2020. nov 19.

42. A postás mindig kétszer csenget (The Postman Always Rings Twice) (1946)

írta: mindennapra1film
42. A postás mindig kétszer csenget (The Postman Always Rings Twice) (1946)

postmanalwaysposter.jpgUSA (MGM), 113 perc, ff, film noir

Rendező: Tay Garnett

Producer: Carey Wilson

Operatőr: Sidney Wagner

Forgatókönyv: Harry Ruskin, Niven Busch, James M. Cain regénye alapján

Zene: George Bassman

Szereplők: Lana Turner, John Garfield, Cecil Kellaway, Hume Cronyn, Leon Ames, Audrey Totter, Alan Reed

 

A Filmről

James M. Cain bűnregénye igencsak felkapott alapanyagnak számít a filmtörténelemben, a történetnek a két hollywoodi verziója mellett létezik olasz, francia, német, sőt még magyar feldolgozása is. A legelső egy 1939-es francia produkció, Pierre Chenal rendezésében (Le Dernier Tournant). Ezután 1943-ban Luchino Visconti vitte filmre Megszállottság (Ossessione) címmel, míg a máig talán legjobban sikerült verzió a jelenlegi filmünk. Ezután következett egy 1981-es remake, melyben Jack Nicholson alakította a csavargó Frank szerepét, míg Jessica Lange játszotta Corát. A magyar verziót Fehér György készítette el 1998-ban Szenvedély címmel.

mv5bmzexnziwnwutzmnkzs00zdkxlthkyjetztu0zgm3ytbmnwzml2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1.jpg

Frank Chambers (James Garfield), a csavargó csak enni áll meg a kis kaliforniai útmenti fogadónál, de aztán ott marad dolgozni. A fogadó tulajdonosa Nick Smith (Cecil Kellaway), aki fiatal feleségével, Corával (Lana Turner) együtt üzemelteti a fogadót. Frank és Cora között már az első perctől izzik a levegő, szenvedélyes viszonyukat az idősebb férj észre sem veszi. Mivel Cora nem szereti a férjét, belefásult a fogadó körüli munkába, így Frank megjelenésével ismét úgy érzi, hogy végre új életet kezdhet. Frankkel közösen ördögi tervet agyalnak ki, megölik Cora férjét. Autóbalesetnek álcázva végre is hajtják a gyilkosságot, azonban a helyi ügyész (Leon Ames) gyanítja, hogy Nick  nem baleset áldozata lett. Az ügyész ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból, ezért csak Corát vádolja meg gyilkossággal, abban a reményben, hogy a szeretőket egymás ellen tudja fordítani, és ezáltal kiderülhet az igazság. Cora azonban a dörzsölt ügyvédjének (Hume Cronyn) segítségével végül megússza a gyilkosság vádját, a sors azonban végül utoléri őket.

A film másik híres adaptációját, a Megszállottságot az olasz neorealizmus kiindulópontjának szokás tartani, ahol a filmet a szegénységben és kilátástalanságban vergődő kisemberek napi viszontagságai és az általuk behatárolt szerelemi vívódások és viharok viszik előre. Jelenlegi viszont vérbeli film noir, annak is a legjobb fajtájából. Tay Garnett kamaradrámája a balsorsú szerelmespár bezártságát emeli ki és a film borongós, fojtogató világa tökéletes keretet ad sötét históriájuknak. A film noir egyik klasszikusának tekintett darab legizgalmasabb vonásai épp azok, amelyek kilógnak a műfaji skatulyából: stilizált látványvilág helyett szinte dokumentarista szikársággal fogalmaz, párbeszédei mentesek a szellemes maníroktól.

A módszeresen fehérbe öltöztetett és meleg fényekkel megvilágított Lana Turner jelenti a történet vizuális központját. Cora nem a szokásos, közönséges femme fatale a film noirokból, ő őszintén és tiszta szívből szereti Franket, nem csak az érzelmeit manipulálja. A férfi mégis tehetetlenül vonaglik a végzet asszonyának hálójában. Kapcsolatuk viharos, szenvedéllyel, kételyekkel és bizalmatlansággal teli, és bár mindketten próbálnak kikerülni a másik bűvköréből, mindezt hiába teszik, ugyanis nem csak a szerelem köti össze őket, hanem a végzetük is. 

James M. Cain 1934-es regénye a hardboiled krimi egyik alapműve, melyben nem alvilági figurák vagy rendőrök és magándetektívek merülnek alá a bűn bugyraiban, hanem egyszerű kisemberek. A postás mindig kétszer csenget a harmincas évek válságának kulturális visszatükröződése; a jelenetek többsége egy lepusztult országúti bisztróban játszódik, ami hatásosan jeleníti meg a sehova nem tartozást és a korlátozott lehetőségeket. A visszatekintő elbeszélésmód nagyon is megfelel a film noir mindent átható pesszimizmusának, Garnett filmjét méltán tartják számon a műfaj leghíresebb darabjai között.

Érdekességek

- James M. Cain annyira le volt nyűgözve Lana Turner játékától, hogy megajándékozta a könyv egy bőrkötésű példányával, amiben ajánlást írt neki, amiben megköszönte, hogy a játéka minden várakozását felülmúlta.

- Egyes pletykák szerint John Garfield és Lana Turner között több volt, mint munkakapcsolat.

- Némi felbolydulást okozott a közönség soriban, és sokként érte őket, amikor egyértelműen látszott, hogy John Garfield a nyelvét is használta az egyik csókolózós jelenetben.

Vélemény

Ez már a harmadik noir zsinórban, melynek alapját James M. Cain valamelyik krimije jelentette (a másik kettő, a Gyilkos vagyok és a Mildred Pierce) és ez is remekül sikerült. A másik két filmmel ellentétben, ennek a filmnek a femme fatale-ja a többi történettel ellentétben ezúttal nem egyértelműen gonosz, ezzel szemben viszont észveszejtően dögös, aki rögtön az ujja köré csavar bármilyen férfit, mint jelen esetben Franket. Corát nem vezérli egyértelműen semmilyen gonosz motiváció, csak egyszerűen szeretne kitörni a kilátástalan és boldogtalan életéből, amihez kapóra jön egy férfi.

A film egyik érdekessége, hogy az ember a valójában nem tudja, hogy miért izguljon. Annak szorítson, hogy a páros megkapja a valójában megérdemelt büntetését, vagy elmenekülhessenek sorsuk elől és élvezhessék a boldog szerelmesek életét. Egyrészt Franket és Corát nem tudjuk igazán elítélni tettükért, inkább a nehéz körülmények és a szerelem mindent legyőző erejének az áldozatainak tekintjük őket. Ezzel szemben ott van Cora férje az áldozat szerepében, aki egy megértő és kedves férjként van ábrázolva az egész film során, aki egyáltalán nem ezt a sorsot érdemelte, ami miatt mégis elítéljük őket. Végül minden megoldódik, mert amikor már azt hinnénk, hogy a szerelmesek megmenekültek, és tetteik minden mocskosságuk ellenére boldogsághoz vezetnek, a sors végül igazságot szolgáltat.

John Garfield jó választás volt Frank Chambers szerepére, játékával jól tudta érzékeltetni Frank alapvetően kemény, de mégis érzelmes személyiségét. Lana Turnernek pedig nem igazán volt szüksége megmutatnia színésznői képességét, elég volt meglobbantania szőke haját és bevetnie szívdöglesztő megjelenését. A mellékszereplők közül mindenképpen kiemelném Cora ügyvédjét (Hume Cronyn), aki szenzációsan hozza a leggátlástalanabb büntetőügyvédek archetípusát.

mv5bnjczztywyjctogy1ni00ytjjltlhy2itytu1owvly2uzzjq3xkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1.jpg

Volt szerencsém megtekinteni a Bob Rafelson nevéhez fűződő 1981-es változatot is, Jack Nicholson és Jessica Lange főszereplésével, mely leginkább csak arról maradt nevezetes, hogy ebben a filmben található a merész konyhaasztalos szexjelenet a két főszereplő között. Azon kívül sem hangulatában, sem végkifejletében, sem színészi alakításokban sem tudja megközelíteni az 1946-os változatot. Nekem több problémám is akadt a filmmel. Egyrészt Jessica Lange egyáltalán nem az a nőtípus számomra, aki már a puszta jelenlétével le tudja venni a lábáról a férfiakat, szemben Lana Turnerrel, akire ez teljes mértékben igaz. Az újabb verzió meglehetősen vontatott volt, de legnagyobb problémát a film végkifejlete okozta, ami a regénytől és jelenlegi filmünktől is jelentősen eltér és ezáltal egyebek mellett a film címének jelentése is elvész vele. Hogy mi köze a film címének a történethez? Hogy ez kiderüljön, ahhoz a legutolsó percig kell várnunk, de ne számítsunk semmilyen csattanóra, mert a címben szereplő postás valójában egy filozófiai jellegű hasonlat szereplője.

Tay Garnett adaptációja jól adagolja a feszültséget, illetve a karakterek és motivációik is megfelelően ki lettek bontva, ezáltal a film kellően izgalmasra sikerült, ezáltal mindenkinek csak ajánlani tudom a megtekintését.

Ítélet: 10/7,5

Szólj hozzá

szerelem szőke gyilkosság femme fatale film noir hardboiled James M.Cain