USA (RKO), 102 perc, ff, romantikus vígjáték

Rendező: Howard Hawks

A Filmről

Dr. David Huxley (Cary Grant) kicsit merev, ifjú paleontológus, aki két nap múlva nősül és már csak az utolsó csontot kell megszereznie, hogy összeállíthassa egy brontosaurus teljes csontvázát. Reményei szerint golfozás közben sikerülhet majd meggyőznie az egyik potenciális mecénást, hogy támogassa őt. Golfozás közben akad össze Susan Vance-al (Katharine Hepburn), a bolondos, fiatal úrilánnyal és kutyájával. A lány előbb ellopja a férfi golflabdáját, majd az autóját is.

Amikor számos humoros eseményt követően végül megérkeznek a nő otthonába, a férfi szembe találja magát Baby-vel, a leopárddal, akit Susan bátyja küldött Brazíliából megőrzésre a húgának. Susan minden egyes furcsának tűnő cselekedete ezután mind arra irányulnak, hogy megkedveltesse magát a férfival és távol tartsa őt leendő menyasszonyától (Virginia Walker), eközben viszont úton-útfélen kellemetlen helyzetbe hozza Davidet az ügyvéd (George Irving) és a gazdag mecénás előtt is, aki nem más, mint Susan nagynénje (May Robson). Ezután számos félreértés és különböző események véletlen egybeesésének eredményeképpen végül a hűvösre is bekerülnek, de a film végére persze  - ahogyan az várható volt - Susan és David is egymásra talál.

Sokak szerint a Párducbébi (vagy Leopárd kisasszony) a dilis-romantikus vígjátékok (screwball comedies) egyik alapköve, és a rendező, Howard Hawks mindent bele is pakolt a filmbe, ami ebben a műfajban fontos lehet: szellemes és pörgős dialógusokat, kétértelműséget, burleszkelemeket, továbbá olyan, látszólag intelligensnek tűnő embereket, akik valójában nagyon őrült dolgokat tesznek. Miközben jót szórakozunk a filmen, szinte észre sem vesszük, milyen ügyesen hatol a harmincas évekre oly jellemző nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások, illetve a szexuális és házassági minták mélyére.

Katharine Hepburn karaktere a manic pixie dream girl (MPDG) archeotípusának tekinthető: egy elbűvölő, fiatal lány, aki színt visz a merev férfi életébe, és kimozdítja őt valamiféle holtpontból. (Eredete Nathan Rabinhoz köthető, aki 2005-ös kritikájában jellemezte így az Elizabethtown című film női főszereplőjét.) Jelen történetünkben ilyen a merev, egyhangú David is, akit a forgószélszerű tombolással működő Susan rádöbbent unalmas életére és onnantól már nincs visszaút.

A film a bemutatásakor mind pénzügyileg, mind kritikai szempontból bukásnak számított. A rendező jóval túllépte a tervezett költségvetést, a nézők és a kritikusok pedig egyaránt "sikergyilkosnak" csúfolták Katharine Hepburnt, annak ellenére is, hogy remek komikának bizonyult. A forgatás során a forgalmazók kérték a rendezőt, hogy több romantikus és kevesebb helyzetkomikumra épülő jelenetet rakjon a filmbe, de ő hajthatatlan volt. A Párducbébi vérbeli screwball comedy, remek színészi teljesítményekkel megspékelve, ami ugyan megjelenésekor nem aratott különösebben nagy sikert, ma már a műfaj egyik fontos darabjaként tartják nyilván.

Érdekességek

- A forgatókönyvírók, Dudley Nichols és Hagar Wilde egymásba szerettek miközben a forgatókönyvet írták.

- Katharine Hepburn nem félt a Nissa névre keresztelt leopárdtól, sőt, gyakran dédelgette is a forgatás alatt. Cary Grant viszont nem volt oda a nagymacskáért, így vagy dublőrt használtak vagy egy üvegfal választotta el őket azon jelenetekben, amikben közvetlen kapcsolatba kerülhetett volna az állattal.

- Christopher Reeve a Cary Grant által játszott figuráról mintázta saját Clark Kent alakítását az 1978-as Superman filmben.

- David Huxley karakterét részben a némafilmek egykori sztárja, Harold Lloyd ihlette. Cary Grant is a rá jellemző, vastag keretes szemüveget is viseli a filmben.

- Itt hangzik először a nagyközönség előtt a "gay" (meleg) szó a maga homoszexuális értelmezésében, amikor David belebújik Susan bolyhos fürdőköntösébe.

- George-ot a terriert már láthattuk korábban is, ugyanaz a kutya játszotta (Skippy), aki Asta szerepében is tündökölt A cingár férfi (1934) című filmben.

- A jelenetet, melyben elszakad Susan ruhája és David szorosan mögötte lépkedve takarja azt, egy Cary Grant-tel megtörtént sztori ihlette. A rendezőnek annyira megtetszett a történet, hogy a filmbe is berakta.

- Katharine Hepburn-nek minden nap 4 órakor teát kellett felszolgálni.

- Katharine Hepburn sokat beszélt, ami problémát okozott a jelenetek felvétele során. Gyakran előfordult, hogy még azután is beszélt, miután az egész stáb elcsendesült a felvétel miatt. Egyik ilyen alkalommal Hepburn megkérdezte, hogy "- Mi a gond?"; Hawks pedig így válaszolt, "- Úgy viselkedsz, mint egy papagáj, és ha tovább folytatod, mi csak ülni fogunk és téged fogunk nézni." Ekkor a színésznő félrehívta a rendezőt és elmondta neki, hogy nem beszélhet így vele, mert neki sok barátja dolgozik a produkcióban. Ekkor Hawks odahívott egy villanyszerelőt a fölöttük lévő állványzatra,majd megkérdezte: "Ha választhatnál, kire ejtenéd a lámpát?" A férfi ekkor megkérte a rendezőt, hogy álljon arrébb, mire Hepburn így szólt: "Azt hiszem, tévedtem!" és ezek után sosem viselkedett illetlenül a stábtagokkal.

Vélemény

Ez a film tipikusan az a film, amitől az égvilágon semmi mást nem kell várni, csak egy jó másfél órás könnyed szórakozást. A korszakra jellemző screwball comedy-k jellegzetességeinek mindegyikét felvonultatja: kötelező jellegű civakodás, gyors dialógusok, humoros cselekmények és a főszereplő párról már az első néhány perc után lehet tudni, hogy a film végén egymásra találnak. Ebben a filmben a gyors dialógusok még jobban kidomborodtak, és főleg a Katharine Hepburn által alakított karakternél (Ő aztán tényleg nyomta a sódert). A rájuk osztott szerepeket remekül alakították, engem egyedül talán Hepburn röhögése idegesített egy picit. Cary Grant kapcsán pedig érdekesség, hogy sok filmben láttam már korábban játszani, de mindegyikben már jóval 50 felett volt, itt pedig még sokkal fiatalabb (34 éves).

Az egész filmet végigkíséri az "I Can't Give You Anything but Love, Baby"című zeneszám, amit akkor énekelnek a szereplők, amikor a leopárdot szeretnék megnyugtatni. A szám eredetijének előadója Adalaide Hall, de számos feldolgozása született már az idők során. Az eredeti melódia ugyan nekem nem tetszik, de az alábbi feldolgozása igen jól sikerült:

Leszögezem, nem a kedvencem a hóbortos vígjátékok műfaja, de az előző hasonló kategóriájú alkotás (Ez történt egy éjszaka) nekem igen kellemes szórakozást nyújtott, így kisebbfajta elvárásokkal ültem le a képernyő elé. A film megtekintése után kijelenthetem, hogy talán nem kellett volna. Pedig nagyon jól indult a film, ami bizakodásra adott okot, hogy most sem kell csalódnom. Volt viszont egy pont a filmnek nagyjából a felénél (amikor eltűnt a leopárd), ami után úgy éreztem, hogy szétcsúszott az alkotás. Ami addig jól működött és nagyrészt még viccesen hatott, az onnantól kezdve már fárasztóan humortalannak tűnt és erőltetetté kezdett válni. Kár érte, mert úgy érzem egy kihagyott ziccer lett a filmből, pedig többet is ki lehetett volna belőle hozni, mivel a kiváló szereplői gárda adott volt. Hepburn és Grant egyaránt kihozták a maximumot a szerepükből, a többiek viszont fájóan semmilyenek sem voltak, mindössze egy hóbortos komédia díszletei.

https://www.youtube.com/watch?v=5fowrDX2zA0

Ítélet: 10/6,5