Franciaország, Olaszország (Rome-Paris, Concordia, Compagnia), 103 perc, Technicolor, dráma

A Filmről

A hatvanas évek legmerészebb újhullámos rendezője Jean-Luc Godard hatodik filmje egy házasság ábrázolását ötvözi egy filmkészítésről szóló történettel. Paul Javard fiatal forgatókönyvíró (Michel Piccoli) egy nap állást kap egy amerikai producertől, Jeremy Prokoschtól (Jack Palance), amitől Paul és felesége, Camille (Brigitte Bardot) élete radikálisan megváltozik. Prokosch éppen Homérosz Odüsszeiájából készít filmet, melyet a veterán német művész, Fritz Lang rendez. Meghívja őket a Caprin szigetén található villájába, ahol a viszonyok még jobban összekuszálódnak és az író itt szembesül azzal, felesége mennyire megveti, s paradox módon attól várja kapcsolata helyreállását, ha a megbizatást visszautasítja. Camille rádöbben, hogy Paul igyekszik kihasználni felesége bájait karrierje egyengetéséhez, és ezért egyre nagyobb megvetést érez férje iránt és rájön, hogy ez a szerelmük végét is jelenti.

A megvetés alapjául Alberto Moravia regénye szolgált, amitől a film annyiban tér el, hogy pusztán a meztelen tények (maga Bridget Bardot is felbukkan meztelen tényként) bemutatására szorítkozik, az elemzést és a moralizálást pedig a nézőre bízza. Godard alkotása a világirodalomból és a filmművészetből is jól ismert motívumokat járja körbe: az önzés és a közöny természetét és következményeit. Godard filmjei kamaradarabok: szinte minden filmje egy kapcsolatról szól, melyekben hosszasan beszélget egy férfi és egy nő. Mind közül talán A megvetés párbeszéde a legelevenebb (34 percig tart a filmben), ebben van a legtöbb olyan mondat, amit szinte minden férfi hallott már vita közben. A film nemcsak a regényből táplálkozik, hanem több ponton utal Roberto Rossellini Itáliai utazására (1954) is. Mindkét filmben egy házaspár elhidegülése mozgatja az eseményeket, viszont tíz év különbségnek megfelelően – ahogy önreflexíven a filmben is megjegyzik – a két történet végkifejlete is másképp alakul.

Michel Piccoli – aki előtte 15 évig csak kisebb-nagyobb színházi és filmes munkákat kapott – A megvetéssel futott be igazán, míg Bardot – aki És Isten megteremté a nőt (1956) című filmjével a kor szexszimbóluma lett – itt nem a kacér, naiv, buta nőtípust képviseli, inkább titokzatosan szoborszerű. Szoboszerű, hiszen a film elején Camille meztelenül fekve az ágyon, férjét kérdezgeti, hogy mely részeit szereti, találja szépnek. És titokzatos, mert nem tudjuk, miért távolodik el a férjétől, és arcáról sem olvashatunk, mindig szép és kifejezéstelen, ezért nem is ismerhetjük meg a hirtelen megvetés okait, csak jól vagy rosszul sejthetjük, mi miért lehet.

Ez volt az első (és egyben utolsó) Godard film, melyben amerikai finanszírozók vettek részt. A rendező kíváncsi volt, milyen lenne egy nagyobb költségvetésű filmben részt venni, de állítólag nem érezte magát túl jól ebben a helyzetben. Nem mellesleg az amerikai producer, Joseph E. Levine ragaszkodott Brigitte Bardot meztelen jelenetéhez, mert tudta, hogy csak így tudja eladni a filmet.  

Érdekességek

- Godard eredetileg Kim Novakot és Frank Sinatrát szerette volna a főszerepekre, de mind a ketten visszautasították a szerepet. A producer, Carlo Ponti a feleségét, Sophia Lorent és Marcello Mastroiannit ajánlotta, viszont ez az ötlet meg a rendezőnek nem tetszett.

- Fritz Lang 73 éves volt a film forgatásának idején, de már jó ideje nem rendezett. Ennek az volt az oka, hogy életének ebben a szakaszában gyakorlatilag már vak volt.

- A forgatást gyakran megszakította a paparazzik üldözése, akik bármire képesek voltak azért, hogy fotókat készíthessenek Brigitte Bardot-ról, aki akkoriban már hatalmas sztárnak számított.

- A film forgatókönyvének az eredeti kéziratát 144.300 euróért árverezték el 2013-ban. 

Vélemény

Ismét Godard, és ezúttal a sokak által legjobbnak tartott filmjéhez érkeztünk el, sok köszönet azonban nem volt benne. Már előző filmje, a Kifulladásig sem igazán nyert el tetszésemet, de ehhez képest még az is nagyobb "élményt" okozott. Pedig férfi szemmel nézve Bridget Bardot fenekének 5 percen át tartó mutogatásánál kevés erősebb nyitányt lehet elképzelni, de ezennel gyakorlatilag ki is lőttem a film legjobb perceit, mert ami utána következett az nem más, mint kínkeserves szenvedés, vagy éppen mesterkélt és idegesítő semmitmondás.

Jól jellemzi a filmet kritikusi és nézői szempontból, hogy az egyetlen díjat a Cahiers du Cinéma (a francia új hullám sajtója) ítélte meg számára 1963-ban. Körülbelül olyan ez, mintha napjainkban az Amerikai Motorosok Szervezete kiosztaná az adott évben a legjobb motoros filmek díját. Véleményem szerint A megvetés egy kifejezetten gyenge, erősen túlértékelt alkotás. Semmitmondó párbeszédek és idegesítő karakterek  jellemzik az egész alkotást. A cselekmény egy házaspár kapcsolatára próbál ugyan fókuszálni, de a férjhez hasonlóan mi sem érthetjük igazán, miért változott meg a feleség hozzáállása hirtelen és miért akar véget vetni a kapcsolatnak. A házastársak közötti párbeszédek pedig néhol már olyan gyermeteg szinten folynak, hogy lehetetlen komolyan venni az egész alkotást.

Mindezek mellett a színészi játék is leginkább semmilyen. Brigitte Bardot ugyanis azon kívül, hogy nagyon szexi és vonzó, ugyanakkor kifejezetten tehetségtelen is, vagy legalábbis tucatszínésznő. A Georges Delerue nevével fémjelzett zene viszont jó lenne, viszont borzasztóan rosszul használják a filmben, ugyanaz a dallam csendül fel ugyanis időről időre, a legtöbb esetben ráadásul indokolatlanul. Egyetlen egy dolognak tudok örülni: már csak egy Godard-film maradt a listán, amivel kapcsolatban már a legrosszabbra is felkészültem, így csak pozitív meglepetés érhet. Miután azt is le fogom tudni, ha megvetést nem is, de hatalmas megkönnyebbülést mindenképp fogok érezni utána.

https://ok.ru/video/640132778648

Ítélet: 10/3