és ő maga is eggyé válik a férfi téveszméivel. 

Ingmar Bergman mestere annak, hogy a lehető legkisebb helyen a lehető legtöbb feszültséget megteremtse. Ebben a filmjében ezt ezúttal nem csupán az egymáshoz közeledő és egymástól távolodó karakterek közti szikrakisülésekkel és a lélek belső feszülésével érte el, hanem a szürreális ábrázolás klasszikus elemeinek az alkalmazásával. Noha a Farkasok óráját alapjáraton nehéz lenne egy konkrét műfajba beskatulyázni, az igazi, szürreális és rémálomszerű horror jelenléte megkérdőjelezhetetlen.

Érdekességek

- Ingmar Bergman és Max von Sydow összesen 11 filmen dolgoztak együtt életük során, de Liv Ullmann sem sokkal marad el tőle, aki a svéd direktor 9 filmjében működött közre.

- Bergman nagyon szerette Hitchcock munkásságát, kedvenc filmje tőle a Madarak (1963) volt. Éppen ezért a  filmben is találhatunk erre való utalásokat pl. mikor Johan Veronica-t keresi a kastélyban, hirtelen egy fekete madár repül neki az ablaknak.

Vélemény

Ingmar Bergman minden kétséget kizáróan az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója, ugyanakkor nem feltétlen könnyű sem értelmezni, sem befogadni a filmjeit és azt, amit azokkal el szeretne mondani. Mivel elsősorban színházi rendező volt, ez a színházias jelleg filmjeire is jellemző: általában zárt szituációkat és kevés szereplős lélektani drámákat jelenített meg a vásznon. Alkotásaiban olyan állandó tematikus motívumokkal dolgozott, mint a családon belüli és párkapcsolati dinamikák, a művész és a polgári társadalom viszonya, a testi és lelki betegségek és a halálfélelem. Ezek mindegyike megjelenik mostani filmünkben, a Farkasok órájában is.

A filmbéli magyarázat szerint A farkasok órája az éjszaka és a pirkadat közé esik, ebben az órában halnak meg a legtöbben, ekkor a legmélyebb az álom, a legvalószerűbb a lidércnyomás. Az álmatlan embert ekkor nyomasztja a legsúlyosabb szorongás, ekkor a leghatalmasabbak a kísértetek és a démonok. És ez az időszak is, amikor a legtöbb gyerek jön a világra. Ez a nyomasztó szorongás azonban valahogy a nézőre mégsem ragad át, én legalábbis nem kerültem a hatása alá, nem tudtam azonosulni a hőssel, megmaradtam kínosan feszengő szemlélőnek. A filmben időről-időre felbukkanó szürreális képsorok nálam egy idő után kicsapták a biztosítékot, és leginkább egy számomra totálisan érdektelen zagyvaságnak tűntek. Akik viszont nyitottabbak rá, azok egy jó időre az emlékezetükbe vésik ezeket a képsorokat.

Pedig a történet és a helyszín (a rendező kedvenc helyszíne, Fårö szigete) akár egy jó pszichológiai horror alapja is lehetne, a film maga ugyanis egy igazi lélektani és pszichológiai mélyrepülés az emberi elme és lélek legsötétebb zugaiba. Bergman azonban megelégedett a nyilvánvaló másvilági képek felsorakoztatásával, hogy azáltal érzékeltesse Johan Borg festő egyensúlyozását az élet és a halál, a normalitás és az elhatalmasodó elmebaj határán. Engem nem igazán zaklatott fel, hogy a film legnagyobb részében csak nézett ki a fejéből, téblábolt jobbra-balra és időnként rideg tőmondatokat közölt, ezáltal teljesen képtelenné teszi a nézőt a vele való azonosulásra.

Bergman és művészete nem az én világom, ezáltal nem tartozik a kedvenceim közé, de mostani filmje még a korábbiaknál is gyengébb volt. A Farkasok órája nem egy könnyű darab, ahogy a rendező legtöbb munkája sem az, de aki fogékony erre a stílusra, és könnyen magával ragadják a látottak, az egy kitörölhetetlen filmélménnyel lesz gazdagabb.

https://www.youtube.com/watch?v=XFYXzt1upZA

Ítélet: 10/4,5