USA (MGM), 150 perc, Metrocolor, háborús film

Rendező: Robert Aldrich

A Filmről

Tizenkét katonai börtönben ülő amerikai elítélt (gyilkosok, tolvajok, erőszaktevők), akiknek a legtöbbje a halálos ítélet végrehajtására vár, kap egy utolsó lehetőséget. Ha végrehajtanak egy öngyilkosnak ígérkező akciót mélyen a náci vonalak mögött, enyhülhet büntetésük. Parancsnokuk, Reisman örnagy (Lee Marvin) kapja a feladatot, hogy katonai egységet kovácsoljon belőlük, aki legelőször egy hadgyakorlaton legyőzi a szabályzatot minden esetben követő felettese, Breed ezredes (Robert Ryan) parancsnoksága alatt álló elit ejtőernyősöket. A végső küldetésük, hogy behatoljanak egy szigorúan őrzött kastélyba Franciaország területén és megöljék az ott található magas rangú náci tiszteket.

Robert Aldrich A Piszkos tizenkettő elkészítése előtt leginkább az élet sötét oldaláról szóló filmeket készített, és végül hatalmas sikert aratott ezzel az izgalmas háborús akciófilmmel, melynek csípős cinizmusa összhangban állt az 1960-as évek vége felé felerősödő szkepticizmussal. A rendező ráadásul nem akarta erősíteni az akkoriban épp a vietnami háború lázában égő kormányzati propagandát, így A piszkos tizenkettőt egyfajta háborúellenes kiállásnak szánta. Meg akarta mutatni, hogy egy háborúban nincsenek hősök, csak túlélők, akiknek a túlélés érdekében sokszor elképesztő dolgokon kell keresztülmenniük. Annak ellenére, hogy a filmet az akkoriban szokatlan erőszakossága miatt többen elítélték, bemutatásakor igencsak népszerűnek bizonyult. A közönség szerencsére pont annak tekintette a filmet, aminek kell. Nem autentikus történelmi dokumentumdrámának vagy morális tanmesének a hadseregről, hanem mozgalmas, pörgős, szórakoztató háborús kalandfilmnek. A történet ironikus voltát az adja, hogy az elítéltek legnagyobb része sokkal brutálisabb tettekkel válnak hősökké, mint amiért eredetileg halálra ítélték őket - a háborúban ugyanis minden eszköz megengedett.

A piszkos tizenkettő E. M. Nathanson azonos című regénye alapján készült és Lee Marvin mellett is egy sor sztárt vonultatott fel. Elég csak John Cassavetes, Charles Bronson, Ernest Borgnine, George Kennedy, Telly Savalas vagy éppen Donald Sutherland nevét megemlíteni. A film igazi erénye nem is maga a végjátékban végrehajtott háborús művelet, sokkal inkább a sokszínű, és a világból a büntetésüket várva nagyrészt kiábrándult figurák kiképzése és csapattá kovácsolása, valamint a szereplők közti kiválóan működő dinamika, nem beszélve a gegekről, melyek legnagyobb részéért Donald Sutherland karaktere a felelős. 

A film (és a regény) új oldaláról mutatta be a második világháborút. A regény valójában kitalált történet, ám a szerző nem tagadja, maga is hallotta rebesgetni, hogy igenis léteznek a regényben szereplőkhöz hasonló elítéltekből verbuválódott katonák. Nathanson a címet és az alapötletet egy valóban létező, Filthy Thirteen („A Szennyes Tizenhárom") nevű elit egység tevékenységéből merítette. Utóbbi egy amerikai légideszantos csapat volt a háborúban, amelynek tagjai az ellenséges vonalak mögött tevékenykedve semmisítettek meg különféle kulcsfontosságú célpontokat. Nevüket állítólag onnan kapták, hogy csak hetente egyszer fürödtek, illetve borotválkoztak, egyenruhájukat pedig – szintén állítólag – sosem mosták ki. 

A forgatás bő fél évig tartott, a visszaemlékezések szerint jó hangulatban, noha a rengeteg akciójelenet mindenkit megterhelt, a színészektől kezdve a stáb utolsó kellékeseiig. Bemutatása idején azonnal hatalmas sikert aratott, bár az MGM vezetői közül eredetileg sokan féltek tőle, hogy a 150 perces játékidő visszariasztja majd a nézőket a megtekintésétől.  Szerencsére tévedtek, így A piszkos tizenkettő az év egyik leghatalmasabb kasszasikere volt, több mint 45 millió dollárt termelt ki a pénztárakban. A siker hatására a filmnek három tévéfilm folytatása is készült. A majd húsz évvel később, 1985-ben forgatott A piszkos tizenkettő – A második küldetés alkotói nem bíztak semmit a véletlenre: Lee Marvin, Richard Jaeckel és Ernest Borgnine gyakorlatilag lemásolta korábbi szerepét. A harmadik rész a Piszkos tizenkettő – Halálos küldetés (1987) címmel készült el, talán kissé furcsa módon, de Telly Savalas főszereplésével. Végül egy évvel később ismét a kopasz színész vezette támadásba a fiúkat (Piszkos tizenkettő – Végzetes küldetés). Ezekre azonban már szinte kár is a szót vesztegetni.

Érdekességek

- John Reisman karakterét eredeti tervek szerint John Wayne kapta volna, azonban nem vállalta el a felkérést, mert szerinte a film rossz színben tüntette fel a katonaságot. Egy másik verzió szerint Wayne egyszerűen nem akart Angliában forgatni akkor, amikor a felesége a babájukat várta.

- Jack Palance is visszautasította az egyik legjellegzetesebb karakter, a megszállott, bekattant Maggott megformálását, ugyanis Aldrich és a forgatókönyvet jegyző Nunnally Johnson–Lukas Heller páros nem volt hajlandó levágni a figuráról a rasszista sallangokat.

- Lee Marvin karrierjében fontos szerepet töltött be A piszkos tizenkettő, ennek ellenére a színész gyűlölte a filmet. Később, mikor felkérték a Kémek a sasfészekben c. film főszerepére, visszautasította azt, mondván, hogy a film kapcsán igen rossz tapasztalatokra tett szert.

- Jimenez (ő az a katona, aki elsőként hal meg) halála nem látható a filmben, csupán a történetből derül ki a néző számára, hogy nyakát törte egy fán, mikor ejtőernyővel kidobták. Ennek az az oka, hogy a színész (Trini López) ügyvédje az utolsó pillanatban fizetésemelést kért pártfogoltjának, amit a rendező elutasított és kiírták a karaktert a történetből.

- Lee Marvin (Haditengerészet), Telly Savalas (Szárazföldi Egység), Charles Bronson (Szárazföldi Egység), Ernest Borgnine (Haditengerészet), Clint Walker (Kereskedelmi Flotta), Robert Ryan (Haditengerészet) és George Kennedy (Szárazföldi Egység) mindannyian szolgáltak a II. világháborúban.

- Charles Bronson állítólag annyira mérges volt Lee Marvinra, hogy azzal fenyegetőzött, megüti a sztárt, mert Marvin szinte állandóan holtrészeg volt a forgatás alatt.

- Donald Sutherlandnek az eredeti forgatókönyvben mindössze egyetlen mondata volt, de egy hatalmas mázlinak köszönhetően mégis övé lett a film talán legviccesebb jelenete. A forgatókönyv szerint a Clint Walker által játszott Samson Posey volt az, aki a parádén tábornoknak adja ki magát, ám a westernsztár nem akart egy ilyen nevetséges és idióta jelenetben részt venni.

- A film forgatása annyira elhúzódott, hogy Jim Brown profi amerikai futball karrierje veszélybe került, mert kihagyta az 1967-68-as idényre történő kötelező felkészülést. Ahogy a versenyidény kezdete egyre közeledett, az NFL megfenyegette Brownt, hogy felfüggesztik és büntetést is kap, ha nem hagy fel azonnal a filmezéssel és megy el végre az edzésekre. Brown nemhogy megijedt volna ettől, hanem egyszerűen összehívott egy sajtótájékoztatót és bejelentette, hogy visszavonul a profi futballtól. 

- A filmet Magyarországon csak 17 évvel az amerikai premier után, 1984 nyarán mutatták be.

Vélemény 

A piszkos tizenkettő a filmtörténet egyik olyan alkotása, amire rengetegszer hivatkoztak már, sokszor próbálták lemásolni, megidézni, de csak nagyon ritkán sikerült olyan minőségben megtenni azt, ami felérne az eredetihez. Számos alkotás tekintheti atyjának Robert Aldrich remekét, gondoljunk csak a Kelly hőseire (1970), a Becstelen brigantykra (2009), az Expendables - A Feláldozhatókra, a Bosszúállókra (The Avengers) vagy akár a Suicide Squad - Az öngyilkos osztagra (2016), csak hogy a legfontosabbakat említsem. Mindezek miatt (és mellett) is válhatott minden idők egyik legszórakoztatóbb háborús akciófilmjévé. És maga a lényeg is ezen az utolsó mondaton van, miszerint a film legnagyobb erénye, hogy szerfelett szórakoztató, márpedig egy film esetében az nem egy utolsó szempont.

Rengeteg film született a második világháborúról, mégis ez lett a közönség kedvence, nem mellesleg nekem is az egyik kedvenc háborús filmem. Természetesen mindenki tisztában vele, hogy a valósághoz nem sok köze van a történetnek, de valljuk be, ez egyetlen percig sem érdekel senkit. Cserébe ugyanis kapunk a háborús filmekben megszokott dráma helyett ütős akciójeleneteket, szórakoztató dumát és beszólásokat és a hangsúly a vérbeli kalandon van, ami így együtt bizony pokolian szórakoztató. A piszkos tizenkettő egyrészt egy hihetetlenül laza és vagány film és mindenképp az alkotók mellett szól, hogy nem állt szándékukban mindenkiből hőst csinálni. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy már maguk a főszereplők sem makulátlanok, mivel mindegyikőjük egy-egy elítélt, továbbá egyikőjük sem sebezhetetlen, így a küldetés végére igencsak megfogyatkozik a csapat.

A siker záloga a jól megírt forgatókönyvben,és a kiválóan megírt karakterekben rejlik. Lee Marvin talán legemlékezetesebb alakítását nyújtja Reisman őrnagy szerepében. Szerencsére azonban nem ő az egyetlen emlékezetes színész itt: a fegyencek – akik közül több világsztár is helyet kapott – legalább annyira felelősek a film hangulatáért és sikeréért. Nem tévedek talán nagyot, ha azt mondom, hogy minden férfi nézőnek (köztük nekem is) megvan a filmben a kedvenc karaktere. Charles Bronson Wladislaw szerepében, Donald Sutherland, mint Vernon Pinkley vagy a későbbi mainsteam rendező, John Cassavetes Victor Frankóként egyaránt felejthetetlen karakterek, és természetesen nem felejtkezhetünk meg a mélyen vallásos és nőgyűlölő Telly Savalasról sem.

A piszkos tizenkettő egyértelműen kiállta az idők próbáját, és immár bő negyven éve nemcsak a háborús filmek kedvelőinek, hanem sok más filmrajongó nagy kedvence, amit időről-időre elő lehet venni és bármikor újranézni.  Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy kiváló szinkron is készült a filmhez (többek között Sinkovits Imre, Szersén Gyula, Bujtor István, Végvári Tamás, Gálvölgyi János és Gera Zoltán nevével fémjelezve), így akár az azzal való megtekintését és tiszta szívből merem ajánlani.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-piszkos-tizenketto-1967.-xV2VrJVoBEusDsfI

Ítélet: 10/9