Nyugat-Németország (City, Tango), 123 perc, Eastmancolor, dráma

Rendező: Rainer Werner Fassbinder

Producer: Rainer Werner Fassbinder

Operatőr: Michael Ballhaus

Forgatókönyv: Rainer Werner Fassbinder

Zene: Peer Raben

A Filmről

Franz "Foxi" Biberkopf, a munkanélküli mutatványos (Rainer Werner Fassbinder) félmillió márkát nyer a lottón. A sors eközben összehozza Maxszal, egy műkereskedővel (Karlheinz Böhm), aki bevezeti őt a felsőbb körökbe körbe. Itt ismerkedik meg Eugennel (Peter Chatel), egy vállalkozó fiával, akiben a nagy szerelmet véli felfedezni. Összeköltöznek, de pénzzel nem lehet eltüntetni az osztálykülönbségeket. Franz nem veszi észre, hogy továbbra is kizsákmányolják, minden megaláztatást eltűr, és hisz az örök szerelemben – míg aztán elfogy a pénze, és ezzel Eugen érdeklődése is megszűnik iránta.

Ezt a Fassbinder klasszikust gyakran tekintik úgy, mint a biszexuális író-rendező és színész tanulmányát a homofób öngyűlöletről. Azonban A szabadság ököljoga alapvetően nem a homoszexualitásról, hanem leginkább az osztálykülönbségekről szól. Az alacsony származású Foxi azzal áltatja magát, hogy megváltotta jegyét a felsőbb körökbe, miután megnyerte a lottót. Kezdetben még úgy tűnik, hogy próbálkozását siker koronázza, azonban egy idő után kiderül, hogy valójában semmi keresnivalója nincs a felső tízezerben és egy idő után kiveti magából a kör. Fassbinder úgy teszi számunkra még fájdalmasabbá Franz végzetes útját, hogy szépen sorban megmutatja a rá váró sors árulkodó jeleit, elsőként rögtön azt, hogy Eugen életstílusa teljesen lenyűgözi és elbódítja.

Azonkívül Fassbinder ügyel arra, hogy a homoszexualitás ábrázolása ne legyen szalonképtelen, de sajnos nemcsak erre ügyel, hanem arra is, hogy az érzelmek pokla ne legyen se túl forró, se túl hideg – ehhez a figurák túl egysíkúak. Ami pedig a tanulságot illeti: a Biberkopf körül nyüzsgő összes figuráról kiderül előbb-utóbb, hogy kicsinyes csirkefogó, tíz márkát is sajnál felebarátjától; még nővére (Christiane Maybach) is, amikor Franz melegségre, emberi szóra vágyna tőle, ő ahelyett hetvenhat márka tartozást követel. Valami azonban elgondolkodtató: Biberkopf pontosan tudja, mi történik vele, s ha tűri, nyilván saját jószántából és jókedvéből teszi azt.

Rainer Werner Fassbinder a társadalmi elvárások miatt megsemmisült emberi kapcsolatokat, az érzelmi és lelki válságot boncolgatta, hősei számára a halál végső menekülés, de egyben kiszolgáltatottságuk bizonyítéka is. A hollywoodi melodrámák elemeit társadalomkritikával és avantgárd technikával vegyítette, az erőszakmentes anarchiát, elsősorban a fantázia anarchiáját hirdette. Művészetét sokan vitatták, gátlástalannak, sőt magamutogatónak is tartották, közömbösen azonban senkit nem hagyott. A német színház és film megújítója félelmetes tempót diktált. Azon tervét, hogy életművében több film legyen, mint ahány évet él, még túl is teljesítette. Alig tizenhárom év alatt 42 filmet, két tévésorozatot, 24 színpadi darabot és négy hangjátékot rendezett, emellett 36 filmben szerepelt, számos forgatókönyvet írt, filmjeit maga vágta és ő volt producerük is. Fassbinder 37 évesen, 1982. június 10-én, kábítószer és altató túladagolása következtében halt meg Münchenben. Halálát a nyugatnémet új filmnek nevezett mozgalom, a német filmművészetet a ’70-es években megújító fiatal törekvések végének is tekinti a filmtörténet.

Érdekességek

- Az alapvetően túlsúlyos Rainer Werner Fassbinder keményen fogyókúrázott, hogy eljátszhassa Fox szerepét, főként mivel a film egy meztelen jelenetet is tartalmazott.

- A filmet később Fassbinder egykori szeretőjének, Armin Meiernek ajánlotta, aki állítólag azért követett el öngyilkosságot, mert a rendező nem hívta meg őt a 33. születésnapi bulijára.

- Állítólag amikor a rendező/főszereplő évekkel később egy New York-i moziban szembesült önmagával a vásznon, sírt a sötét nézőtéren.

- A főhőst itt is Franz Biberkopf-nak hívják, akárcsak Alexander Döblin későbbi híres Berlin regényében és Fassbinder televíziós adaptációjában, a Berlin Alexanderplatz-ban.

Vélemény

Rainer Werner Fassbinder amellett, hogy igencsak ellentmondásos figura volt, filmjeivel komoly témákat, társadalmi problémákat feszegetett. Előző filmjével a bevándorlás és rasszizmus problémáját mutatta be, most pedig szintén egy igen komoly téma kerül terítékre, ráadásul mindezt tetézi azzal, hogy a társadalmi rétegekről és különbségekről szóló történetét a hetvenes években még igencsak kirívó és az általános társadalmi körökben deviánsnak számító homoszexuális kapcsolatok köré helyezi. Fassbinder igencsak termékeny rendező volt, rövid élete során több, mint 40 filmet rendezett, melyek között akad jó néhány elismert alkotás is. Az én listámra két filmjével került fel és érdekes, hogy mindkét filmje olyan témáról szól, ami hazánk jelenlegi vezetésének igencsak szúrja a szemét: a bevándorlók és a homoszexualitás. Ebből kifolyólag ha a rendező a mai Magyarországon élne és szeretne alkotni, akkor igencsak mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, mert állami támogatásra nem igazán számíthatna.

Na de tegyük félre az aktuális politikai helyzetet és foglalkozzunk magával a filmmel. Még mielőtt bárki homofóbiával vádolna meg, előre szeretném leszögezni, hogy erről szó sincs. Viszont nem tudok anélkül szó nélkül elmenni, hogy néhol már kissé elegem volt az arcomba tolt férfi péniszek látványától, annak ellenére is, hogy szerencsére a film középpontjában nem a homoszexualitás áll, az csak keretet biztosít neki. A film mondanivalója ennél jóval több: bekerülhet-e egy a társadalmi ranglétra alján álló egyén a magasabb körökbe pusztán a pénz segítségével, majd oda bekerülvén végül kidobja e magából a rendszer. Fassbinder mindezt egy rendkívül trükkös megoldást alkalmazva úgy mutatja be, hogy látszólag egy szappanopera anyagából indul ki, majd azt fokozatosan társadalmi vádirattá bővíti.

Fassbinder filmjeit szinte biztosra veszem, hogy nem néztem volna meg, ha nem indítom el a blogomat. Így utólag viszont állíthatom, mindenképp kár lett volna kihagyni. Alkotásai ugyan nem tartoznak a mainstream irányvonal filmjei közé, azonban szerencsére a nézhetetlen művészfilm kategóriától is messze áll. Ugyan csak két filmet néztem a német rendezőtől, az azonban kijelenthető, hogy alkotásai igencsak komoly társadalmi problémákkal foglalkoznak és céljuk egyértelműen a meghökkentés. Napjainkban is több ilyen alkotóra lenne szükség, akik nem félnek rámutatni a problémákra, bízva abban, hogy filmjeiken keresztül sokakhoz eljuthat mondanivalójuk.

https://ok.ru/video/4381588916845

Ítélet: 10/8