2023. jún 13.

HU24. Szerelem (1970)

írta: mindennapra1film
HU24. Szerelem (1970)

article_szerelem.jpgMagyarország (MAFILM), 85 perc, ff, dráma

Rendező: Makk Károly

Operatőr: Tóth János

Forgatókönyv: Bacsó Péter, Déry Tibor Szerelem és Két asszony című novellái alapján

Zene: Mihály András

Szereplők: Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván, Orsolya Erzsi, Mensáros László, Bitskey Tibor. Szakács Eszter

 

A Filmről

János (Darvas Iván) politikai okokból börtönbe kerül az ötvenes években. Luca (Törőcsik Mari), a tanárnőként dolgozó fiatal felesége hűségesen várja férjét, miközben elhiteti ágyhoz kötött, idős anyósával (Darvas Lili), hogy a fia filmet forgat Amerikában, ezért leveleket és ajándékokat küld a nevében. A két nő között sajátos kötelék szövődik, miközben egymásban táplálják a reményt, azonban egy idő után mindketten kezdik elveszíteni a hitüket, az édesanya ereje pedig egyre csak fogy. A férfi azonban váratlanul amnesztiával szabadul, és elindul haza, de mindezt már édesanyja nem élheti meg.

szerelem2.jpg

Makk Károly a hatvanas évek elejétől szerette volna Déry Tibor két különböző korszakban játszódó elbeszéléseit megfilmesíteni. A forgatókönyv az 1956-os Szerelem és az 1962-ben íródott Két asszony című novellákat kapcsolta össze. Mindezekkel kifejezetten érzékeny témához nyúlt, hiszen előbbi az 1950-es évek koncepciós pereit idézi, míg a Két asszony című műben Déry saját 1957-es börtönélményeit és szabadulása körülményeit írta meg. Ráadásul a film még egy jóval erőteljesebb politikai tabusértés lehetőségét is felveti, miszerint a férfi nem Rákosi, hanem Kádár börtönében raboskodik ’56-os cselekedete miatt. Ám a Szerelem az emlékeket és a képzeletet egybemosó tudatfilmes jellegével túllép a politikai témán, miközben számos, akkor még kevéssé ikonikus mozzanatát idézi fel az ötvenes éveknek (csengőfrász, fekete autó, társbérlők, telefonszerelők, munkahelyi elbocsájtás), az anya, a meny és a fiú, illetve feleség–férj „szeretet háromszögével” örök érvényű drámai sorstörténetet mond el – a diktatúrák idején.

Makk Károly az emlékezést, a nosztalgiát teszi meg a Szerelem központi témájává, a férj távolléte inkább ebből a szempontból érdekes, nem annyira az ötvenhatos utalások miatt. Ezzel válik az alkotás a hetvenes évek elején kibontakozó új filmművészeti tendencia indítódarabjává is: a Szindbáddal vagy a Régi idők focijával együtt nosztalgiával fordul letűnt korok felé, megtagadva a rendszer elvárását, a közvetlen aktualitást, a direkt társadalmi elkötelezettséget. A film egyik legnagyobb erejét az adja, hogy felesleges melodrámai jelenetek, érzelmi kitörések nélkül, visszafogottan, csupán a montázs segítségével érzékelteti, hogy ez a három ember milyen szoros és bonyolult kapcsolatban áll egymással. A Szerelem három fő színésze maníroktól mentesen, keresetlen realizmusban játsszák el a történelem árnyékában kibontakozó családi drámát. Ahogy Déry két írása megélt tapasztalatokon nyugszik, úgy Darvas Iván játékában is ott a valós élmények kitapintható emléke. Tétova szorongásával, megfáradt tekintetével már az első jelenetében, a zárkaajtó nyitásakor csatlakozik Darvas Lili (Molnár Ferenc Hollywoodból hazalátogató özvegye) és Törőcsik Mari fantasztikus párosához, akik a magyar filmjátszásban ritka, eszköztelenségük ellenére is mélyről fakadó átéléssel válnak eggyé az életre keltett alakokkal.

szerelem_10.jpg

A film nagyrészt egyetlen térben, az idős asszony szobájában játszódik, melynek hősei az asszonyok. A két, egymástól nagyon különböző nő között a szeretett férfi hiánya jelenti a hidat. Jelen és múlt, valóság és fantázia keverednek, tökéletesen árnyalva a politikai helyzetből fakadó drámai alaphelyzetet. A lírai képek, a tudat működését visszatükröző bevillanások és hanghatások, az aprólékos környezetábrázolás segítségével a film közel hozza a szereplőket. Mintha egy időn és téren túli, különös hangulatú helyre kerülnénk, ahol az epizódokban csepegtetett információkból nekünk kell összeraknunk a teljes történetet. Makk Károly az operatőr Tóth János hathatós közreműködésével nagyon intim világot teremt, ami dacol a kegyetlen külvilággal. A film nagy emberi érzelmekről és az elmúlásról mesél, mindennemű giccs vagy pátosz nélkül. A Szerelem az emberi tartás és a hűség erejét, az elnyomással szembehelyezkedő egyént élteti.

A Szerelem a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotása és vitán felül az egyik legnagyobb klasszikusa. A politikai vonatkozásokkal Makk Károly a hatvanas évek történelmi-társadalmi érdeklődésű hagyományait folytatja, de az egyéni nézőpontok szubjektív, költői kiemelésével új irányokba indul. A film számos nemzetközi elismerés mellett az 1971-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Zsűri díját (Prix du jury), a rendezőt, Makk Károlyt a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjban (Prix OCIC) részesítették, míg a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicséretben (Mention spéciale) részesült. A szakma hazai képviselői 2000-ben beválasztották minden idők tizenkét legjobb magyar filmje, az Új Budapesti Tizenkettő közé, majd 2001-ben a The Guardian brit napilap filmkritikusa, Derek Malcolm a 20. század 100 legjobb filmje közé sorolta.

Érdekességek

 Darvas Iván színművész a a forradalomban való részvétele miatt 22 hónapig volt börtönben, a forgatáson az egykori börtönőrével is találkozott.

- A kisregényben János édesanyja 96 éves, a filmben azonban nagyjából 76, ami közelebb áll az őt alakító Darvas Lilihez, aki 68 éves volt, mikor a filmben szerepelt.

- Egy pletyka szerint Makk Károly Luca szerepét eredetileg Psota Irénnek ígérte oda, de erről megfeledkezett és végül Törőcsik Marit kérte fel rá.

- A rendező János szerepére eredetileg egy ismeretlen arcot akart, többek között a szereppel megkereste Hankiss Elemért is, aki viszont nem vállalta a szerepet. Később a rendező Pálos Györgyre akarta osztani a szerepet, de kis idő múltán a színész elhunyt, így került a képbe végül Darvas Iván.

Déry Tibor első reakciója a készülő filmre nem volt túl pozitív, mert kijelentette, hogy "ez nem az ő filmje, nem az ő írása, Böbének, a feleségnek hosszú vörös haja volt, Darvas Iván pedig kövér, mint egy disznó!Makk Károly akkor megköszönte a reakciót, majd letették a telefont. Aznap éjfélkor azonban még visszahívta a rendezőt, és bevallotta, hogy ő egy öregember, aki össze-vissza beszél, és csináljon csak mindent, ahogy akar.

- A film cannes-i bemutatóján Makk Károly megismerkedett Jorge Semprún spanyol íróval, akivel közös filmet is terveztek. A dologból azért nem lett végül semmi, mert Makk kilépett a Kommunista Pártból, amit nem nézett jó szemmel az akkori hatalom. 

- A filmet jelölte Magyarország az 1972-ben megrendezett 44. Oscar díjátadóra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, azonban végül nem került be az elismerés végleges jelöltjei közé.

Vélemény

Miért nem láttam még eddig ezt a filmet? Ez a kérdés merült fel bennem legelőször, miután megnéztem Makk Károly kétségkívül korszakalkotó művét. Nyilván nem ez az első olyan film, ami kissé érthetetlen módon maradt ki eddig az életemből, de ezt mégis különösnek tartom. De jobb később, mint soha, tartja a mondás, így most amellett, hogy kipipálhattam a filmes bakancslistám egy újabb pontját, a magyar filmművészet egy kiemelkedő remekművével is végre megismerkedhettem. Ha létezik olyan film, aminek minden kétséget kizáróan ott a helye a legjobb magyar filmek között, az mostani filmünk. Itt ugyanis (más korábbi alkotással ellentétben) egyetlen pillanatra sem kérdőjeleztem meg, hogy a film jogosan szerepel a minden idők legjobb magyar filmjeit tartalmazó Budapesti Tizenkettő listáján.

szerelem_11.jpg

A Szerelem azon ritka filmek közé tartozik, ahol minden fontos alkotóelem tökéletes összhangban van egymással, legyen szó a történetről, a színészi játékról, a képi világról vagy éppen a rendezésről. Pedig a film hátrányosabb helyzetből indult, mert kamaradráma lévén jóval behatároltabbak voltak a lehetőségek, főként a látványvilág terén. Annak ellenére, hogy a játékidő legnagyobb része szinte egyetlen helyszínen, a Mama szobájában játszódik, olyan képi világot sikerült megteremteni, ami valóban nem mindennapi. A film legnagyobb erősségét a színészi játék (erről is mindjárt) mellett Tóth János zseniális operatőri munkája adta. Kevés esetben szokott a fényképezés magával ragadni, most azonban sikerült: az időről-időre felbukkanó emlékképek és montázsrészletek tökéletes precizitással vannak felépítve és minden esetben a legjobb helyen és időben jelennek meg.

55174_1485368701_527.jpg

De térjünk is rá rögtön a színészi játékra, ahol kétségkívül a két asszonynak jut a legnagyobb szerep, így nem túlzás azt állítani, hogy mind a Lucát alakító Törőcsik Mari, mind az anyós szerepét megformáló Darvas Lili (nálam ő vitte a prímet) hátukon viszik a filmet, és hozzájuk kell "felnőnie" az egyébként szintén remek Darvas Ivánnak, bár valljuk be, neki ez zsigerből megy. És végül térjünk rá magára a lényegre, a Déry Tibor novellái alapján készült történetre.

szerelem4.jpg

A zárt szituációs dráma eszköztárát felhasználva Makk Károly egy olyan emberi anyós-meny kapcsolatra irányítja a figyelmet, amire nehéz szavakat találni. Luca úgy viselkedik anyósával mintha minden rendben lenne, pedig valójában semmi sincs rendben. A kommunista államapparátus ugyanis a politikai elítélt feleségét is bünteti, azáltal Luca elveszíti tanítónői állását, lakásba társbérlőket kap, egykori barátai pedig egy idő után elzárkóznak tőle. Bár egyre több kétség gyötri, mégsem törik meg, és mindent megtesz az anyósáért, amit ebben a helyzetben megtehet.

magyar_filmmuveszet_08.jpg

Mindeközben anyósa, aki mozogni is alig tud, a szemünk előtt veszíti el minden erejét és már csupán az tartja életben, hogy még egyszer utoljára láthassa a fiát. Az idős asszony tudja, hogy meg fog halni, már csak a fiára vár, miközben egyre távolabb kerül a valóságtól, mindinkább a múltba réved, amellyel képes erőt adni Lucának is ahhoz, hogy elviselje az egyre kilátástalanabb jelent. A film egyik legfőbb kérdése az, hogy valójában ki is ad erőt a másiknak? Ezáltal az is a néző képzeletére van bízva, hogy az idős asszony valóban elhiszi-e mindazt, amit a menye a fiáról füllent neki. Valóban ennyire naiv lenne, ha a fiáról van szó, vagy megsejtve az igazságot maga is színlel, csak hogy erőt, értelmet és reményt adjon Lucának ezekben a nehéz időkben? 

20585327_43b035fa178cd5f1365c24f8962ab998_wm.jpg

A Szerelem címéhez méltó módon egy meghatóan szép történet a szeretet és a szerelem erejéről, amelyből azonban teljességgel hiányzik a romantika. Cserébe egy szívbemarkoló drámát kapunk, viszont a legjobb fajtából. Aki hozzám hasonlóan elkövette azt a dőreséget, hogy eleddig még nem látta a filmet, az minél hamarabb pótolja, aki pedig látta, az mindenképp nézze újra és vigye tovább a hírét.

https://videa.hu/videok/film-animacio/szerelem-1971.avi-l5qoEzUFc5hwT2Dv

Ítélet: 10/9

Szólj hozzá

1956 szerelem dráma koncepciós per öregkor gondoskodás Törőcsik Mari Darvas Iván Makk Károly Budapesti 12