USA (Chenault, Warner Bros.), 132 perc, ff, dráma

Rendező: Mike Nichols

A Filmről

Egy átmulatott éjszaka végén George (Richard Burton) és Martha (Elizabeth Taylor), egy középkorú, középosztálybeli és közepesen részeg házaspár hazaér otthonába. Kisvártatva beállít hozzájuk egy fiatal pár: az egyetem új biológiaprofesszora, Nick (George Segal) és annak felesége, Honey (Sandy Dennis). Ha a váratlan vendégek szórakoztatásáról van szó, George és Martha számára semmi sem drága: szellemes tréfákkal kezdik, ám csakhamar közös életük pokoli titkait kezdik el kifecsegni és a kezdetben játékos évődés tragikomikus élveboncolássá fajul. Nem telik bele sok idő, mire mindenkiről lekerül az álarc és az indulatok tengerében fürödve már a szereplők sem tudják, hogy pontosan milyen játékot is játszanak.

Edward Albee-nak a hatvanas évek elején a Broadway-n nagy sikerrel játszott darabját eleinte az akkor érvényben lévő produkciós szabályzat alapján nyelvi és tematikai szempontból túlzottan erősnek tartották ahhoz, hogy vászonra vigyék. Az évtized közepén azonban Hollywoodban már nem volt érvényben az etikai kódex, így az új korhatáros rendszer már felnőttebb drámák megfilmesítését is lehetővé tette. Amikor a film a mozikba került, arra azért megkérték a fenntartókat, hogy 18 éves kor alatt ne engedjenek be senkit sem, mielőtt nem véglegesítették az új kategóriákat, így ez volt az első olyan film, amelyen feltüntetették, hogy 18 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhetik. A Nem félünk a farkastól Mike Nichols-féle adaptációja abból a szempontból is jelentős, hogy eltávolodást jelentett a hagyományos szórakoztatástól a 60-as és 70-es évek komolyabb irányzatai felé.

A színpadi rendezőként Hollywoodba került Nichols megőrizte Albee drámájának lényegét és Ernest Lehman remek forgatókönyve is sok mindent megtartott az eredeti dialógusokból. A szereposztás is rendkívüli, ugyanis az akkoriban férj és feleség, Richard Burton és Elizabeth Taylor játssza George-ot és Marthát, akiknek szakadatlan verbális és mentális pengeváltása adja a cselekmény fő szálát. Ők hívják késő éjszakai szellemi tornára vendégeiket és egy percig sem lehet kérdéses, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben melyik pár lesz a vesztes. Sok rendező kísérletezett már azzal, hogyan lehetne a Burton-Taylor házaspárt a lehető legjobban felhasználni egy filmben, a Nem félünk a farkastól ezek közül messze a legsikeresebb. Nicholsnak sikerült a színésznőből pályafutásának legjobb alakítását kihoznia (aki hajlandó volt 14 kg-ot is hízni a szerepért), jutalma egy Oscar-díj formájában érkezett. Szerencsére Richard Burton ugyancsak hatásosnak bizonyul a gyenge férfi szerepében, akit ugyanakkor hatalmas érzelmek fűtenek, ő azonban végül csupán jelölésig jutott, mert a díjat John Scofield elorozta előle az Egy ember az örökkévalóságnak című filmben nyújtott alakításáért. Az Oscar-díj történetében ez volt az első film, amely az összes létező kategóriában jelölést kapott, összesen 13 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ezek közül ötöt meg is nyert.

A Nem félünk a farkastól egyrészt egy, a saját lényegét csak az utolsó percekben letisztázó, szívszorító tragédia, másrészt egy kellően izgalmas kamaradráma, ami fordulatos cselekményt, és sok-sok mondanivalót nyújt. Mindez kiváló színészi játékkal egészül ki, az összképet pedig Alex North gyönyörűséges zenéje teszi még teljesebbé.

Érdekességek

- A film a maga 7,5 millió dolláros költségvetésével az addig készült legdrágább fekete-fehér filmnek számított az államokban. A legnagyobb gázsija Liz Taylornak volt, több mint egymillió dollár.

- Richard Burton előtt Jack Lemmont kérték fel George figurájának eljátszására, aki először el is vállalta a szerepet. A hivatalos verzió szerint később indoklás nélkül visszamondta, bár sokan állítják, hogy olyan nagy összeget kért, amit a Warner nem tudott megfizetni. 

- Albee szerette volna, ha a női főszerepet Katharine Hepburn játssza, ezért elküldte neki a darabot, ám a színésznőtől azt a választ kapta, hogy: „Ez a darab sokkal jobb, mint amilyen én vagyok.” 

- A főszereplőket Albee egy ismerős házaspárról mintázta, nevüket pedig George Washingtonról az Egyesült Államok első elnökéről, és feleségéről kapták.

- A Taylor - Burton páros a forgatás alatt egy-egy piros, aranybetűkkel díszített biciklivel járt körbe a hatalmas stúdióépületben, illetve a forgatási helyszínek között. Rendszerint későn keltek és csak 10 után mentek be a fogatásra. Legkésőbb 6-ig dolgoztak, nagyon hosszú ebédszüneteket, esetleg pihenésképpen koktélozgatást tartva.

- Sandy Dennis állapotos volt a film készítésekor, azonban a forgatás alatt elvetélt. Érdekes a hasonlóság filmbeli karakterével, Honey-val, aki ugyanígy járt a filmben.

- A film, amit Martha karaktere említ a film elején, a Beyond the Forest (1949) című King Vidor alkotás Bette Davis-szel és Joseph Cotten-nel a főszerepben.

- A film premierjén Mike Nichols olyan ideges volt, hogy autóba ült és elhagyta a helyszínt, a Pantages színházat.

- Elizabeth Taylor nem vett részt az Oscar-díjátadáson, ahol elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat, Anne Bancroft vette át helyette a díjat. Hozzá hasonlóan Sandy Dennis sem vett részt ugyanezen a díjátadón, amikor elnyerte a legjobb nő mellékszereplőnek járó elismerést Honey szerepéért. Helyette pedig a film rendezője, Mike Nichols vette át a díjat. 

Vélemény

Mivel is kezdhetném magát a vélemény szekciót, mint egy címmagyarázattal. A film (és a színdarab) címe egy angol nyelvterületen ismert dalocskára utal, amely a Walt Disney-féle Három kismalac című rajzfilmben hangzik el („Who's afraid of the big bad wolf?” - Ki fél a nagy, gonosz farkastól?). Ezt alakította át egy kicsit Edward Albee, amikor állítása szerint a darab írása közben leugrott egy sörre egy éjjel, és látta, hogy a mosdóban valaki szappannal ezt írta a tükörre: Who's afraid of Virgina Woolf, utalva ezzel a híres angol írónőre. 

Mivel egy színházi dráma adaptációjáról beszélünk, így értelemszerűen a hangsúly a szereplőkön és a közöttük lejátszódó párbeszédeken van, ezáltal jóval kevesebb a látványelem. Én azonban mindig is szerettem ezeket a néhány szereplős kamaradrámákat, ahol a szereplők által közvetített érzelmek alapján mi, nézők is átérezhetjük a történetet. A Nem félünk a farkastól esetében megfigyelhető a kétség, a félelem, a harag, és a szomorúság egyvelege, melynek során a remekül megírt történet rátelepszik a lelkünkre, és a remekbe szabott párbeszédeket hallgatva már szinte a film elejétől kezdve érezzük, hogy szörnyű dolgok fognak kiderülni, amikből még borzalmasabb felfedezések következnek.

George és Martha  meglehetősen furcsa és bizarr játékot játszanak vendégeikkel, akik természetesen mit sem sejtenek arról, hogy az egész csak játék, méghozzá szigorú szabályok mentén: amit George vagy Martha egyszer kimond, azt mindketten valóságnak veszik, méghozzá a véres valóságnak. Edward Albeenak pazar karaktereket sikerült megteremtenie, a színészek pedig mindezeket szinte tökéletesen adják nekünk vissza. Nem mellesleg a filmben szereplő összes színészt Oscarra jelöltek filmbéli alakításuknak köszönhetően, ami azért nem mindennapi eset. Végül aztán négyőjük közül ketten, Liz Taylor és Sandy Dennis meg is kapták érte az aranyszobrocskát. Véleményem szerint Richard Burton-nek is kijárt volna egy, pláne annak a fényében, hogy hét alkalommal is jelölték élete során, de végül egyet sem sikerül sohasem elnyernie. 

Érdemes még megjegyezni, hogy fontos szerepe van a történetben az alkoholnak. A szereplők gyakorlatilag az egész film alatt ittas állapotban vannak. Kezdetben még csak kissé pityókásak, de mire elérkezünk a  film végéhe, akkorra már gyakorlatilag csontrészegen üvöltik ki  magukból legmélyebben eltemetett titkaikat, amiket józanul valószínűleg továbbra is csak elrejtenének lelkük legmélyére. 

Az Edward Albee drámája alapján készült (egy újabb könyv, amit felvettem az elolvasandók listájára) Nem félünk a farkastól nem könnyű darab és koránt sem tökéletes, de mindenképp a legjobbak közé tartozik. Aki szereti a komoly mondanivalóval rendelkező, kevés szereplős, az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló drámákat, azok semmiképp se hagyják ki. Nem mellesleg a magyar szinkron sem sikerült rosszul (a két főszereplő hangját Ruttkay Éva és Kállai Ferenc kölcsönzi), de eredeti formában azért egy hangyányival mégiscsak jobb.

https://videa.hu/videok/film-animacio/nem-felunk-a-farkastol-1966.-burton-farkas-taylor-j24PY3pzPIuffm8u

Ítélet: 10/8,5