Az egyik jó barátom is szokta néha olvasgatni a blogomat és van, hogy én is elküldök egy neki egy-egy klasszikust nosztalgiázás gyanánt. Sok esetben azonban kiderül, hogy még bizony ezt sem látta vagy azt sem látta, így egyszer azt mondta, ha a Rambo fog következni, akkor mindenképp szóljak. Mivel az időutazás során elérkeztünk az 1982-es esztendőhöz, amikor a legelső film elkészült a mára már 5 részessé dagadt sorozatból, úgy gondoltam, hogy mindenképp szánok egy bejegyzést Sylvester Stallone második legismertebb szerepére a Rocky után.

Kissé furcsának tűnhet a cím, mert a Rambo-filmekről sok mindent elmondhatunk, de azt biztosan nem, hogy igazi családi matinénak számítanának. Viszont érthető lesz a cím, ha máshogy közelítjük meg. Mivel én pont abban az évben láttam meg a napvilágot, amikor a legelső Rambo-film készült, így a gyermekkorom is a 80-as és 90-es évekre datálódik. Mivel az akkori korszak sikerfilmjeit csak jóval később, vagy egyáltalán be sem mutatták a hazai mozik, így a Rambo is a VHS-korszak egyik klasszikus alkotásának számított. Én emlékeim szerint valamikor általános iskolás korom vége felé láttam először a filmet és teljesen le voltam nyűgözve tőle. Azóta a legelső részt többször is újranéztem már, de a többi részt csak néhányszor vagy egyetlen alkalommal láttam, így most újranéztem az összes részt. Ha tizenéves fejjel írtam volna a kritikákat, bizonyára a világ legjobb filmjei közé soroltam volna azokat, most azonban már kissé rosszabb a helyzet, de lássuk is sorban a filmeket.

1. Rambo (First Blood, 1982) Rendező: Ted Kotcheff

John J. Rambo (Sylvester Stallone) a vietnami veterán hazatérvén a háborúból nem találja a helyét Amerikában, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Az a sok szenvedés és halál, amit átélt a fronton, mind a lelkét terhelte és ezeket a szörnyű élményeket nagyon nehéz volt feldolgoznia. Miután felkeresi egy volt katonatársát – és szembesült azzal, hogy sajnos a barátja meghalt – gyalog indult tovább, de a kisváros seriffje (Brian Dennehy) nem nézi jó szemmel a hosszú hajú, gyakorlóruhás egykori katonát. El akarja távolítani a városából, de Rambo úgy gondolja, hogy egy szabad országban él, ezért oda megy, ahová akar. A seriff ezért őrizetbe veszi, ahol azonban előtörnek belőle a régi fogolytábori emlékek és elmenekül a rendőrségről a közeli erdőbe. Az önérzetes seriff hajtóvadászatot indít a szökött katona után. Rambo azonban olyan kiképzést kapott, hogy igazi gyilkológépként felveszi a harcot a rendőrökkel, majd szinte az egész kisvárost romba döntve, beveszi magát egy épületbe. Kénytelenek hívni Rambo régi parancsnokát, Samuel Trautman ezredest (Richard Crenna) hogy beszéljen a lelkére és fékezze meg, mielőtt késő lesz.

Nem kérdés, hogy az összes elkészült epizód közül messze ez a legjobb és sajnos a többi még a közelébe sem ér. Mindez legfőképpen annak köszönhető, hogy a többi résszel szemben (talán az utolsó részt leszámítva) nem csupán akciófilm, hanem egy társadalmi kérdéseket feszegető dráma is. Míg a későbbi alkotások mindegyike egy-egy akció-orgiának tekinthető egyre több, és több halálos áldozattal, addig a legelső részben mindössze egyetlen ember hal meg, ráadásul őt sem a címszereplőnk öli meg. Apropó halálesetek, az eredeti regényben Rambo nem egy áldozat, hanem egy pszichopata gyilkológép, akit a könyv végén maga Trautman ezredes puffant le. Annyi bizonyos, ha így zárult volna a film, akkor nem élt volna meg egyetlen folytatást se és feltehetően ekkora sikert sem aratott volna. Nálam biztosan nem, mert én jobban kedvelem az összes résznél a legelsőt, ahol nem az esztelen gyilkolásokon, hanem egy ember személyes tragédiáján és egy feszült macska-egér harcon van a hangsúly.

Azt talán kevesen tudják, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy a magyar mozikba is eljusson a Rambo első része, ami kizárólag nálunk futott ezzel a címmel, mert a legtöbb helyen az Első vér címen szerepelt. Maga a mondanivaló –  a vietnami háború elítélése – beleillett a szocialista világképbe, azonban a bürokrácia kerekei lassan őröltek, így közben elkészültek a folytatások is, ahol viszont már a baráti szovjet katonákat is rendesen ritkította hősünk, ezért végül nem került soha magyar mozikba a Rambo. Ráadásul szinkront is csak 1995-ben kapott a fim, addig feliratosan (vagy hangalámondással) lehetett látni csak.Van azonban más magyar vonatkozása is a filmnek. A film a Carolco Pictures forgalmazása mellett került a mozikba, a céget a magyar származású Andrew G. Vajna és Mario F. Kassar alapította. A filmes vállalat első jelentős kasszasikere pedig a David Morrell regényéből készült Rambo volt.

Ítélet: 10/8                                                                                                                                  Hullák száma: 1

2. Rambo II. (Rambo: First Blood Part II, 1985) Rendező: George P. Cosmatos

Az első rész hatalmas sikere után csupán az volt a kérdés, hogy mikor készüljön el a folytatás, pláne úgy, hogy az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan is már úgy mutatta be Rambót, mint az amerikai hadsereg szimbólumát. Ebben a részben Samuel Trautman ezredes felkeresi a még börtönben lévő Rambót és felajánlja neki, hogy kihozza őt, de cserébe el kell végeznie egy szigorúan titkos akciót. Vissza kell térnie a vietnámi dzsungelbe és felkutatni a még ott lévő amerikai hadifoglyokat. Rambo elvállalja a veszélyes feladatot, mivel úgy érzi, nincs veszíteni valója. Arra azonban nem gondol, hogy az amerikai hadsereg bizonyos tisztjeinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság és ezek a tisztek bármit megtesznek annak érdekében, hogy Rambo küldetése ne járjon sikerrel.

Az első részhez képest itt bizony már egyértelműen az akciókon és Sylvester Stallone fantasztikusan kidolgozott felsőtestén van a hangsúly, így sokat természetesen nem is várhattunk el a filmtől. A második rész legalább annyi újat hozzá tudott tenni a filmtörténelemhez, hogy Rambo képében megteremtett egy újfajta hőstípust: a sebezhetetlen és legyőzhetetlen hőst, aki egyszemélyes hadseregként öli halomra az ellenséget és nem mellesleg Sylvester Stallonét egy csapásra a legfelkapottabb akciósztárrá tette. Az első résszel szemben itt már nem foglalkoztak azzal sem, hogy legyen valamilyen mondanivaló a történet mögött, mindösszesen annyi volt a lényeg, hogy Rambo megmutassa, hogy ki az igazi keményfiú és Amerikával nem ajánlatos ujjat húzni. Talán nem is véletlen, hogy utólag az eredeti szkriptet jegyző James Cameron is elhatárolódott a filmtől és legszívesebben letagadná.

Ítélet: 10/6                                                                                                                                 Hullák száma: 57

3. Rambo III. (Rambo III, 1988) Rendező: Peter McDonald

Mivel a második részt is zabálta a közönség, így a forgatókönyvíróknak nem volt nehéz faladat kielégíteni a nézői igényeket. A harmadik rész szinte semmiben nem különbözik az előző résztől, csak a helyszín változott. John Rambót ismét felkeresi egykori parancsnoka és barátja, Trautman ezredes egy újabb akció ajánlatával, melynek során egy fegyverszállító küldetés biztosítása lenne a feladata - ezúttal Afganisztánban. Ugyan hősünk először nemet mond a feladatra, de amikor kiderül, hogy a fegyverszállítmány nem ért célba és egykori parancsnoka is fogságba esett, természetesen újra fegyvert ragad, hogy barátját kimentse a hadifogságból.

A Rambo III. is csatlakozott a folytatások tipikus táborába, miszerint, ahogy haladunk előre az időben, úgy esik vissza folyamatosan a színvonal. Már az előző részben sem sokat gondolkodtak a történeten és mindössze arra fektették a hangsúlyt, hogy Stallone izomzatát minél többször mutogassák, miközben ő aprítja az ellenséget. Most ezen sikerült még tovább emelni, ugyanis az áldozatok száma még tovább nőtt és az előző részhez képest még egy gyermeket (az előzőben még csak egy női karaktert építettek bele a sztoriba) is sikerült a történetbe beemelni, hátha majd arra még jobban tódul a közönség. Bevált recepten ne változtass, tartja a mondás, de nekem ez már nem igazán ízlett és már inkább kínosnak találtam a végeredményt. Talán némileg igazam is volt, mert úgy tűnt, hogy ezután végleg nyugdíjazzák a karaktert, de 20 év elteltével ismét visszatért, hogy megpróbálja visszacsábítani a nézőket a mozikba.

Ítélet: 10/5                                                                                                                                  Hullák száma: 108

4. John Rambo (Rambo, 2008) Rendező: Sylvester Stallone

John Rambo húsz évvel az utolsó kalandjai után Thaiföldön, a burmai határhoz közel telepedik le. A világtól visszavonultan él, halászik és kígyóméreggel kereskedik. Sarah (Julie Benz), egy humanitárius szervezet munkatársa megkéri, vezesse át őket az elaknásított határvidéken, hogy a külvilágtól elzárt törzseket gyógyszerrel és élelemmel láthassák el, de Rambo visszakozik. Mikor azonban megtudja, hogy az önkénteseket a burmai hadsereg foglyul ejtette, pontosan tudja, mit kell tennie.

Ezzel sikerült is elérnünk a mélypontra, egy olyan alkotással, ami minden szempontból rossz, sőt nálam már a egyenesen a nézhetetlen kategóriába tartozik. A film egyetlen pozitívuma, hogy az addigra már 60 feletti Stallonéban legalább már volt annyi önbecsülés, hogy nem mutogatta a felsőtestét minden egyes percben. Egyébként a film semmi másról nem szól, mint hogy minél több leszakadó végtagot, szétloccsanó agyvelőt, cafatokra robbanó testet tudjanak bemutatni 90 perc alatt. Mindez még akkor is kínos, ha maga a film az erőszakosságával nem is túloz, sőt majdhogynem visszaadja a Mianmarban uralkodó állapotokat, ugyanis a katonai junta több évtizedes uralma szörnyű terrorral és brutális, tömeges gyilkosságokkal járt együtt.

Ítélet: 10/3                                                                                                                                  Hullák száma: 236

5. Rambo V. - Utolsó vér (Rambo V: Last Blood, 2008) Rendező: Adrian Grunberg

John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, egy nap azonban elrabolják a fogadott lányát (Yvette Monreal). Hősünk természetesen rögtön a keresésére siet és felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. A halálos küzdelemben egy segítőtársra is le Carmen (Paz Vega) személyében, aki a szintén elrabolt húga után kutat.

Véleményem szerint ennek a résznek kizárólag azért kellett elkészülnie, hogy ne azzal a végtelenül összecsapott és borzasztóan igénytelen negyedik résszel záruljon le egy korszak. Mindez még akkor is igaz, hogy itt valójában mindegy is lett volna, hogy ki a főszereplő, mert valójában ez nem egy Rambo-film, sokkal inkább egy klasszikus bosszútörténet vagy épp igazságosztós film. Én végig azt éreztem, mintha az Elrabolva (Taken) filmek valamelyikét nézném, csak épp nem Liam Neeson-nal a főszerepben és azoknál jóval brutálisabb képekkel. Ugyanakkor nekem mégis jobban tetszett, mint a korábbi részek (természetesen az elsőt leszámítva), mert a motivációja itt újra érthetővé vált. Míg a nyitóepizódban is csupán annyit szeretett volna, hogy hagyják őt békén, úgy most is csupán szeretett volna békében megöregedni. Úgy gondolom és egyben remélem, hogy ezzel tényleg sikerült lezárni egy korszakot, így én is azzal a nosztalgikus montázs-sorozattal zárom e bejegyzést, amivel maga a film is zárult.

Ítélet: 10/6                                                                                                                                 Hullák száma: 46