Nyugat-Németország (Autoren, Tango), 93 perc, Eastmancolor, dráma

Rendező: Rainer Werner Fassbinder

Producer: Rainer Werner Fassbinder

Operatőr: Jürgen Jürges

Forgatókönyv: Rainer Werner Fassbinder

Zene: Rainer Werner Fassbinder

A Filmről

Emmi, az özvegy takarítónő (Brigitte Mira) betér egy kocsmába, ahol zömében közel-keleti származású vendégek tanyáznak. Ali (El Hedi ben Salem) a fiatal marokkói férfi felkéri táncolni, beszélgetni kezdenek, majd a férfi hazakíséri az asszonyt, és nála tölti az éjszakát. Vonzalom alakul ki kettejük között, és annak ellenére, hogy környezetük rossz szemmel nézi, összeházasodnak. Emmi úgy tesz, mintha nem érdekelné mások véleménye, de környezete gondoskodik róla, hogy kínosan érezze magát. Ám lassan enyhül a külső nyomás, de nem azért mert elfogadják Alit, hanem mindenki szeretne valamit Emmitől. 

A film alapötletét - a hatvanéves müncheni takarítónő és a nála húsz évvel fiatalabb marokkói vendégmunkás valószerűtlen szerelmét - egy újsághír képezte. A történet pedig Fassbinder Az amerikai katona (Der amerikanische Soldat, 1970) c. filmjében jelenik meg először, ahol a szobalány mesél Emmi és Ali esetéről. A film másik forrása – Fassbinder saját véleménye szerint is – Douglas Sirk 1955-ben készült hollywoodi alkotása, az Amit megenged az ég (All That Heaven Allows), melyben a megözvegyült anya ismét rátalál a szerelemre jóval fiatalabb kertésze személyében, felnőtt gyermekei legnagyobb felháborodására. 

Rainer Werner Fassbinder sokszor szándékosan provokált, nyíltan tárgyalt olyan kérdéseket, amelyek a nyugatnémet társadalomban tabunak számítottak akkoriban. Hősei gyakran a társadalom által megbélyegzett figurák, akik a boldogságot keresik, de minden igyekezetük kudarcba fullad. A Zöldségkereskedő (Händler der vier Jahreszeiten, 1972) főhőse képtelen megbékélni saját jelentéktelenségével, a Petra von Kant keserű könnyei (Die bitteren Tränen der Petra von Kant, 1972) egy divattervező és modelljének szerelméről szól, amin keresztül a megszállottság és az érzelmi kihasználás lélektanát boncolgatja. Fassbinder talán legismertebb filmje, A félelem megeszi a lelket pedig egy takarítónő és egy nálánál évtizedekkel fiatalabb arab bevándorló szerelmét meséli el, illetve azt a társadalmi kiközösítést, amit emiatt el kell szenvednie a párnak. Németország (pontosabban az akkori NSZK) főleg az 1960-as években kezdett vendégmunkásokat toborozni, és az 1973-ig mintegy 14 millióan érkeztek Kelet-Európa különböző országai mellett főként Törökországból és Marokkóból. A hitleri Németország nemzedéke ekkor még ereje teljében volt, így nem csoda, hogy a nagy létszámban érkező külföldiekről rossz véleménnyel voltak. Ezt az előítéletességet dolgozza fel a film kendőzetlenül: a németek felsőbbrendűnek számítanak, az idegenek megtűrt, megvetéssel kezelt emberek, miközben mégis szükség van rájuk. 

Fassbinder nemcsak rendezőként, hanem a magánéletében is ellentmondásos személyiség, valódi botrányhős volt. Habár homoszexuálisként határozta meg saját magát, nőkkel és férfiakkal egyaránt voltak szerelmi kapcsolatai. A film férfi főszereplője, El Hedi ben Salem 1971-ben ismerkedett meg Fassbinderrel egy melegek által látogatott párizsi fürdőben. Miután egymásra találtak, a marokkói férfi Németországba költözött, és élettársi kapcsolatba lépett a rendezővel. Ezután kisebb szerepeket kapott Fassbinder filmjeiben, míg 1974-ben megkapta a férfi főszerepet a Félelem megeszi a lelket-ben. Kapcsolatuknak végül ben Salem alkoholizmusa és durvasága vetett véget. Nem sokkal később részeg állapotában 3 embert leszúrt, majd Franciaországba menekült, ahol végül letartóztatták, majd 1977-ben (42 éves korában) a Nimes-i börtönben felakasztotta magát. 

Érdekességek

- Rainer Werner Fassbinder csupán azért készítette a filmet, hogy kitöltse a Martha (1974) és az Effi Briest (1974) munkálatai közötti időt.

- A film eredeti címe, az „Angst essen Seele auf” valójában nyelvtanilag hibás, utalva a férfi főszereplő rossz német tudására. A mondat úgy hangozna helyesen, hogy "Angst isst die Seele auf".

- Symo Margit, magyar színésznő alakította az egyik takarítónőt a filmben.

Vélemény

Rainer Werner Fassbinder neve nem biztos, hogy sokak számára ismerősen cseng, akik nem mozognak otthonosan a filmes berkekben. Én is csak a nevével találkoztam korábban, ebből kifolyólag egyetlen filmjét sem láttam eddig. Ezen hiányosságomat pótoltam most rögtön két filmjével (a másikról is hamarosan lesz poszt) és be kell valljam igencsak kellemes meglepetést okozott. Mondom ezt annak ellenére, hogy mindkét filmje igencsak komoly társadalmi problémákat feszeget, így egyik sem sorolható a könnyed és laza filmélmények közé. Ez azonban egyáltalán nem baj, mert igenis szükség van az ilyen egyenes, szókimondó és egyesek számára érzékeny témákat boncolgató alkotásokra. Fassbinder pedig szerencsére elég tökös gyerek volt ahhoz, hogy filmjével nyíltan provokálni merje az akkori társadalmat, és mintegy példát mutasson nekik. Nyilvánvalóan kapott hideget és meleget a korabeli kritikusaitól is, őt azonban ez feltehetően nem érdekelte, így még egy lapáttal rápakolt azzal, hogy a bevándorlás/migráció/rasszizmus témáját kiegészítette egy olyan párkapcsolattal, ahol a férfi és nő között igen nagy a korkülönbség.

Az idegenek/bevándorlók/migránsok elleni hangulatkeltés nem új keletű jelenség, a Nyugat-európai országokban, mint Németországban is, már a 70-es években is megfigyelhető jelenség volt. Fassbinder elutasításról és elfogadásról szóló filmjét pedig így csaknem egy félévszázad után is érdemes lenne megnézni, sokat lehet belőle tanulni. A film egyik legnagyobb erőssége is pont abban rejlik, hogy napjainkban talán még aktuálisabb, mint elkészítése idején. Fassbinder pazar filmjében is szinte ugyanazokat az érveket hallhatjuk viszont a külföldiekkel szemben, mint manapság (főként hazánkban). Ugyanakkor az is rögtön megfigyelhető, hogy mennyire hiányzik a mai filmekből az ilyen erősen sarkos, nem a politikailag korrekt nézetek között egyensúlyozó, hanem nyíltan elkötelezett, társadalomkritikus szemlélet. Már a fiatal férfi és az idős nő románca önmagában is tabudöntés, de hogy ezt a bevándorlókkal kapcsolatos tolerancia (hiányának) társadalmi szűrőjén is sikerül(t) átpasszíroznia, az mindenképp megsüvegelendő teljesítmény.

Az meglátszik a filmen, hogy alacsony költségvetésből készült, főként a színészi játékon. A kis költségvetés és a rohamtempó egyébként is jellemző volt Fassbinderre, aki a rendezés és a forgatókönyvírás mellett sok esetben színészként (most Emmi vejét alakítja) is részt vett a produkciókban, de előfordult az is, hogy olykor operatőrként, vágóként vagy épp díszlettervezőként is kivette a részét a munkából. Ez a folyamatos rohanás és hatalmas munkatempó nem tartható fent sokáig normál körülmények mellett, így ez megbosszulta magát. Amikor a német rendező a forgatókönyveit írta, gyakran napokig nem aludt, éberségét pedig különböző szerekkel tartotta fent, aminek folytán idővel állandó kokainfogyasztó vált belőle, majd végül korai halálát is a drogok okozták. Rövid, de annál tartalmasabb pályafutása alatt szerencsére jó néhány jelentős filmet is hagyott az utókorra, melynek egyik legkiemelkedőbb műve mostani filmünk is. A félelem megeszi a lelket egy kifejezetten erős film, mely ráadásul igen komoly társadalmi problémákat is feszeget, ami el is gondolkodtatja a nézőt, engem legalábbis biztosan. 

https://www.youtube.com/watch?v=2_z08obWpE4

Ítélet: 10/8,5