USA (Lucasfilm, Coppola Company, Universal), 112 perc, Technicolor, vígjáték

 A Filmről

Négy, frissen végzett gimis barát találkozik a nyári szünet végén. Curt (Richard Dreyfuss) ösztöndíjat nyert az egyetemre, de azon gondolkozik, hogy egy évet inkább még otthon marad. Steve (Ron Howard) viszont örül hogy elmenekülhet otthonról, és éppen arról próbálja meggyőzni barátnőjét, Laurie-t (Cindy Williams) hogy a távolság miatt randizhassanak másokkal is, amíg nincsenek együtt. Távollétében legféltettebb kincsét, a kocsiját a lúzer okostojás Terryre (Charles Martin Smith) bízza. John (Paul Le Mat) a helyi menő csávó, neki van a leggyorsabb kocsija, még egyetlen utcai versenyt sem veszített el. Kocsikázás közben próbál csajokat felszedni, de meglepetésére egy 14 éves, levakarhatatlan lány (Mackenzie Phillips) huppan be mellé váratlanul, miközben megérkezik új kihívója is Bob Falfa (Harrison Ford) személyében. 

1971-ben készítette el George Lucas az első nagyjátékfilmjét, a THX 1138-at. A depresszív töltetű, filozofikus megközelítésű társadalmi anti-utópia azonban nem aratott hangos sikert, és a bevételi mutatói is elég szerények maradtak, de szakmai körökben jelentős elismerést váltott ki. A fiatal rendező gondolatai már egyre gyakrabban kalandoztak abba a bizonyos messzi-messzi galaxisba, ám ennek megvalósításához több tekintetben sem voltak meg a szükséges alapok. Lucas bármennyire is szerette volna, nem tudta a stúdiófőnököket is maga mellé állítani, így egy személyes indíttatású történetben kezdett el gondolkodni. A rendező kiszemeltje a United Artists volt első körben, de végül nem tudtak mit kezdeni az elképzelésével: a szokatlan, kollázs-szerű történetvezetés tervétől eleve idegenkedtek, másrészt a dalok felhasználásáért fizetendő jogdíjakat is soknak találták. A Universal végül a produkció mellé állt, ám csak azzal a feltétellel, ha Francis Ford Coppola vállalja a produceri feladatokat egykori asszisztense és mentoráltja második rendezésében.

A hatvanas évek elejének „ártatlansága” idején játszódik a film, mielőtt a vietnami háború, a korrupció és a kábítószer szinte mindent megváltoztatott. A rendkívül szórakoztató, közös generációs életérzést sugalló film az 1962-es év egyik eseménydús nyáréjszakáját végigbulizó fiatalokról szól. A legkülönfélébb gépcsodákkal végrehajtott, rock ’n’ roll slágerekbe ágyazott kollektív életérzés fiatalok tömegeit ejtette rabul, köztük Lucast is, aki ráadásul rajongott az autókért.  Az egyes karakterek bevallottan George Lucas saját életszakaszainak egyes állomásait képviselik és emelik ki, egyedül a népszerűnek nevezhető Steve volt teljesen fiktív ebből a szempontból.

A Universal igencsak szkeptikus volt a filmmel kapcsolatban, még a rendkívül sikeres tesztvetítések után is csak vakarták a fejüket, mivel a filmben nem szerepeltek olyan sztárok, akik szerintük eladhatóvá tenné a filmet. Még azt is felvetették, hogy tévéfilmként mutassák be az American Graffitit, majd kerek fél éven át jegelték az eredeti bemutatóhoz képest, mire rászánták magukat, hogy tényleg forgalmazzák. Végül azonban konkrétan leesett az álluk, amikor kiderült, mennyi pénzt hozott a konyhára, amellyel még ma is fenn van a minden idők legjobb megtérüléseinek számító filmeket tartalmazó listán.

A film eredete az 50-es évek tinimozijaira vezethető vissza, azonban teljesen új stílust teremtett, ami a klasszikus autómodellektől a táncra csábító rock and roll számokig ezerszer köszönt már vissza, ám átütő erejét azóta sem sokan tudták felülmúlni. A mindösszesen 23 nap (pontosabban éjszaka) alatt, viszonylag alacsony költségvetésből leforgatott American Graffiti végül nemcsak hatalmas közönségsiker lett, hanem remek kritikákat és öt Oscar-jelölést is begyűjtött, köztük a legjobb filmre, rendezésre és forgatókönyvre vonatkozó díjakat. Mindezeknél azonban jóval nagyobb jelentőséggel bír, hogy ez a diadal nyithatta meg George Lucasnak az utat még frenetikusabb sikere, a Csillagok háborúja (Star Wars, 1977) felé.

Érdekességek

- A filmet George Lucas szülővárosában, a kaliforniai Modestoban és Petaluma városában forgatták. Lucas ennek a közelében építette fel később filmes birodalmának központját, a Skywalker Ranchet.

- A viszonylag alacsony költségvetés miatt Lucas nem tudott minden egyes stábtagnak fizetést adni. Viszonylag sokan dolgoztak a filmen ingyen, viszont azzal az ígérettel, hogy a nevük felkerül a stáblistára. Ami egyrészt jó referencia volt, másrészt teljesen szokatlan dolog: addig csakis a vezető beosztású stábtagok neve jelent meg a film után.

- Richard Dreyfuss annyira jó benyomást tett a meghallgatáson,hogy ő maga választhatta ki melyik szerepet szeretné eljátszani.

- Bob Falfát az akkor még ismeretlen Harrison Ford alakította. Ford elsőre visszamondta a szerepet, mivel a munkáért mindössze heti 485 dollárt ajánlottak fel, aminél többet keresett rendes munkájával ácsként. Lucas végül kerek 500 dollárra emelte a gázsit, Ford pedig végre igent mondott, arra viszont nem volt hajlandó, hogy egy ilyen kicsi szerepért levágassa a haját – ezért hord kalapot a filmben. Viszont szinte minden hajnalban berúgott – a stáb este forgatott - és sok botrányt okozott, egyszer még le is tartóztatták miatta.

- Az American Graffiti az egyik legjobb és legismertebb film a tinikorról, a stáb túlnyomó többsége túlkoros volt. Csak Charles Martin Smith (18) és Ron Howard (18) voltak tényleg tizenévesek, a többiek mind a húszas éveik közepén jártak, kivéve a 12 éves Mackenzie Philipset és Harrison Fordot - utóbbi konkrétan a forgatás alatt töltötte a 30. életévét.

- Amikor a film legelején Charles Martin Smith behajt a Vespáján a kisbolt parkolójába, majd elveszíti a kontrollt a motor felett, amivel nekihajt az épület falának, az nem volt benne a forgatókönyvben, a színész tényleg bénázott.

- Amikor a filmben a DJ-t alakító Wolfman Jack telefonbetyárkodik és felhívja a Pinky's Pizzériát, a vonal másik végén George Lucas hangja hallható.

- A film megjelenése után a Mel's Drive-In étteremlánc bezárt, de a tulajdonos fia, Steve 1981-ben elhatározta, hogy pár éttermet újra megnyit, így kettőt Hollywood-ban, egyet pedig San Franciscóban, amelyben maga George Lucas is gyakorta megfordult.

Vélemény

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban... 

Nincs szerintem olyan ember a galaxisban, aki ne tudná melyik filmben tűnnek el ezek a kezdősorok. Azt viszont már feltehetően jóval kevesebben tudják, hogy a Star Wars birodalom szülőatyja a Csillagok háborúja filmeken kívül mindösszesen két filmben működött közre rendezőként, ebből az egyik mostani filmünk, a George Lucas fiatalkorán alapuló American Graffiti. Valami furcsa okból kifolyólag én most láttam először ezt az - főleg az Államokban - idősebb generáció számára kultikusnak minősülő alkotást. A film további jelentőségét pedig az adja, hogy megmutatja miből lesz a cserebogár, azaz amellett, hogy elindította George Lucas nem mindennapi pályáját, a filmben szereplő számos ekkor még jobbára teljesen ismeretlen színész közül sokan igen szép karriert futottak be a későbbiekben. Richard Dreyfuss és Ron Howard neve sokaknak ismerősen cseng, mindketten egészen az Oscar-díjig jutottak a későbbiekben, bár az utóbbi az elismerést filmrendezőként kapta az Egy csodálatos elme (2001) című munkájáért. A legismertebbek mégsem ők lettek, hanem a Bob Falfát alakító Harrison Ford, aki igen komoly baráti- és munkakapcsolatot épített ki George Lucasszal, melynek köszönhetően Lucas két legismertebb filmes projektjében, a Star Warsban, majd az Indiana Jones filmekben egyaránt kulcsszerepet kapott. 

De térjünk rá magára a filmre, mert arról még egyetlen szót sem ejtettem. A rock nagy évtizede (csak leírom egyszer a film igencsak bárgyúra sikerült magyar címét is) a coming of age mozik, azaz magyarul felnövéstörténetek egyik tipikus példája. Gyakorlatilag minden évtizedben készült egy-egy kultikussá vált alkotás a témában, nemrég a blogomban is foglalkoztam egy másik, hasonló témát feldolgozó filmmel, Az utolsó mozielőadással. A két film mindössze annyiban különbözik egymástól, hogy Peter Bogdanovich filmje az 1950-es években játszódik, míg mostani filmünk egy évtizeddel később és a másik filmmel szemben Lucas alkotása humorosabb oldaláról fogja meg a felnőtté válás kérdéskörét.

A fiatalok problémái és vágyai gyakorlatilag ugyanazok és nagyrészt napjainkig sem változtak. Nem véletlen, hogy George Lucas is hasonló problémákkal és élethelyzetekkel küzdött tinédzser korában, mint filmjének szereplői. A kissé szerencsétlen Terry minden áron be szeretne csajozni; Johnt ugyanezen megfontolás vezérli, mikor elindul menő verdájával , miközben érzi, hogy az autóversenyzés és a bulizós életvitel sem tart örökké és egyszer legyőzi majd valaki; Curt még bizonytalan és fél kirepülni a családi fészekből, Steve pedig az elköteleződéstől fél. Az előbbi három karakter egyébiránt mind George Lucas egy-egy életszakaszát mutatja be a karakterek által. Természetesen a végén minden jóra fordul: Terrynek végül sikerül egy csajt szereznie, John elfogadja a sorsát, Curt megpillantja múzsáját és átlép félelmein, Steve pedig hajlandó elkötelezni magát, amikor ráébred hogy mi a fontos neki igazán. 

Azzal nem mondok újdonságot, ha kijelentem, hogy az American Graffiti - már műfajából adódóan sem - nem egy mestermű, ellenben minden valószínűség szerint George Lucas legszemélyesebb műve, amelyen még ma is  jót lehet szórakozni. Én is kellemesen eltöltöttem azt a szűk két órát a film társaságában, de annyira nem érintett meg. Persze ennek könnyen lehet az is az oka, hogy az én kamaszkorom a 90-es évekre taksálódik és akkor már kicsit másabb volt a világ, mint a hatvanas években. Mindent egybevetve egy kedves és szívet melengető alkotásról van szó, amely egyeseket akár kellőképpen nosztalgikus hangulatba is tud hozni, miközben jót is szórakozunk a megtekintése során. Végső soron George Lucasnak is feltehetően csupán ennyi volt a célja, amikor elkészítette a filmjét, így azt maximálisan elérte és túl is teljesítette.

https://videa.hu/videok/film-animacio/george-lucas-american-graffiti-1-harison-ford-richard-dreyfuss-LRcl9MYSnIn6Vfrh

Ítélet: 10/7,5