USA (MGM), 92 perc, Metrocolor, krimi

Rendező: John Boorman

A Filmről

Egy rosszul sikerült balhé után Walkert (Lee Marvin) elárulja barátja, Mal Reese (John Vernon), majd sorsára hagyja két golyóval a testében. Kiderül, hogy Walker felesége, Lynn (Sharon Acker) összeszűrte a levet Reese-zel. Hősünk miután felgyógyul sérüléséből, minden áron vissza akarja szerezni az ellopott 93 ezer dollárját, és bosszút állni azokon, akik elárulták. Összeismerkedik egy Yost nevű férfival (Keenan Wynn), aki cserébe azért, ha leszámol a Szervezet nevű bűnszövetkezettel, megkapja a zsákmány rá eső részét. A bosszúhadjáratba Lynn húga, Chris (Angie Dickinson) is belekeveredik és végül Walker visszatér az Alcatraz-szigetre, ahol az egész balhé elkezdődött, ahol megdöbbentő felfedezést tesz.

A Donald E. Westlake 1964-es A vadász című regényéből készült krimi ma is ugyanolyan lebilincselően és keresetlenül stílusos, mint bemutatása idején. Számos olyan eleme van a filmnek, amely túlmutat a hagyományos bosszúállós krimi keretein. John Boorman álomszerű képei és az állandó visszaemlékezések miatt a néző gyakran azon kapja magát, hogy már nem is biztos benne: a cselekmény valóban megtörténik vagy az egész csak egy rossz álom. Ahogy a kérdések egyre jobban szaporodnak, végül arra is rádöbbenünk, hogy Walker valójában senkit nem öl meg a film alatt, annak ellenére, hogy a Szervezet egyre több tagja meghal.

Marvin és Boorman A piszkos tizenkettő londoni forgatásán találkozott, ahol szóba került A vadász forgatókönyv-változata is – mindketten utálták, egyedül a főhős tetszett nekik, így megbeszélték, közösen megcsinálják a mozit. Mindezt végül Marvinnak úgy sikerült lezsíroznia a stúdió fejeseivel, hogy barátja gyakorlatilag szabad kezet kapott, az utolsó vágás joga is őt illette. A film egyszerre viseli magán a film noir és a francia új hullám jegyeit, töredezett időkezelésével, elképesztően harsány és hipnotikus színvilágával szinte magába szippantja a nézőt, hogy a legvégén úgy köpje ki az Alcatraz egyik elhagyott és mocskos cellájába, mint Walkert a film elején. Lee Marvin kiváló alakítást nyújt Walker szerepében, aki távolról sem makulátlan hős, elárulóihoz hasonlóan ő is az alvilági hierachiába tartozik, és az sem emeli a romantikus igazságosztók sorába, hogy természetéből fakadóan alapvetően hajlamos az erőszakra.

A közönség nem fogadta könnyen John Boorman műfaji kísérletezését, a kritika viszont ünnepelte a mozit, amely aztán – Martin Scorsesétől Walter Hillen át Steven Soderbergh-ig – filmesek tömegére hatott, és válhatott utólag kultikus alkotássá. A posztmodern bűnügyi film és a neo-noir műfaja is kis túlzással A játéknak vége köpönyegéből bújt ki. Ha pusztán az erőszakot és a kegyetlenséget nézzük, a film felett már biztosan eljárt az idő, élmény szempontjából viszont ma is hibátlan. 1999-ben készült a filmből egy remake Mel Gibson főszereplésével Visszavágó (Payback) címen, ami azonban semmilyen szempontól sem közelíti meg az eredeti alkotást.

Érdekességek

- A játéknak vége volt az első film, melyet az Alcatraz-szigeten forgattak, miután a börtönt 1963-ban véglegesen bezárták.

- Lee Marvin és Angie Dickinson nem igazán kedvelték egymást, ugyanis még A gyilkosok (The Killers, 1964) forgatásán történt köztük egy konfliktus. Marvin másik színésznőt szeretett volna a női főszerepre, de a stúdió akarata miatt muszáj volt Dickinsont választani.

- Az egyik jelenet felvétele során Lee Marvin olyan erősen megütötte John Vernon-t, hogy elkezdett sírni.

- Az orvlövészt játszó James B. Sikking-re a rendező azt mondta, túlságosan kedves arca van, ezért nem tudná róla elhinni, hogy hidegvérű gyilkos. Sikking a következő nap elbújt egy bokorban Boorman irodájának ablaka előtt és onnan leste őt órákig, mire a rendező kisétált hozzá és szólt neki, hogy rendben, meggyőzte, tényleg tud hiteles orvlövészt alakítani.

- Jim Jarmusch és hasonlóan neves cimborái (Nick Cave, Tom Waits és Iggy Pop) egy titkos társaságot is alakítottak The Sons of Lee Marvin néven, amibe később maga a rendező és Josh Brolin is "felvételt nyert".

Vélemény

John Boorman megmutatta, hogyan is kell egy igazán stílusos filmet készíteni, miközben Lee Marvin hathatós közreműködésével megalkotta az egyik legkeményebb és legstílusosabb karaktert Walker személyében. A játéknak vége egy kifejezetten menő film, melynek a titka talán abban rejlik, hogy ebben a filmben semmi sem úgy alakul, mint ahogy azt a néző várná. Legyen szó akár a történetről, akár a képi megjelenítésről, vagy csak egyáltalán arról, hogy a legelső képkockáktól számítva sosem az fog érkezni, amire számítunk. Mindemellett kapunk igazán kreatív megoldásokat és egy semmihez sem hasonlító hangulatot, ami így együttesen nekem kifejezetten bejött. A kreatív megoldásokra az egyik legjobb példa az alábbi jelenetet, amiben a hangok és a képsorok tökéletesen összhangban vannak, illetve senki sem lépdel úgy, mint Walker.

Hogy mitől ilyen jó film, arra nehéz egyszerű magyarázatot adni, ugyanis semmi bonyolultra nem kell gondolnunk, mert Boorman mindösszesen egy kvázi művészfilmet készített egy meglehetősen olcsó történetből. Ugyanakkor a hangok használatával, az emlékek összesúrlódásával, a valóság és a képzelet összemosásával, a kietlen képkompozíciókkal egyenesen szétzúzza a krimik jól megszokott kereteit. A Point Blank egy igazi macsófilm, aminek középpontjában a nagybetűs FÉRFI áll, ami a nőkkel való bánásmódban is megmutatkozik, akik itt nem többek, mint csupán a céljaik eléréséhez szükséges eszközök, vagy pusztán a vágyaik kielégítésére szolgálnak.

Aki pedig az egész filmet elviszi a hátán az nem más, mint Lee Marvin, aki élete egyik legjobb alakítását nyújtja Walker szerepében. A véletlen hozta úgy, hogy egymás után két filmben is ő játszotta a főszerepet, így igen frissek a vele kapcsolatos élmények, és meg kell mondjam, sikerült a kedvenceim közé küzdenie magát. Már Reisman őrnagyként is kifejezetten kedveltem A piszkos tizenkettőben, míg Walker figurájának simán ott lenne a helye az olyan legendás karakterek mellett, mint John McClane, Piszkos Harry, Jack Carter, Frank Bullitt, vagy Popeye Doyle. 

Posztomat pedig nem is zárhatnám stílusosabban, mint egy igazi főhajtással korának egyik legstílusosabb színésze előtt, amihez semmi sem passzolhat jobban, mint a Bankrupt nevezetű magyar zenekar Lee Marvin című számával. (a dal magyarul és angolul is megtalálható a legnagyobb videómegosztó oldalon)

Na jó, mégsem ezzel zárok, hanem magával a filmmel. Aki egy igazán menő és stílusos filmet szeretne látni a 70-es évek egyik legkarakteresebb színészével, az semmiképp se hagyja ki. Aki pedig fenti kritikám ellenére mégis kihagyja, az pedig magára vessen, én szóltam.

https://ok.ru/video/1278749444760

Ítélet: 10/8,5