Nagy-Britannia (MGM), 112 perc, Metrocolor,  gengszterfilm

Rendező: Mike Hodges

A Filmről

Jack Carter (Michael Caine) a londoni maffia profi bérgyilkosa, Newcastle-be utazik, hogy utána járjon, mi történt valójában a furcsa körülmények között elhunyt testvérével. Az idősebb Carter a jelek szerint ittasan a folyóba hajtott, ám főhősünknek fikarcnyi kételye sincs afelől, hogy a testvérét valójában meggyilkolták. Bár londoni főnőkeitől kezdve a helyi kishalakon és nagykutyákon keresztül mindenki próbálja lebeszélni, Carter emberről emberre haladva lát neki az ügy felgöngyölítésének, melynek végén fény derül a keserű igazságra, miután Carterben csak még jobban fellobban a bosszúvágy.

Mint minden bosszúfilm, az Öld meg Cartert! is egy fájdalmas veszteség utáni bosszúállásról szól, ahol a bosszúálló diadalmaskodik ugyan, de a bosszú bevégzése után már neki sincsen hova tovább. A film elején a főhős egy Raymond Chandler-regényt olvas, nem véletlenül: ő maga is hasonlóan keménykötésű, magányos hős, mint a hard-boiled detektívtörténetek atyjának karakterei általában. Csak talán még egy kicsit keményebb kötésű, még magányosabb, és még kevésbé hősies. Bár az író-rendező Mike Hodges beleadta minden tehetségét első nagyobb munkájába, de a film így is egyértelműen a főszerepet játszó Michael Caine filmje, aki remekül jeleníti meg Jack Carter szadista jellemét. Carter egy rendkívül cinikus és rossz ember, akinek a megváltás sosem volt igazi opció. A filmben az erőszakosság egy alapvető elem, ugyan nem törnek a csontok vagy folyik patakokban a vér, mert Mike Hodges rendező inkább a gyors vágásokra és Michael Caine összeráncolt homlokára, összeszorított fogsorára támaszkodik. Főhősünk egy tökéletesen amorális figura, aki még az alapvető etikai-kódexeknek is híján van.

Mi vonz minket mindezek ellenére ebben a romlott alakban? Egyrészt a laza stílusa, ugyanis Carter külsőségeiben egy angol úriember, aki mikor épp nem egy winchester csövével ver valakit pépesre vagy dob le valakit egy parkolóház tetejéről, kiskanállal kevergeti a teát. Másrészt erkölcstelenség ide, hidegvérűség oda, Carterből a film végére mégiscsak emberarcú antihős lesz, akiből nem csak azért tör ki az indulat, mert egy szadista állat, hanem mert a személyes érintettség és a csúf igazság együtt már neki is sok. 

Dacára a főszerepet játszó Michael Caine-nek,az Öld meg Cartert! egy hamisítatlan B-kategóriás film. Nem csupán az erőteljes erőszak- és szexuális ábrázolás miatt, hanem mert Hodges filmjét is az a megalkuvást nem tűrő műfaji szerzőiség jellemzi, ami gyakran a kis költségvetésű bűnfilmek sajátja. Ugyanakkor összességében jól bánik a ritmussal, és erős – bár meglehetősen nyomasztó – atmoszférát épít a kisrealista angol közegben mozgó, kilátástalan antihőse köré. Az Öld meg Cartert! ugyanis angolos eleganciával kapcsolódik a tengerentúli hard-boiled mozik fénykorához, megvan benne ugyanaz az amoralitás és hűvös cinizmus, ami a műfaj sajátja, de ami mégis megkülönbözteti és egyedivé teszi velük szemben, hogy rengeteg helyen visszaköszönnek benne az európai újhullám formanyelvi megoldásai.

Az Öld meg Cartert! több szempontból is megkerülhetetlen film, nézzük akár Michael Caine bűnfilmes főszerepei, akár a hard-boiled mozik, akár az újhullámos krimik, akár Hodges életműve, akár a kiábrándult bosszúfilmek, akár az angol gengszterfilmek felől. A korabeli nézők körében nem volt egyértelműen sikeres a film – túl hideg és kemény volt, túl realistán ábrázolta az erőszakot és az észak-angliai társadalmi hátteret. Azóta viszont már a legjobb brit gengszterfilmként tartják számon, az érzelemmentes, öntörvényű Jack Carter figurája pedig később olyan alkotókra hatott, mint Quentin Tarantino, Guy Ritchie vagy Steven Soderbergh. 2000-ben amerikai remake-je készült a filmnek, Sylvester Stallone főszereplésével, melynek érdekessége, hogy Michael Caine ebben a változatban is játszott.

Érdekességek

- Sokáig úgy volt, hogy Ian Hendry játssza el Jack Carter szerepét, amíg Michael Caine be nem jelentkezett a szerepre. Hendry ezt soha nem bocsátotta meg Caine-nek, ami az egész forgatás során feszültséget okozott a két színész között., így a filmben látható gyűlölet valódi volt.

- Britt Ekland vonakodott elvállalni a szerepet, mivel attól tartott, hogy beskatulyázzák majd, hiszen korábban már két esetben is gengszterek cicababáját játszotta. Mivel akkoriban anyagi gondjai voltak, a könyvelője rossz befektetési döntései miatt, így kénytelen volt elvállalni a szerepet, amit később egyáltalán nem bánt meg.

- A film bemutatója után Michael Caine összetalálkozott azzal a gengszterrel, akiről a film főszereplőjét mintázták. A bűnöző hiteltelennek nevezte a filmet, mivel neki az életben egyáltalán nincs szuper képessége, családja van, akiket nehezen tud csak eltartani. Caine nagyon megrettent, nem mert ellentmondani a gengszternek, ezért inkább mindennel egyetértett.

- A film készítésénél két hangsávot rögzítettek, egyet az amerikai, egyet a brit közönségnek, mert úgy vélték az amerikaiak számára érthetetlen lenne a cockney dialektus.

Vélemény

2004-ben a brit Total Film filmes magazin szavazása alapján minden idők legjobb brit filmje címet az Öld meg Cartert! nyerte el. A film legendás főszereplője Michael Caine sokaknak ismerős, azonban maga a film vagy éppen a a film rendezőjének (Mike Hodges) neve kevesebbet mond a magyar közönség számára. Feltehetően hozzám hasonlóan jóval többen látták a film amerikai változatát Stallone főszereplésével, mint az eredetit, pedig a két film között ég és föld a különbség. Mike Hodges alkotása nem kevesebbel büszkélkedhet, mint, hogy elindította a brit gengszterfilmek új korszakát, és mellesleg nem keveset tett a telefonszex népszerűségéért is.

Az Öld meg Cartert! egy vérbeli adrenalinnal átitatott maszkulin film, melyben a nők szerepe tényleg egyetlen dologra redukálódik, a férfiak igényeinek kielégítésre. Az egész alkotást átjárja az erőszak és a szexualitás, ebből kifolyólag a meztelen jeleneteknek sem vagyunk híján. Szerencsére mindez nem jelenti azt, hogy egy Zs-kategóriás szennyet kapnánk, annak ellenére sem, hogy az alkotók nem titkoltan egy vérbeli B-filmet hoztak tető alá. Nem véletlen, hogy a film a Brit Filmintézet legjobb angol filmeket tartalmazó listáján az igencsak előkelő 16. helyet foglalja el. Ennek a titka pedig magában Jack Carter karakterében és az őt megszemélyesítő Michael Caine-ben rejlik.

Jack Carter egy gátlástalan rohadék, akiből szinte minden érzelem hiányzik (egyetlen kivételtől eltekintve), aki nem ismer se istent, se embert és kizárólag egyetlen cél lebeg a szeme előtt, kideríteni mi történt a bátyjával és ezért hajlandó szinte mindent és mindenkit feláldozni. Bármennyire nem álltak közeli kapcsolatban a testvérével, a család nála is mindennél fontosabb. Carter ezenfelül önző és arrogáns, a nőkkel is goromba, továbbá úgy cserélgeti őket, mint  más a koszos zoknikat, egyszóval az égvilágon semmi jó nincs benne, de mi mégis imádjuk, mert a maga ura, senki sem mondja meg neki, hogy mit és hogyan tegyen, vagy ha mégis, annak nagy eséllyel lőttek. Vagy egy parkolóház huszadik emeletéről fog kihajítani egy tagot, vagy a winchester csövével veri pépesre, de akkor sem veszti el a lélekjelenlétét, ha épp pucérra vetkőzve szegezik neki a fegyvert.

Témájából adódóan természetesen senki ne várjon mindent letaglózó hatást, ráadásul a sok név és sok szereplő miatt nekem is kissé nehéz volt az elején felvenni a fonalat és követni a cselekményszálat, de szerencsére idővel összeállt a kép. Az akciójelenetek is hagytak azért némi kívánnivalót maguk után, szerencsére mindezeket ellensúlyozza Michael Caine jelenléte és játéka, akinek ráadásul a cockney akcentusát is élmény hallgatni. Így értelemszerűen aki csak teheti, az mindenképp eredeti nyelven tekintse meg a filmet.

https://ok.ru/video/390145182448

Ítélet: 10/7,5