Svédország (AB Svensk Filmindustri), 96 perc, ff, misztikus dráma

Rendező: Ingmar Bergman

A Filmről

Antonius Block (Max von Sydow) a kiábrándult kereszteslovag és fegyverhordozója, Jöns (Gunnar Björnstrand) a keresztes háborúból térnek vissza a pestis által sújtott Svédországba. A tengerparton a lovag összetalálkozik magával a Halállal (Bengt Ekerot) egy fekete csuklyás férfi képében. Antonius azonban haladékot kér egy sakkjátszma idejére, hogy értelmetlennek gondolt életében még gyorsan megtalálja a választ a kérdéseire, illetőleg megtalálja a hitét és Istent, ezzel értelmet nyerve halálának. Utazásuk során a legszörnyűbb erőszaknak és önkorbácsoló menetnek lesznek szemtanúi, találkoznak egy rémült fiatal lánnyal, akit boszorkányságért halálra ítéltek és egy különös bűvészcsaláddal, akiket a lovag végül megment a Halál elől.

A hetedik pecsét forgatókönyvét Ingmar Bergman a Karolinska kórházban kezdte írni, ahol gyomorpanaszokból lábadozott. A projekthez csak az Egy nyári éj mosolya (1955) cannes-i sikere után kapott zöld utat. Bergman eredetileg színdarabnak szánta a történetet Trämålning címmel a Malmöi Városi Színház színészhallgatói számára. Első alkalommal egy rádiójáték formájában adták elő 1954-ben, természetesen Bergman rendezésében. A következő tavasszal Malmőben is műsorra tűzték, majd ősszel Stockholmban is színpadra került Bengt Ekerot rendezésében, aki később a filmváltozatban a Halált játszotta. Max von Sydow ezzel a filmmel vonult be a nemzetközi filmvilág nagyjai közé – tökéletes választásnak bizonyult tejfelszőke hajával, játékos tekintetével és mindig mosolyra álló ajkával, amely azonban mégis végtelen egykedvűséget és közönyt sugall a külvilágnak.

Ingmar Bergman élete nem volt mentes az Isten keresésétől. Miután apja protestáns lelkipásztor volt, így gyermekkora a szigorú vallásosság, a feltétlen engedelmesség, a gyakori megaláztatások légkörében telt. Erősen hatottak rá a bibliai történetek és példabeszédek templomi ábrázolásai, ezek keltették fel benne a gondolatok vizuális kifejezésének igényét. Bár a film sötét és komor témát boncolgat, a rendezés olyan hibátlan és gondolkodásra késztető, hogy a néző egyszerre azt veszi észre, hogy maga is belecsöppent a filmbe, teljesen elfelejtkezve a nyomasztó problémákról, melyek a vásznon megjelennek. Bergman az ilyen, elgondolkodtató filmkészítés mestere, aki minden egyes alkotásában az emberi szellem összetettségét, az emberi létet és a vallásos hitet boncolgatja. Pedig A hetedik pecsét voltaképpen egy roppant játékos, néhol már komikus alkotás, egy középkori mese, ami visszatükrözi a Bergman által nagyra becsült Kuroszava Akira szamurájfilmjeinek a hatását, melyben legalább annyira fontos az egyszerű örömök dicsérete, mint a mély értelmű szenvedés.

A halál gyakorlatilag elkerülhetetlen egy olyan helyen, ahol pestis pusztít és ennyi szenvedés jut osztályrészül az embereknek, de hogy ennyire kézzelfogható alakban jelenik meg, egyszerre hat sokkolóan és egyúttal kézenfekvőnek. A lovag sakkjátszmát játszik a halállal - ez a lenyűgöző kép enged bepillantást Bergman Istennel és vallással kapcsolatos hipotéziseibe. Az egész filmen végignyúló sakkjátszma a halál és a lovag között nem pusztán a vitéz életéért folyik, hanem az Istenbe és az emberiségbe vetett hitéért is. Arra Bergman sem ad egyértelmű választ, hogy a sakkjátszmában végül ki ad mattot a másiknak, inkább a nézőre bízza ennek eldöntését. A lényeg úgyis inkább az, hogy hősünk elérte, hogy plusz ideje alatt valami jót cselekedhessen, ugyanakkor Istenhez, a bizonyossághoz nem jutott közelebb, s végül ő is haláltáncot lejt a domboldalon társaival, a Halált követve.

A pestist felhasználva megismerteti a nézőt az emberek személyes vallási felfogásával, amelynek segítségével a halálra ítéltek és elveszettek többféleképpen néznek szembe a sorsukkal. Korábbi spirituális tapasztalataikat felhasználva mind másként élik meg az Istennel és Ördöggel kialakított kapcsolatot. Amíg a lovag szüntelenül Istennel és az ürességgel kapcsolatos kérdésekkel vívódik, addig a mutatványos (Nils Poppe) és neje (Gunnel Lindblom) a tisztes szórakozásban keresi a megváltást és elborzad, mikor ártatlan mutatványát háttérbe szorítja az egyház által támogatott, borzalmas látványosság: a vezeklő tömeg korbácsolása és kínzása. Bergmant mindig feldühítette és elszomorította az emberi gonoszság, különösen amikor a vallás eszközét hívták ehhez segítségül. Ugyanakkor a film a földi és eszményi szerelmet, a közösség művészi kifejezését vagy éppen a természetes szépséget is dicsőíti.

Ingmar Bergman filmjét ugyan jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Oscar-díjra, azonban a Cannes-i filmfesztiválon való különdíjtól eltekintve nem szerepelt fényesen sem a fesztiválokon, sem a kritikusok előtt, az utókor számára azonban végleg beírta magát a klasszikus filmtörténelembe.

Érdekességek

- A film forgatása 35 napot vett igénybe, és mindössze nagyjából 150 ezer dollárnak megfelelő svéd korona összegéért készült el.

- A film összes jelenetét, két kivétellel, a stockholmi Filmstaden stúdióban vették fel. A két kivétel a híres tengerparti nyitójelenet, melyben Block a Halállal sakkozik, és a filmvégi haláltánc. Ezeket Skane tartomány északnyugati, sziklás, meredek partjainál rögzítették.

- A film legendás jelenetét, amiben Antonius Block és a Halál allegorikus sakkjátszmájának lehetünk tanúi, Albertus Pictor, svéd festőművész 1480-ban készült, "Death Playing Chess" című alkotása ihlette. A filmben használt sakkfigurákat Ingmar Bergman örökségéből árverezték el 2009-ben 1 millió svéd koronáért.

- Max von Sydow egy interjúban elmondta, hogy egyébként pocsékul sakkozik.

- A film végi haláltánc szereplői valójában turisták, akik éppen akkor a forgatási helyszínen jártak. Mivel a színészek már hazamentek, Bergman őket kérte meg, bújjanak bele a jelmezekbe és játsszák el a jelenetet.

- A filmet a Vatikán az "érték" kategóriájában beválasztotta a 45 legnagyobb film közé.

Vélemény

Még saját magam számára is furcsának tűnik, és bármilyen hihetetlen, de eddig még egyetlen Ingmar Bergman filmet sem láttam korábban. Mivel a svéd rendező filmjei igencsak nyomasztóak és elgondolkodtatóak, ezáltal megfelelő hangulat is szükséges hozzá, eddig még egyszer sem éreztem magam arra alkalmasnak, hogy nekiveselkedjek egy Bergman filmnek. Ezen hiányosságomat azonban mindenképp pótolni fogom, ugyanis a skandináv filmeket tartalmazó listára végül hat film került fel a rendező alkotásai közül.

A Jelenések könyve szerint egy látomásban János Istent látta trónusán, angyalaival körülvéve. Jobb kezében egy hét pecséttel lezárt könyvet tartott, amelyet senki nem tudott kinyitni, csak a Bárány. Miután ő felnyitotta a pecséteket, bepillantás nyílt a jövőbe. A hetedik pecsét felnyitásakor az angyalok megfújják a harsonákat, és szörnyű katasztrófák szakadnak a világra, a hétpecsétes titokként őrzött jövőbe csak a kevés számú kiválasztott pillanthat bele, mert a Teremtő gondosan elrejtette azt az avatatlan szemek elől. Erre a történetre utal a film címe és végül is magának a történetnek a végkifejlete is erre lyukad ki.

Nehéz azonban a filmről beszélni, mert egyrészt nem egy könnyed alkotás, másrészt nagyon rá kell hangolódni, hogy igazán be tudjuk fogadni. Bergman a kételkedést, a hinni akarást, a bizonytalanságot vagy éppen az élet alapproblémáit veszi górcső alá, és igencsak sok kérdést vet fel a filmjében, de ezekre nem ad egyértelmű választ, ezáltal elgondolkodtatja a nézőket. Mi az élet és mi az élet értelme? Mi a halál? Mi a Hit? Honnan ered a Tudás? Hogyan és kitől kaphatunk választ a lét/nemlét Kérdéseire?, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Én magam is elgondolkodtam a felvetett kérdéseken, de úgy gondolom, nem az én tisztem ezekre válaszolni, így emiatt is azt ajánlom, hogy mindenki maga tekintse meg a filmet, majd vonja le a konzekvenciát és esetlegesen gondolkodjon el a válaszokon.

Érdekes, hogy ez a harmadik skandináv film a listáról és eddig mindegyik érintette a túlvilágot/másvilágot valamilyen formában. Azonban mindegyik közül jelen filmünk hatol leginkább a lélek mélyére, és megpróbálja vizsgálni az Istennel való kapcsolatunkat. Ezen kérdéskört most több okból sem elemezném tovább, legyen annyi elég, hogy a filmben felbukkanó színészcsalád (nem is annyira) burkoltan Máriát, Józsefet és a gyermek Jézust testesítik meg.

Aki szereti az elgondolkodtató filmeket, ami igencsak komoly kérdésekkel foglakozik, és mindezt úgy megjelenítve, mintha William Shakespeare tollából született volna, annak mindenképp jó választás lesz a film. Emellett véleményem szerint mindenképp az egyetemes filmművészet egyik legelismertebb alkotása, így minden filmrajongónak legalább egyszer érdemes megtekintenie, azonban mindenképp fontos, hogy megfelelő hangulatban legyünk hozzá. Mivel nekem ez nem feltétlen sikerült, pedig másodjára is nekifutottam, így ezúttal a megszokott pontozásos értékeléstől eltekintek.

A film azonban az alábbi linken (szinkronnal) megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=W7aVrqypROs