Nyugat-Németország, Mexikó, Peru (Werner Herzog), 94 perc, Eastmancolor, történelmi dráma

Rendező: Werner Herzog

Producer: Werner Herzog

Operatőr: Thomas Mauch

Forgatókönyv: Werner Herzog

Zene: Popol Vuh

A Filmről

Én vagyok Isten haragja. Ahol én vagyok, ott a fákról lehullanak a madarak. Feleségül veszem a lányomat és megalapítom a legtisztább dinasztiát. Aki velem tart, gazdag lesz, aki nem, az meghal.

1560-ban a spanyol konkvisztádorok – élükön a hírhedt Gonzalo Pizarróval – az amazonasi őserdők mélyére indulnak. Kalandos és veszélyekkel teli expedíciójuk célja, hogy felleljék a mesés El Doradót, az Aranyvárost. Mivel a vállalkozást a helyi indián őslakosok nem nézik jó szemmel, valamint a betegségekkel és az éhezéssel is meg kell küzdeniük, a csapat lassan darabokra szakad. Don Lope de Aguirre (Klaus Kinski), a csapat vezére istennek tartja magát, s míg csapatát felőrli a természettel és a bennszülöttekkel vívott küzdelem, a háborodott hatalommániás magára marad a majmok között. Az expedíció tagjai mind odavesztek, az egyetlen fennmaradt dokumentum Gaspar de Carvajal szerzetes (Del Negro) naplója.

A radikális és izgalmas német újhullám több fontos filmje fűződik Werner Herzog nevéhez, de a nemzetközi elismerést mindenképp az Aguirre, Isten haragja hozta meg számára. Életének fő műve érzékletesen mutatja be a csapaton elhatalmasodó kiábrándultságot, kétségbeesést és önpusztítást, ahogyan egyre tovább kutatnak a megfoghatatlannak tűnő, ám mesés gazdagság ígéretét hordozó város után. Herzog szinte mániákusan koncentrál a hely erejére - az Amazonasra, a mocsarakra, a dzsungelre -, és kiemeli a mocskot, a betegségeket, valamint a brutalitást. Ezáltal kegyetlenséggel teli környezetet alkot és megteremti az önpusztításra hajlamos emberi természet allegóriáját.

Werner Herzog egy kölcsönkapott történelemkönyvben olvasott először Aguirre-ről, majd az egész forgatókönyvet mindössze két és fél nap alatt írta meg. Gaspar de Carvajal naplója, ami alapján a film készült, valójában soha nem létezett. A forgatás valóban minimális költségvetésből valósult meg, a teljes stáb mindössze 8 tagból állt. A felvételeket azzal a kamerával csinálták, amit Herzog a Müncheni Filmiskolából lopott. Storyboard egyetlen szekvenciához se készült, mindent spontán állítottak be és vettek fel. A legtöbbször próba sem volt, a szereplők improvizáltak, ezért elmosódott a határvonal a valóságos személyiségük és a karaktereik között. A történetet időrendi sorrendben vették fel, mert a direktor úgy érezte, ugyanúgy haladnak a folyón, ahogy a felfedezők a sztoriban. 

Peru távoli helyszínein kevés pénzből forgatni sok problémával járt, de Herzog bizodalma a gyakran dühöngő Kinski irányába izgalmas és ijesztő hátteret ad a filmnek. A színész ugyanis azt gondolta, Aguirre-t mindenképp dühöngő őrültként, ordítozva kell megformálni. Herzog ezért minden jelenet előtt direkt feldühítette őt, aztán megvárta, amíg kiüvöltözi magát, elfárad és csak azután kapcsoltatta csak be a kamerát. A forgatás vége felé a rendező csak azzal tudta megakadályozni Kinski távozását a produkcióból, hogy megfenyegette ott helyben lelövi. A két ember között fennálló valódi feszültség kétségtelenül hozzájárult a film emelkedett hőfokához. A film a mindannyiunkban meglévő vadságról szól, melynek bemutatására éppúgy támaszkodik a kézi kamerákkal, hánykolódó csónakokban készített felvételek minimalizmusára, mint a gyilkos ösztönökig süllyedő civilizáció ábrázolására. Mindezek központjában pedig a Klaus Kinski által hatásosan és robbanékonyan megformált Don Lope de Aguirre áll. A színész lenyűgöző jelenléte erősen uralja az egész filmet, mégis Werner Herzog kérlelhetetlen látásmódja biztosítja a hallucinációkat idéző, hipnotikus hatást.

Az Aguirre, Isten haragja hazájában nem aratott osztatlan sikert, de Németországon kívül hatalmas népszerűségnek örvendett, hamar kultfilmmé vált. Saját korában és az azóta eltelt 50 év alatt mindig pozitív megítélésnek örvendett, és hírneve azóta csak nőttön-nőtt. A film 1973-ban elnyerte a Német Filmdíj Legjobb Fényképezés kategóriájának trófeáját, három évvel később pedig a Francia Filmkritikusok Szindikátusa megszavazta a Legjobb Külföldi Filmnek, majd 1977-ben az Egyesült Államok Nemzeti Filmkritikus Társasága ítélte oda neki a Legjobb Fényképezésért járó kitüntetést.

Érdekességek

- Werner Herzog a film forgatási munkálatainak köszönheti, hogy életben maradt, ugyanis forgatási gondok miatt kellett lemondania kollégáival azt a repülőutat, melynek egyetlen túlélője Juliane Koepcke volt, aki 11 napot töltött el teljesen egyedül az őserdőben, mire rátaláltak.

- A cselekményben elsodort tutajokat tényleg elvitte az Amazonas áradása. Az elveszett vízi járműveket és az utána készült nagyobb tutajt ugyanúgy a stáb tagjai rakták össze, de ők végezték a kaszkadőr-feladatokat is.

- A közveszélyesen lobbanékony Klaus Kinski-t annyira felhergelte az őslakos statiszták egyik éjszakai mulatozása, hogy a vadászfegyverével belőtt a statiszták kunyhóján, és a lövedék le is vitte az egyikük ujját. A partra szállós jelenetnél, mikor az üres falut rohamozzák meg, Kinski a nála lévő karddal fejbe csapta az egyik kollégáját, akit csak a rajta lévő sisak védett meg a haláltól. 

- Az utolsó jelenetsorban szereplő majmokkal is meggyűlt a készítők baja. A beszerzésükkel megbízott alakok ugyanis megpróbáltak lelépni a pénzzel, de Herzog állatorvosnak adva ki magát lefoglalta az állatokat, akik állítólag mind őt, mind Kinskit is többször megharapták. 

- A direktor áldozatul esett egy tűzhangya-támadásnak is, mikor machetéjével akart kivágni egy fát. A szorgos rovarok elözönlötték és elmondása szerint vagy 150-szer csípték meg, ami miatt lázas lett és ágynak dőlt. 

- A színészek elvileg 16 különböző országból származtak, ezért az összes dialógust angolul vették fel. Az eredeti hangsáv viszont rossz minőségű lett, ezért később mindenkit átszinkronizáltak németre. Kinski azonban túl sokat kért volna a hangja használatáért, ezért helyette Gerd Martienzen szólaltatja meg Isten Haragját. Kettejük orgánuma azonban annyira hasonló, hogy szinte lehetetlenség észrevenni a cserét. 

Vélemény

Ezt a filmet valamiért most nagyon vártam, mert volt egy olyan előérzetem, hogy ez most nagyon fog tetszeni. Sajnos azonban a film nem igazolta előzetes várakozásaimat, így kissé csalódott vagyok. Ugyan a film nem volt rossz, de az előzetesen jósolt filmélmény (vagy ne adj isten katarzis) most elmaradt. Mondjuk ahhoz képest, hogy Werner Herzog két és fél nap alatt dobta össze a forgatókönyvet és gyakorlatilag minimális költségvetéssel dolgozott a perui dzsungel kellős közepén, ahhoz képest a végeredmény igencsak hízelgő.

Herzog egyértelműen nem magára az eseményekre koncentrált, hanem sokkal inkább az emberi kapzsiságot és ezzel összefüggésben a jellemük teljes lealacsonyodását, illetőleg a természet mindennél nagyobb erejét szerette volna bemutatni. A film legnagyobb erénye, hogy nem ítélkezik, pusztán bemutatja, hogy milyen az emberi természet, mennyire gyarlóak és vakok vagyunk, mennyire nem látjuk a lényeget a felszín mögött, milyen egoisták vagyunk, és mennyire lebecsüljük a természet erejét. A spanyol konkvisztádorok a teljes meggazdagodás reményében indultak el az ismeretlenbe, megszállottan egyetlen célt követve és ennek érdekében gyakorlatilag mindenre képesek voltak. Rémisztő végignézni, ahogyan Aguirre módszeresen kiiktatja a képletből azokat az embereket, akik valóban alkalmasak lennének arra, hogy vezessék a többieket. Mindenkit manipulál, csak hogy magáénak tudhassa a hatalmat és megszerezhesse a kincset, de ezalatt sorban mindent és mindenkit elveszít, legvégül még saját magát is. Aguirre őrülete egyre csak fokozódik, teljesen elrugaszkodik a valóságtól, a végső pusztulás szélén pedig már csak a majmoknak tudja elmondani a bevezetőben említett utolsó szavait.

Aki nélkül nem jöhetett volna létre a produkció, az nem más, mint a totális őrületet tökéletesen bemutató Klaus Kinski. Keresve sem lehetett volna jobb színész találni a feladatra: nem mindennapi arcberendezése, mélyen ülő szemei, eszelős tekintete, sátáni mosolya az őrült pszichopaták, gonoszok, szenvedélyes bolondok, bukásra ítéltek megszemélyesítésére predesztinálta. Mindehhez társult robbanékony természete is, ami igencsak megnehezítette mind a vele való együttműködést, mind a forgatást. Cserébe viszont megkapjuk az elmebaj teljes kórképét, ami tökéletes ahhoz, hogy bemutassa mi zajlott le egy olyan ember fejében, akinek kizárólag egyetlen cél, a mesés kincs megszerzése lebegett a szeme előtt.

https://videa.hu/videok/film-animacio/aquirre-isten-haragja-uhNeShl1iyLRou1z

Ítélet: 10/7