2020. nov 01.

I1. Róma, nyílt város (Roma, cittá aperta) (1945)

írta: mindennapra1film
I1. Róma, nyílt város (Roma, cittá aperta) (1945)

mv5bngi0mmy1ntmtmtfmzs00y2nkltgyzdktmtfkndzlotc4ywu3xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_702_1000_al.jpgOlaszország (Minerva, Excelsa), 100 perc, ff, háborús dráma

Rendező: Roberto Rossellini

Producer: Giuseppe Amato, Ferruccio de Martino, Rod E. Geiger, Roberto Rossellini

Operatőr: Ubaldo Arata

Forgatókönyv: Sergio Amidei, Federico Fellini, Roberto Rossellini

Zene: Renzo Rossellini

Szereplők: Aldo Fabrizi, Anna Magnani, Marcello Pagliero, Nando Bruno, Harry Feist, Francesco Grandjacquet, Maria Michi, Giovanna Galletti, Vito Annichiarico

 

A Filmről

A második világháborút követő első jelentős európai filmes irányzat, az olasz neorealizmus a korszaka az 1940-es évek közepétől az 1950-es évek közepéig tartott. Az irányzat kialakulásának és működésének történetileg fontos meghatározója, hogy Olaszország húsz éven át tartó fasiszta korszaka után vagyunk. A művészek egyik meghatározó törekvése, hogy szabadulni próbálnak a fasiszta témáktól, az ideológiai kötöttségektől. Igyekeztek leszámolni a Mussolini-éra alatt divatba jött ún. "fehér telefonos" vígjátékok korszakával és a valós problémákról és helyzetről filmeket készíteni. Az olasz neorealizmus legfőbb jellemzője a külső helyszíni felvételek és a természetes fény használata, mellyel dokumentarista érzetet keltettek a filmek. Ehhez csatlakozott a kortárs témák feldolgozása, az alsóbb osztályokra koncentráló történetek filmre vitele kevésbé híres színészek, illetve amatőrök alkalmazásával.

roma-nyilt-varos-film.jpg

Az irányzat előfutárának Luchino Visconti Megszállottság (Ossessione, 1943) című filmjét tekintik, az irányzat azonban csak a második világháború után bontakozott ki. Az új irányzat alkotói – többek között Roberto Rossellini, Luchino Visconti, Vittorio De Sica, Giuseppe De Santis vagy Pietro Germi – az olasz nép hiteles képét tárják a nézők elé, érzelemgazdagon, drámai erővel megformált filmjeikben, melyben az egyszerű emberek valódi problémáiról beszélnek. A neorealizmus Roberto Rossellini háborús trilógiájának két remekművének, a Róma, nyílt városnak (1945) és a Paisának (1946) köszönhette kiteljesedését, amelyek az antifasiszta ellenállás történelmi időszakának, mindenekelőtt azonban a háború értelmetlen pusztításait elszenvedő egyszerű embereknek állítottak emléket. A Róma, nyílt város a rendező háborús trilógiájának nyitódarabja, amelyet a legjobb forgatókönyv kategóriában Oscar-díjra is jelöltek: az írók nem mások voltak – Rossellini mellett –, mint az ifjú Federico Fellini és Sergio Amidei. (A háborús trilógia harmadik darabja a Berlinben játszódó Németország a nulladik évben (Germania anno zero, 1947).

rome-open-city-1945-005-anna-magnani-captured-by-military-police.jpg

A nyílt város olyan várost jelent, amelynek polgári vagy katonai hatóságai úgy döntenek, hogy a közeledő ellenséges erőkkel szemben nem védekeznek, azoknak szabad bevonulást biztosítanak. Ezért a lépésért cserébe azonban elvárják a megszállóktól, hogy megkíméljék a lakosságot és az épített környezetet. Rossellini filmje az olasz ellenállásról a nácik elleni földalatti harc idejében íródott. Róma német megszállása idején az ellenállás egyik irányítója, a mérnök Manfredi (Marcello Pagliero) a Gestapo elől menekülve Francesco (Francesco Grandjacquet) és áldott állapotban lévő menyasszonya (Anna Magnani) lakásában lel ideiglenes menedékre. Egy katolikus papot, Don Pietrót (Aldo Fabrizi) kér meg arra, hogy az ellenállás számára összegyűlt pénzösszeget juttassa el a szintén a megszállók ellen küzdő társaihoz. Ám a németek letartóztatják Francescót, menyasszonyát pedig agyonlövik a nyílt utcán. Manfredi ezt követően a kábítószer rabjává vált szeretőjétől (Maria Michi) kér segítséget, nem sejtvén, hogy a lány kapcsolatban áll a Gestapóval. Az esztelen gyűlöletet és pusztításvágyat jelképezi a filmben Bergmann (Harry Feist), a Gestapo-tiszt. Erőszakos, elveti az irgalomnak még a gondolatát is, a nyers és kíméletlen hatalmat testesíti meg.

A Róma, nyílt város a neorealista irányzat egyik emblematikus alkotása, amely világhírűvé tette a stílust, melynek több fontos, elsősorban filmkészítési stíluseleme is megjelent a filmben. A filmet a valóság minél teljesebb megragadása érdekében nem műtermekben, hanem külvárosi utcákon, lakásokban forgatták, szereplői nem a kor nagy sztárjai, hanem kezdő vagy amatőr színészek voltak. Egyedül a mártír papot megszemélyesítő Aldo Fabrizi  és a Pinát (a magyar szinkronos változatban érthető okokból Ginát) alakító Anna Magnani számított ismert színésznek. A kameramozgás szabadsága és a figurák hitelessége újfajta történetmeséléssel párosult. Egy film, melyben papok (Don Pietro) és civil ellenállók (Manfredi), illetve a felnőtt lakosság és a gyerekek, mind a maguk területén, a maguk eszközeivel, együtt harcoltak a gonosz és sötét erők ellen. Mindezeknek köszönhetően a Róma, nyílt város dokumentarista hűséggel idézi fel a német megszállást, ahol a középpontban maga a város szolidaritása áll, amely előrevetíti a győzelmet a megszállókkal szemben.

rome_open_city_3.png

Rossellini műve betetőzte az olasz neorealista mozgalmat, ahogy megpróbálja minél hitelesebben bemutatni milyen élmények érik a politikai események sodrába került mindennapi embereket. A Rossellini rendelkezésére álló technikai és anyagi eszközök elégtelensége csak előnyére vált a dokumentarista stílusban forgatott filmnek, amellyel olyan közvetlenséget és intenzitást ért el, mellyel addig a közönség sohasem találkozott.

A Róma, nyílt várost ugyan az olasz kritika elutasította, de Itáliában és világszerte is nagy sikert aratott. A világsikert jól mutatja, hogy Rossellini alkotása 1946-ban megkapta Cannes-ban a Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját (akkoriban még nem létezett az Arany Pálma). A Róma, nyílt város a II. világháború pusztításaiból felemelkedni próbáló Európa egyik első mesterműve.

aroberto-rossellini-roma-citt_-aperta-1945-.jpg

Érdekességek

- Az osztrák katonaszökevényt Tolnay Ákos magyar író, újságíró játszotta. Filmbeli szerepét korábban a valóságban is "alakította", hiszen az olasz ellenállás résztvevőjeként börtönbe került a német megszállás idején.

- Pina szerepére először Clara Calamait választotta a rendező, aki Luchino Visconti Megszállottság (1943) című filmjében játszott főszerepet.

- A valósághűség érdekében német hadifoglyok is szerepet kaptak a filmben statisztaként.

- A filmet a Vatikán beválogatta arra a 45 filmből álló listára, melyet a katolikus hívők számára jóváhagyott művekből állított össze, továbbá Ferenc pápa az egyik kedvenc filmjeként tartják számon.

- Don Pietro karakterét két valós katolikus pap alapján mintázták, Don Giuseppe Morosiniről és Don Pietro Pappagallóról, mindkettőjüket az SS végezte ki 1944-ben.

Vélemény

Az olasz filmművészetet számomra eddig nagyrészt a hazai tömegkultúrában (és általam is) kiemelten kedvelt Bud Spencer és Terence Hill filmjei, valamint az olasz vadnyugati filmek, a spagettiwesternek jelentették. Megemlíthetem még két kedvenc filmemet, a Cinema Paradisot (1988) és Roberto Benigni remekművét, Az élet szép (La vita é bella, 1997) című alkotást, és pár kivételtől eltekintve gyakorlatilag össze is foglaltam az olasz filmismeretemet. Azonban mai filmünkkel egy teljesen más világba csöppentem, az olasz neorealizmus és az itáliai filmművészet egy másik világába, amit viszont egyáltalán nem bánok, mert az indítás jól sikerült.

Az rögtön megállapítható, hogy egy kőkemény háborús drámáról van szó, amiben nem szépítenek semmit sem a valóságon, a rendezőnek egy percig sem járt a fejében, hogy enyhítsen a kőkemény valóságon. Az egyik legmegdöbbentőbb dolog a filmben az a megközelítés, mellyel Rossellini az egyes szereplők drámáját taglalja, legyen szó Pináról (na jó, már engem is zavar, így legyen a továbbiakban Gina), Don Pietróról vagy akár Marináról. Annak ellenére, hogy most láttam először a filmet, számos olyan megrázó  jelenetet tartalmaz a film, amely örökre belevésődik a nézők emlékezetébe. Az egyik leghíresebb jelenet a golyózáporban rohanó Gina képe, amely jelenettel már lehet más is találkozott. Nekem mindössze ennyi előzetes ismeretem volt a filmmel kapcsolatban.

A film számos drámai pillanatot és képet tartogat a nézők számára: Amikor az elhurcolt férje után szaladó Ginát lelövik és a kis Marcello zokogva borul anyja holttestére; amikor Marina szembesül árulásának szörnyű következményével; legvégül pedig a film zárójelenete, amikor Don Pietrot kivégzik a gyerekek szeme láttára.

roma-citta-aperta-la-fucilazione-di-don-pietro.jpg

Nagyon hatásos és drámai filmmel indult tehát az olasz filmek és azon belül a neorealista filmek világa, mely számos szívszorító és letaglózó jelenetet tartalmaz, ami még sokáig a néző emlékezetében él. Pont ezek okok miatt nem szívesen nézem meg többet a filmet, viszont azt tanácsolom mindenkinek: aki teheti, mindenképp nézze meg legalább egyszer (feltehetően többször nem is szeretné). A Róma, nyílt város kitűnő példája az önfeláldozásnak, az egymásban és a szebb jövőbe vetett hitnek és egyúttal megmutatja, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is van remény.

https://indavideo.hu/video/Roma_nyilt_varos_1945_szinkronos

Ítélet: 10/7,5

Szólj hozzá

olasz halál dokumentum vallás háború fasizmus dráma ellenállás neorealizmus Róma Olaszország II. világháború Roberto Rossellini