USA (Malpaso, Warner), 102 perc, Technicolor, krimi

Rendező: Don Siegel

A Filmről

A ’60-as évek végén az amerikai társadalom hanyatlásával együtt a filmekben látható erőszakos, vulgáris és szexuális témákat szabályozni hivatott Hays-kódex is megszűnt létezni, így lelkes, kreatív írók és rendezők egész serege kapta meg a lehetőséget, hogy saját szájízük szerint meséljék el történeteiket. Több évtizedes történetmesélési és formanyelvi szabályok szűntek meg létezni, és a kornak, illetve a különböző aktuálpolitikai problémáknak köszönhetően az akcióhősök is egyre jobban radikalizálódtak. A Piszkos Harry egy kaotikus korszak mozgóképes lenyomata, a hollywoodi stúdiórendszer aranykorának összeomlása utáni kiútkeresés egyik legnépszerűbb képviselője lett. A címszereplő, Harry Callahan pedig egy újfajta zsarutípus megteremtője, sőt mi több, a kisember dühének két lábon járó megtestesítője. Ugyan nem ő volt az első ilyen karakter (lásd a Steve McQueen alakította Frank Bullitt a San Franciscó-i zsaru (1968) c. filmben), viszont a Piszkos Harry-ben ért a csúcsra ez a már a ’60-as években kialakult magányos, jéghideg, az őt körülvevő világtól elidegenedett, ugyanakkor tántoríthatatlan elszántsággal hajtó zsarutípus. A Piszkos Harry végleg leszámolt a tradicionális, makulátlan amerikai hőstípussal, helyét pedig átvette a vagány, öntörvényű és keményfejű, a „cél szentesíti az eszközt” elvet valló, a bűnözőkön szemrebbenés nélkül keresztüllövő antihős.

A Piszkos Harry sorozat első részében ismerhetjük meg Harry Callahant (Clint Eastwood), a San Francisco-i rendőrt, aki időnként a törvény betűjével ellentétesen, de mindig igazságérzetének megfelelően cselekszik. Miután sikerül megakadályoznia egy bankrablást és egy öngyilkosságot, Callahan kénytelen szembenézni egy sokkal nagyobb fenyegetéssel. Egy magát Skorpiónak nevező pszichopata orvgyilkos (Andy Robinson) ártatlan civileket megölve rettegésben tartja az egész várost és pénzt követel. Miután sikerül megtalálnia a gyilkost, ám nem követte az előírásokat, amiért a tettest szabadlábra helyezik, Harry úgy dönt, saját kezébe veszi az ügyet és sokkal kevésbé kifinomult eszközeit felhasználva maga kapja el az emberét.

Most biztos arra gondolsz hogy hatot lőttem-e vagy csak ötöt. Bevallom, ebben a zűrzavarban már én magam se tudom. De tedd fel magadnak a kérdést, mert ha ebben a 44-es Magnumban még van egy töltény, akkor öcsém, az garantáltan leviszi a fejedet.

Habár korábban már számos westernben és háborús filmben aratott hatalmas sikert, ez volt Clint Eastwood első olyan főszerepe, amely aktuális témát dolgozott fel. Harry Callahan detektív cinikus és öntörvényű karaktere új stílust teremtett a zsarufilmek történetében, mindezt legfőképpen Eastwoodnak köszönhetően. Pedig ő csupán ugyanazt a karaktert ölti magára, mint korábbi munkáiban: ő a névtelen igazságtevő, aki Winchester helyett most Colttal a kezében oldja meg a problémákat. A szerep ennek ellenére világsztári státuszba emelte Clint Eastwoodot és elindította azon az úton, amely végül Hollywood egyik legnagyobb legendájává tette.

Bár sokan minden további zsarukra épülő akciófilm előfutárának tekintik, Don Siegel filmje sokkal több ennél. A valaha készült egyik leghatásosabb és legellentmondásosabb rendőrfilm ügyesen elegyíti az egyszerű filmbéli elemeket a fontosabb kérdésekkel, a Piszkos Harry ugyanis erkölcsi kérdésekkel is foglalkozik, vagy ha úgy jobban tetszik a liberálisokat ostorozza (Ennek következtében sokan egyenesen fasisztának titulálták a filmet). A filmbéli San Franciscoban ugyanis a bűnözők élveznek védelmet, míg a törvénytisztelő polgárok semmi ilyesmire nem számíthatnak. Mindemellett a film körbejár minden olyan kérdéskört, ami a szakma kihívásainak szerves részeit képezik, melyekbe beletartozik az önbíráskodás, az igazságszolgáltatás és az elhivatottság is. A film legnagyobb erénye abban rejlik, hogy az igazságérzetére mindenek felett hallgató címszereplő karakterét helyezi a középpontba, akinek a céljaival könnyen megy az azonosulás, ám nem feltétlenül könnyű idealizált amerikai hősként tekinteni rá. 

Don Siegel a számos légi- és éjszakai felvétellel mesterien érzékelteti a város lüktetését, mint az akció színterét. Remekül aknázza ki a San Franciscó-i helyszíneket, kirajzolva a azt a sokszínű metropoliszt, ahol a helikopterek, felhőkarcolók, hegyoldalak, üvegtornyok és az olykor mindent beborító köd rátelepszik az alagutakkal, bányákkal és sikátorokkal teli alsó világra. Nem is kell ennél jobb háttér az akcióhoz, ez a félelmetes labirintus alakítja és teszi próbára a szereplőket. Mindet a legjobban abban a bravúros jelenetben jön ki, amikor Skorpió a váltságdíj behajtása során végighajszolja Harryt az egész városon.

A film akkora siker lett, hogy ennek köszönhetően még négy folytatást is megélt. Az 1973-as A Magnum ereje (Magnum Force), az 1976-os Az igazságosztó (The Enforcer), az 1983-as Az igazság útja (Sudden Impact) és az 1988-as Holtbiztos tipp (The Dead Pool) is egyaránt jól teljesített a mozipénztáraknál. Ugyan a sorozat kapott hideget-meleget, legfőképpen a liberálisok szemét szúrta a film, mondván túl erőszakos, rasszista, a deviáns elemek jogait lábbal tiporja, tárgyiasítja a nőket, de ezek a támadások csak még nagyobb népszerűséget hoztak a Piszkos Harry-filmeknek és vált egy egész generáció meghatározó filmjévé. A háború utáni nemzedék megtalálta benne a maga hősét, aki nem teketóriázik, és megteszi azt, ami a hétköznapi embernek nem ment: keményen odacsap a bűnözőknek. Megüzente a reményvesztett népnek, hogy ha igazságtalanság üti fel a fejét, akkor bárki nyugodtan szívügyének érezheti a keményebb fellépést – hiszen a világ rideg, kegyetlen hely, és ha mi nem védjük meg magunkat, akkor más biztosan nem fog, sőt, még azok sem, akiknek pont ez lenne az elsődleges feladata. 

Érdekességek

- Bár Piszkos Harry szerepét kétségkívül Clint Eastwoodnak találták ki, először mégsem őt akarták a szerepre. Eredetileg Frank Sinatra lett volna a főszereplő, de az énekes tíz évvel korábban törte el a csuklóját és elutasította a szerepet, mivel nem tudta rendesen kezelni a 44-es Magnumot. Eastwoodnak csak akkor ajánlották fel a szerepet, amikor John Wayne, Steve McQueen és Paul Newman egyaránt visszautasította a szerepet.

- Skorpió szerepét először Audie Murphy-nek ajánlották fel, de ő meghalt egy repülőgép katasztrófában, mielőtt elfogadhatta volna a szerepet.

- Az akkoriban ismeretlen Andy Robinson játéka annyira meghatározó volt, hogy miután elkezdték vetíteni a filmet, halálos fenyegetéseket kapott. A valóságban egy olyan ember volt, aki megveti a fegyvereket. Az első lövöldözéses jelenetek felvételekor nem is tudott rendesen tüzelni és ezért megkérték Don Siegelt, hogy küldje el őt egy lövésziskolába, hogy tanuljon meg rendesen lőni. Végül aztán annyira hiteles alakítást nyújtott, hogy a bemutató után számos halálos fenyegetést kapott, és a telefonszámát is meg kellett változtatnia.

- Skorpió karaktere egy valódi bűnöző, a Zodiákus gyilkos történetén alapult, aki annak idején bűncselekményeket követett el San Franciscóban, ám a gyilkost sosem fogták el. 

- Az amerikai filmekből ma már kívülről tudja mindenki, hogy a gyanúsított ügyvédje távollétében tett kijelentéseit nem lehet bizonyítékként felhasználni, illetve, hogy kihallgatás előtt ismertetni kell a vádlottal a jogait. A Piszkos Harry idejében azonban ezek még viszonylag friss rendelkezések voltak, a kapcsolódó 1964-es, illetve 1966-os precedens értékű bírósági határozatokra utalnak is a filmben.

- Az utolsó képsor, amelyben Harry a vízbe hajítja a jelvényét, egyértelmű utalás a Délidő (High Noon, 1952) című western ikonikus jelenetére. Eastwood eleinte tiltakozott ellene, mivel nem szerette volna ha Harry kilép a rendőrségtől, már csak azért sem, mert készíteni akart egy folytatást. Emiatt bojkottálta is azt a forgatási napot, amikor ezt a jelenetet kellett volna rögzíteniük, de Siegel végül meggyőzte, hogy a főhős ezzel a gesztussal a bürokrata rendőri vezetés ellen tiltakozik, és ez annak  a szimbóluma, hogy elvesztette hitét a jogi rendszerben.

- Harry Callahan karaktere igencsak népszerűvé tette azt a bizonyos 44-es Magnumot, amit ő használt a bűnözők leterítésére. A film növelte a kézifegyver eladását és még napjainkban is, több évvel a film után is az egyik legnépszerűpp fegyvertípus.

- A film eredetileg Seattle-ben játszódott volna, de Eastwood kikötései közül az egyik az volt, hogy a film a szülővárosában, San Franciscoban játszódjon.

- Clint Eastwood nem vett igénybe kaszkadőri segítséget a forgatás során. A legveszélyesebb jelenetben, amikor Piszkos Harry ráugrik egy mozgó buszra, a színész arca világosan kivehető.

- A Fülöp-szigeteki rendőrség mind a mai napig tréningfilmként használja a filmet rendőrei mentális kiképzéséhez.

- Arnold Schwarzenegger egyszer úgy nyilatkozott, hogy Harry Callahan óriási hatással volt a karrierjére. A Piszkos Harry miatt kezdett olyan szerepeket keresni, amelyekben az epés megjegyzéseket pufogtató főhős maga a törvény.

Vélemény

Ha az ember egy sötét sikátorban szembe kerül egy gyilkossal, aki el akarja venni az életét, mindenki egy Harry Callahan-re fog várni hogy megjelenjen a .44-esével és egy pár tölténnyel megkínálja az illetőt. Egy pillanatra sem kérdéses, hogy Piszkos Harry alakja ott van a mozitörténelem ikonikus szereplői között. Mindenek előtt legfőképpen azért, mert egy merőben új stílust teremtett a zsarufilmek történetében, neki és az őt játszó Clint Eastwoodnak köszönhetően a későbbiekben számos hasonló karakterű nyomozó került a filmvászonra és sorra készültek el a hasonló filmek és sorozatok.

A Piszkos Harry fektette le a '70-es évek (a hazánkban kicsivel később) hihetetlen népszerűségnek örvendő krimisorozatainak az alapjait, úgy mint a San Francisco utcáin, a T.J Hooker vagy éppen a Starsky és Hutch. Don Siegel filmjének sikerének köszönhetően készülhettek el a későbbiekben az olyan korszakos remekművek is, mint a Die Hard-sorozat vagy éppen a Halálos fegyver filmek, melynek főszereplői, John McClane vagy Martin Riggs nem keveset merítettek Harry Callahan alakjából. Az már egy másik kérdés, hogy a későbbiekben más tulajdonságokkal, eltérő személyiséggel ruháztak fel őket, mint a mára már a végsőkig koptatott zsaruklisék - piálás, másnaposság, cigizés, kiégés. Hozzájuk képest Harry Callahan igazi kultúrember, ugyanis ö még nem iszik, nem dohányzik, nem használ csúnya szavakat, rendesen öltözködik, és a fegyverét is – azt a bizonyos 44-es Magnumot – csak szükséghelyzetben használja, igaz akkor gondolkodás nélkül. A filmben egymást követik azok az elemek, szituációk és archetípusok, amik mind a mai napig visszaköszönnek a mozivászonról, de akkoriban még frissnek és újnak számítottak. Adott egy magányos, modern kori cowboy, aki előbb lő, aztán kérdez és aki nem akar maga mellé koloncként egy társat. Vagy éppen adott egy pszichopata bűnöző, aki végigkergeti hősünket a fél városon keresztül (A filmből vehették az ihletet az alkotók a Die Hard 3.-ban látható telefonos részhez is).

A '60-as évek végén kezdődött Clint Eastwood együttműködése Don Siegellel, első közös munkájuk, a Coogan blöffje (Coogan's Bluff, 1968) volt, melyet még további négy közös film követett a '70-es években, köztük mostani filmünk is. Nem kérdés, hogy Eastwood nagyon sokat köszönhet egykori mentorának és ő volt az akinek köszönhetően a későbbiekben a színészkedés mellett rendezésre is adta a fejét. Nem mellesleg rendezett is egy jelenetet a filmben, ahol Harry egy öngyilkosságot akadályoz meg. Én személy szerint mindig is jóval többre tartottam őt rendezőként, mint színészként, mert valljuk be (egy-két kivételtől eltekintve) szinte minden filmjében ugyanazt a karaktert hozza. Van azonban még valaki a filmben Harry Callahan mellett, aki szintén megmaradhatott azoknak az emlékeiben, akik már látták a filmet, aki nem más, mint Skorpió. Andy Robinson több mint nagyszerűen alakítja a visszataszító pszichopatát, akit annyira hatásosan rajzol meg, hogy nincs olyan ember, aki nem szeretné rögtön lepuffantani vagy agyonverni. Viselkedése és tenyérbemászó képe miatt csak még jobban szurkolunk Harry-nek hogy lője már le végre. Robinson alakításának köszönhetően mindenképp ott a helye a filmes világ legemlékezetesebb gonosztevői között.

A Piszkos Harry nem véletlenül vált ikonikus, megkerülhetetlen darabbá. A remekül megírt karakterek és küzdelmük mellett nagyon jól építették fel a történetet, izgalmas és érdekfeszítő volt a cselekmény, nem beszélve a párbeszédekről és Callahan ikonikus mondatairól. Ugyan van benne egy-két üresjárat, de nem véletlen vált a '70-es évek egyik emblematikus filmjévé, ami még ma is jó szórakozást nyújt, mindamellett még morális kérdéseket is felvet. A Piszkos Harry kitörölhetetlen a kultfilmek sorából és vitathatatlanul stílust teremtett. Azonban az is egészen biztos, hogy napjainkban már nem jöhetett volna létre, hiszen a szókimondó szövegei nem férnek bele a mai hollywoodi filmekre jellemző, mindentől mentes és kisterilizált világába.

Mivel a Dirty Harry filmek legelső része valóban kiválóan sikerült, így kíváncsi voltam arra is, hogy a sorozat többi darabja milyen színvonalon teljesít. Itt azonban meg kell állapítanom, hogy sajnos itt sem sikerült elkerülni a legtöbb sorozat esetében felmerülő hibát, miszerint a színvonal fokozatosan esik vissza. A második rész (A Magnum ereje) még egészen élvezhető volt, bár már én néhol ott is azt éreztem, mintha a San Francisco utcáin egy jobban sikerült epizódját nézném. A harmadik résztől kezdve azonban már nagy minőségi romlás következik be, míg az utolsó két rész már-már szinte kínos és vállalhatatlan. A Piszkos Harry filmeknek azonban van két érdekessége. Az egyik, hogy minden egyes epizódban a fő szálon kívül láthatunk bizonyos mellékágakat is, amelyek nem kapcsolódnak a fő cselekményhez. (Ezek közül a legelső részben látható a legismertebb. amikor Harry-t rablók zavarják meg ebéd közben, melynek végén elhangzik a fentebb említett emlékezetes mondat is a szájából). A másik érdekesség, hogy Albert Popwell mindegyik részben (az utolsót leszámítva) feltűnik egy kisebb-nagyobb szerepben, de mindig teljesen más szerepben. Végül álljon itt az ominózus jelenet, amiben elhangzik a híres mondat is és nem mellesleg épp a Popwell által játszott bankrablónak címezve.

Ítélet: 10/8,5