Nagy-Britannia (Ealing Studios), 106 perc, ff, vígjáték

Rendező: Robert Hamer

A Filmről

A Nemes szívek, nemesi koronák a Whiskyt vedelve (Whisky Galore!, 1949) és az Útlevél Pimlicóba (Passport to Pimlico, 1949) mellett az Ealing Stúdió és Michael Balcon producer háború utáni vígjátéksorozatának első remek évjáratát képviseli. A nagy sikerű film kulcsszerepet töltött be az elkövetkező alkotások jellegzetes, visszafogottan szatirikus hangnemének meghatározásában, a fekete komédia műfajának eleganciájával és kidolgozásával.

Louis Mazzini édesanyja Ethelred d'Ascoyne, Chalfont hercegének legkisebb lánya volt - amíg el nem szökött otthonról egy vagyontalan operaénekessel és a családja ki nem tagadta. Louis (Dennis Price) ennek következtében úgy nő fel, hogy már fiatal korától kezdve nélkülöznie kell és dolgoznia a közeli szövetboltban. Anyja halála után mindenből kiábrándul és elhatározza, hogy bosszút áll mindenért és visszaszerzi a nemesi címet. Mindehhez csupán annyit kell tennie, hogy sorra megöli a d'Ascoyne család (az örökösödési sorban előtte lévő) nyolc tagját, végül pedig feleségül veszi Edithet (Valerie Hobson), az egyik meggyilkolt unokatestvér özvegyét. Nem sokkal később szeretője, Sibella (Joan Greenwood) megvádolja, hogy meggyilkolta a férjét, ezért börtönbe kerül. Sibella ugyan hajlandó lenne kiszabadítani onnan, de csak azzal a feltétellel, ha elhagyja Edith-et és őt veszi el feleségül. Minden jól is alakulna, amíg Louis-nak eszébe nem jut a memoárja, amit a börtön falai között kezdett el írni.

A Nemes szívek, nemesi koronákban Robert Hamer mesterien ötvözi a szavak és a képek eleganciáját. Számos jelenetben maga Louis kommentálja naplójának flashbackek révén megjelenő tartalmát, ezáltal folyamatosan tanúi lehetünk, ahogy a kommentárt és a dialógusokat egyaránt finom vizuális fogások ellenpontozzák. Az alapötletül szolgáló regény szerzője, Roy Horniman maga is nagy rajongója volt Oscar Wilde írásainak, így a rendező is mindent elkövetett, hogy Wilde szellemessége megjelenjen a forgatókönyvben is, de tagadhatatlanul hatással volt rá Charlie Chaplin sokat vitatott Monsieur Verdoux (1947) című filmje is.

Mindezek ellenére a filmmel kapcsolatban a legtöbben (Sir) Alec Guinness alakítására emlékeznek, hiszen ő játssza el a d'Ascoyne család összes tagját: egy tábornokot, egy papot, egy admirálist, egy bankárt, egy amatőr fényképészt, a jelenlegi herceget, az ifjú Henryt - és még szüfrazsett nagynénjét, Lady Agathát is. (Az alkotók eredetileg csak 4 szerepet szántak neki, de a színész ragaszkodott hozzá, hogy ő mind a nyolcat szeretné.) Mindezt olyan zseniálisan teszi, hogy a néző egyáltalán nem az ő kiemelkedő tehetségére koncentrál a film megtekintésekor, hanem a család megannyi furábbnál-furább tagjára.

Robert Hamer vágóként már értékes tudást szerezve állt a kamera mögé, hogy végül egy fájdalmasan rövidre szabott rendezői működésének a csúcsát jelentse a Nemes szívek, nemesi koronák. A háborús fotográfusból operatőrré vedlett Douglas Slocombe tetszetős fekete-fehér fényképezése pedig megnyitotta az utat egy hosszú és igen termékeny pálya előtt. Ő fényképezte a 60-as évek számos brit klasszikusát, majd olyan nemzetközi sikerfilmeket, mint az Indiana Jones-trilógia.

Érdekességek

- A film címe Lord Alfred Tennyson Lady Clara Vere de Vere című verséből származik.

- Alec Guinness tényleg majdnem megfulladt, annak a jelenetnek a felvétele során, amikor az admirális hajója elsüllyed. A színészt kötelek tartották, miközben a díszlet megtelt vízzel. Miután lement a jelenet, a stáb is elindult, amikor az egyik technikus rájött, hogy elfelejtették a színészt eloldozni,így néhány drótvágóval azonnal lemerült a vízbe, hogy kiszabadítsa őt. Hogy végül megúszta, az annak is volt köszönhető, hogy Alec Guinness hosszú ideig vissza tudta tartani a lélegzetét a víz alatt (erre a képességére büszke is volt).

- Amikor a filmet a következő évben bemutatták Amerikában, előtte meg kellett vágni, hogy megfeleljen a cenzúra (Hays-kódex) követelményeinek. Ennek során egyebek mellett új befejezéssel egészítették ki, melynek során Louis memoárját még azelőtt nyilvánosságra hozták, mielőtt azt megakadályozhatta volna, de megváltoztatták a Louis és Sibella közötti dialógusokat is, hogy a házasságtörésüket elnyomják, illetve törölték a tiszteletesre vonatkozó sorokat is. Ennek eredményeképpen az amerikai verzió mintegy hat perccel rövidebb lett.

Vélemény

A történet a bevezetőben már említett ún. Ealing-komédiák sorába tartozik, amely a második világháború hazafias filmjei után egy cinikusabb, enyhén társadalomkritikus vonalat jelentett. Igazából semmivel sem több önmagánál, egy szimpla sorozatgyilkosos történet, némi humorral fűszerezve. Az angol abszurd humor remek példájaként azonban mindez úgy kerül kivitelezésre, hogy a sorozatgyilkos főhősünk valójában a film egyértelműen legszerethetőbb figurája, aki a gyilkosságok kivitelezésének részletes taglalásakor mintha a világ legtermészetesebb dolgának tekintené az elkövetett gyilkosságokat. A történet visszaemlékezés formájában, a főhős narrációjával tárja fel gyilkosságának okait, ami elviselhetővé teszi bűneit. Miután kiderül, hogy a D’Ascoyne-család teljesen jogtalanul tagadta őt ki, a család tagjainak nagy része pedig annyira ellenszenves vagy karikatúraszerű alak, hogy senkinek sem jutna eszébe sajnálni őket. Emiatt mi is - köztük jómagam is - magával a sorozatgyilkossal kezdünk el szimpatizálni és azért szorítunk, hogy bűnei rejtve maradjanak.

Ami miatt pedig mindenképp érdemes megtekinteni a filmet, az nem más, mint Alec Guinness parádés alakítása, aki valóban brillírozik a nyolc szerepben (ami valójában nem is nyolc, hanem kilenc, mert még egy rövid visszaemlékezés formájában is feltűnik). Bevallom én még sosem láttam Obi Wan-Kenobit (akarom mondani Alec Guinnesst) komikusi szerepben, de be kell valljam, jól állt neki. Feltehetően mások is inkább a komolyabb szerepei alapján ismerik, annak ellenére, hogy fiatal korában számos (szintén az Ealing Stúdió által gyártott) vígjátékban is szerepelt (The Lavender Hill Mob, 1950; A fehér öltönyös férfi, 1952; Betörő az albérlőm, 1955).

A film sajátos humorral és hangulattal rendelkezik, így nem biztos, hogy mindenkinek el fogja majd nyerni a tetszését. Az biztos, hogy a poénok nem azok a hasunkat csapkodós típusúak, viszont aki szereti az efféle kifinomult angol humort és a fekete komédiák műfaját, az biztosan nem fog csalódni.

Ítélet: 10/7