Magyarország (Hunnia Filmgyár), 81 perc, ff, dráma

A Filmről

Gaál István 1963-as alkotása mérföldkő a magyar filmművészetben. A rendező debütáló filmje egyúttal a hazai mozgókép egy új generációjának pályára lépését és ezzel a magyar újhullám elindulását is jelentette. A nyári szünidejük utolsó napjait a Tiszánál töltő fiatalok köré szerveződő cselekmény dramaturgiai gyújtópontja az egyik fiú véletlen halála, amely a többieket önvizsgálatra, kapcsolataik és addigi életük átértékelésére készteti. Kié a felelősség, hogyan viszonyulnak egymáshoz, a világhoz?

Gaál István filmjével vált természetessé, hogy pályakezdő rendezők saját élményanyagukból fogalmazzák meg szerzői filmjeiket és helyüket kereső, természetesen viselkedő fiatalokat válasszanak főhősnek, akik nem a hivatalos ideológia mentén élik a mindennapjaikat. A Sodrásban a hatvanas évek fiatal értelmiségének élményét ragadta meg, akinek a szülei még földművelő parasztok voltak, de ők már városban jártak egyetemre, és így újra kellett fogalmazniuk az élethez, halálhoz fűződő viszonyukat. A film élet- és halál, a felnőtté érés problémáin túl a hatvanas évek elejének fő kérdéseit – hagyomány és modernitás, egyén és közösség, falu és város, ember és táj – progresszív szemlélettel, új vizuális nyelven dolgozta fel.

Gaál István és Sára Sándor együtt kezdték a pályájukat, többek közt a Sodrásban előtanulmányának számító, színes filmre forgatott Tisza – Őszi vázlatokkal hívták fel magukra a figyelmet. Ekkor találtak rá a vásárosnaményi partszakaszra, ami azért is tetszett nekik, mert így a lehető legmesszebbre kerültek a budapesti cenzúrabizottság vigyázó szemeitől. A rendező kamaszkori élménye, a veszélyes versengés adta a film alapötletét. A Bartók Béláért rajongó Gaál első játékfilmjét fúgaként építette fel, a lassú folyású történetbe zenei passzázsokat illesztett, amikben egy parasztház berendezési tárgyait szemlélve foglalt össze egy életformát és annak közelgő elmúlását. A parasztházak mögött megjelenő gyárkémények azonban már jól mutatják a modernizáció egyre gyorsabb terjedését és az autentikus falusi létforma háttérbe szorulását. A Sodrásban ezeken felül felnövéstörténet is, amely egy haláleseten keresztül mesél az ártatlanság elvesztéséről. A felvetett kérdések önmaguk és a világban betöltött szerepük újradefiniálására késztetik a szereplőket, amely együtt jár majd a barátságok, szerelmek felbomlásával is.

A Sodrásban az egyik legfontosabb filmünk: ez indította el a magyar új hullámot, amivel a modernizmus frissítéseit átvevő magyar film rohamtempóban zárkózott fel az európai élvonalhoz. Az olasz neorealizmus és Michelangelo Antonioni ihletése itt is kitapintható, a Sodrásban egyes elemei Anto­nioni A kalandját (L’avventura, 1960) idézik. A kapcsolat a filmmel részben a cselekmény motívumai miatt erős, továbbá bizonyos hatáskapcsolatok a dramaturgiában is kimutathatók a két film között. Míg azonban az olasz rendező az érzelmek betegségéről beszél, Gaál a felnőtté válás traumáiról és a közösség széthullásáról. Ebből következően a filmek kidolgozása is különbözik: míg Antonioni egy ponton elfeledkezik Annáról, addig Gaálnál az eltűnt fiú emléke végig a középpontban marad.

A magyar kritikusok némileg fanyalogva fogadták a filmet, és főként a dialógusokat kritizálták, de nyugaton már kitörő lelkesedés fogadta. A külföldi kritikusok a magyar kultúrpolitika béklyói nélkül ünnepelhették Sára Sándor lendületesen fogalmazott képeit, illetve a zene, a mozgás és a ritmus tökéletes egységét. A rendező első nagyjátékfilmjét többen pályája csúcsának tartják, amellyel számos nemzetközi és hazai filmes díjat is elnyert, többet között a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíjat. Gaál filmje a ’60-as évek elején induló újhullámos irányzat egyik első, fontos képviselője, alkotása a magyar modernista filmek egyik legjobbja. A brit filmintézet mértékadó folyóirata, a Sight and Sound a Sodrásban-t az év öt legjelentősebb filmje közé sorolta. Gaál István filmje nemcsak filmtörténeti jelentősége (mint az egyik első újhullámos magyar film) miatt tartozik a magyar filmművészet legkiemelkedőbb pillanatai közé, hanem páratlan formanyelvi megoldásainak és mai napig érvényes morális problémákat érintő kérdésfelvetéseinek köszönhetően is.

Érdekességek

- Sára Sándor és az egyik főszereplőnő, Moór Marianna házastársak voltak a forgatás idején.

- Drahota Andrea és Kozák András pedig ezen a forgatáson jöttek össze, és kapcsolatuk végül egy életen át tartott.

- A Sodrásban a minden idők legjobb magyar filmjeit felsoroló Budapesti 12 listáján is helyet kapott. 

- A filmet 2000-ben beválogatták az Új Budapesti Tizenkettő, a MMA tagjai pedig 2012-ben a legjobb 53 Magyar Film közé.

Vélemény

"Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?"

Ugyanígy vagyok az új hullámmal, mint a fenti viccben a gőzgéppel a székely bácsi. Értem én mit akartak az új hullámos alkotók, legyen szó a francia vagy magyar filmekről, de valójában mi szükség van rá? Most jutottam el arra a szintre, hogy kezd egy kicsit sok lenni, még akkor is, ha mostani filmünk (véleményem szerint) a jobbak közé tartozik. Bár lehet csak a hazafias érzéseim mondatják ezt velem.

A jórészt fiatal, főiskolás színészekkel forgatott film olyan fontos kérdéseket jár körbe, mint az egyéni felelősségvállalás, az egyénnek mi a szerepe a közösségben, vagy hogy a közösség felelős-e az egyénért. Mindezen kérdéseket pedig egy tragédia indíítja el, amikor a fiatal társaság egyik tagja eltűnik a Tiszában és a fiatalok mindegyikében más-más érzések és gondolatok fogalmazódnak meg. A lényeg azonban mindenki esetében hasonló, valamilyen módon magukat is felelősnek érzik barátjuk elvesztésében. Nincs két egyforma reakció és mindenki átesik egy belső vívódáson, keresve azt a bármilyen legapróbb momentumot, ami felmentheti őket a többiek, és ami talán még fontosabb, önmaguk előtt. Van, aki hazugságként és a saját szerepét felnagyítva adja elő a történet, így feldolgozva az eseményeket. Más a párjában keresi a bűnöst és végül ez adja meg neki az utolsó lökést, hogy kiléphessen abból a felszínes kapcsolatból, amelyet valójában már ő maga sem tud, miért kezdett el korábban.

A Sodrásban címe valóban találóan sikerült, egyrészt utal magára a tragédiára, melynek során egyikőjüket elsodorta az áramlat, másrészt utal arra is, hogy a fiatalok az események hatására lelki világukban is egyfajta hullámzást élnek meg, másrészt a film (és a nyár) végére fokozatosan elsodródnak egymástól és egyúttal gyökereiktől is.

Fenti sorok alapján akár úgy is tűnhetne, hogy bevezetőmben mintha félrebeszéltem volna és egy maradandó filmélménnyel gazdagodtam volna, holott valójában erről szó sincs. Mindösszesen arra szerettem volna utalni, hogy Gaál István filmje valóban fontos kérdéseket taglal, mindezt azonban számomra nem túlzottan eladható formában. Egy percig sem vitatom, hogy bennem is lehet a hiba, hogy nem igazán tudom befogadni az ilyen és ehhez hasonló filmeket. Nekem továbbra is szükségem van izgalmas történetekre, csavarokra, ne adj' isten parádés színészi játékokra, esetleg jól megírt dialógusokra (hogy csak a legfontosabbakat említsem) vagy valami olyan összetevőre, ami alapján elmondhatom, hogy "Na ez az". Ezek közül most egyik sem volt meg. Lehet majd egyszer jobban tudom értékelni ezeket a filmeket is, de egyenlőre ez még számomra kevés.

https://ok.ru/video/2384748350062

Ítélet: 10/6,5