Magyarország (MAFILM), 88 perc, ff, dráma

A Filmről

A magyar filmnek számos korszakos mestere van, de az egyetemes filmtörténet csak kettőt (az Oscar-díjas Szabó Istvánnal együtt talán hármat) ismer el közülük a maga klasszikusaként. Azt a két alkotót, akik önálló poétikát teremtettek, és olyan filmeket készítettek, amelyekhez hasonlóakat előttük senki más a magyar filmtörténelemben. Egyikük Tarr Béla, a másikuk Jancsó Miklós. Utóbb filmjét több díjjal is jutalmazták hazánkban és szerte a világban egyaránt, már nagyon régen nem akadt olyan magyar film, amelyet a szakmabeliek ilyen egyértelmű fogadtatásban részesítettek volna, szinte fenntartás nélkül, mint a Szegénylegényeket.

A 19. század második felében járunk, a kiegyezés után két évvel a hatalom összefogdossa Rózsa Sándor szabadcsapatokba verődött betyárjait és a legváltozatosabb, legaljasabb módszerekkel igyekszik vallomásokat kicsikarni belőlük. A "Sánc" nevű várbörtönben a hallgatás sáncait úgy rúgja szét a totális terror, mint gyenge homokvárat. Ebben a helyzetben az egyén védtelensége az állami elnyomással szemben mindörökre megkérdőjelezhetetlen és visszavonhatatlan. A hatalom képviselői arctalanok: csupán annyi biztos, hogy a köpenyesek és fegyvereseik egy szervezetet alkotnak, de annak hierarchiája és képviselőinek funkciója is tisztázatlan. A hatalom fő eszköze Gajdor János (Görbe János), az egyszerű rablógyilkos, akinek kegyelmet ígérnek, ha talál a börtönben lévő gyanúsítottak között olyat, aki nála több embert ölt. Szerencséjére megtudja, hogy a hírhedt betyár, Veszelka Imre (Latinovits Zoltán) is a foglyok között van, csak azonosítani kellene.

A forgatókönyv megtörtént eseményeken alapul: Ráday Gedeon teljhatalmú királyi rendbiztos valóban szigorú módszerekkel tett rendet az Alföldön, elkezdte összefogdosni Rózsa Sándor szabadcsapatokba verődött betyárjait, a gyanúsítottakat pedig a szegedi várba záratta. Jancsó filmjében a hatalmi visszaélések áldozatai csendesen várják az ítéletet, mindenki igyekszik menteni a bőrét, és ehhez sokan bármire képesek lennének. A film ezt a kényes témát feszegeti, mely ezáltal örök érvényű darab, hiszen ezek a történések bármely korban helytállóak lehetnek. A különféle zsarolásokkal kicsikart vallomások, egymás ellen uszítások a vélt legfőbb bűnös felkutatása érdekében, a történelem későbbi szakaszában is felbukkannak, nemzettől és kortól függetlenül.

A film látványvilága, szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben. A hosszú percekig tartó beállítások, a végtelennek tűnő magyar Alföld statikus keretében aprólékosan koreografált tömegmozgatás, az egyenruhás katonák és a meztelen nők felkavaró jelenléte mind a rendező összetéveszthetetlen alkotói védjegyévé váltak. Jancsó filmnyelvének lényege az erőteljes stilizáció. A Szegénylegények labirintusszerű fekete-fehér terei erőszakosan lehatárolják az alföldi táj végtelenségét. Az epizodikus történetben a szereplők jönnek-mennek, a hatalom képviselői állandóan cserélődnek. A rendező hosszú, bonyolult kameramozgásokkal követi az össze-vissza sodródó szereplőket. A híresen hosszú snittek a tágasságérzet helyett bezártságot sugallnak és az elnyomók manipulatív, kiszámíthatatlan viselkedését fordítják a film nyelvére.

A filmben nincs kísérőzene, csak zajok és rövid, tőmondatokból felépülő párbeszédek. A dialógusok (a társíró, Hernádi Gyula munkája) izgalmasan anakronisztikusak – egy évszázad beszélt nyelvét keverik, frappánsan, leleményesen –, másrészt a takarékra állításuk egyúttal megnöveli a természeti zajok jelentőségét, továbbá felértékelik és kísértetiessé teszik a csend szerepét. A Szegénylegények egyfelől a forma­alkotás diadala, másrészt minden idők egyik legnagyobb hatású filmje a hatalomnak alávetett egyénről. Minden elnagyolt, személytelen és mechanikus, ami a diktatúra szenvtelen működését tükrözi.

A Szegénylegények a Magyar Filmszemlén a Magyar Filmkritikusok nagydíja mellett az operatőri díjat (Somló Tamás) és a legjobb színész díját (Görbe János) is elnyerte, majd a pécsi játékfilmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől pedig a nagydíjat kapta meg. Locarnóban a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI díjával, a rangos londoni filmfesztiválon pedig a legjobb külföldi film díjával tüntették ki, Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. Martin Scorsese szerint pedig a világ egyik legjobb filmje, amelynek képi és narratív virtuozitása mind a mai napig letaglózó.

A Szegénylegények a magyar filmtörténelem egyik legmagasabban értékelt alkotása, a magyar film fontos mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve.  A film az 1948-1968 közötti időszakot toplistázó Budapesti Tizenkettő közé ugyanúgy bekerült, mint a minden idők legjobbjait összegző 2000-es Új Budapesti Tizenkettőbe, melyen egyenesen listavezető mű lett. Jancsó Miklós életművének kétségkívül emblematikus darabja egyértelműen kiállta az idő próbáját, akár mondanivalóját, akár formavilágát tekintve. Niincs is rá jobb szó, mint hogy remekmű, melyre büszkék lehetünk, de ugyanakkor szégyellhetjük is magunkat miatta.

Érdekességek

- Jancsóék eredetileg egy várban szerettek volna forgatni, de nem találtak megfelelő helyszínt, így a fővárostól ötven kilométerre, Apajpusztán építették fel a díszletet.

- Mikor bemutatták a filmet, a főcímről hiányzott Hernádi Gyula neve, a stúdióvezetők politikai döntése miatt. Szolidaritásból Jancsó Miklós íróként önmagát se vette fel a munkatársak közé. 

- A filmben megjelenik a csendőrség is, ami ebben a korban még nem létezett, ezt a rendvédelmi szervezetet csak később, 1881-ben hozták létre. 

- Latinovits Zoltán kettős szerepet játszik a filmben: egy rabot és egy csendőrt. Ez a művészi megoldás valószínűleg utalás az 1950-es és 1960-as évek időszakára is, amikor az elnyomók egy személyben elnyomottak is voltak.

- A külföldi sajtó nyíltan hangoztatta azt a helytálló észrevételt, hogy a Szegénylegények valójában az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról szól. Jancsó Miklós csak úgy mehetett ki a Cannes-i Filmfesztiválra, hogy elmondta az akkori vezetésnek, hogy a film igazából nem '56-ról szól.

Vélemény

Mielőtt bővebben megosztanám a gondolataimat a filmről, muszáj azzal kezdenem, hogy a Szegénylegények az egyik legnyomasztóbb film, amit mostanában láttam. Az egész film alatt éreztem, hogy gombóc van a torkomban és a filmnek a végkicsengése sem lehet más, mint tragédia. Mindezeket az érzéseket támasztja alá a film felújított változatához készült - egyébiránt remekül eltalált - trailer is, ami pontosan visszaadja a film egészének a hangulatát. Hogy a befejezést elletően végül igazam lett-e, azt nem árulom el, legyen annyi elég, amennyi az ajánlóból kiderül.

Jancsó Miklós előző filmjénél már említettem, hogy a 90-es években végbement erőteljes stílusváltás előtti filmjei még eddig ismeretlenek voltak számomra, mostanra azonban már jobban megfigyelhettem milyen is a Jancsó-stílus, benne a rendező védjegyévé vált hosszú snittekkel, meztelen nőkkel vagy éppen a lecsupaszított dialógusokkal. Azt viszont még most sem tudom megmondani, hogy ez bejön-e nekem vagy egy újabb blöffel van dolgom. A Szegénylegények ugyanis annál sokkal erősebb film, egy kőkemény dráma, hogy arra is tudjak figyelni. Maga a téma is már igencsak fajsúlyos, mindehhez pedig pazar színészi teljesítmények párosulnak. Csak néhány példa, akik akár néhány percnyi játékidővel is érdemben tettek hozzá a filmhez: Latinovits Zoltán, Madaras József, Őze Lajos, Bárdy György, Juhász Jácint, Tordy Géza, Bujtor István és természetesen Görbe János, aki méltán nyerte el legjobb alakítás díját a filmben nyújtott szerepéért. Ő egyébként minden eddigi filmjében (amiben láttam), szívhez szóló és megindító alakítást nyújtott, korszakának egyik legjobb színésze volt.

Jancsó Miklós és állandó írótársa, Hernádi Gyula egy minden korra érvényes látleletet, történelmi tablót alkottak. Rózsa Sándornak és társainak sorsa csupán egy adott keret, a zsarnokság allegóriája gyakorlatilag bármely korra ráhúzható  Kiválóan megírt karaktereiken keresztül nyerhetünk bepillantást az akkori társadalom életébe, melynek során tragikus sorsokat ismerhetünk meg, azonban a film mondanivalója egyetemes. Az összezártságban felerősítve látjuk az emberi gyengeséget, a túlélési ösztönt és a csoport megtartó és elveszejtő erejét, miközben a hatalom elnyomása megnyomorítja az embert, aminek következtében a szabadság látszata csupán önámítás. Mindezek mellett kapunk egy nyomozást is, hiszen a hatalom fő célja kideríteni kik is lehettek Rózsa Sándor emberei, amihez mindenféle eszközt bevetnek.

A Szegénylegények egy nagyon nehéz film, nehéz megemészteni a benne elhangzottakat és bemutatottakat, ezáltal én is igencsak megküzdöttem vele, de bátran kijelenthetem, hogy összességében megérte és úgy gondolom nagyrészt sikerült is befogadnom és megértenem a film mondanivalóját. Formaiságát tekintve ugyan még nem igazán értem, ezáltal nem is igazán kedveltem meg Jancsó világát, azonban világlátását és gondolkodását tekintve már közelebb került hozzám és talán lesz alkalmam a későbbiekben az előbbit is jobban megértenem.

https://ok.ru/video/2165560183406

Ítélet: 10/8,5