Németország (Decla-Bioscop), 71 perc, néma, ff (színezett), horror

Rendező: Robert Wiene

Producer: Rudolf Meinert, Erich Pommer

Operatőr: Willy Hameister

Forgatókönyv: Carl Mayer, Hans Janowitz

Zene: Alfredo Antonini, Giuseppe Becce

Szereplők: Werner Krauss, Konrad Veidt, Friedrich Fehér, Lil Dagover, H.H. von Twardowski, Rudolf Lettinger

A Filmről

Francis (Friedrich Fehér) elmeséli barátjának, Alannak (Hans von Twardowski) a gonosz hipnotizőr, Dr. Caligari (Werner Krauss) és alvajáró szolgájának, Cesarének (Conrad Veidt) a történetét. Dr. Caligari a holstenwalli vásárban azzal kérkedik, hogy szolgája bármilyen kérdést meg tud válaszolni. Amikor Alan megkérdezi tőle, hogy mennyi van hátra az életéből, Cesare azt feleli, hogy másnap napfelkeltekor meg fog halni, és a jóslat valóra is válik.

Eközben a faluban egyre több titokzatos gyilkosság is történik, mellyel rögtön kapcsolatba is hozzák az idegeneket. Francis, barátnőjével Jane-nel (Lil Dagover) elkezd kutatni, aminek eredményeképp Cesare elrabolja a lányt, de a hipnózis alatt álló szolga végül megkönyörül a lányon, mert szépsége elbűvöli. A falubéliek üldözőbe veszik, melynek végén Cesare meghal, és rájönnek, hogy a hipnotizőr valójában csak a Cesare bábu hasonmását használta, hogy átverje Francist. Francis végül kideríti, hogy a hipnotizőr valójában a helyi őrültek házának az igazgatója, és megszállottja egy középkori történetnek, amelyben egy Dr. Caligari nevű egyén egy alvajárót használt gyilkosságaihoz. 

A film az egyik legkorábbi, legnagyobb hatású és legelismertebb német expresszionista film. Egyértelműen tekinthető a horror előfutárának is – mind a történet, mind a képi megjelenítés szempontjából, mindkettő hátborzongató. A korszak filmjei közül olyan remekművek maradtak fent, mint a korábban már említett Nosferatu (1922), a Dr. Mabuse (1922) vagy a sci-fi egyik legelső képviselője, a Metropolis (1927). A filmtörténetben talán először itt jelenik meg a meglepő fordulatos befejezés is (erről szándékosan nem írtam, nehogy "elspoilerezzem"). A rendkívül különös látványvilágot papírból készült díszletek, festett árnyékok, torz perspektívák és különös berendezési tárgyak hozzák létre, mely által az őrület nem csak az eseményekben, hanem a látványban is megjelenik.

A rajzolt, javarészt papírból készült díszletek és stilizált tárgyak használatával a film készítői speciális teret hoztak létre. Vastag kontúrokat és félelemkeltő sziluetteket alkalmaztak egy olyan térben, ahol az ajtók sem csupán ajtók, hanem sikító szájakra emlékeztetnek. A filmben felbukkanó tisztségviselők magas zsámolyokon ülnek, az árnyékok a falakra vannak festve, a díszletekben a cikkcakkos, kivágott formák dominálnak. A Dr. Caligari képi világát, díszletét három expresszionista festő álmodta meg és készítette el, akiknek ideális partnere volt Willy Hameister operatőr.

Robert Wiene filmjének hatása igazából nem a rendezésben rejlik, sokkal inkább a forgatókönyv, a rémisztő külsejű színészek játéka és a díszlet az, ami hozzájárult a sikeréhez és ahhoz, hogy az expresszionista irányzat addig példa nélkül álló, sokat idézett és méltatott nyitódarabja legyen. 

Érdekességek

- Eredetileg Fritz Lang rendezte volna a filmet, és a kerettörténetet is ő találta ki.

- Werner Krauss mindössze 35 éves volt, mikor eljátszotta a sokkal öregebb Caligarit. Rendkívüli erejű alakítása mellett azonban kétes hírnévre is szert tett, ugyanis a nácik hatalomra jutása után több zsidóellenes propagandafilmben játszott. Göbbels a Német Nemzet Színésze címet ajándékozta neki. Krauss aktívan támogatta a náci rezsimet, később azonban ennek megfizette az árát, mert gyakorlatilag mellőzték, 1955-ös halálakor szinte senki sem emlékezett már rá hazájában.

- Conrad Veidt a későbbiekben is sikeres színész maradt, többek között a Casablancában (1942) is szerepelt. Mivel náci és háborúellenes volt, a Gestapo merényletet tervezett ellene, ő azonban tudomást szerzett róla és Angliába menekült.

- A Red Hot Chili Peppers Otherside című dalához készült videót ez a film ihlette.

- Amikor a filmet a New Yorkban található Capitol színházban 1921 áprilisán bemutatták, a közönség soraiból több néző is lehurrogta a filmet, a jegy árát pedig visszakövetelték.

- Hans Janowitz meglátogatott egy jövendőmondót, aki azt jósolta neki, hogy túl fogja élni az I. világháborút. Ez a történés inspirálta arra, hogy belerakja a filmbe azt a jelenetet, amikor Cesare megjósolja Alan halálát.

- Állítólag Hans Janowitz forgatókönyvíró 1913 őszének egy ködös estéjén, egy hamburgi vásáron egy fiatal lány után kutatott, s a keresés közben a Holstenwallon (innen a filmbeli falu neve) női kacagást hallott. Követte is a hangot a közeli parkba, ahol egy árny haladt el mellette. Ezután megpróbált a nyomába eredni, de hamarosan szem elől tévesztette a sötétségben. Másnap az újságok arról híreztek, hogy a Holstenwallon megerőszakoltak és meggyilkoltak egy fiatal lányt. Janowitz azt hitte, az a lány volt, akinek a kacagását hallotta, így elment a temetésére, ahol felfedezni vélte az egyik jelenlevőben a parkban látott férfit, akiről úgy vélte, a lány gyilkosa volt.

- A Dr. Caligari a Brüsszeli tizenkettő film egyike. 

Vélemény

Adódik a kérdés, hogy miért is ez a kis kitérő az amerikai filmek világából? Ennek két oka is van: egyrészt ha a kronológiai sorrendet tekintjük, abban az esetben tulajdonképpen ez az első film. A másik oka pedig, hogy az amerikai filmek időrendjében éppen a Drakula (1931) következett, mely filmet mindenképp csak egy másik filmmel együtt érdemes vizsgálni (Nosferatu, 1922). Így adott volt a lehetőség, hogy elindítsam a német (nyelvű) filmek vonalát, melynek legfontosabb képviselői épp az 1920-as és 30-as évekre esnek.

Kicsit nehéz dolgom volt miután ezt a filmet megnéztem, hogy mit is írjak róla. Ugyanis ha csak filmként próbálom meg értékelni az alkotást, akkor nem sok jót tudok róla elmondani, egyáltalán nem nyújt filmélményt. Viszont ha egy művészi alkotásként, vagy színdarabként tekintek rá, akkor már sokkal jobb az összkép. Mondjuk ki, az 1920-as években a filmművészet teljesen mást jelentett, mint napjainkban vagy akár az 1940-50-es években.

A film teljes egésze egy szürreális álomkép, ami nemcsak magában a történetben jelentkezik, hanem a megjelenítésben is. A különleges díszletek és a a túlzó színjáték, valamint az erős maszkírozás remekül illeszkedik a történetbe és a művi térbe, ezek együttes hatását pedig csak fokozza az expresszionista montázs, amely által összekeverednek a belső és a külső világ történései. Ezek mellett a fénnyel és árnyékokkal való játék, a megvilágítás is fontos szerepet játszik az alkotásban, az alkotók bátran játszanak a félhomállyal és a fény-árnyék kontrasztokkal. A megvilágításnak rendkívül nagy jelentősége van a filmben, annak hatására válik igazán ijesztő térré a speciális díszlet. 

Az biztos, hogy a film végi csavar nagyon sokat dobott nálam a történeten és az összképen. A látványvilága pedig annyira erős és annyira jellegzetes, hogy a megtekintése után senki sem fogja tudni sokáig kiverni a fejéből. Kíváncsi lennék rá, hogy mai technikával vissza lehetne adni a film mondanivalóját a jelenkor nézőinek, akik már jóval többre vágynak és teljesen más az ingerküszöbük, mint 100 évvel ezelőtt. A film, ami a megtekintése után garantáltan egy életre beleég mindenkinek a szürkeállományába, az alábbi linken is megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=Gpn49rUuOGU

Ítélet: 10/6,5