USA (Cosmopolitan, MGM), 93 perc, ff, krimi-vígjáték

Rendező: W. S. Van Dyke

A Filmről

Nick Charles (William Powell) egy papíron visszavonult detektív, mivel felesége (Myrna Loy) olyan gazdag, hogy már nincs szüksége a megélhetés eme formájára. Egy hóbortos feltaláló, Clyde Wynant (Edward Ellis) (a címbéli sovány ember) eltűnése azonban felkelti az érdeklődést. Mivel lánya, Dorothy (Maureen O'Sullivan) a nyomozó régi ismerőse, így rászánja magát, hogy felgöngyölítse az ügyet. Később holtan találják Clyde egykori szeretőjét és titkárnőjét (Natalie Moorhead) és a gyanú rögtön az eltűnt feltalálóra terelődik. A film igazi klasszikus Agatha Christie stílusú befejezést ígér. A detektív egy vacsorára hívja meg mindazokat, akik szóba jöhetnek a gyilkosságok elkövetésével, és a vacsora programja lesz többek között a gyilkos meggyanúsítása. Mindez pedig úgy, hogy detektívünknek - saját bevallása szerint - a vacsora elején még fogalma sincs, hogy ki a gyilkos. 

A detektívsztori mellett semmiképp nem tekinthetünk el a film másik fontos lényegéről: a gazdag, kifinomult Nora és az italozó férj évődéseiről és csípős riposztjairól. Ezek a hanyagul odavetett mondatok viccesek, de sohasem tűnnek erőltetettnek. Habár Nick úgy fest, mint egy alkoholista, de egy szempillantás alatt képes kijózanodni és újfent józan gondolkodású, csavaros észjárású detektívként viselkedni. Egymás kemény, de szeretetteli zrikálása miatt váltak a közönség kedvencévé. Szabados életstílusukhoz hozzátartozik, hogy Nora dúsgazdag családból származik, ugyanakkor nem a világot nem ismerő elkényeztetett nő karakterét játssza, míg Nick egy belevaló nagydumás detektív, akit még az általa lefülelt bűnözők is tisztelnek. 

Az eredeti történet Dashiel Hammett, a klasszikus hollywoodi filmadaptációk szempontjából is egyik legnépszerűbb író tollából született, viszont a karakterek kibontásában oroszlánrészt vállalt a filmbéli detektívpáros. William Powell és Myrna Loy olyan erős vonzódást árult el egymás iránt előző közös filmjében (Manhattani melodráma, 1934), hogy a rendező még abban az évben ismét összehozta őket Nick és Nora Charles-ként. Ők az első férj-feleség nyomozópáros a mozitörténetben, akik ráadásul még kedvelik is egymást.

Mindössze három hét állt a készítők rendelkezésére, hogy leforgassák a filmet, amit sikerült megvalósítani 12 nap alatt 231 ezer dollárból. A film sikere mindenkit meglepett a pénztáraknál, mert 1.4 millió dolláros bevételt hozott. A 30-as és 40-es években is ritkaságszámba ment, hogy egy ilyen jellegű detektívkrimi ekkora sikert érjen el a mozikban. Ezért is megsüvegelendő W. S. Van Dyke rendező munkája, akinek sikerült egy A-kategóriás krimit sikerre vinnie. Olyannyira, hogy később, az 1934-es film sikerén felbuzdulva még öt folytatással örvendeztesse meg a nézőket. A Thin Man-széria mindvégig a krimi műfaji keretei között maradt, ami sikerét a nagyszerű karaktereknek és kissé abszurd életüknek köszönheti. 

Érdekességek

- W. S. Van Dyke ragaszkodott hozzá, hogy Louis B. Mayer és az MGM döntéshozói nézzék meg az első kockákat a filmből, és erősítsék meg, hogy a szereplőválogatása helyes volt. 

- Az a jelenet, melyben Nick a díszekre lövöldözik egy játékpuskával, azután kerül a filmbe, miután meglátták, hogy William Powell a forgatási szünetekben szórakozásképpen egy légpisztollyal a díszletre lövöldözött.

- Skippy, aki Astát a kutyát alakította, a forgatás során egy alkalommal ténylegesen megharapta Myrna Loy színésznőt.

- Habár a filmbéli cingár férfi Clyde Wynant karakterére utal, ennek ellenére a film mind az öt folytatásában megtartották a címet, utalva ezzel Nick Charles karakterére.

- 1934. július 1-én teljes szigorával életbe lépett az úgynevezett Hays-kódex, mely pontosan megszabta, hogy mi jelenhet meg a vásznon, és mi nem, így ez a film tekinthető a pre-code időszak egyik utolsó filmjének. Mindez tart nagyjából 1968-ig, amikor a Hays-kódex szerepét átvette a korhatár-besorolás, és megint lehetett ábrázolni szinte mindent, természetesen a megfelelő besorolás mellett.

Vélemény

A két színész remekül hozza a középkorú házaspárt, akik még mindig odavannak egymásért, de egyáltalán nem nyálasan, hanem szerethető módon, egymást folyamatosan csipkelődve. Olyan jól működött a kémia közöttük a vásznon, hogy rajtuk is ragadt ez a szerep, és végül összesen további tizenkét filmben voltak egymás házastársai. William Powell játéka néha burleszkszerű, de egyénisége nem merül ki a bolondozásban, többnyire inkább cinikus és éles eszű. Norával igazi modern házaspárt alkotnak, hangsúlyozva a két fél egyenrangúságát, utóbbira jó példa, hogy Nora maga is részt vesz a nyomozásban. (Amikor egyébként megjelent a vásznon, nekem valamiért rögtön Sir Alec Guinness ugrott be, a Híd a Kwai folyón c. filmből, megdöbbentő a hasonlóság)

A történet kifejezetten bonyolult, még egy detektívsztorihoz képest is, ami mindenképp pozitív nálam. Kedvelem a csavaros, erős dialógusokkal tarkított krimiket. Bár vannak benne túl gyorsan elvarrt szálak, egy erősebb Agatha Christie történet szintjét mindenképpen üti, ami nem rossz teljesítmény ilyen régi filmtől. Néhány kivételtől eltekintve, szerintem inkább kínos szokott lenni, amikor valamilyen állatot (vagy vicces csávót vagy gyereket) raknak a teljesen más témájú filmekbe. Most azonban nem éreztem ezt a filmbéli kutyus (Asta) esetében, nagyon jól illeszkedett a történetbe, egyáltalán nem volt zavaró.

Mint előző posztomban említettem, a film nagy harcban volt az Oscar-díjért az adott évben a legfontosabb kategóriákban (legjobb film, legjobb férfi főszereplő és legjobb rendezés), de végül mindegyik kategóriában az Ez történt egy éjszaka vitte el a pálmát. A filmet több magyar címváltozattal is meg lehet találni, leggyakrabban talán A cingár férfi címmel, de A sovány ember vagy éppen a Tetemrehívás (talán ez a legrosszabb változat) is előfordul.

https://archive.org/details/the-thin-man-william-powell-myrna-loy-maureen-o-sullivan-minna-gombell-nat-pendleton-1934

Ítélet: 10/7