Olaszország, Franciaország, Nyugat-Németország (Mars Film, Marianne, Maran), 108 perc, Technicolor, politikai dráma

Rendező: Bernardo Bertolucci

A Filmről

Marcello Clerici (Jean-Louis Trintignant) készségesen hisz Mussolini fasiszta kormányában. Belép a titkosrendőrség soraiba, melynek során teljesen új életet, még új feleséget is kap Giulia (Stefania Sandrelli) személyében. Az egyik legelső parancsa, hogy a nászútján öljön meg egykori egyetemi tanárát (Enzo Tarascio), az antifasiszta mozgalom vezérét. A professzor is sejti, hogy volt tanítványát az olasz titkosszolgálat küldte hozzá, és ezt a véleményét feleségével, Annával (Dominique Sanda) is megosztja. Mindeközben Marcello beleszeret Annába, így részben ennek, részben elnyomott, gyermekkori élményeinek hatására kételkedni kezd küldetése helyességében. A professzor bejelenti, hogy elutazik vidéki házába, ami kapóra jön a titkosszolgálat embereinek a merénylet végrehajtására.

A megalkuvó két rendkívüli alkotó munkájának a végeredménye. Bertolucci filmje alapvetően hűen követi Alberto Moravia regényének eseményeit, azonban a könyvben lineárisan tálalt történettel szemben az olasz rendező visszaemlékezések sorával tárja elénk a történetet. Ez a megközelítési mód jobban megvilágítja Marcello Clerici összetett jellemét. Mindehhez társul Vittorio Storaro újszerű operatőri munkája, melynek eredményeképpen maga a történet gyakran  másodlagos fontosságú lesz a képekhez képest. A film nagyfokú vizuális élvezetekkel szolgál, ritkán ábrázoltak stílusosabban bérgyilkost vagy politikai összeesküvést. Mindez azonban nem homályosítja el teljesen a politikai szálat, hiszen a film (akárcsak a regény) valójában egyfajta vádbeszéd a fasisztákkal kollaborálók ellen.

A megalkuvó egy esettanulmány a konformizmus és a fasizmus pszichológiájáról. Marcello Clerici egy művelt és intellektuális jellem, aki azonban nagymértékben dehumanizálódott a "normálisnak" lenni és az aktuálisan uralkodó társadalmi-politikai csoporthoz tartozni akarás intenzív igénye miatt. Mindennek egyik kiváltó oka, hogy gyermekkorában súlyos trauma érte, amelyről sokáig (tévesen) azt hitte, hogy gyilkosságot követett el. Mindezek következtében elfogadja Benito Mussolini titkosrendőrségének megbízását, hogy gyilkolja meg egykori mentorát, aki Párizsban él száműzetésben. Clerici hajlandó feláldozni értékrendjét egy állítólag "normális élet" elérése érdekében.

A társadalmi-politikai kérdések mellett megjelenik a filmben az erotika és az intimitás problémája, ami a rendező későbbi filmjeire is jellemző lesz. Érdemes megnézni ebből a szempontból A megalkuvó központi karakterének viszonyait is. Clerici házassága nyilvánvalóan nem szerelemből, hanem érdekből köttetett, hogy az egykori filozófiahallgató könnyebben be tudjon illeszkedni a fasiszta vezetés által diktált társadalmi normákba. Szexuálisan túlfűtött felesége szinte fel sem kelti a férfi érdeklődését, leszámítva azt az alkalmat, amikor Giulia a szüzessége elvesztéséről és egy idősebb férfival folytatott viszonyáról mesél neki. Ezzel szemben Anna egyből felébreszti a főhős érzékiségét, mivel kettőjük viszonyát mélyen átszövik a fasizmushoz és általában a politikához kapcsolt bűnök.

A film premierjét 1970 július 1-jén a 20. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, ahol az Arany Medvére is jelölték, de a díjat végül nem sikerült elnyernie. A későbbiekben azonban számos kritikai elismerésben részesült, egyebek mellett elnyerte a David di Donatello-díjat a Legjobb Film kategóriában, valamint jelölték az Oscar-díjra a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, illetőleg a Golden Globe-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Érdekességek

- Bertolucci első választása Anna szerepére Brigitte Bardot lett volna, de ő visszautasította azt, mert nem tetszett neki a forgatókönyv.

- Jean-Louis Trintignant az olasz nyelvű szöveget fonetikusan tanulta meg, és az olasz filmiparban akkoriban bevett gyakorlat szerint később egy másik színész, Sergio Graziani szinkronizálta a szöveget.

Vélemény

A politikai témájú filmek nem tartoznak az egyszerű műfajok közé, így azok megértése és befogadása számos tényezőtől függ. Mindenképp fontos lehet, hogy a nézőnek legyen némi ismerete az adott korszakról, vagy éppen az adott történelmi esemény(ek)ről. Ilyen szempontból a Mussolini-éra és az olaszországi fasizmus nem feltétlen hálás téma egy, a történelmi eseményekben csak alapvető szinten jártas filmrajongó számára. Francis Ford Coppola, Martin Scorsese és Steven Spielberg egyaránt azt vallotta, hogy A megalkuvó nagy hatást gyakorolt rájuk. Hogy ez pontosan mit jelent náluk, azt nyilván nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a kiváló operatőri munka nagy mértékben hozzájárulhatott ehhez. Vittorio Storaro neve elsőre nem feltétlen mond sokat a mezei filmrajongók számára, de az általa fényképezett filmek egy-egy jelenete – elég csak az Apokalipszis most látványára gondolni –  már esetleg ismerős lehet a nézők számára. Nem mellesleg egy háromszoros Oscar-díjas operatőrről beszélünk (amit rajta kívül csak ketten mondhatják el magukról), aki élete során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bernardo Bertolucci, Francis Ford Coppola és Warren Beatty.

Újra elő kell vennem az egyik vesszőparipámat, mégpedig a hogyan fordítsunk félre filmcímeket rovatot. Ráadásul itt duplán rossz a helyzet, ugyanis már az eredeti regény címe is kissé félrevezető. Értem én, hogy a konformista szó azt is jelenti, mint amit a film címe, de itt most egyáltalán nem arról van szó. A főszereplő, Marcello ugyanis egyáltalán nem egy megalkuvó típus, nem a ráerőszakolt hatásnak enged, hanem egyszerűen csak alkalmazkodni kíván a mindenkori hatalomhoz. 

Ugyan a film - köszönhetően a kiváló alapanyagnak - szerencsére jóval több egy mozgóképes történelemóránál, bennem azonban mégis maradt hiányérzet, aminek oka talán az lehetett, hogy a filmváltozatban kicsit talán felszínesen érintették az alkotók Marcello gyermekkorát. Marcellonak, a mindenáron „normalitásra” való törekvését, a környezethez való alkalmazkodást, és a társadalomba történő beilleszkedési ingerét főként a fiatalkori bűncselekménye miatti bűntudata okozza, amikor gyerekkorában egy pedofil férfi el akarta csábítani, akit ezért rémületében lelőtt. Ugyan nem olvastam a regényt, így nincs összehasonlítási alapom, de talán ott jobban ki lettek fejtve a gyermekkorában őt érő traumák (aki esetleg olvasta a regényt, az erősítse vagy cáfolja meg). A film már kizárólag az aktuális politikai és társadalmi helyzethez "alkalmazkodó" Marcello útját követi végig. Eleinte pusztán ugyanolyan egyszerű kispolgár akar lenni, mint a többiek, később a hatalom kedvébe járva szerepet vállal a volt tanárja elleni merénylet megvalósításában. Ám a történet végre megváltozik a helyzet: Marcello az ünneplő tömegben fölfedezi azt a férfit, akinek halála őt szerencsétlenségbe és valódi bűnbe sodorta. Ennek következtében és az aktuális politikai helyzet változásával (Mussolini bukásával) más lesz a „normális”, és Marcello is átáll a másik oldalra.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-megalkuvo-1970.mp4-115-perc-18-even-aluliak-szamara-nem-aj-74Np9KDQaSo1FFsZ

Ítélet: 10/7,5