Nagy-Britannia (Ealing Studios, Rank), 97 perc, Technicolor, krimi-vígjáték

Rendező: Alexander Mackendrick

A Filmről

Az Ealing Studios tevékenysége a filmjeik egyfajta ideológiai egységessége miatt tűnt ki a 40-es, 50-es évek brit filmiparából. A stúdió vezetője, Michael Balcon a brit értékeket propagáló filmeket favorizálta, amik viszont potenciálisan eléggé izgalmasak voltak ahhoz, hogy külföldön is fogyaszthatóak legyenek. Mindazonáltal az olyan alkotóknak, mint Alexander Mackendrick (The Man in the White Suit, 1951), Charles Crichton (The Lavender Hill Mob, 1951) vagy Robert Hamer (Nemes szívek, nemesi koronák, 1949) sikerült felhasználniuk az Ealing-féle komédiák fortélyos formátumát, hogy létrehozzák a brit társadalomnak egy kitörölhetetlenül sötét reprezentációját. A Betörő az albérlőm volt az Ealing Studios utolsó nagy dobása mielőtt a BBC felvásárolta volna őket és egyben ez volt a stúdiónak korábban négy filmet készítő Mackendrick utolsó filmje, mielőtt a rendező Hollywoodba tette volna át székhelyét.

Egy külvárosi idős asszonyhoz, Mrs. Wilberforcehoz (Katie Johnson) új albérlő költözik. A férfi Marcus professzor (Alec Guinness) néven mutatkozik be és gálánsan felhívja a hölgy figyelmét, hogy időnként zenész kollégái fogják meglátogatni. Valójában azonban Marcus professzor egy rablóbanda vezére, míg az őt meglátogató zenészek a banda tagjai, akik a főhadiszállásként használt bérleményben egy pénzszállító autó kirablásának tervét szövögetik. Amikor azonban az idős hölgy felfedezi a rablás tényét, ragaszkodik ahhoz, hogy juttassák vissza a szajrét, ezért a rosszfiúk úgy határoznak, hogy meggyilkolják. A tolvajok azonban elég sajátosan értelmezik a becsületet, így egyikük sem tudja rászánni magát, hogy végezzen a bűbájos nénivel, egymást illetően azonban nincsenek fenntartásaik.

A Betörő az albérlőm lényegében egy bohózati variáció a balul kiütött balhé klasszikus témájára, amelynek legfőbb erőssége az ügyes karakterábrázolás. A bandatagok között megtalálható a csavaros eszű bandavezér, az elegáns gengszter (Cecil Parker), az olasz típusú nehézfiú (Herbert Lom), az ügyetlen jampec (Peter Sellers) és az együgyű izomember (Danny Green), amely karakterek jól jellemzik az 50-es évek brit társadalmát is. A fekete humorral átitatott, lökött karakterektől hemzsegő történet William Rose fejéből pattant ki, amiért Oscar-díjra is jelölték és elnyerte a legjobb brit forgatókönyvnek járó BAFTA-díjat. 2004-ben a Coen testvérek elkészítették a történetből a saját változatukat Tom Hanks főszereplésével, de csak az alapötletet tartották meg és a helyszínt Londonból áthelyezték egy Mississippi folyó mentén lévő kisvárosba.

Érdekességek

- Eredetileg nem Katie Johnson játszotta volna a házinéni szerepét, hanem egy fiatalabb színésznő, ám ő nem sokkal a forgatás előtt hirtelen elhunyt.

- Mrs. Wilberforce papagájának a hangját Peter Sellers kölcsönözte. Annál a jelenetnél, amikor kirepült a lakásból, akkor jól hallhatóan azt mondja: "Alec Guinness".

- 2011-ben a filmből elkészült a színpadi adaptáció Graham Linehan rendezésében. Első bemutatója a Liverpool Playhouse-ban volt novemberben, majd a darab átkerült a londoni Gielgud Theatre-be.

Vélemény

Bevallom őszintén, kissé nehéz helyzetben voltam mostani filmünkkel, de nem azért mert egy rossz filmről lenne szó, hanem egyszerűen azért, mert egyrészt nem rendelkeztem túlzottan sok háttér információval a filmmel kapcsolatban, másrészt nem is igazán sok gondolat jutott eszembe a film kapcsán. Azon kívül nem sokkal több, minthogy elmondhatom, hogy egy könnyed laza angol vígjátékról beszélünk, némi fekete humorral megspékelve, amin alapvetően jót szórakozunk, majd elég gyorsan el is felejtjük azt, esetleg évek múltán elővéve újfent elszórakoztat minket másfél órára. Ezért kissé rendhagyó (ám nem egyedülálló) módon a mostani kritika nem csak kizárólag a film 1955-ös filmről, hanem annak 2004-es változatáról is szól.

A két változat nagy vonalakban megegyezik, leszámítva, hogy a Coen testvérek áthelyezték a film helyszínét Londonból egy lousianai kisvárosba és a rablás célpontja egy kaszinó lett. A másik fontos különbség, hogy amíg az eredeti változatban megölik egymást, addig a 2004-es változatban a Karma (vagy Sors) csap le a rosszfiúkra.

A főszereplőket tekintve szerencsére egyik film esetében sem lehet okunk panaszra, hiszen mind Alec Guinness, mind Tom Hanks lubickol a szerepben. Egyetlen furcsaságot mindössze az okozott, hogy nem értettem miért volt szükség Alec Guinness arcának ilyen mértékű elcsúfítására. A rejtély viszont hamarosan megoldódott miután utánaolvastam a filmnek és kiderült, hogy a színész Alaistar Simet (akiről be kell valljam, még sosem hallottam) szerette volna megidézni a játékával és kinézetével, aki eredetileg játszotta volna Marcus professzor szerepét.

Sajnos a mellékszereplők esetében azonban már nagyon érzékelhető a két film közötti minőségi különbség. A Marlon Wayans, J.K. Simmons, Ryan Hurst és Tzi Ma (utóbbi két "színész" bántóan semmilyen) nevével fémjelzett banda nem ér fel az eredeti gárdához. A másik problémát számomra az jelentette, hogy a film humorforrása sok esetben Marlon Wayans idegesítő trágárkodásában, és a J. K. Simmons által alakított karakter bélmozgásainak ecsetelésében merül ki. Mivel a Coen testvérek kapcsán a minőségi filmekhez vagyok szokva (lásd Fargo, A nagy Lebowski vagy Nem vénnek való vidék), így mindenképp csalódást keltő a végeredmény. Sajnos ezen esetben egy tipikus iparosmunkával van dolgunk, ami biztos, hogy megtalálja a célközönséget, mert alapvetően nem egy nézhetetlen darab, köszönhetően a jó alapanyagnak és Tom Hanks örömjátékának.

Ha a két film közül kellene választani, nem is kérdés, hogy az eredeti változatot részesítem előnyben, így aki hozzám hasonlóan az eredeti változatokat részesíti előnyben az újrafeldolgozott változatokkal szemben, az alábbi linken meg is tekintheti a filmet.

https://ok.ru/video/1354998876866

Ítélet: 10/6,5 és 10/5,5